Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-21 / 79. szám
1979. március 21., szerda Dunántúli llaplo 5 A történelem parancsa # —„ Részlet Vass Henriknek, a Párttörténeti Intézet igazgatójának az MSZMP Baranya megyei Oktatási Igazgatósága tudományos emlékülésén elhangzott előadásából Az 1918—19-es forradalmi periódusban kibontakozó eseményeik jellegükben, méreteikben és jelentőségükben különbözőek, de egyben közösek: a társadalom méhében felgyülemlett és megoldásra váró ellentmondásokra keresték a választ; közös ihletőjük az orosz októberi szocialista forradalom . volt. Az 1918—19-es magyarországi forradalmi események tehát 'kettős indításúak: egyfelől a magyar társadalom belső ellentmondásainak megoldására törekszenek, másfelől annak a nemzetközi forradalmi felien^ dőlésnek szerves részei, amely 1917-ben vette kezdetét, és amely nemcsak ezekben az évékben, hanem a későbbi évtizedekben is hatással volt a magyar társadalom fejlődésének menetére. A hazai baloldal A polgári demokratikus forradalom győzelmét követő helyzetbe a hatalmi viszonyok fejlődése szempontjából is új elemet vitt az új típusú forradalmi munkáspárt, a K'MP megalakulása 1918. november 24- én. A hazai baloldal és a párt megalakításában részt vevők köre sokszínűbb annál, mint ahogy ezt eddig történelmi irodalmunk megrajzolta. A hazai baloldal a következő csoportokból állott: a) a régi ellenzék ismert vezetői (Alpáriék) megőrizték különállásukat az SZDP-től, de önálló fellépésre még nem tartották magukat elég erősnek ; b) az ellenzékiek másik csoportja, az 1918. januári sztrájk szervezői, akiket egész világ választott el a Garami-féle vezetéstől, de egyelőre ellenzékiségüket nem titkolva, az SZDP- ben maradtak. Önálló ideológiájuk nem volt, de elvetették a pártvezetés reformista politikáját. Ideológijukban Luxemburg és Szabó Ervin, a bolse- vizmustól sokban eltérő, de forradalmi utakat kereső tételeit keverték, a Kautzky-féle „ortodox marxizmus" bizonyos tételeivel „vegyes” az ideológiájuk, de a marxizmusból indult forradalmi útkeresése a bolse- vizmus felé vitte őket; c) a baloldali szakszervezeti üzemi bizalmiak, akikre az előbbi csoport nagy hatással volt, akiket a szervezet egységének féltése tartott az SZDP- ben; d) az SZDP új ba'lszárnya, amelynek tekintélyes vezetői (Landler, Hamburger, Nyisztor, Pogány és mások) alávetették magukat a pártfegyelemnek és az SZDP politikáját lojális utakon akarták balra vinni; e) a Szántó—‘Vágó féle baloldal nem hitt ilyen illúziókban. Plattformjük: szerevzetileg a párthoz tartozó, de ideológiájában és propagandájában független forradalmi kör alakításában keresték a munkásmozgalom forradalmasításának módját. f) a forradalmi szocialisták, akiket nem kötött különösebben semmi az SZDP-hez, és akik általában a párt kérdésének kevés jelentőséget tulajdonítottak. Többségük tagja volt az SZDP-nek, de forradalmiságu'kban már messze túljutottak a hivatalos pártpolitikán. Rájuk legnagyobb hatással Szabó Ervin volt, akitől elsősorban a reformizmus és a háború elítélését tanulták meg, és akikre igen nagy hatással volt az oroszországi forradalom. Azonban a világnézetük szindikcrlista vonásai miatt bizalmatlanak voltak mindenfajta politikai 'hatalommal és párturalommal szemben, és ezzel együtt lebecsülték a párt szerepét is; g) a szocialista mérnökök és ipari tisztviselőik csoportjának ideológiai arculatára legjellemzőbb — a leninizmus hirdetése mellett — a politikai harc lebecsülése, a gazdasági tényezők elsődlegességének leegyszerűsített felfogása. Ez a mérnök csoport nem csatlakozott azonnal a K'MP-hez, bár annak irányvonalát nem ellenezték, csak létrehoását tartották korainak; h) az anti-militaristákkal állt kapcsolatban, de bizonyos önálló jelleggel rendelkezett a Galilei-körbe tömörült fiatal, nagyműveltségű, haladó értelmiségi csoport. (Korvin O., Sal- lai I., Sugár T., Lékai J. stb.), akik később egész életüket a forradalmi mozgalomnak szentelték; i) az Oroszországból hazatért volt hadifogoly kommunisták törzse régi mozgalmi múlttal rendelkezett. Kun Béla 1902 óta, Rabi- novics József 1901 óta tagja az SZDP-nek és függetlenített funkcionáriusok. Jancsik Ferenc 1901. óta, Poór Ernő 1907, óta tagja az SZDP-nek, Vántus Károly pedig a nagyváradi munkásmozgalom egyik vezetője volt. Ez a csoport a legtöbb forradalmi tapasztalattal és elméleti ismerettel rendelkezett és ideológiailag is legjobban ismerte a lenini tanításokat. Hazaérkezésük november közepén döntő lökést adott a párt megalakításához. Az ő történelmi érdemük, hogy a hazai forradalmi csoportok világos választ kaptak a magyar társadalmat feszítő ellentmondások megoldásának problémáira, az alapvető kérdésekben gyorsan azonos álláspontra jutottak, s új forradalmi pártba tömörülve, napok alatt a munkásosztály elé állhatták, hogy választódjanak a magyar dolgozó tömegeket foglalkoztató sorskérdésekre, hogy előkészítsék a proletárforradalmat. így vált lehetővé, hogy rövid időn belül nagy tömegek követték a fiatal KMP jelszavait, és hogy a párt rövid idő alatt tényleges vezetője, szervezője lett annak a harcnak, amelyet a magyar dolgozók az igazi néphatalom megteremtéséért vívtak. Történelmi érdem A KMP — figyelembe véve a forradalom Viharos gyorsaságú fejlődését — elsősorban nem a formális többség megszerzésére törekedett a tanácsokban, hanem a szociáldemokrata párthoz tartozó forradalmi munkástömegek mozgósítására. Ennek eredményeképpen 1919. január—március havában a tanácsok befolyása jutott túlsúlyra az ország politikai életében. Jellemző példaként utalök arra, hogy Makón II. 1-én, Székesfehérváron II. 4-én, Kaposváron III. 10-én, Szegeden III. 14-én, Pápán III. 17-én, Miskolcon III. 20-án már a munkástanácsok kezébe ment át a hatalom. És ezek csupán kiragadott példák. A koalíciós kormány léte elsősorban attól - függött, hogy az MSZDP tudja-e ellensúlyozni a KMP növekvő befolyását, tudja-e biztosítani a kormány számára a Budapesti Munkástanács és Katonatanács további támogatását. Március közepére a Tanács- köztársaság célkitűzése a munkások, szegényparasztok és katonák általános követelésévé vált. A szervezett munkásság körében és a szociálJ jmokrata pártban túlsúlyra jutottak a baloldali erők, amelyek a kommunistákkal való egységárba 'munkáshatalomért szálltak síkra. A szociáldemokrata párt válaszút elé került. Döntését meggyorsította a kormányzat teljes külpolitikai csődje. 1919. március 20-án az antant az úgynevezett Vix-jegyzékben újabb, tiszta-magyarlakta területek kiürítését követelte. A kormánynak sem a követelés teljesítésére, sem visszautasítására nem volt ereje: lemondott, átadta a hatalmat a m unká sosztá ly kép vi sei őrnek. Ezzel a legdemokratikusabb burzsoázia az egész nép előtt beismerte —, mint ezt Lenin is hangsúlyozta —, hogy a legnagyobb nemzeti válság idején egyedül a munkásosztály képes kivezetni az ország got az örvényből. Mindez a párt történetéről szóló munkákból már ismeretes. Mégis foglalkozni kell ezekkel a kérdésekkel, mert időközönként fel-felüti a fejét a spekuláció, a „mi lett volna, ha", a „másképpen is történhetett volna” abisztorikus szemlélet. Ma már egyetlen komoly történész sem akad, aki tagadná vagy kisebbíteni akarná a fiatal kommunista párt 1919-ben elkövetett hibáit. (Mint pl. a földkérdés nem kielégítő megoldása; a Cle- menceau-diktátum biztosítékok nélküli elfogadása; a jobboldali szociáldemokraták bomlasztó tevékenységével kapcsolatos ^határozatlanság stb.). Ezeket a legszigorúbban a kommunista vezetők — különösen Kun Béla — vették bonckés alá a Tanácsköztársaság megdöntését követő években. Okult belőlük az egész nemzetközi kommunista mozgalom, bőven találunk adalékokat erről a Komintern dokumentumaiban és Lenin műveiben. Azonban a hibák elismerése és kritikai elemzése nem egyértelmű a forradalom végzete és a szubjektív hibák közötti egyenes összefüggés felállításával. Ugyanis a tények ereje bizonyítja, hogy a Tanácsköztársaság vereségének alapvető okát az antant imperialista és segédcsapataik katonai intervenciója, túlereje idézte elő. A burzsoá történed munkában és szociáldemokrata memoárokban a Magycr Tanács- köztársaság története kapcsán gyakorta felvetődik az „időszerűség” kérdése. Mások arra hivatkoznak, hogy ha nem lett volna Tanácsköztársaság, akkor nem lett volna Horthy- rendszer sem és Magyarországon sikerült volna stabilizálni a polgári demokráciát. Vannak, akik a Tanácsköztársaság tragikus vereségéért és a forradalmi mozgalom későbbi nehézségeiért — a „másképpen kellett volna csinálni”, valamint „népfrontot kellett volna létrehozni Károlyi Mihály vezetésével" — úgynevezett mából „visszatekintő” bölcsességgel — a fiatal kommunista pártot okolják, teszik felelőssé azért, is, hogy az 1918-as polgári forradalom zsákutcába került. Nem is szólva arról, hogy ez a szemlélet mellőzi a szocialista fejlődés perspektíváját — megfeledkezik arról, hogy a Károlyi-kormány utolsó heteiben úgy alakult a helyzet, ha a kormány nem adja át a helyét a baloldali ellenzéknek, akkor hamarosan megdönti jobbról a fehér ellenforradalom. Az 1919. márciusában Magyarországon kialakult helyzet parancsolóan követelte és a vártnál korábban lehetővé tette a szocialista forradalom győzelmét. Ez nem kisebbíti Károlyi Mihály történelmi érdemeit, emberi és morális nagyságát. Károlyi tulajdonképpen később jutott el fejlődésének csúcspontjához, akkor, mikor szem- befordult korábbi nézeteivel és az illegális KMP, valamint a Szovjetunió hűséges szövetségese, támogatója lett. Károlyinak és híveinek történelmi érdeme, hogy 1918 őszének kiélezett helyzetében nem a reakció, hanem a baloldal, a népi erők felé orientálódtak. De ez nem változtat azon a tényen, hogy a hatalomra jutott polgári-szociáldemokrata koalíciós kormány szemben állt a munkásosztály szocialista célkitűzéseivel, a viharosan kibontakozó tömegmozgalmakkal, a kommunista mozgalommal. A kormány 1918 november első felében, a köztársaság kikiáltása után gyakorlatilag befejezettnek tekintette a forradalmat, olyan történelmi körülmények között, amikor a belső osztályerőviszonyok és a nemzetközi forradalmi fellendülés hatásának együttes találkozása már a forradalom továbbvitelét követelte. A szociáldemokrata párt hivatalos politikája és az objektív helyzet követel ményei, továbbá a tömegek foiradalmi- sága és a harckészséget leszerelő törekvések közötti ellentmondás mindjobban kiéleződött. Fel kellett oldani azt az ellentmondást, amely a munkás- és katonatanácsok egyre erősödő tényleges hatalma és a polgári szociáldemokrata kormánynak a forradalom továbbfejlesztését mindenképpen bénító politikája között fennállott. Hazánk proletáriátusának és fiatal kommunista mozgalmának történelmi érdeme, hogy az objektív szükségszerűséget felismerve, teljesítette hazafias és nemzetközi kötelességét, bátran magához ragadta a hatalmat, eleget tett a történelem parancsának. Ha valaki 1918— 1919 konkrét történelmi körülményeit marxista vizsgálat alá veszi, rátalál azokra a törvény- szerűségekre, amelyek' a tanácsköztársaság kikiáltásához vezettek. Az természetes, hogy a forradalom tüzében megalakult KMP — felismerve az objektiv helyzet lehetőségeit, igényeit és a polgári-szociáldemokrata kormány politikáját — tevékenységét nem a proletárforradalom sikertelenségétől való félelem határozta meg, hanem az objektíve megérett forradalom sikerének reménye és lehetősége. A KMP megbocsáthatatlan bűne lett volna 1919 tavaszán a számára kínálkozó lehetőség elmulasztása, a partnerekkel való alkudozás, a forradalom feláldozása a hazai és nemzetközi politikai tényezők szülte zsákutcába került polgári demokratikus rendszer „oltárán”. Békés úton A Tanácsköztársaság győzelmének békés útja mind gyakorlati, mind pedig elméleti szempontból történelmi jelentőségű. Lenin 1917 júliusáig Oroszországban is lehetségesnek tartotta a hatalom békés megszerzését. Ezt az orosz burzsoázia fegyveres fellépése azonban megakadályozta. Elöljáróban azonban le kell szögezni, hogy ez nem „parlamentáris út” volt, (parlament ekkor Magyarországon nem is működött), hanem a polgári-szociáldemokrata koalíciós kormánnyal szemben álló tömeg- mozgalmakra, a forradalom nagy potenciális erejére, a dolgozók, mindenekelőtt a munkásosztály forradalmi elszántságára támaszkodva győzhetett békésen a munkáshatalom. A békés út lehetőségét Magyarországon az adott történelmi helyzetben rejlő bel- és külpolitikai tényezők segítették elő. Ezek közül a legfontosabbak a következők voltak: a) a polgári demokrácia talaján kibontakozott szervezkedési szabadság lehetővé tette a forradalmi agitációt és propagandamunkát, hogy a tömegek forradalmi szervezeteket, munkás-, katona- és földműves tanácsokat, üzemi tanácsokat alakítsanak; b) a Kommunisták Magyar- országi Pártjával létrejött az a vezető erő, amely határozott célra, a hatalom megragadására irányította a munkástömegek mozgalmát. Politikájának hatására a forradalmi szervek balra tolódtak, hatalmi tevékenységet gyakoroltak. c) A KMP megalakulásától kezdve számolt azzal, hogy a munkásosztály polgárháború nélkül is hatalomra juthat, de felkészült a fegyveres harcra is. A fegyveres alakulatok megnyerésén kívül gondoskodott a munkások felfegyverzéséről, aminek következtében a hatalmon levők kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy erőszakkal nem tarthatják fenn uralmukat. d) A két hatalom közötti harcot olyan tényezők döntötték el, mint hogy — a fiatal kommunista párt által vezetett tömegmozgclmak gyengítették az uralkodásban járatlan polgári kormány cselekvőképességét; — a kormányzásban részt vevő szociáldemokraták nem léphettek fel nyíltan a munkásosztály ellen; — a tömegek körében nagy tekintéllyel rendelkező baloldali szociáldemokraták a forradalom oldalára álltak és magukkal ragadták a szervezett munkásságnak azt a részét- is, amely még ragaszkodott régi pártjához; — a fegyveres erők jelentős része is a kommunistákat támogatta, — a szocializmus eszméjéhez közeledő kormányfő, Károlyi Mihály nem lépett fel olyan eszközökkel, mint egy mindenre elszánt, reakciós kormány vezetője. A polgári demokratikus forradalom idején, az osztályharc éles, nemegyszer fegyveres összetűzéssel járó időszaka után, olyan erőviszonyok alakultak ki, hogy a proletár forradalom fegyveres felkelés nélkül győzzön. e) A munkásosztály győzelmének békés útját segítette a polgári kormány számára kedvezőtlen külpolitikai helyzet. A győztes antanthatalmak Magyarországgal szemben a környező burzsoá államokat volt háborús szövetségeseiket támogatták. A polgári—szociáldemokrata koalíciós kormány sehonnan sem számíthatott segítségre. Volt szövetségeseinek (Németország, Ausztrip) erejét saját munkásosztályaik forradalmi harca, a vesztett háború gazdasági és politikai következményei kötötték le. Ugyanakkor Szovjet-Oroszország léte, a Vörös Hadsereg közelsége, és a nemzetközi munkásosztály forradalmi, mozgalmai bátorították a magyar proletariátust. Első ízben Lenin az első magyar proletárforradalom győzelmének történelmi jelentőségét többek között abban látta, hogy a proletárdiktatúrába való átmenet formája Magyarországon más volt, mint Oroszországban. A forradalom békés győzelme sajátos módon határozta meg az események alakulását, a magyar proletariátus viszonyát a demokratikus burzsoáziához és a régi államapparátus jelentős részéhez. A fiatal KMP nem tudta idejében felmérni, hogy az olyan kedvező békés győzelem milyen veszélyeket rejt magában, hogy a forradalom ellenségei elkerülik a nyílt leleplezést, és az a belső nehézségek egyik forrása lett. Lenin tanulságosnak tartotta a munkásosztály, egységének azonnali helyreállítását kommunista program alapján. De —többek között -t— éppen az átmenet sajátos körülményeiből és a munkásmozgalom különböző irányzatainak gyors egyesüléséből fakadó veszélyek miatt tartotta szükségesnek felhívni o forradalom vezetőinek figyelmét arra, hogy taktikájukat o magyar valóságnak megfelelően dolgozzák ki. „Teljesen kétségtelen — üzente 1919. március 23-án Kun Bélának —r hogy a n^agyar forradalom sajátos feltételei között hibás lenne a mi orosz taktikánk minden részletében való puszta utánzása.” A forradalom békés győzelmének napjainkig ható elméleti és gyakorlati jelentőségét nem lehet túlbecsülni, hiszen első ízben bizonyosodott be. hogy kedvező történelmi teltételek esetén a munkásosztály békés körülmények között is magához ragadhatja a hatalmat; hogy a fegyveres felkelés nem az egyetlen útja a szocialista forradalomnak; és hogy a proletáriátus csak akkor nyút a fegyveres felkelés eszközeihez, ha a burzsoázia erre rákényszeríti. A szocialista forradalom békés győzelmét megerősítette a március 23-i, a parlament előtti grandiózus budapesti munkásgyűlés és az áprilisi országos tanácsválasztás. A tömegek, különösen a proletariátus kezdetben szinte osztatlan támogatása tette lehetővé, hogy azonnal meginduljon a proletárdiktatúra államának a fegyveres erőknek a kiépítése, megoldódjon o bankok, gyárak, nagybirtokok azonnali kisajátítása, kezdetét vegye a szocialista gazdasági és társadalmi rend szervezése, a dolgozó osztályok helyzetének javítása, az oktatás, a kultúra javainak szocialista szellemű elosztása, történelmi jelentőségű szociálpolitikai intézkedések életbeléptetése és más fontos döntések.
