Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-25 / 83. szám
1979. MÁRCIUS 25. MAGAZIN DN HÉTVÉGE 7. Gyémánt- föld kincsei A Szovjetunió északi részén fekvő Jakutföldet régen Oroszország ,,ször- meműhelyének” nevezték, majd az „arany hazája" lett és az 50-es években a „gyémántföld" nevet kapta. Jakutia ma elsősorban kőolaj- és földgázkészleteiről híres és a déli területek Földünk azon ritka területeihez tartoznak, ahol egymáshoz igen közel elhelyezkedő, kiváló minőségű kokszolható szén és vasérc található. Az értékes szénmedencék körülbelül 700 kilométer hosszan húzódnak, a készleteket 25 millió tonnára becsülik. Jakutföld gyémántban is gazdag. Lelőhelyein napjainkra korszerű gépekkel felszerelt kitermelőipar bontakozott ki. Képünkön: Jakut gyémántok Pusztulnak a tigrisek A Nemzetközi Vadállatvédó Szervezet felhívást intézett Indonézia elnökéhez, az utolsó indonéziai tigrisek érdekében, amelyeket az éhenpusztulás fenyeget. A híres javai tigrisek közül ma már alig 4—5 él szabadon, a szumátrai tigrisek száma pedig nem haladja meg az ezret. Százezer dolláros bankjegy 1934-ben az Egyesült Államokban 100 000 dolláros bankjegyet adtak ki, amiért akkor 80 kilogramm tiszta aranyat lehetett vásárolni. A bankjegyet több ezer példányban nyomták, de csak igen kevés volt belőle forgalomban. Gagauzok A Szovjetunió délnyugati részén, Moldáviában él a gagauzok kicsiny nemzetsége, mintegy 125 ezer ember. Néhány száz évvel ezelőtt az oszmán-török elnyomás elől a Balkánról menekülve jutottak el ide, ahol megtelepedtek. Gabonát vetettek, szőlőt telepítettek. De egészen a szovjethatalom kikiáltásáig Moldáviában sorsuk a nyomor, a jog- fosztottság volt. A szovjethatalom megszilárdulásával a gagauzok saját írásbeliséghez jutottak, megteremtették anyanyelvi könyvkiadásukat. Teljesen felszámolták az analfabetizmust. Felnőtt a gagauz értelmiség, soraikban ma már orvosok, tanárok, tudósok, írók és művészek találhatók. A gagauzok aktívan részt vesznek mind a társadalmi, mind a politikai életben. A szovjet népek testvéri családjában a szabad fejlődés lehetővé tette számukra, hogy megőrizzék ősi szokásaikat és kultúrájukat. Pjotr Vlah, gagauz grafikusművész fából készült egyedi munkái, szárított díszfákból készült edényei, grafikája szerepel a köztársasági kiállításokon és nemzetközi bemutatókon. Tokió a legdrágább A világ legdrágább városa Tokió. Az élelmiszerárak ott 56 százalékkal magasabbak, mint például New Yorkban. Európában ebből a szempontból Helsinki vezet, ahol az élelmiszerekért csak 7,5 százalékkal fizetnek kevesebbet, mint Tokióban. Á harangjátékok városa Néhány éve szólalt meg először Magdeburg történelmi városházának tornyában a harangjáték; gyönyörű hangjának híre hamarosan az ország határain is túlterjedt. Ma már minden évben Magdeburg ad otthont a harangjátékok nemzetközi versenyének. A sikereken felbuzdulva most új vállalkozásba fogtak a mag- deburgiak; a város legszebb történelmi műemlékében, az egykori Boldogasszony kolostorban újabb harangjátékot szerelnek fel. A feladat nem köny- nyű: mindenekelőtt meg kellett erősíteni az épület két kör alakú román tornyát, majd a harangszoba mennyezetét, hiszen a felfüggesztésre kész tíz harang közül a legnehezebb majdnem .négy tonna. Gondot okozott az is, hogyan juttassák fel a terjedelmes harangokat a toronyba anélkül, hogy az évszázados műemlék épületét megrongálnánk. Hosszas vita után végül is úgy döntöttek, hogy a torony külsejét érintetlenül hagyva bent bontanak falat és úgy szállítják fel a harangokat a toronyba. A harangok felfüggesztése után hozzáfogtak a hajtószerkezet megépítéséhez. Ez szintén nagyon bonyolult feladat: tekintetbe kell venni a harangok húzóerejét, összhangba kell hozni a harangok csengését, ritmusát, mert csak így biztosítható a teljes harmónia. A hangszínről és hangmagasságról már Apoldában döntöttek, ahol a harangokat öntötték. Négy harangot „ezüstharangnak” neveztek le: ezek a legkisebbek és ezüsttisztán csengenek. Valamennyi harangnak művészi a formája és rajtuk az NDK címere, a magdeburgi városcímer és az öntő kézjegye látható. A város zenei életét a Boldogasszony kolostor kultúrközPhnom Penh-ben láttam Az egykori Boldogasszony kolostor, Magdeburg egyik legszebb műemléke pontjában új csengőjáték felszerelésével is bővíteni kívánják, Apoldában már ki is öntötték a gótikus harangocskákat. A csengőjátékot az úgynevezett tonzurban helyezik el, ez egy kör alakú építmény a kolostor keresztfolyosóján. Az egykori kolostor-templomban nemrégiben koncerttermet alakítottak ki, ahol rendszeresen rendeznek majd hangversenyeket világhírű művészek részvételével. Úgy tervezik, hogy jövőre, az NDK megalakulásának 30. évfordulójára megszólalhat az új magdeburgi harang- és csengőjáték. Fiahordó hajó Képzeljünk el egy teherhajót, amelyik a folyók torkolatában lévő tengeri kikötőkben megáll, gyorsan kirakja „fiait", a kis hajókat, más kis hajókat fölemel a vízről és hátára vagy hasába fogod, aztán sietve tovább indul a tenger hullámain. A kis hajócskákat vofttató vagy tolóhajók továbbítják a folyókon. mint afféle uszályokat... Mire lenne jó mindez? Arra, hogy az árut csak egyszer kell hajóra rakni és onnan kirakni, amikor a kis „fia-hajókat”, az uszályokat megpakolják és kiürítik. Elmarad az átrakás a tengeri kikötőkben. Márpedig ez elég sok pénzbe s még inkább időbe kerül. A szállítási költségeknek több mint egyhar- madára rúgnak a kikötői költségek, s a nagy hajók üzemidejüknek ma már több mint a felét a kikötőkben töltik el — nemcsak rakodással, hanem a kikötők zsúfoltsága, túlterheltsége miatt a várakozásai is. A fiahordó hajó ötlete voltaképpen a már elterjedt és közismert konténeres szállításból ered. Ahogy a közúti vagy a vasúti szállításban a konténer egy rendszerint kerekeken gördíthető nagyobb „láda”, a hajózásnál a konténer maga a kis hajó, amit a folyókon uszályként lehet továbbítani, a tengereken pedig a nagy szállítóhajó belsejében, illetve fedélzetén utazhat. Az ilyen rendszerek mór az elmúlt évtizedben megszülettek és életképesnek bizonyultak. A fejlődés hozta magával, hogy a múlt évben, 1978. május 19-én négy szocialista ország — a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia és hazánk — tengerhajózási, illetve közlekedési minisztere Budapesten aláírt egy megállapodást, és ezzel megalapította az INTERLIGHTER NHV-t. Ez a budapesti székhelyű nemzetközi vállalat már kétszáz konténerhajócskával rendelkezik. Ezeket a Dunán az alapító országok hajózási vállalatainak a tolóhajói továbbítják, a Fekete-tengerhez érve, érkezve pedig a szovjet dunai hajózástól bérelt bárkaszállító, „fia- hordó” hajók veszik föl. Az első ilyen szállítóhajó, a Julius Fucik, decemberben indult el a Duna torkolatától teljes rakománnyal Indiába. A második hajó — ez a magyar forradalmár kommunista, Szamuely Tibor nevét kapja __ még ez évben ugyanc sak útnak indulhat. Képünkön: Úton.« Julius Fucik „fiahordó” hajó. (KS) Kambodzsa fővárosa 1979 januárjában a székek városa volt. Á székeké, melyeket kihoztak a házakból, a lakásokból és kirakták őket az utcára, az útkereszteződésekre, a házak, a paloták, a volt szállodák elé. Helyesebb volna ülőalkalmatosságot mondani. Zsámolyok, ülőkék. Egyszerű és díszes fotelek faragott karfával, magas támlával, selyem kárpittal. Igazgatói és fodrászszékek. Vannak, akik csak az ülőkét hozták ki, a keretét bent hagyták és azt tették a fa árnyékába. Őrök és katonák ültek rajtuk. Ezekről a székekről ellenőrizték a várost. Az ellenségtől még meg nem tisztított várost. A székeket nézve egyes negyedek veszélyességére lehet következtetni. Ott, ahol sűrűn egymás mellé állították őket és katonák ülnek rajtuk, fegyvert tartva térdükön - vigyázni kell. A városban, ahol nincs újság és rádió — ezek a székek a legfőbb információs források. Itt szerzik be értesüléseiket az emberek. 1979 januárjában Phnom Penh volt a világ egyetlen fővárosa, ahol pénz hevert az utcákon. Elég volt kicsit beletúrni cipőnkkel a Banque Nationale du Cambodge előtti hervadt falevelekbe, hogy pénzt találjunk. A legtöbb pénzt a bank raktáraiban találhattuk, melyeket ugyan felrobbantottak Pol Pót parancsára, de nem pontosan. Csak az utca felőli rész röpült az égbe, megmaradtak a melléképületek, az irodák és a raktárak, melyekben faládikákban milliók vannak, azok a milliók, melyeket Lón Nol már nem tudott forgalomba hozni. A pénzt — hasonlóan az üzletekhez, a bazárokhoz és a trafikokhoz — megsemmisítették. De létezett a titkos árucsere. A pénz helyébe lépett a só, a rizs. Egy aszpirin tablettáért egy kiló rizst adtak. Egy adag sztrepto- micinért 15 kiló rizs járt. Egy borjúért 25 kiló só. örök talány, hogy Pol Pot- ék elnéptelenítve a várost, megszüntetve annak teljes gazdasági életét, miért nem röpítették égbe az egészet. Miért nem verték szét az összes szimbólumot, melyek teljesen ellentmondtak új, totálisan falusi, szuperforradalmi Kambodzsájuk víziójával? Miért robbantották fel a bankokat és a pagodákat, miért hagyták épségben például a múzeumokat és a palotákat. Még érthető, hogy meghagyták a Kerti Babérok Palotáját, melyet Sihanouk építtetett akkori felesége, Monika számára, aki őt nem ajándékozta meg fiúgyermekkel, ezért nem volt joga a régi palotában lakni. A Kerti Babérok Palotája alacsony, könnyű tropikális stílusban épült, Pol Pót igen ritkán reprezentációs célokra használta. Itt fogadta tavaly évvégén az utolsó kínai delegációt, melyet Vang Tung-hsing vezetett. Vang a reprezentációs teremben fényképeztette le magát Pol Póttal. Ez a fénykép még meg is jelent a kínai sajtóban, mint a kínai vezetők és Pol Pót románcának utolsó fényképes bizonyítéka. Igen. Phnom Penh ez év januárjában tele volt meglepetésekkel. Rettenetesekkel is. Mutattak például egy általános iskolát, melyet börtönné alakítottak át. Az ablakokba rácsokat tettek, a földszinti osztálytermeket háromszor kétméteres cellákra osztották téglafalakkal. A rabok rongyzsákokon feküdtek, láncokkal a falhoz erősítve. Ezenkívül a cella egyetlen tárgya egy literes műanyag edény volt, melybe a vizet az udvari tavacskából merítették. A börtön nem börtön volt, hanem kínzókamra. Az igazságszolgáltatás Kambodzsában már régóta absztrakció volt csupán. Csak kihallgatások voltak, melyek semmi eredményt nem hoztak a szadista kínzók elégedettségén kívül. Nem voltak birók és írásos feljegyzések. Egyszerűen halálra kínoztak mindenkit. A Tuol Sleng általános iskolából senki sem került ki élve. Phnom Penh felszabadítása előtti napon kétezer rabot öltek meg nagy sietve. Az iskola kertjében és környékén mindenütt holttestek feküdtek. Az iskola második és harmadik emeletén is, a kínzókamrák vasderesein, kicsavart vállakkal. Mikor ott jártunk, már eltemették a halottakat, de vértócsákat még sok helyen láttunk. Láttam véres kapákat és csákányokat, melyekre az áldozatok haja ragadt. Ennek az iskolának így kell maradnia, ahogy van. Meg kell mutatni a világnak. Carter valamikor azt mondta, hogy az emberi jogot sehol sem hazudtolták meg úgy, mint Pol Pót Kambodzsájában. Érdemes emlékezni ezekre a szavakra, mikor sok ország vezetői védik a Pol Pot-rezsim elvesztett erődítményeit - Vietnamot vádolva. Vietnamot az utolsó két évben olyan megpróbáltatások érték, amelyek fájdalmas próbára tették türelmét. Emlékszik valaki Tan Lapra, amelyről másfél éve írtak az újságok? A vietnamiak számára annál is borzasztóbb volt, mert a tömegmészárlás vezetői nemrég fegyvertársaik voltak. Tan Lap a Tay Ninh területi kis falu 80 kilométerre fekszik Ho Si Minh várostól. 1977 szeptemberében a vörös khmerek komandói a falucska ötszáz lakóját mészárolták le. Mészárolni — ez a legjobb szó, mert főleg kést és tőrt használtak. Ezt a vérfürdőt csodával határos módon hatan túlélték. Vallomásaik alapján fel lehetett idézni a borzalmakat. A felvágott hasú nőket, a leszakított karokat, lábakat, a kivágott gyomrokat. A kettévágott gyerekeket. A fára felakasztott és összevagdalt embereket. Ez volt Pol Pot-ék propagandájának eredménye, mely szerint első számú ellenségük a vietnamiak. A katonák parancsot kaptak, hogy ne csak a vietnami férfiakat öljék meg, hanem az asszonyokat is, „mert a nők yunókat szülnek, a gyerekek felnőnek és yunókká lesznek” (a vietnamiak lekicsinylő elnevezése). Az örök gyűlölet nevében, melyért gyűlölettel kell fizetni, akták ki a parancsot a gyilkolásra. A Royal szálló Phnom Penh- ben az, ami az Oriental Bangkokban, vagy a The Raffles Singapurban és a Metropol Hanoiban. Phnom Penh-i tartózkodásom idején gyakran gondoltam rá, vajon mi történt a Royallal? Semmi. A nagy, sárga kolonial stílusú, piros tetős épület, udvarában a mandulafákkal érintetlen maradt, mint a többi városrész. Csak a bejárat fölött függött egy bíbor színű zászló. A Royal beírta nevét a legújabb történelembe is. A múlt év december 23-án titokzatos körülmények között egyik szobájában lőtték agyon Malcolm Cald- wellt, a londoni Afrika Kutató Intézet tudományos munkatársát. Caldwell azon kevés emberek közé tartozott, aki saját szavai szerint „megpróbált szimpátiát ébreszteni Kambodzsa számára". Több előadást tartott Kambodzsáról, cikkei jelentek meg. Caldwellt meghívták Kambodzsába, ahol azonban háromórás tartózkodás után megváltozott a véleménye. Ennek hangot is adott bizonyos beszélgetésekben, panaszolta, hogy gátolják mozgásában, helytelenítette a kormány Vietnam-ellenességét. Valószínűleg ezért esett el. A Royalban volt a felszabadulás utáni első nemzetközi sajtókonferencia is. A kérdésekre a Forradalmi Tanács tagja, Keo Chanda válaszolt, akit az információs és kulturális ügyek intézésével bíztak meg. A repülőtéri buszban egy khmer tiszt mellett ültem. Feltettem neki a kérdést: Mit gondol, milyen jövő vár Kambodzsára? Gondolkodott egy kicsit, majd így szólt: Nehéz lesz. De az, ami idáig volt, az éjszaka volt. Egy hosszú, borzalmas éjszaka. Most Kambodzsában ismét nappal van és egyelőre ez a legfontosabb. Jerzy Chocilowski (A lengyel Polityka cimű lapban megjelent riportból lordi- totta Hárságyi Margit)
