Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)
1979-02-04 / 34. szám
1979. FEBRUÁR 4. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Bányászpopuláció orvosszociológiai vizsgálata Vasas-bánya környékén 1782 és 1787 közötti években kezdtek a felszíni kibúvásokban fellelhető szén kitermeléséhez, majd tárolószinti, később kezdetleges függőleges akna segítségével hozták föl a föld mélyének kincsét. A korabeli technológiával végzett bánya- művelés, valamint a korra jellemző állapotok következtében a legelterjedtebb bányászbetegség a malária volt. Ezt 1811-ben állapította meg egy, a bányászok egészségi állapotát vizsgáló bizottság. A bányászok szervezett egészségvédelmének első megnyilvánulása az 1803-ban megszervezett társláda volt, amiből orvosi költségekre, gyógyszerre és temetésre futotta. E néhány soros bevezetővel kezdődik az az orvosszociológiai felmérés, amely a közelmúltban látott napvilágot, s amelyet a szerzők — dr. Pál Tibor, dr. Buda József, dr. Dános László és dr. Tényi Jenő — Vasasbányán (Petőfi-akna) készítettek. A felmérés készítői — a Mecseki Szénbányák Egészség- ügyi Szolgálatának és a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi és Szervezési Intézetének dolgozói — 1140 Vasas-bányaüzemi dolgozót kérdeztek ki. Kutattak általános jellemzőket — életkor, iskolai végzettség, munkaköri beosztás, jövedelem, szolgálati idő — jellemezték a bányászok otthonait, a családok szociológiai jellemzőit, feltérképezték életvitelük jellemző megnyilvánulásait, kulturális élettel való kapcsolatukat. A terjedelmes anyag egy adott esztendő, az 1974- es év tükrét mutatja, s a kutatóknak nem titkolt céljuk, hogy jövőre vizsgálódásaikat megismételjék. így tudjuk az öt év változását regisztrálni, s hű képet nyerni a bányásztársadalomra jellemző szociológiai változásokról. Vágjunk tehát a téma közepébe, s nézzük meg, mi jellemezte Vasas-bánya dolgozóit 1974-ben. Jellemzők 1974-ben Az életkor vizsgálatánál már akkor előrevetette árnyékát egy sajnálatos tény: a bányászgeneráció öregszik. A vizsgáltak egyötöde 36 és 40 év közötti, s a harminc éven aluliak összlét- száma 249 fő, az 1140-ből. Ez nemcsak a munkaerőgazdálkodás nehézségeit — növekvő gondjait — mutatja, hanem az egészségügy feladatainak fokozott növekedését is; egyre nagyobb a csökkent munkaképességűek száma, egyre több az egészségében károsodott ember. A meginterjúvoltak 33,5 százaléka vájár, 25 százaléka csillés, 3,5 százaléka aknász, 3,5 százaléka egyéb föld alatti kategóriába tartozik. A többiek műszakiak, napszinten dolgozó fizikai és egyéb dolgozók, adminisztrátorok — 3 százalék — és napszinti szakmunkások. A felmérést készítők kifejezetten A társládától a könyvespolcig így élnék a uasasiak üzemorvosi szempontok alapján csoportosították a dolgozókat, így a szigorúan föld alatti állomány a vizsgáltak 65,5 százaléka fizikai dolgozó. Az iskolai végzettség a következőképpen alakul: analfabéta 15 fő, 3—4 osztályt végzett 67 fő, a döntő többség pe- dik — 68,7 százalék — 5-től 8 osztályt végzett. Középiskolába jártak 94-en, egyetemet végeztek 19-en. A bányaüzem dolgozóinak 23 százaléka 6-tól 15 éves vasasi munkaviszonnyal, 27 százaléka 16—20 éves munkaviszonnyal rendelkezik. Ugyanakkor 19 százalékuk több mint 26 évet töltött már Vasason. A havi jövedelmek kiszámításánál az alapbért, a túlórát, a nyereségrészesedést, a hűség- jutalmat, a táppénzt, a természetbeni juttatást, mellékállást és másodállást figyelembe véve, a vizsgáltak átlagjövedelme 4537 forint volt 1973-ban. Ekkor 7000 forint feletti jövedelemmel a bányászok 8,6 százaléka rendelkezett, 5 és 7 ezer forint között pedig 29,6 százalékuk keresett. Az átlagos vájárjövedelem 6251 forint volt, a csilléseké 3865, az aknász-lő- mestereké 6400, a műszakiaké 6351, a napszinti segédmunkásoké 2721, az adminisztrátoroké pedig 3008 forint. A vizsgált személyek 12 százaléka nőtlen-hajadon, 81 százaléka nős vagy férjezett, a többiek elváltak, özvegyek, s 1,1 százalékuk élt rendezetlen családi körülmények között. Egy gyereke van a vizsgáltak 28,3 százalékának, kettő 40,9 százaléknak, három 9,9 százaléknak, négy 2,2 százalékuknak. Továbbá: 7—8—9 gyereke van 1—1 főnek. A nagycsaládosnak számító, tehát háromnál több gyermekkel rendelkezők részaránya 4,9 százalék. Csak érdekességképpen : ez a családforma egyáltalán nem fordul elő a föld alattiaknál, a műszakiaknál és az adminisztrátoroknál. Magas viszont a részarány a napszinti fizikaiaknál, aminek a magyarázatát — a több gyerek okát — a cigányoknál lelték meg a felmérést készítők. Származás - pályaválasztás A vizsgáltak 21,2 százalékának csak önmagát kell eltartani: tehát egyedül élők, fizetésüket magukra költhetik, többségük két embert tart el, s mindössze 2,1 százalékuknak kell 4, illetve 4-nél több családtagról gondoskodnia. Érdekes képet mutat a származás kérdése: az összlétszám 14,3 százaléka származik egyénileg dolgozó paraszt apától, 16,7 százalékának apja termelőszövetkezeti dolgozó, 16,4 százalék az ipari munkás, 37,2 százalék bányász, 8,3 százalék alkalmazott, 1,3 értelmiségi és végül 6,1 százalékuknak apja egyéb kategóriába tartozik. De megjegyzendő: a vizsgálódások alapján kiderült, hogy a vájárok részaránya a legalacsonyabb a bányászdinasztiák folytonosságában. Ugyancsak érdekes megnézni, hogy milyen pályát szánnak a vasasi dolgozók — gyermekeiknek. A válaszok alapján kiderült: a kérdezettek 3,6 százaléka 8 általános után dolgozni küldi, 28,5 százaléka szakmunkásképzőben szeretné látni gyerekét, 16,9 százalék középiskolát, 15,4 százalék pedig főiskolát vagy egyetemet célzott meg. (Kár, hogy a felmérést készítők — talán szándékosan — nem tették fel a kérdést: hányán szeretnék a bányában látni majd fiaikat?) A többség elégedett Az emberek életmódját a napi elfoglaltsággal járó, rendszeres utazás — a munkahely, az otthon megközelítése — nagymértékben befolyásolja, s mindez kihat az egészségi állapotukra is. Fél órát tölt utazással 381 fő — ez a továbbiakban is oda-vissza értendő —, egy órát 323 fő, 1—2 órát 344 fő, 2—3 órát 73 fő, 3—5 órát 16 fő és több mint 5 órát 3 fő. (!) Emellett fél órát gyalogolnak 547-en, 1—2 órát 15-en, és 3—4 órát 7-en. (!) A felsorolás természetesen nem teljes. Saját bevallása szerint 5 óránál kevesebbet alszik 20 fő, 6 órát alszik a megkérdezettek 2 százaléka, 7 órát 31,1 százalék, 8 órát pedig 31,4 százalék. Egy vizsgált személy átlagban 7 óra 10 percet fordít éjszakai pihenésre. A vizsgáltak közül 317-en még sohasem voltak nyaralni, ez az összlétszám 27,8 százaléka. Az anyagi elkötelezettség magánéletük befolyásoló és jellemző tényezője: 439-en tartoznak valakinek, valakiknek. Akad százezer forintos adósság is. A kikérdezettek 84 százaléka elégedett embernek tartja magát. Döntő többségük — 752 fő — családi házban lakik, 348-an bérházban, 40-en szükséglakásban. Több mint felük tulajdonos, 3,5 százalékuk albérlő, de akad ágyrajáró is. A kultúrcikkekkel való ellátottság is jónak mondható: 95,7 százalékuknak van rádiója, 90 százalékuknak tévéje, 26 százalékuknak lemezjátszója, magnetofonja, 47,7 százalékuknak fényképezőgépe és — 2,3 százalékuknak telefonja. A vizsgáltak 62,3 százalékának van konyhakertje — 23,1 százalékuk rendelkezik szőlővel —-"és többen hétvégiház-, nyaralótulajdonosok. A kétlaki életmódot jellemzi: 24 főnek otthon van tehene, hetüknek lova, 316-an tartanak sertést, többen birkát, kecskét, nyulat, s hatan méhészkednek. (De többségükben csak saját szükségletükre termelnek, ami a klasszikus értelemben vett két- lakiságot erősen megkérdőjelezi.) A bányaüzem dolgozói egyötödének volt 1974-ben autója, s ez az országos átlag felett van. Természetes, hogy kikapcsolódásként a bányaüzem dolgozóinak 63 százaléka az otthoni, ház körüli munkát választja. Moziban nem volt legalább egy éve a vizsgáltak 43,5 százaléka, színházban közel 70 százaléka — operaelőadáson pedig az összlétszám 2,8 százaléka volt. Hangversenyen négy százalékuk, egyéb kultúrrendezvényen — kiállításon, irodalmi esten — 12,4 százalékuk járt. A vizsgáltak 43 százaléka a jelzett időben nem olvasott könyvet: s 6,9 százalékuknak egyáltalán nincs otthon könyve. A klasszikus zene iránt 5 százalékos az érdeklődés, 4 százalék szereti az operát, 22 százalék az operettet, a népi muzsikát 35 százalékuk kedveli. A hagyományos tánczenét a kérdezettek 53 százaléka kedveli, a beat-et pedig az összlétszám 77 (!) százaléka. Ennyit röviden a felmérésből: nem törekedve a teljességre — mint ahogyan nem a teljességre való törekvés vezérelte a felmérés készítőit sem — csupán egy pillantás a bányászember munkahelyen kívüli énjére. A szerzők fogalmazták meg eképpen a konklúziót: „Mint minden embert, a bányászt is a sokrétűség jellemzi, és tapasztalataink szerint a munkahelyén kívüli körülményeik is méltóvá teszik arra, hogy a dolgozók társadalmában ,a napi munkájával kiérdemelt szerepét betöltse .. .” Kozma Ferenc Proletár internacionalizmus: miért védelmezzük? Napjainkban a burzsoá ideo- , lógusok megpróbálják bebizonyítani, hogy a proletár internacionalizmus nem más, mint olyan függöny, olyan spanyolfal, amelynek az a rendeltetése, hogy leleplezze egyes pártok alárendeltségét más pártoknak, nevezetesen a nagy pártok uralmát a kommunista mozgalomban — más szóval: alátámassza a Szovjetunió Kommunista Pártjának hegemóniáját. Olyan koholmányokat is terjesztenek, hogy az SZKP az internacionalizmus szilárdításának zászlaja alatt a nemzetközi és általa irányított vezető központot óhajt iétrehozni. A valóság, a forradalmi harc tapasztalata ezzel szemben azt bizonyítja, hogy a proletár internacionalizmus képes ösz- szeegyeztetni a testvéri pártok szolidaritását és kölcsönös segítségnyújtását függetlenségükkel, egyenjogúságukkal, az egymás belügyeibe való be nem avatkozással. A történelem arra tanít, hogy a munkásmozgalom éppen az internacionalizmus eszméit követve ér el egyre újabb és újabb sikereket. Marx és Engels, a tudományos szocializmus megalapítói éppen a forradalmi mozgalom valamennyi osztagának szolidaritását tekintették a proletár internacionalizmus fő tartalmának. „El fogjuk érni nagy célunkat, amelyre törekszünk, ha valamennyi ország munkásai között megszilárdítjuk ezt az éltető elvet” — írta Marx. Az internacionalista szolidaritás kérdését pontosan ugyanígy közelítette meg Lenin is, aki feltárta az internacionalizmus jellegét és tartalmát az új világtörténelmi korszakban. „Valódi nemzetköziség — mutatott rá V. I. Lenin — csak egyetlenegy van: önfeláldozó munka a forradalmi mozgalom és a forradalmi párt fejlesztése érdekében saját országunkban, és ugyanennek a harcnak, ugyanennek az irányvonalnak és csakis ennek a tá- moaatása (propagandával, eqvüttérzéssel, anyaai eszközökkel) kivétel nélkül minden országban.” így tehát Marx és Lenin különböző időben és különböző történelmi viszonyok között a proletár internacionalizmusnak ugyanazt az oldalát emelték ki: a dolgozók nemzetközi szolidaritásának, a nemzeti és a nemzetközi szerves összekapcsolásának szükségességét. Ehhez az állásponthoz következetesen tartja magát a Szovjetunió Kommunista Pártja. A harc a forradalmi nemzetköziségért, azért, hogy az a cselekvés vezérfonalává váljék, mindig a lenini párt életének törvénye volt. Immár több mint hat évtizede, azóta, hogy az SZKP hatalmon levő párt lett, egyetlen eset sem fordult elő a történelemben, amikor ne tanúsított volna szolidaritást bármely olyan harcoló nép, bármely olyan testvéri párt iránt, amely támogatásra szorult. A Szovjetunió Kommunista Pártja attól függetlenül adta meg ezt a támogatást, hogy a szovjet ország számára nehéz vagy egyszerű volt-e ez a feladat, attól függetlenül, hogy távol vagy közel volt-e az a nép vagy testvérpárt, amely támogatásra szorult. A kommunista pártok teljesen önállóan és függetlenül tevékenykednek országukban és a világban. A kommunista pártok internacionalista kapcsolata és a közös harc koordinálása manapság két- és többoldaly találkozók és konzultációk révén valósul meg. A kommunista pártok internacionalista kapcsolatainak legfontosabb formáját a nemzetközi értekezletek jelentik. Korunkban az egység szüntelen erősítésének, a kommunista pártok kapcsolataiban az új formák kidolgozásának és tökéletesítésének szükségességét egész sor tényező határozza meg: így magának a forradalmi munkásmozgalom fejlődésének a logikája: az összes forradalmi és imperialista ellenes erő politikai egységének szükségessége; az osztályharcot befolyásoló objektív társadalmi-gazdasági és egyéb folyamatok; az emberiség további sorsát érintő létfontosságú globális problémák megoldásának szükségessége, amelyek közül a legfontosabb o termonukleáris világháború elhárítása, az enyhülés elmélyítése és további elterjedése. A kommunisták sohasem tekintették a proletár nemzetköziséget valamiféle zárt, osztályon belüli szolidaritásnak, amely nem fogadja el a proletariátus együttműködését más társadalmi és politikai erőkkel. A mai viszonyok között a földkerekség minden részében aktivizálódnak a nemzeti függetlenségért, a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért síkraszálló erők. Az internacionalizmustól idegen o szektás elzárkózás szelleme. Éppen ezért különösen élesen vetődik fel a kommunista mozgalom és az antiimperialista erők egységének problémája. Ennek alapjául azonban csak a kommunisták saját egysége szolgálhat. Az internacionalista egység parancsoló szükségessége arra készteti a marxista- leninista pártokat, hogy fokozott energiával és állhatatossággal küzdjenek a kommunisták sorainak tömörítéséért. A feladat megoldásától, attóf, hogy a munkásosztály élcsapat-pártjai mennyire következetesen fognak fellépni az internacionalizmus védelmében, függ a kommunista mozgalom pozícióinak további erősödése- a forradalmi világfolyamatban. Az SZKP XXV. kongresszust* határozott visszacsapásban részesítette mindazokat, akik kijelentvén, hogy Marx és Engels internacionalizmusa elavult, el kívántak térni az internacionalizmustól ............ o p roletár internacionalizmus elutasítása egyet jelentene azzal, hogy a kommunista pártokat és általában a munkás- mozqalmat erős és bevált fegyvertől fosztjuk meg — mutatott rá a kongresszus elé terjesztett beszámoló. — Ez jó szolgálat lenne az osztályellen- séqnek . . . Mi, szovjet kommunisták, a oroletár internacionalizmus védelmé; minden egyes marxista—leninista szent kötelességének tartjuk”. Ezt az álláspontját a Szovjetunió Kommunista Pártja újból megerősítette az európai kommunista és munkáspártok 1976-ban megtartott berlini konferenciáján. Sőt, az internacionalizmus, mint az SZKP hazai és nemzetközi tevékenységének egyik- vezető elve az új szovjet alkotmányban állami törvény erejére emelkedett. Természetesen minden párt önállóan és függetlenül határozza meg saját tevékenységének formáit és módszereit, amelyek a legjobban megfelelnek munkája konkrét feltételeinek. Ugyanekkor a kommunisták számára a helyes politika kialakításának és végrehajtásának mindig múlhatatlan feltétele volt a különböző országok forradalmi tapasztalatának kollektív felhasználása. A forradalmi harc tapasztalatának ez a szemléletmódja lehetővé teszi minden párt számára a helyes döntések megtalálását, különösen olyan pillanatokban, amikor megingathatatlan osztályálláspontot kell elfoglalni. Ez a tapasztalat lehetővé teszi a különböző vélemények valódi értékének megállapítását, a különféle opportunista, nacionalista és revizionista álláspontok felismerését. Ezért fordít az SZKP más kommunista és munkáspártokkal együtt különleges figyelmet az internacionalizmus kérdésének helyes szemléletére. F. T. Konsztantyinov professzor, a Szovjet Filozófiai Társaság alelnöke
