Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-21 / 79. szám
e Dunantmi napló 1979. március 21., szerda Ünnepi megemlékezés a moszkvai Frunze Fonalkikészitő Gyárban „Magyar tavasz” - Moszkvában Március közepén a tél és a tavasz időjárása csatázott egymással Moszkvában. Napközben már olvadt, a hőmérő higanyszála a plusz öt fokig is felkúszott. Amikor a Sereme- tyevói repülőtéren .gépünkből kiszálltunk, a Pécsről érkező negyven tagú nőküldöttség tagjai bosszankodtak, hogy az otthonmaradottakra hallgatva bundát, kucsmát, csizmát hoztak magukkal, a könnyű felöltő, cipő helyett. Az esték és a hajnalok azonban hűvösre fordultak és a napközbeni plusz fokok mínuszra változtak, újult rohamra indult a hó, hogy ismét fehérbe öltöztesse a házakat, utakat, pótolva azt, amit a meleg elolvasztott. A moszkvaiak szerint azonban a tavasz végleges megérkezését ez már nem állíthatja meg! Ezekben a napokban a „magyar tavasz” ünnepségeivel találkozhattam a szovjet fővárosban. Szervezői elmondták, hogy ezek a rendezvények három jelentős évforduló köré csoportosulnak: a szovjet—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötése, a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltása 60. és hazánk felszabadulása évfordulója köré. Az ünnepségek kiemelkedő eseményének tartják a Magyar Tanácsköztársaság győzelméről való megemlékezéseket, mely iránt mindenütt az országban igen nagy az érdeklődés. A rendezvényeket a Szovjet— Magyar Baráti Társaság szervezi. A helyszínek megválasztásában két szempontot vettek figyelembe. Míg korábban csak néhány reprezentatív, nagyobb tömegeket megmozgató ünnepségekre került sor az évfordulók alkalmából, addig ez évben mindhárom évforduló időpontjában tíz-tizenkét üzemben szerveztek megemlékezéseket. Ugyanakkor azt is figyelembe vették, hogy hol szerveződött a szovjet és magyar üzemek kollektívái között szorosabb kapcsolat, együttműködés. Ennek mind jobban szélesedő hagyományai vannak már. Vendéglátóim megemlítették, hogy például a moszkvai és budapesti házgyárak, a moszkvai elektronikai üzem és az Egyesült Izzó között vannak ilyen kapcsolatok, melyek oly széles körűek, hogy még egymás termelési eredményeit, terveit és gondjait is jól ismerik. Lehetőségem nyílt arra, hogy részt vegyek a „Frunze” nevét viselő moszkvai fonalkészítő gyárban egy barátsági gyűlésen, melyet a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltása 60. évfordulója alkalmából tartottak. A gyár kollektívája már több éve, mint a Szovjet—Magyar Baráti Társaság tagcsoportja ápolja a két nép barátságát. A korszerű, nagyobbrészt automatizált üzemben ugyan nem sokan dolgoznak, de termékük révén igen jelentősek iparágukban. Az üzem régi forradalmi és munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkezik, a politikai szervezetek most munkálkodnak annak érdekében, hogy egy üzemi munkásmúzeumban ezeknek emléket állítsanak. Többször járt a régi gyárban Frunze, Szverdlov elvtórs, Krupszka- ja asszony és ezt rövidesen egy emléktábla elhelyezésével örökítik majd meg. A barátsági gyűlésen részt vevő magyarok számára nagy élmény volt a korszerűsített gyár megtekintése. A gépek között járva olyan tisztaságot tapasztalhattunk, hogy ünneplő ruháinkra a feldolgozott gyapjúból egy szál sem tapadt! A technológiai folyamat közben a gyapjútól a fonálig alig érintette néhány munkáskéz az anyagot. Az ünnepi megemlékezés szónoka Biró Gyula elvtárs, Magyarország moszkvai nagykövetsége MSZMP bizottsága titkára volt. A gyűlésen a gyár dolgozói, gazdasági és politikai szervezeteinek vezetői vettek részt, közülük többen méltatták felszólalásukban az évforduló jelentőségét, a két nép barátságát. Beszédeik tartalmából kitűnt, hogy jó ismerői a Magyar Tanácsköztársaság történetének, a magyar munkás- mozgalom küzdelmeinek, szocialista hazánk fejlődésének, eredményeinek. A gyár kultúrterme előtti folyosón alkalmi fotókiállítást rendeztek, mely bemutatta hazánk életét, fejlődését, a szovjet és a magyar nép barátságát jelképező kiemelkedő történelmi eseményeket. A gyűlést követő, szűkebb baráti beszélgetésen kiderült, logy a gyár dolgozói között szép számban vannak olyanok, akik nemcsak képekből, hanem látogatásaik során személyesen is megismerkedhettek országunkkal, barátaik, ismerőseik vannak hazánkban, akikkel állandó kapcsolatot tartanak. Ugyanezen a napon nyílt meg „Lenin és a Magyar Tanács- köztársaság" címmel egy kiállítás Moszkvában, a központi Lenin Múzeumban, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum és a Lenin Múzeum közös rendezésében. Az ünnepi tárlat anyagának többségét a munkásmozgalmi intézet bocsátotta rendelkezésre. Áttekintést ad a Magyar Tanácsköztársaság dicsőséges 133 napjáról, az ellenforradalmi terror gonosztetteiről, a magyar kommunisták illegális küzdelmeiről, a felszabadulást követő évek első nagy politikai és munkasikereiről, a két nép közötti kapcsolatok fejlődéséről. A megnyitó ünnepség részvevői, melyen ott voltak a munkásmozgalom régi harcosai, hazánk felszabadításában részt vevők egy csoportja, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság képviselői, nagy érdeklődéssel fogadták a kiállítás anyagát. A különteremben, miután V. A Lenin és a Magyar Tanácsköztársaság címmel megnyílt kiállítás egy részlete Sztriganov, az OSZSZSZK kulturális miniszterhelyettese, a baráti társaság első alelnöke, Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete és M. Subin, a moszkvai Kalinyin Gépgyár esztergályosa üdvözlő beszédeiket elmondták, alig lehetett a tablók, a vitrinek, az alkalmi vetítővászon elé kerülni. Nagy érdeklődés kísérte Esti Bélának, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum főigazgatójának tájékoztatóját, aki a megjelenteknek bemutatta a kiállítás érdekességeit. Többször levetítették az 1919- es Vörös Filmhíradó 13. számát, mely beszámolt a pártkongresz- szus és a Tanácsköztársaság lelkes hangulatáról, a politikai megmozdulásokról, a fővárosi gyermekek vidám szórakozásáról. Hasonló emlékeket elevenítettek fel az 1919-ből fennmaradt diafilmek is. Érdekes tárgyakat állítottak ki a vitrinekben; hogyan számoltak be a korabeli magyar újságok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméről, a forradalom melletti szimpátia-tüntetésekről készült fotókat, az oroszországi magyar hadifogolytáborok újságjait, melyben szolidaritást vállaltak a forradalommal, a Tanácsköztársaság plakátjait, az első magyarul megjelent Lenin-köteteket, Lenin üdvözletét a magyar munkásokhoz, a Vörös Hadsereg honvédő háborújának dokumentumait. A kiállítás megnyitását követő baráti találkozón a két irv tézet vezető munkatársai, a megjelent vendégek körében Esti Béla elvtárs elmondotta, hogy nagy megtiszteltetés a munkásmozgalmi múzeum számára, hogy Moszkvában ilyen méltó környezetben emlékeznek meg a Tanácsköztársaságról. Már eddig is széles körű kapcsolat alakult ki a két intézet között, melynek keretében sok értékes Lenin-dokumenlumhoz jutottak. Közös munkával tervezik, hogy a jövőben újabb, forradalmi hagyományokat ápoló és felelevenítő kiállításokat nyitnak majd meg. Szűrös Mátyás elvtárs és a megnyitó magyar vendégei a Lenin Múzeum emlékkönyvébe, miután őszinte köszönetüket fejezték ki a kiállítás megrendezéséhez és a Lenin Múzeum értékes munkájához további sikereket kívántak, a következőket írták: „Ez a kiállítás is ékes bizonyítéka a megbonthatatlan és történelmi testvéri magyar— szovjet barátságnak.” Azt tapasztaltam, hogy a „magyar tavasz” minden moszkvai rendezvényét ez a gondolat hatotta át! Mitzki Ervin Agy- és betegemelő Újítások a POTE-n A tűtisztító berendezés országos jelentőségű A százhúsz kilós beteget két nővér könnyedén felemelte, ágyát rendbe tették, aztán tovább folytatódhatott a pihenés. Nem erőművészeket alkalmazott a Pécsi Orvostudományi Egyetem 400 ágyas klinikája, hanem egy igen elmés szerkezet kipróbálásánál segédkeztek az ápolónők. A betegemelő csak egy a sok újítás közül, melyekkel a POTE egészségügyi dolgozóinak munkáját könnyítik meg. Gelencsér Ferenc orvosi műszerésztechnikus, Sipos Sándor klinikai higiénikus és Éva Béla lakatos ügyszeretete kellett hozzá. Az említett betegemelőt az egyetem központi műhelyében készítették el. Egy állványon, csiga segítségével függőlegesen mozgatható lap, amely pontosan illeszkedik az ágyhoz (a szerkezet működtetéséhez legfeljebb 10 kg erő szükséges). A lap két helyen rögzíthető, az állvány kerekeken gurul, így a mozgásképtelen vagy fokozott kíméletre szoruló beteget emelgetés nélkül lehet szállítani egyik helyről a másikra. Fábián Dénesné egyetemi főnővér: — Elképzelhető, micsoda megterhelés volt a nővéreknek a nem ritkán 'száz kilón felüli betegek emelgetése. Arra sincs mindig mód, hogy négyen mehessenek egy beteghez. A munkavédelmi szabályok a nők részére legfeljebb 25 kilogramm súly felemelését - engedélyezik, itt nem ritka a 40—50 kilós terhelés sem. Különösen figyelemre méltó ez, ha elgondoljuk, hogy itt nem zsákokról, hanem beteg emberekről van szó. A fizikai terhelés csökkentésénél maradva egy másik újításukat- is meg kell említeni, amelyet elfogadott az Egészségügyi Minisztérium és országos bevezetésre javasolt. A klinikát „Medicor”-ágyakkal szerelték fel, de csak az újabbak — az összesnek nem egész 20 százaléka — kerekes kivitelűek. A régieket csak úgy lehetett mozgatni - márpedig erre gyakran szükség van -, hogy négyen megfogták a négy sarkát és vitték. Gelencsér Fe- rencék ágyemelőjéhez mindössze két nővér kell (egyik tolja az ágyat, a másiki rányít- ja az ágyat, a másik irányít- vesz igénybe, a fizikai megterhelés szinte semmi. Feltétlen említést érdemel az injekciós tű tisztító. Korábban a sterilizálóban dolgozó nők naponta átlagosan 2000 tűt mostak át úgy, hogy mindegyiket kétszer kellett megfogni, a fecskendőre illeszteni. Fél évig törték a fejüket az újítók, míg megszületett a jelenlegi tűtisztító. Egy használaton kívüli laboratóriumi centrifugából, négy speciális felfogó szerkezetből áll, mindegyikbe 50—50 tűt helyeznek. A centrifugális erő átpréseli a tisztító folyadékot a tűkön, s néhány perc alatt egyszerre kétszáz injekciós tű válik sterilizálásra alkalmassá. Egyébként ezt az újítást is országos bevezetésre javasolták. Lehetne még szólni a gumi műtőskesztyűk tisztításáról, taI- kumozásáról, amely eddig a szilikózishoz hasonló talkózist idézett elő, ezt néhány ötletes megoldással, zárt rendszerű, egyszerűbb munkafolyamattá alakították. Említhetnénk még a házi készítésű fóliakesztyiíket, lábzsákokat, a nővérek, műtősök munkáját könnyítő ugyancsak steril egységcsomagokat. A lényeg az, amit Fábián Dénesné így fogalmazott meg: — Nagyon sok segítséget jelentenek ezek a betegeknek,,de azoknak is, akik a gyógyításukkal foglalkoznak. Csak egy számadat ennek igazolására: három évvel ezelőtt évente 120 fős volt az új nővérigényünk, jelenleg 58. Ez, sok más mellett az újításoknak is köszönhető. K. Gy. V \ Naponta 1074-en kelnek útra Hosszűhetényben Az Ingázó falu Nem feltétlenül hátrány az ingázás Ritka szerencsés az az ember, akinek lakását néhány lépés vá. lasztja el munkahelyétől. Sokak számára még az is irigylésre méltó, aki abban a településben lakik, amelyikben dolgozik. A gazdasági integráció feltartóztathatatlan folyamat. Lehetetlen, minden lakóhelyhez közeleső munkaalkalmat teremteni. Az is elképzelhetetlen, hogy a nagyobb ipari, mezőgazdasági üzemek köré tömörüljön a lakosság. (Nincs az az építőipari kapacitás, illetve állami költségvetés, amely ezt biztosítaná.) Marad az egyetlen megoldás: ingázni kell. Megbízható, jó közlekedéssel a munka- és a lakóhely közötti utazás ideje a 40—50 perces határon belül még természetes, elfogadható. Ilyen körülmények között nem lehetetlen (s minden bizonnyal ez a jövő), hogy egész községek kerekednek fel naponta, hosszabb-rövidebb távolságra, hogy munka után hazatérjenek. Több példa is akad erre, közöttük Hosszúhetény. . A községbe vezető út mentén számtalan présházat, szépen gondozott szőlőket lát az utas. A falu szélén szép új családi házak, gondozott udvarral, cirá- dás vaskerítéssel. Nyugalmat, jómódot sugall a környezet. Azt is érezteti, hogy itt otthonuknak tekintik az emberek a községet, szívükön viselik szépítését. Pedig Hosszúhetény 1390 munkaképes lakójából 1074 ingázik. Mindössze 4 százaléka a község 3400 lelket számláló lakosságának, amely helyben, a bogádi termelőszövetkezetben talált munkát. Legtöbben Pécsre járnak, pontosan 743-an. Ezt követi Komló, oda háromszáz hosszúheté- nyi ingázik. A férfiak többsége bányász, a nők jobbára a Car- bonban és a hirdi kenderfonóban dolgoznak. Több helybélit megkérdeztem, miért vállalja az utazással járó időkiesést, többlet-fáradságot? Egyikük visszakérdezett: „Tud itt a közelben bányát? Mert akkor odamegyek.” A többiek szinte ugyanazt válaszolták: ideköt a ház, a szőlő, a nyugalom, a jó levegő. Különben is, Pécsett vagy Komlón lakást kapni reménytelen dolog. Az emberek szívesen élnek a községben. Kora reggeltől éjfélig megbízható autóbuszközlekedés segíti az ingázókat, s az sem elhanyagolható, hogy mintegy háromszáz falubelinek van személygépkocsija. Pécsett a Kertvárosból lassabban jut el a bentlakó Újmecsekaljára, mint a hosszúhetényi Pécsre. — Nagyon szorgalmas emberek laknak Hosszúhetényben — mondta a tanács elnöke, Be- reczky Tibor. — Néhány év alatt sikerült velük megértetni, hogy szorgalmukat ne csak saját gyarapodásuk, hanem a közösség, lakóhelyük szolgálatába is állítsák. — Ez társadalmi munkákban nyilvánul meg? — Abban is. Tavaly 635 ezer forint értékben végeztek társadalmi munkát. De ha arra van szükség, akár a zsebükbe is nyúlnak. Például égető gond volt a ravatalozó. A tanács pénze erre nem volt elegendő. A lakosságtól kértünk anyagi segítséget. Kivétel nélkül mindenki hozzájárult kisebb-nagyobb összeggel, akadt olyan, aki kétezer forintot fizetett be. Ugyanígy segítenek a parkosításban, a sportpályr építésében, a község rendbentartásá ban. — Nem jelent-e hátrányt, hogy nincs a községben olyan nagyobb üzem, jól működő termelőszövetkezet, amely támogathatná a településpolitikai elképzeléseket. — Kétségtelen, jó lenne a művelődési ház közös fenntartása, de nem maradunk magunkra. Sokat segítenek a megyei szervek, a Komlói ÁFÉSZ, a környező bányaüzemek és jók a kapcsolataink a Cárbonnal éppúgy, mint a hirdi kenderfonóval. Az itt lakók többsége okosan, hasznosan tölti el szabad idejét. Sokan, rendszeresen járnak be Pécsre színházba, olyan mozink van, hogy sok város megirigyelhetné. Nagy divat a turisztika, autóval is, az ország legszebb tájaira, de külföldre is az IBUSZ szervezésében. Nagy a szőlőkultúra, Hosszúhetény első osztályú borvidék. 670 présház van a község körül, szívesen pihennek, dolgozgatnak ott az embe-. rek. Bizonyára akad ellenpélda is, de Hosszúhetény azt igazolja, hogy megfelelő körülmények között nem jelent hátrányt az ingázás. A helyi általános iskolában idén 33-an végeznek, és 32-en szándékoznak továbbtanulni. Kurucz Gyula
