Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)

1979-03-10 / 68. szám

Heti jegyzetünk Szigor és aggodalom Az MLSZ elnöksége közle­ményt adott ki, amelyben be­jelentette, hogy a jövőben is hétről hétre értékeli a bajnoki fordulókon a csapatok küzdő- szellemét és az elismerés mel­lett szankciókat (pontlevonás, büntetőpontos stb.) is alkalmaz. A közlemény tulajdonképpen örömhírként hat a labdarúgás barátai számára. Hiszen a ma­gyar labdarúgás vezérkara ép­pen ott kíván segíteni, ahol leg­inkább észrevehető a lemara­dás a nemzetközi élvonaltól. Az elmúlt években a legtöbb panasz a lagymatag mérkőzé­sek, néha bundaszagú találko­zók ellen hangzott el. Emiatt kezdtek szép lassan kiürülni a stadionok lelátói és keresett magának más szórakozást a jó labdarúgásra kíváncsi közön­ség. Jó dolog tehát, hogy alapo­sabban odafigyelnek „fent” mi történik a pályákon. Jó dolog, hogy megfelelően büntetik azokat a csapatokat, amelyek méltatlanul szerepelnek egy- egy fordulóban. A jó és helyes kezdeményezés helyeslése mellett azonban bi­zonyos aggályok is felmerül­nek az emberben, amiről szól­ni kell, ha másért nem, azért, hogy bővebb magyarázatot kapjunk bizonyos normákról, megítélési módokról, ha úgy tetszik, az egész eljárás mi­kéntjéről. Mi kelthet aggályokat? Min­denekelőtt az, hogy a sport­játékoknál, azok minőségi el­bírálásánál nagy szerephez jut a szubjektív megítélés. Objek­tív mércéjük tulajdonképpen nincs is, viszont annál nagyobb a személyes szimpátia szerepe. így már a legelső figyel­meztetéseknél is némi bizony­talanságot érez az ember. A Vasast elmarasztalták -egye­lőre a közlemény szövegében — a Diósgyőrött elszenvedett ve­resége miatt, mivel a mérkő­zés csalódást okozott. Az MTK- VM ugyanolyan arányban ka­pott ki Dunaújvárosban, a Honvéd Tatabányán, a Hala­dás pedig hat gólt kapott Za­laegerszegen - de róluk nem szólt az írás. A Népsport tu­dósítói mindegyik mérkőzést három csillagosra értékelték. Ezért, vagy azért. De például a Haladásról megírták, hogy enerváltan, sok hibával ját­szott. A Vasasról viszont: a háromgólos vereség ellenére is az a benyomásuk, hogy a pi­ros-kék együttesben van fan­tázia. Ez a csapat, ha össze­szokik, biztosan sok örömet fog még okozni szurkolóinak. Tehát nehezen követhető az elbírálás rendszere. És kérdés, mennyire válik követhetővé a következő fordulókban. A szubjektív megítélés csap­dái közé tartozik az is, hogy nehezen választható el a gyen­gébb forma a nemakarástól. Ez csupán azért ötlött fel, mert volt már több példa is arra, hogy egy nemakaróan játszó csapat kapta a fáradt csapat benyomása jelzőt, egy valóban fáradt pedig a lélektelenül játszót. Legyünk mindezek ellenére derűlátók ezügyben. Bízzunk abban, hogy a szigor objektív lesz, és jól szolgálja a labda­rúgást. ® — K — Kézilabda MNK Bp. Honvéd-P. Kesztyűgyár 36:12 (19:7). Férfi mérkőzés, Budapest, Körcsarnok. V.: Ko­csis, Nagy. Legjobb dobók: Kovács (8), Öry (8), Nagy (6), ill. Schindler (3), Szabó J. (2), Somfalvi (2). FTC—Komlói Bányász 36:14. Férfi mérkőzés, Budapest, Kör­csarnok. Kosárlabda Oroszlányi Bányász—PVSK 90:75 (47:40). NB I. férfi mérkőzés, Orosz­lány, 800 néző. V.: Pajor, Ritter. PVSK: Vojtek (4), Darázs (8), Ko­vács (20), Pálvölgyi (15), Rab II. (16). Csóró: Varasdi (6), Rab I. (—), Tóth (6). Edző: Sgyod Mihály. Az Oroszlány legjobb dobói: Manner (36), Bocskor (14), Lupis (14). Fiatal labdarúgók sikeres szereplése Baranya ifjúsági és serdülő válogatottjai sikeresen zárták a selejtezőket. Az ellenlábas Zala otthonában is győztek az if­júságiak, a serdülők döntetlen eredményt értek el. Mindkét csapat csoportjában jelenleg listavezető, de a csoportelsőség a március 20-án sorrakerülő Tolna—Zala összecsapásokon dől el véglegesen. Ifjúságiak: Baranya—Zala 1:0 (0:0). Zalaegerszeg 200 néző. V.: Szemes. Baranya: Sági — Szekeres, Hammer, Balogh, Róth — Bodró, Martin, Horváth (Mészáros) — Megyeri, Kálmán, (Szeitz), Cseh. Edző: dr. Ham­vas Antal. Nagyiramú mérkő­zésen Baranya végig többet kezdeményezett, helyzetei alap­ján nagyobb különbséggel is győzhetett volna. Cóllövő: Cseh. Jók: Szekeres, Martin, Megye­ri, Cseh, ill. Csepregi, Simon, Orbán. Serdülők: Zala-Baranya 1:1 (1:0). Zalaegerszeg, 100 néző. V.: Sütő. Baranya: Juhos — Pauska, Czérna, Mohácsi, Bü­ki — Illés, Szigeti, Kiss — Ko­vács, Nyári, (Róth II.), Árpádi. Edző: Guzsvány János. Jó ira­mú, küzdelmes mérkőzésen a döntetlen valós. Góllövők: To- por ill. Szigeti. Jók: Topor, Ho- bár, Varga. ill. Juhos, Czérna, Kiss. L. Z. Pannónia Kupa vívóverseny flz esélyesek jutottak a párbajtőr döntőbe Kilenc ország 300 versenyzőjének részvételével megkezdődött a Pannónia Kupa nemzetközi vívóverseny ■ Maracskó gyógymódja M Világbajnokok a mezőnyben ■ A női tőrözők is elkezdték Maracskónak csak az egyik lábán volt cipő, másik talpa meztelenül csattogott a POTE aulájának padlóján. Rezzenés­telen arccal sétálgatott a pás­tok között, s csak amikor látta, hogy furcsán nézünk rá, akkor jegyezte meg: — Égeti a talpamat a pást, meg a műszálas zokni. Pihen­tetni kell... A gyógymód bevált Az öttu­sa-válogatott tagja jó vívással beverekedte magát egyenes­ágon a Pannónia Kupa nemzet­közi vívóverseny párbajtőr dön­tőjébe. Pedig nem akármilyen me­zőnyt köszöntött tegnap délután az ünnepélyes megnyitón dr. Török Béla, a POTE rektorhe­lyettese, az Universitas PEAC vívószakosztályának elnöke. A 79 induló közül sokan voltak olyanok, akiket nem kell külön bemutatni. A világbajnoki csa­pattag : Kolczonay Ernő és Pap, valamint Bíró, Kopetka, Pethő, Muskovszky, Villányi, a tel­jes öttusa-válogatott és még sorolhatnánk tovább. Pástra lé­pett 3 szovjet, 2 román és 3 NDK-beli versenyző is. A pé­csiek közül nyolcán indullak pártbajtőrvívásban. Sajnos öten már az első „kanyarban elszálltak”, Ralovich és Rab a második fordulóban esett ki. A legtovább Szilágyi jutott, aki a 16 között esett ki, a későbbi döntős Bihari ellenében. Az előcsatározósok folyamán különösebb meglepetés nem született. A döntőbe egyenes­ágon Kopetka (Csepel), Kol­czonay (Bp. Honvéd), Maracs­Maracskó Tibor, az öttusa-váló gatott tagja bekerült a párbaj­tőr döntőbe kő (Csepel) és Bíró (MTK-VM) került. A „pótvizsgán”, a vi­gaszágon Bihari (BSE) és Sza- modi (OSC) vívott a legered­ményesebben, így ők is pástra léphettek az esti döntőben, mely lapzárta után ért véget. Az első napon a párbajtőrö­zők mellett a női tőrözők is megkezdték versenyüket. A rajt­listán ötven név szerepelt, köz­tük román, NDK-beli és szov­jet vívónőké. Az eddigi ered­mények alapján a két évvel ezelőtti IBV-győztes Stefanek- nek (Ú. Dózsa) és a nemzetkö­zi Budapest-bajnoksógon tavaly jól szerepelt NDK-beli Wenzel- nek adják a legtöbb esélyt a szakemberek. A pécsieket Re- géczy és Szöllősi képviseli. A Pannónia Kupa ma a női és férfi tőr versenyeivel folyta­tódik. B. Cs. Röplabda Közgazdasági Egyetem-Uni- versitas PEAC 3:0 (5, 5, 10). NB I. női mérkőzés, Budapest. Az U. PEAC-ból Gulyás és Major nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Most érkezett a TITÁN Kereskedelmi Vállalat Közületi Boltjába (Pécs, Lenin tér 6.) 2 kg-os halonnai oltó tűzoltó készülék 5 kg-os halonnai oltó tűzoltó készülék 3 kg-os porral oltó tűzoltó készülék Nyitva 8—15 óráig, szombaton 8—12 óráig KBtCSKCDfLMI VAUMAT a hétvége sporteseményei Ma reggel megkezdődik a Pécs városi sportcsarnokban a nemzetközi versenynaptár egyik legelőkelőbb helyén jegyzett cselgáncs eseménye, a Hungária Kupa. Évről évre világklasszisok adják le ne­vezéseiket erre a rangos ver­senyre, melyre immár har­madízben Pécsett kerül sor. Tizenhét ország sportolói lép­nek tatamira. S nem akár­milyen versenyzők! A japánok bevallottan moszkvai olimpiai reménységüket hozták „meg- edződni” Európába. A szov­jetek csillaga, Nyevzorov, s ki tudja, milyen jó képessé­gű versenyzőket hoztak még, szinte kimeríthetetlen „arany­bányájukból". Az NDK-sok a verhetetlennek mondott Lo- renz-cel és még két másik Európa-bajnokkal jöttek. A franciák tavaly nagy sikert arattak a világbajnok Rouge, a japán-verő Tripet, Rey és Tschoulouian révén ... Bi­zonyára most sem akarják rontani rangjukat. No és ter­mészetesen itt lesz a teljes magyar élmezőny, akiknek ez a verseny — akárcsak az Euró­pa többi országából jött csel- gáncsozóknak — fontos erő­felmérés a közelgő Európa- bajnokság előtt. A PMSC labdarúgói a pa­pírforma szerint könnyű, ám de a gyakorlatban veszélyes ellenféllel játszanak ma. A Szombathelyi Haladás súlyos vereségeket szenvedett el az elmúlt napokban, s úgy tű­nik, a pécsiek ellen szeret­nének megállni a lejtőn. Bár­mennyire is rokonszenves gárda Sárosi László legény­sége, reméljük, ez a tervük nem válik valóra. Még akkor sem, ha a szerdán megsérült Dárdai nem játszik a PMSC- ben, hiszen helyettese, Schul- teisz jó formát mutatott o kupamérkőzésen Lőrincz kéz. dő ember lesz, Dobány a bal­szélen kap helyet. Közép­hátvédet Torna és Tapaszti közül közvetlenül a mérkőzés előtt választ Szőcs János ve­zető edző. A PMSC várható összeállítása: Katzirz — Ivá- nyi, Torna (Tapaszti), Pál, Kincses — Lutz, Schulteisz, Lőrincz — Kardos, Kiss, Do­bány, A kispadon Torna vagy Tapaszti és Varga, valamint Fiedler ülnek majd. A PVSK NB ll-es éllovas labdarúgói az Ajkai Alumínium csapatát fogadják. Van törleszteni valójuk a vasutasoknak, hisz legutóbb a Verseny utcából elvitte a két pontot az Alu­mínium. Szabó sérülése hadrendváltoztatásra készteti Rónai István vezető edzőt, Kaszás lesz a beállás és o három középpályás előtt há­rom támadó, Lauer, Réfi és Szász játszik. A Komlói Bá­nyász Tatabányára a KO- MÉP-hez utazik. A szilárd védelméről híres bányászcsa­pat esélyes arra, hogy leg­alább egy pontot hazahozzon. Ezzel továbbra is versenyben maradnának a bajnoki cí­mért. Ma és holnap a női tőrö­zők. a férfi tőrözők és a kard­vívók küzdelmével folytatódik a nemzetközi vívóverseny Pé­csett, a Pannónia Kupáért. Vasárnap este a városi sport- csarnokban válogatott kézi­labdázókat láthat a közön­ség. Az MNK elődöntőjében visszavágó mérkőzésen o P. Kesztyűgyár férfi csapata a Bp. Honvéddal, a Komlói Bányász pedig az FTC-vef játszik. SOR SZOMBAT, MÁRCIUS 10. Cselgáncs. Hungária Kupa nem­zetközi verseny, Pécs, városi sport- csarnok, 9.00 és 18.00. Kosárlabda. NB II. férfiak. Uni­versitas PEAC—Soproni MAFC, Pécs, Boszorkány út, 14.30. NB II. nők: Szombathelyi Tanárképző—Sziget­vár, Szombathely 16.30. Teke. NB I. férfiak: Győri Richards—Pécsi Gáz, Győr 12.00. NB II. nők: Sabaria SE—PBTC, Szombathely: 13.30. NB II. férfi­ak : P. Kesztyűgyár—Dunaújvárcei Építők, Pécs, 15.00. Vívás. Pannónia Kupa nemzetközi verseny. Férfi tőr és női tőr: Pécs, POTE aulája, 8.00. Labdarúgás. NB I.: Haladás VSE—PMSC, Szombathely, 14.30. NB I. tartalék: Haladás VSE— PMSC, Szombathely, 12.30. Megyei I. osztály: P. Postás—P. Kinizsi, Postás-pálya, 10.00. VASÁRNAP, MÁRCIUS 11. Cselgáncs. Hungária Kupa nem­zetközi verseny, Pécs, városi sport- csarnok, 9.00. Kézilabda. Férfi MNK: P. Kesz­tyűgyár—Bp. Honvéd, Pécs, városi sportcsarnok, 18.00. Komlói Bá­nyász—FTC, Pécs, városi sportcsar­nok, 19.15. Kosárlabda. NB I. nők: KSI— PVSK, Budapest, 14.30. NB II. fér­fiak: Szombathelyi Tanárképző— P. Postás, Szombathely, 12.00. NB II. nők: Universitas PEAC—Sopro­ni VSE, Pécs, Boszorkány út, 10.00. Sabaria—Szigetvár, Szombathely, 9.00. Szombathelyi Tanárképző— Komlói Bányász, Szombathely, 10.30. Röplabda. NB I. nők: Universi­tas PEAC—Közgazdasági Egyetem, Pécs, POTE-tornacsarnok, 12.00. Tájfutás. Tenkes Kupa, Villány, 9.00. Asztalitenisz. NB II. nők: P. Spartacus—FTC. Pécs, Egyetemi tornacsarnok, 11.00. Vívás. Pannónia Kupa nemzetközi verseny, kard: POTE aulája, 8.00. Labdarúgás. NB II.: PVSK—Ajkai Alumínium, PVSK-pálya, 14.30. KOMÉP—Komlói Bányász, Tatabá­nya, 14.30. Megyei I. osztály: Má- zaszászvár—PBTC, Mázaszászvár, 14.30. P. Kesztyűgyár—István-akna, Pécsbányatelep, 10.00. Siklós—Boly, Siklós, 14.30. Sellye—Vajszlő, Sefy- lye, 14.30. Mágocs—Beremend, Má- gocs, 14.30. Vasasi Bányász—Uni­versitas PEAC, Vasas, 1|.30. Stein­metz SE—MVTE, SzalántV U-30. Országos ifjúsági bajnokság. PVSK —K. Rákóczi, PVSK-pálya, f3UK>. PMSC—Komlói Bányász, P' 10.00. röviden Sakk. A pécsi nemzetközi ve­gyes mesterverseny IV. forduló­jának eredményei: Karsa—Vi- tics döntetlen, Kádas—Novóko- vics függő, Káposztás-Kádár döntetlen, Lénárt—Koszorús döntetlen, Hradeczki—Grács döntetlen, Pacsucsa—Pusch­mann függő. Befejezett függő­játszmák az előző fordulókból: Karsa—Novákovics döntetlen, Puschmann—Hradeczki 1:0. Négy forduló után az élen a következő az állás: Puschmann 2,5 (1), Grács, Kádár, Koszo­rús 2,5-2,5. Díjkiosztó. A labdarúgó Steinmetz Kupa ünnepélyes díj­kiosztójára március 12-én, 16.00 órai kezdettel kerül sor a me­gyei sporthivatalban. A kupa mellett ekkor adják át a ren­dezők a legjobb kapusnak és a torna gólkirályának járó tisz­teletdíjat is. Labdarúgás. A Komlói Bá­nyász—PVSK NB ll-es rangadón Szabó József, a PVSK játékosa arccsonttörést szenvedett. A PVSK játékosát meg kellett mű­teni, a műtétet dr. Vajda Lajos, a Pécsi Dózsa egykori NB l-es labdarúgója hajtotta végre. Szabó játékóra több hétig nem számíthat Rónai István vezető edző. Dunántúli napló X Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin r Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárásra! Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30.- Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Thumbnails
Contents