Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-21 / 108. szám
a Dunántúli napló 1979. április 21., szombat Sokat segft az erdőgazdaság Kiránduló- paradicsom az úttörőknek Sajátos varázsa van a keletinyugati Mecseknek. Szemet gyönyörködtető turistaparadicsom, ideális táborozóhely. Tudják ezt az úttörők is, akik idén egy nagyszabású vándortáborozáson kötnek közelebbi ismeretséget a természet szépségeivel. Ahhoz pedig, hogy ellátásuk is minél zavartalanabb legyen, a Mecseki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság nyújt igen nagy és önzetlen segítséget. 1973-ban volt az első mecseki vándortábor, akkor kezdődött, s azóta egyre fejlődött a kapcsolat a gazdaság és a megyei úttörőelnökség között. 1975-ben megkapták a fiatalok az orfűi erdészházat úgy, hogy annak korszerűsítését fenntartását az erdőgazdaság vállalta. Az egyik legnagyobb fejlesztést a Tripammerfánál végezték. Elkészítettek egy 30 négyzetméteres faházat, ahol a táborozok a különféle anyagokat tárolhatják, s oda húzódhatnak az eső elől. Ugyanitt 1976-ban fedett konyhát építettek, a következő évben szilárd sátoralapokat, tavaly pedig étkező tetőt készítettek. Zobák-pusztán is kulcsos házat kaptak az úttörők, mellé pedig komplett vizesblokk épült. Ebben az évben újabb, talán az eddigi legnagyobb ajándék is elkészül, a nemzetközi gyermekév alkalmából. Pécs- váradon, a vár kertjében alakítanak ki egy nagy táborhelyet a biztonságos, jó ellátás és higiénia minden kellékével. Több millió forint értékű munkával segíti az erdőgazdaság az úttörők és a természetkedvelők egészséges, hasznos időtöltését. Sajnos néhány lelkiismeretlen kiránduló nem tudja megbecsülni a szépet. Vandál rongálásokkal, szemetelésekkel teszik tönkre a gonddal, szeretettel épített létesítménye, két. Remélhetőleg a jövőben a fokozottabb ellenőrzés és a jóérzésű turisták mielőbb lefogják az oktalan pusztítók kezét. K. Gy. Középiskolások megyei elsősegélynyújtó versenye A Magyar Vöröskereszt Baranya megyei Vezetősége tegnap megyei elsősegélynyújtó versenyt szervezett a középfokú iskolák elsősegélynyújtói részére. A gimnáziumok, szak- középiskolák és szakmunkás- képző intézetek kategóriájában első helyezést ért el a pécsi Nagy Lajos Gimnázium. Az egészségügyi szakiskolák kategóriájában az élen a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szaközépiskola végzett. E két csapat képviseli majd Baranya megyét a május 15-én megrendezésre kerülő országos versenyen. A tegnapi versenyen részt vett Brüll Miklós alezredes, a Magyar Vöröskereszt Polgári Védelmi és Kiképzési ■osztályának helyettes vezetője. II munka dicsérete A Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalatot tavalyi munkájának elismeréséül az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a HVDSZ elnöksége Kiváló Vállalat címmel tüntette ki. Az ezzel járó oklevelet dr. Kertai Imre, az ÉVM osztály- vezetője nyújtotta át tegnap délután, a vállalat központjában tartott ünnepség keretében Gyimesi Lászlónak, a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat igazgatójának. Az ünnepségen részt vett Lukács János, a megyei párt-vb tagja, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára, Sajgó Jenő, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese és dr. Németh Lajos, a városi tanács általános elnökhelyettese is. Kiváló címet kapott a szentlőrinci Költségvetési özem. A szentlőrinci Költségvetési özem Kiváló vállalatok, üzemek, szövetkezetek tegnap délután tartotta ünnepségét a helyi 3. számú általános iskolában. A megalakulásának 10. évfordulóját ünneplő üzem fejlődését fotódokumentációs kiállításon tekinthették meg az üzem dolgozói és a vendégek. A tavalyi munka értékelését követően Árki Zoltán, az üzem vezetője vette át a Kiváló címről tanúskodó oklevelet, majd kitüntetéseket adtak át. * Kiváló szövetkezet lett a pécs- váradi Építő Ktsz is. A kitüntetést tegnap délután adta át Haász József, a KISZÖV elnöke ünnepélyes keretek között Kovács Antal: Pihenő A komlói Carbon fotókör kiállítása Kellemes meglepetés a_ pécsi tárlatlátogatónak az a fotókiállítás, amelyet tegnap este fél 7-kor nyitottak meg a Doktor Sándor Művelődési Központban, a Mecseki Fotóklub rendezvényeként. üzemi fotókörtől igc- zán dicséretes teljesítmény ez a jól válogatott és rendezett bemutató, A kiállítók, a komlói Carbon fotókör hat alkotója, ezúttal félszáznál is több munkáját hozta el Pécsre. A bányászvárosnak tisztelgő képsor (Kovács Pál: Tisztelet Komlónak) indítja a kiállítást, de a képek zöme témájában inkább az Alföld falusi világán hoz kötődik. A szakkör tagjai ugyanis évről évre visszatérő vendégei a balmazújvárosi alkotótábornak. Kovács Antal, Kovács Pál, Tyll János, TaskoGrünhut Alfrédnek, a ktsz elnökének. * Élüzem címet nyert el a Pécsi Közúti Építő Vállalat. Ebből az alkalomból ünnepséget rendeztek tegnap délután Pécsett, a Szliven Étteremben. Ezen Újvári István, az Útépítő Tröszt vezérigazgatója adta át az élüzem cím elnyerését tanúsító oklevelet Hosszú Józsefnek, a Pécsi KÉV igazgatójának. Az ünnepségen megjelent dr. Németh Lajosné, az MSZMP Baranyo megyei Bizottságának munkatársa és Szabó János, a városi pártbizottság munkatársa is. vies Attila, Domány Zoltán, Brückner Antal fotóin a falusi életképek és a falusi élet tárgyai idillikus emlékképekkérrt hatnak, a tetszetős kompozíciók és a hatásos fényeffektusok, a gondos labormunka, a konvencionális fényképezés technikai fordulataira utalnak. Ebben a szerepkörben viszont jól megállják helyüket ezek az alkotások. A hagyományos látásmód azonban nem béklyózza őket, hiszen a vizuális ötletek sem állnak távol a kör tagjaitól. (Kovács Pál: Napos oldal.) A komlói Carbon fotókör kiállítását, amely két héten át áll a látogatók rendelkezésére Pálinkás György, a Baranya megyei Népművelési Tanácsadó munkatársa nyitotta meg. P. L. Lenin születésének évfordulója alkalmából Koszorúzási ünnepség Mohácson Lenin születésének 109. évfordulója alkalmából tegnap Mohácson a Lenin-szo- bornál koszorúzási ünnepség volt. Az egyenruhás úttörők díszsorfala között sorakoztak fel a Lenin-szobor előtti téren a Horváth Sándor nevét viselő úttörö- gárda-zászlóalj tagjai, majd a jelentések elhangzása után felolvasták az országos úttörőelnökség diszparancsát. A szobor talapzatánál a város pártós állami vezetői, a fegyveres testületek képviselői, a városi úttörő elnökség, a TEMAFORG, a Selyem- szövőgyár, a Szék. és Kárpitosipari Vállalat és a Könnyűipari Vállalat vezetői helyezték el koszorúikat. Az ünnepségen közreműködött a Hazafias Népfront fúvószenekara és a Park utcai általános iskola énekkara. A hagyományoknak megfelelően e napon köszöstik Mohácson a kiemelkedő munkát végzett propagandistákat. Ebből az alkalomból dr. Csete István 15 éves, és Olányi Géza 10 éves munkája elismeréseként oklevelet és könyv- utalványt kapott, míg további 28 fő könyvutalványban részesült. Vita a gépkocsijavításról A bizalmat kell _______________________________h elyreállítani Pécs időarányos tervleljesltése a tanács végrehajtó bizottsága előtt ülést tartott tegnap a Pécs megyei város Tanácsa. Megtárgyalták és jóváhagyólag tudomásul vették a város ötödik ötéves tervének . időarányos teljesítéséről szóló jelentést, határozatilag mondva köszönetét mindazoknak, akik az első három esztendő tervének eredményes teljesítésében közreműködtek. Jóváhagyták az idei fejlesztési terv módosítására vonatkozó javaslatot; eszerint 1979-ben az eredetileg tervezett 1274 állami cél- csoportos lakás helyett 1120 épül, viszont az elmaradt kapcsolódó és járulékos létesítményeket be kell fejezni, hogy ezzel mérséklődjék a több éves lemaradás. Elfogadták az épülő vásárcsarnok 63,3 milliós beruházási és 1,5 milliós beszerzési előirányzatát; a vásárcsarnok 1980 februárjától áll a lakosság rendelkezésére. A XIV. AFIT beszámolt a végrehajtó bizottság előtt a szolgáltatásfejlesztési alapból kapott támogatás felhasználásáról, a beszámolót megvitatta és elfogadta a vb. Ugyancsak elfogadta a belváros részletes rendezési tervének tervezési programját, a vb munkájának továbbfejlesztésére vonatkozó feladattervet, majd egyéb időszerű kérdésekről tárgyalt. Az időarányos tervteljesítésről szóló jelentés három eredményes esztendőről adhatott számot. Ezek közül az első nem volt teljesen felhőtlen: hiányzott az a nélkülözhetetlen áthúzódó állomány, omi nyugodt, biztonságos munkát biztosíthatott volna. Ez megszívlelendő tanulsággal szolgál a jövőre nézve. 1976 gondot gondra halmozott, köztük legnagyobb az építőipar kapacitáshiánya volt. A városi pártbizottság akkor állt igen határozott koordinációs tevékenységével a városfejlesztés élére, s ez — amint a vitában is megfogalmazódott — jó csapatmunkát eredményezett, korrekt együttműködést alakítva ki valamennyi közreműködő között. Leglényegesebb, hogy az első három esztendőben a város túlteljesítette lakásépítési tervét: összességében 4712 helyett 5158 lakás épült Pécsett. Nagy vita bontakozott ki az AFIT beszámolója fölött, amely a szolgáltatásfejlesztési alap-, bó| kapott támogatás felhasználásáról szólt. A támogatás a Szigeti úti szerviz felépítésében realizálódott: a város tervidőszakban Pécsett meg- 14 millióval „szállt be” ebbe, s nem önzetlenül. Az előző háromszorozódott, az utóbbi három esztendőben további egyharmadával nőtt a személygépkocsi-állomány. Ezt jó javítóbázissal kiszolgálni —volt a támogatás célja. Bejött-e az elhatározás? Ezt firtatták a vitában a vb-ta- gok mintegy bizonyítván, hogy a gépkocsijavítás minősége iránti igény megelőz minden más szolgáltatási ágat. Ebben részben a gépkocsi ára is közrejátszik, de talán ennél is fontosabb az autózás veszélyes üzem volta. A vita sok mindenre kiterjedt az alkatrészellátástól a vállalási idők lerövidítéséig. A sok között azonban különös hangot kapott az a kívánság, hogy a tulajdonos láthassa gépkocsiját javítás közben. Az igény szomorú eredetű: a bizalom hiányát tükrözi. Közszájon forognak példák javítás közben „kibelezett" kocsikról, mégsem hihetjük, hogy a kétségtelenül megtörtént esetekből általánosíthatnánk úgy vélvén, hogy ezek egyedüli ellenszere a tulajdonos kutató szeme előtt végzett munka. Az AFIT hajlik arra, hogy keressen erre megoldást, bár *félszívve! csupán. Igaza lehet ugyanis az AFIT igazgatójának, aki arra hozott fel példákat, hogy nemegyszer éppen a tulajdonos-jelenlét kezdeményezett „kibelezéseket". A bizalmat kell helyreállítani, s nem az ügyfelet bevinni a javítóműhelybe. Az AFIT részéről megvan a törekvés. Szervezeti intézkedések sorát foganatosította mindenfajta visszaélés megelőzésére. De vajon mennyire lehetnek hatékonyak ezek az intézkedések, ha kénytelen beismerni a vállalat, hogy „az alkatrészellátás javulására az illetékes kül- és belkereskedelmi szervezetek tájékoztatása szerint nem is lehet számítani, inkább várható az ellátási gondok növekedése." Ennek feltétlenül demoralizáló hatását semmiképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezért is született olyan javaslat, hogy az AFIT tröszti szinten számítógépes programozással próbálja optimalizálni a rendelkezésre álló alkatrészmeny- nyiség elosztását. Nem biztos, hogy ez mindent megold, de talán valamit ez is segítene. És még valamit: meg kellene találni bizonyos hiányalkatrészek kisipari gyárttatásának lehetőségét. N Hársfai István Rádió MétiéM Azt mondja egy illető a rádióban — mellesleg a táplálkozás-tudománnyal foglalkozik — hogy bár bizonyos lépéseket tettünk már az egészséges étkezés irányába, azonban mindez kevés, mert még mindig ragaszkodunk a „magyar konyha” masszív ételeihez, még mindig sok a sonka, a rántotthús, a pörkölt, az oldalas, meg a töltött káposzta, pedig hót változnak az idők, éppen ideje szakítani ezekkel, amelyek előbb-utóbb sírba viszik az embert. Sok zöldet, zöldségfélét kellene inkább magunkhoz venni és nem berántva (!) és nem habarva(l) mert ugye a szénhidrát is többnyire üldözendő. Elégedetten vettem tudomásul az intelmeket, jómagam is Tejben fürdik a lány kellő szigorral. helyezem előtérbe a korszerű tápanyagokat (legföljebb nem látszik rajtam), s akkor figyeltem fel különösen a szakember fejtegetéseire, amikor jó példaként a budapesti Skála Áruházat hozta fel, ahol nagyon szép csomagolásban, konyhakészre időzítve, „kínai kelt” árusítanak —, ami azt hiszem a kelkáposzta távol-keleti rokona. De azonmód elszomorodtam, mert a számomra ismeretlen kínai kelt is Pesten kínálják és nem a vidéki városokban. Hát még amikor felsorolt néhány — nagyon tápláló, egészséges, nem hizlaló, továbbá idegbajt és érelmeszesedést nem okozó - zöldségféleségeket, mint az articsóka, rebarbara, vagy hogy mást ne mondjak, az endivia. Ez utóbbit annyira nem ismerem, hogy csak ámultam mint a süket tót, — és mert úri nevelésben nem részesültem — mindjárt megkérdeztem a kollégáimat, de azok is csak a vállukat vono- gatták, a mezőgazdasági lexikonban is megnézhettem volna, de miután néhány könyvvel tartozom az archívumnak, nekem ott nem adnak semmit. Nomármost — az is kiderült a riportból — hogy e fenti zöldségek termesztése nem ajánlatos téeszek, állami gazdaságok számára, mert nagyüzemileg nem kifizetődő, nagyon munka- igényes, ám a kistermelők nyugodtan meghonosíthatnák kiskertjükben, jó pénzt lehetne kapni értük és mi is kulturáltabban étkezhetnénk. Most tehát felhívom a kistermelők figyelmét: termesszenek articsókát rebarbarát és persze en- diviát, ami gondolom marha- pörkölt mellé, köretnek nagyon is jó. Az sem baj, ha mindezek mellett még termesztenek egy kis fokhagymát is, — amit — tavasz lévén — megint nem lehet kapni a boltokban. Beszámolnék még egy rádió riportról, ami még fölöttébb megragadta a figyelmemet. Nem tudom, tetszenek e emlékezni Silvana Pampaninire, a hajdani szép olasz művésznőre? Én ismerem az öreglónyt, azt hiszem az Oké Néró című filmben láttam, amikor egy szamártejjel megtöltött nagy. dézsában fürdött anyaszült mezítelenül kéremszépen, c . . . c ... c ... ha látták volna ezt a Pampini lányt, hogy micsoda .. . Na jó, szóval azért fürdött tejben, mert hogy úgymond, attól még szebb lesz. És most hallom a riportban, van egy lány, aki bizonyos időközökben huszonöt liter tejet fogyaszt el. Nem ivásra — fürdésre. A riporter kérdezi tőle: „Eqyszerre használod el az egészet?" — „Igen.” — „Szappannal?" — „Nem szappannal." Beleeresztem a kádba a zacskók tartalmát és fürdők benne. Jó a bőrnek." „Hogyan viszed haza azt a tömérdek tejet?” — „Taxival. A taxis már ismer, dudál, megyünk a tejért..." Azt is kérdezte aztán a Riporter, hogy fürdés után mire használja fel. a tejet? És a lány azt válaszolta, hogy semmire, mert* azt már nem lehet meginni. Akkor oké. Rab Ferenc