Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)
1979-02-04 / 34. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM - MŰVÉSZÉT 979. FEBRUAR 4. Képes történelem A tizenéves fiatalok között alighanem mindenkinek a kezébe került már a Móra Könyvkiadó Képes történelem sorozatának valamelyik darabja. A nagyalakú, keményborítású könyveket nem könnyű, de mint néhány tapasztalat igazolja, nem lehetetlen „rongy- gyá olvasni", önmagában is hízelgő kritika. A kiadónak ez a sikeres sorozata lassan már maga is serdülőkorú, mint olvasóinak többsége. Több mint tíz év alatt huszonegy kötet jelent meg. Az első kiadások — tartva a könyvterjesztők kezdeti bizalmatlanságától, kételkedésétől — viszonylag alacsony, 20—24 ezres pél- dányszSmban jelentek meg. Ma — a harmadik-negyedik kiadások idején — már százezernél is több példányban kerülnek a boltokba, az immár megszokott formátumú, könnyen megismerhető, jellegzetes kiállítású és mindvégig változatlan árú kiadványok. Ez a jó értelemben vett állandóság egyben a sorozat kiváló reklámja is. Ha a sorozat teljes lesz, s a kötetek egymáshoz illeszkedéséből többé-kevésbé összeáll a magyar' és az egyetemes történelem, az ifjúsági ismeretterjesztés egyik nagy eredményét jelenti majd. Az olvasmányos, szórakoztató, de elsősorban tudományos igénnyel írott könyvek nem az iskolai történelemtanítás helyett, s nem is annak esetleges hiányosságai pótlására születtek, De az ismert és színvonalas ifjúsági írók és történészek munkáinak mégis helye van az oktatásban és a közművelődésben egyaránt; a könyvek szinte segédeszközként használhatók a tanításban és a tanulásban, népszerűsítik, megszerettetik a történelmet. A szerkesztők munkáját dicséri a sorozat értelemszerű tagolása. Az egy-egy történelmi korszakot lezáró, kiemelkedő történelmi esemény, fordulópont szerepét külön kötetek tárgyalják, így például a török uralom két évszázadával foglalkozó kötetet (Lengyel Balázs: A török Magyarországon; Magyarország a XVI—XVII. században) R. Várkonyi Ágnes: Két pogány közt című könyve követi, amely a Rákóczi- szabadságharc néhány évét mutatja be. Fekete Sándor a Haza és haladás-ban a reformkorral foglalkozik, amit Márkus István zár le külön kötetben (Forradalom és szabadságharc 1848—49). Nemcsak a tagolás, hanem a magyar és az egyetemes történelem aránya is szerkesztési kérdés. A sorozatnak több mint a fele foglalkozik a világ történelmével, annak kiemelkedő korszakaival, eseményeivel; — nyilvánvalóan átfogóbb kötetek ezek. mint a magyarság múltját tárgyalók, amelyek- oen több a részletes korrajz. A könyvek képanyaga — Képes történelemről lévén szó — épp olyan fontos, mint a szöveg. Néhány kötet esetében ez természetes és nyilvánvaló, mint például Makkai László: A reneszánsz világa című könyvében, amely a sorozaton belül is kiemelkedő; 1977-es második kiadását remélhetőleg nemsokára követi a harmadik. A reneszánsz kialakulásának történelmi feltételeit, körülményeit elemezve a kor és irányzat különböző változatairól’ is képet kapunk, s emellett természetesen „valódi" képeket is, elengedhetetlen illusztrációként. A történelmi tájékoztatáson kívül az esztétikai, művészettörténeti, művelődés- történeti ismeretek is szerves részéi képezik a kötetnek. Michelangelo, Giotto, Leonardo egy-egy képe csak villanásszerűen mutathatja be az alkotókat, de ezek a részletek továbbolvasásra, tájékozódásra ösztönzők. A legfontosabb alkotók legismertebb képei a kötethez illesztett mellékletben külön is megtalálhatók, faliújság, tabló készíthető segítségükkel. Ez a gyakorlat általános, a melléklet összetétele a kötet jellegének megfelelően alakul. Éppen ezért az illusztráció sok esetben tartalmaz szövegdu- kumentumokat, plakátokat, kéziratokat, ismert történelmi alakok képeit. A szöveg stílusa, az előadásmód az ifjúsági irodalomban különösen fontos. Az olvasók életkorának figyelembevételénél alkalmazkodni kell egyrészt a mesékhez, az ifjúsági regényekhez szokott közönség gondolat- és stí- lusVilágához, másrészt meg kell teremteni az ezen való túlemelkedés lehetőségét. A Képes történelem legtöbb kötete mindkét szempontnak eleget tesz; az írók nem mesélnek, de a megértetés érdekében stílusuk egyik alapeleme a vizuális adottságokra számító képszerűség. A szövegben váltakoznak a dramatizált jelenetek és a megfelelő szintű magyarázatok, gondolati összegzések. A puszta tárgyi anyagot helyenként a fantázia segítségével kiegészített — de adatokra, tényekre támaszkodó — jelenetek, leí- írások színesítik, élményszerűvé téve az egészet. A kötetek belső tagolása is világos, áttekinthető. A témától függően minden fejezet valamelyik alfejezete kulturális áttekintést ad, esetleg novellaszerű kultúrtörténeti összefoglalást. Az egyes fejezetek az időrenden kívül a fontosabb csomópontokra, történelmi személyiségekre koncentrálnak, s az alfejezetekben válnak szét aztán —természetesen mindvégig egymáshoz „tartva" — a szűkebb értelemben vett eseménytörténeti, gazdasági, politikai, esetleg külpolitikai vonalak. A fejezetek és a könyv vége pedig az egészre irányulóan összefoglal. A kötetek legvégén a mellékleten kívül egy időrendi táblázatot is találunk; ez — ha szükséges — szintén kiszedhető, és a kötetek sorrendjében egymáshoz illeszthető. A sorozat legjobb kötetei a történeti szakmunkák ismeretterjesztő változatát nyújtva nemcsak a korról, hanem a könyv írójának történelemszemléletéről, hivatása iránti alázatáról is tudósítanak. A sorozat szerzői (többek között Lengyel Balázs, Zalka Miklós, Varga Domokos, Makkai László, R. Várkonyi Ágnes) sikerrel bizonyítják, hogy az ismeret- terjesztés keretében kiadott művek ugyan szükségszerűen tömörítettek, összefogottak, sőt szórakoztatóak is, de mégsem a „felnőtt" ismeretterjesztés néhány példájához hasonlóan hevenyészett kivonatolások, rövidítés címén megcsonkított nagy-monográfiák összeolló- zásai. A Képes történelem több adottság és kívánalom szerencsés találkozásának sikerült produktuma. S mivel a kötetek legtöbbje a gyakori újrakiadások valamelyikében többnyire hozzáférhető — a sikert közkinccsé teheti. T. T. fi Grafikai Műhely kiállításáról Jan Pamula: Kapu I. a. A grafika igen változatos, minden művészi mondanivalót hűségesen követő technikák összefoglaló neve. Ezt a művészetelméleti segédfogalmat folyton ót- meg átalakítják az újonnan felfedezett valóságdarabok, mert közvetítésükhöz rendszerint kelletekorón megérkeznek a legmegfelelőbb technikák. Amivel nem akarjuk azt állítani, hogy mindig léteznie kell egy jelentést pontosan fedő kivitelezési eljárásnak, de ha a litográfia (a Műhelyben gyakorolható grafikai technika) varázslatosan gazdag örökségét tekintjük csak tanulságosnak, akkor a kiállítás legtöbb darabját szakkód nekirugaszkodásnak minősíthetjük. Bizse János át tudta menteni szuverén festői világát ebbe a grafikai .technikába is, és képes volt erre Valkó László is, aki ellágyulástól mentes vo- lósógigényét litográfiában formálta meg. Nem jelentős, de eredeti gondolatokat rendezett lazacszínű sormintába a lengyel Stefan Calic, Trikó című lapja pedig stilizálástól mentes direktségével a műfaj „megszentelt’ határainak itt nagyon jóleső átlépésével kecsegtetett. Jan Pamula nagyon szép, színes lapokat adott, alapvetően közhelyszerű tagolásokkal, de stilizálása nem hatott erőszakoltnak, csekély hitelű közvéleménykutatásunk alapján igen kelendő lett volna, de külföldiek munkáit nem árazta a zsűri. Erdős János steril felületei hatásos ellenpontjául szolgáltak a festék és kő, nyomólemez és papír véletlenjeitől ,,művésziesre" sikeredett lapoknak, melyekben — és ez lehet a kritikus fogyatékossága is — semmilyen megfogható eredeti célt és szándékot, értékelhető alkotói színvonalat nem fedeztünk fel. Zavaros szimbólika, vagy szándékolt, de nem egyértelmű dilettantizmus támasztott kétségeket Farsang Sándor munkái láttán. Kifejezetten felületes, de művésziesre felsrófolt lapot állított ki Gábor Szilágyi; Gábor Emil pécsi házakról és napraforgókról készített kőnyomatainak előképeit üzemi étkezők sose nézett, falain látni szépszámúnál. Kustár Zsuzsa 1968- as rézkarca sejtetni engedi, hogy a Műhely már akkor is megvolt, amikor nem volt. Gellert B. István, Lantos Ferenc és Pinczehelyi _ Sándor műveire — bármilyen pontosan, eredetien és problematikuson hatottak — nem vetett réflexeket semmi az anyagból, magukban álltak, esetlenül. Az „anyag-mágiának" beállított művészi felületkezelés Csak maszatos kő, rosszul felvitt festék, bizonytalanul letett keresővonal volt. Csupa olyan képi helyzet, mely azt bizonyította, hogy az anyag több esetben erősebb volt, mint alkotója. Tanulság? A grafika alkalmas arra, hogy a formai szal- tómortálék helyett a művészi gondolat, az igen várt, elvárt tartalom előretörését segítse. Ezt azonban először a művészeknek kell akarniuk. Aknai Tamás Stefan Galic: Trikó Pinczehelyi Sándor: In memóriám H. T. A Nyugatot lapozgatva A Nyugatot lapozgatjuk az Akadémiai Kiadó jóvoltából, amely a múlt év végére két kötetben kiadta a folyóirat 1908-as, első évfolyamának hasonmását. Szép és gavallér ajándék volt ez a kiadótól karácsonyra. Gavallér volt persze a vásárló is, hiszen a kétkötetes hasonmáskiad- vónynak megkérik, meg kell' kérniük az árát. Tévedés ne essék — ezért az árért nem valami luxuskiadványt kapunk a kezünkbe. A patinás folyóirat fakszimiléje nem lesz magánkönyvtárak dísze, aminek csak a borítóját lehet nézegetni. A Nyugatot forgatni kell, lapozgatni, beleolvasni, ízlelgetni. Akár otthon a sajátunkat, akár a könyvtárba beülve a közét. Mert amit a kezünkbe kapunk, az valahogy a csodák világába tartozik. Hiszen csoda, kicsit legenda maga a Nyugat irodalmi, szellemi forradalma is. A csodák, a ritka egybeesések szférájába tartozik, hogy akkor, 1908-ban ez a folyóirat a tehetségek, a gondolatra és szóra bátor fiatalok egész hadát bocsátotta ki, és gyűjtötte maga köré. Hogy helyet adott Adynak. Hogy ot: volt Osvát Ernő, aki szürke eminenciásként nemcsak a folyóirat szellemi arculatát határozta meg. ő fedezte fel és közölte először Mó- riczot, Karinthyt, Nagy Lajost, Tóth Árpádot, Balázs Bélát és még sorolhatnánk. A hasonmáskiadásban pedig ott olvashatjuk valameny- nyit. Látjuk, milyen környezetben publikálták Ady verseit, hogy novellája, a Mihályi Rozália csókja után a fiatal Lukács György egy tanulmányát közölték a romantikáról. A számok végén az elmaradhatatlan hirdetések: Ady Endre újabb költeményeit kínálja 3 koronáért a kiadó, a Vér és arany címűt. A következő lapon pedig ott a M. Kir. Államvasutak téli menetrendje. Ady is böngészgethette a Wien—Párizs vonalra vagy a téli üdülőhelyekre szóló pasz- szusokat, amikor mór torkig volt Budapesttel. Megkapó együttesbe áll össze az egész, még a hirdetések is, a címlap is Ferenczy Béni Mikes-pla- kettjével, a minden számon ott sorakozó tartalomjegyzékkel: Kosztolányi versek, Frölichné, Kaffka Margit novellája, Mó- ricztól a felfedeztetést hozó elbeszélés, a Hét krajcár. Mindez együtt sejtet valamit a kor levegőjéből, a második magyar reformnemzedéknek nevezett nyugatosokról, nagyapáink szellemi izgalmaiból: „Akasz- szanak fel, ha értem..." — kiált fel Ignotus főszerkesztő úr A fekete zongoráról írott kritikájában. „Pengessünk lírát, vagy írjunk tudományt, de ne csináljunk politikát a Nyugatban. Se arisztokratikusát, se demokratikusát” — fogalmazza meg kategorikusan Gellért Oszkár a folyóirat híres, sokat bírált koncepcióját. Pedig politizálnak; ezt bizonyítják a Nyugat publikációi, minőségigénye, frappáns kritikái. Azok elfogulatlansága, illetve következetes elfogultsága. Ahogyan például Nagy Endre átértékeli a múlt ideáljait, az apák ünnepét, Blaha Lujzáról, a nemzet csalogányáról írva, még mindig csodálattal, de némi fölénnyel. Száz jó kép címmel teszi le a voksot Lengyel Gézo a nagybányai festők kiállításáról írott kritikájában. Jó olvasni, ahogyan például Ignotus elveri a port a nagypolgári igényeket kiszolgáló Vígszínházon, vagy ahogy Csáth Géza - aki a novellák mellett zenekritikáival tűnik ki a Nyugatban, biztos érzékkel ítél Bartókról, s mint a legnépszerűbb élő zeneszerzőt mutatja be Puccinit... A hatvanegy éve indult Nyugat első évfolyama archívumok, könyvtárak féltve őrzött kincse volt eddig - de most a hasonmáskiadás révén újra itt van, kézbe vehetjük. Máig hatóak tanulságai. Gállos Orsolya
