Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)

1979-02-24 / 54. szám

1979. február 24., szombat Dunántúli Ilaplo 5 NAGYVILÁGBAN Hasznos tapasztalatcsere Moszkvában Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára az SZKP Központi Bizottságá­nak meghívására február 20— 23. között látogatást tett Moszkvában. Havasi Ferencet fogadta A. P. Kirilenko, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára. Havasi Ferenc ta­nulmányozta a népgazdaság pártirányításának tapasztala tait, és hasznos véleménycserét folytatott V. I. Dolgihhal és M. Sz. Gorbacsowal, az SZKP KB titkáraival. Látogatást tett az SZKP KB több osztályán és a Szovjetunió állami tervbizott­ságában. Találkozott K. F. Ka- tusevvel, a Szovjetunió KGST- beli állandó képviselőjével és Z. N. Nurejewel, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhe­lyettesével. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott találkozókon és meg­beszéléseken részt vett B. I. Gosztyev, az SZKP KB póttag­ja, a KB osztályvezetője és dr Szürös Mátyás, az MSZMP KB tagja, hazánk moszkvai nagy­követe. Havasi Ferencet útjára elkí­sérte Hoós János, az MSZMP KB osztályvezetője, Varga Ist­ván osztályvezető-helyettes és Kádár Béláné alosztályvezető. Havasi Ferencet, aki pénte­ken hazaérkezett Moszkvából, a Ferihegyi repülőtéren Ballai László, az MSZMP KB osztály­vezető-helyettese fogadta. Je­len volt V. J. Pavlov, a Szovjet­unió magyarországi nagyköve­te. Czinege Lajos látogatása A Czinege Lajos honvédel­mi miniszter vezette magyar delegáció hivatalos látogatás­ra a Jemeni Népi Demokrati­kus Köztársaságba érkezett. A delegációt fogadta Ali Ahmed Nasszer Antar, a Jemeni Szo­cialista Párt KB Politikai Bizott­ságának tagja, az ország had­ügyminisztere. A magyar ven­dégek tiszteletére adott foga­dáson elhangzott pohórköszön- tőjében a jemeni hadügymi­niszter melegen üdvözölte a két ország pártja és népe kö­zött kialakult kapcsolatokat, nagyra értékelte a kétoldalú együttműködést és a két or­szág közötti barátság további erősítése mellett foglalt állást. 4 BERLIN: August Bebel „A nő és á szocializmus" című könyve megjelenésének 100. évfordulója alkalmából három­napos nemzetközi tudományos konferencia kezdődött pénteken Berlinben a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsá­gának rendezésében. A tanács­kozáson 84 országból több, mint 500 küldött vett részt, köz­tük 80 kommunista és munkás- ’ párt delegációja, a ,,Béke és szocializmus" szerkesztőségének küldöttsége, valamint számos szocialista és szociáldemokrata párt képviselője. Az NDK népi kamarájának a köztársasági palotában lévő tanácstermében zajló tanácskozáson a Magyar Szocialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának küldöttségét Erdei Lászlóné, az MSZMP KB tagja, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke vezeti. 4 NEW YORK: A Biztonsági Tanács tagjai péntekre virradó éjszaka negyedórás konzultá­ciót tartottak az „indokínai helyzet" megvitatásával kap-* csolatos omerikai javaslatról. Ezt követően kétoldalú megbe­szélések sorozata kezdődött meg a BT-ülés időpontjának kitűzéséről. 4 PHOM PENH: A kambod­zsai hírügynökség jelentése sze­rint Battambang, Prey Veng, Kompong Thom, Siem Reap tar­tomány 560 lalvában megala­kultak az önigazgatás népi bi­zottságai. Ugyanakkor több száz népi milicista egységet ál­lították lel, hogy megvédjék a lakosság békés életét és har­coljanak a Pol Pot-hadsereg maradványai ellen. A néphata- lam helyi szervei és a forradal­mi fegyveres erők már eddig több mint 200 000 elhurcolt és más tartományokból visszatért lakost üdvözölhettek ezeken a. területeken. 4 LONDON: Minden bizony­nyal ékszerektől és drágakövek­től megrakottan érkezik majd haza közel-keleti útjáróKII. Er­zsébet angol királynő és férje, Fülöp herceg. A királyi pár ugyanis több mint kétmillió dol­lár értékű ékszert kapott aján­dékba Kuvait, Szaud-Arábia, Bahrein és Katar gáláns ural­kodóitól. ♦ WASHINGTON: Carter amerikai elnök a külügyminisz­térium második emberét küldi ázsiai körútra. Pénteki bejelen­tés szerint Warren Christopher külügyminiszter-helyettes feb­ruár 27-től Indiába, azt köve­tően pedig Thaiföldre, Pakisz­tánba, végül Hongkongba láto­gat. A hivatalos indoklás sze­rint Christopher útját korábban az amerikai—indiai kapcsolatok további javításának jegyében határozták el. 4 BECS: Az osztrák nemzeti tanács csütörtökön este egy­hangúlag elhatározta a parla­ment idő előtti feloszlatását, ezzel hivatalosan is kezdetét vette az — egyébként már he­tek óta tartó — választási harc. A törvényhozó testület munká­jának idő előtti felfüggeszté­sét az eredetileg őszre terve­zett parlamenti választások má­jus 6-ra történt előrehozatala tette szükségessé. 4 MAPUTO: Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke mo­zambiki látogatásának máso­dik napján megkoszorúzta a hősök emlékművét. Honecker pénteken fogadta a Maputó- ban akkreditált diplomáciai testületek képviselőit. Ez alka­lomból mondott beszédében hangsúlyozta: ,,A Mozambiki Népköztársaságban tett baráti látogatásunk államaink és né­peink hagyományos, szoros ba­ráti kapcsolatainak további megszilárdítását és elmélyítését szolgálja. Nagy figyelemmel és rokonszenvvel kísérjük a Mozam­biki Népköztársaság politiká­ját." Az Erich Honecker és So­moza Machet vezette küldött­ségek pénteken folytatták szívé­lyes baráti légkörben megkez­dett hivatalos megbeszélései­ket. Súlyos vihar a bolgár tengerparton Évtizedek óta nem tapasztalt, heves vihar tombolt a héten, a Fekete-tenger bulgáriai partvidé­kén. A helyenként kilenc-tíz mé­ter magasra felcsapó hullámve­rés súlyos károkat okozott, a ma­gyar turisták által is jól ismert, nemzetközi hírű, tengerparti üdü­lőhelyeken. A Várna melletti aranyhomo­kon a hullámok átszakították a strand vasbetonkerítését és el­mostak három éttermet. Ugyan­csak súlyos károk keletkeztek a várnai kikötőben és a kikötő kör­nyékén. A várnainál is súlyosabb hely­zet alakult ki a bolgár tenger­part másik nagy kikötője, Burgasz környékén. A Burgasztól mintegy tíz kilométerre északra lévő Po- morijeben a hullámok áttörték a tengeri védőgátat, s a kisváros régi és új negyedében több ház víz alá került. ♦ BERLIN: Herbert Miesnek, a Német Kommunista Párt el­nökének ötvenedik születés­napja alkalmából a Marx Károly érdemrendet, az NDK legmagasabb kitüntetését ado­mányozták. + GENOVA: A genovai egyetem közegészségügyi inté­zetében sikerült azonosítani azt a ,,Hongkong 72" elneve­zésű influenzavírushoz hasonló kórokozót, amely orvosi véle­mény szerint felelős az utóbbi hetek olaszországi influenzás megbetegedéseiért. Az intézet munkatársai hozzákezdtek a jár­vány terjedését megakadályozó vakcina elkészítéséhez. IRAM Két Kéttel forradalom után Már a nagy forradalmi for­dulat időpontjában előrelátha­tó volt, hogy mindazok a tár­sadalmi és politikai problémák, amelyek az önkényuralom elle­ni harc időszakában szükség­szerűen háttérbe szorultak, a győzelem után újra megjelen­nek. Hiszen a monarchiát az elvetélt földreform, az erőlte­tett iparosítás, a polgári és baloldali ellenzékre nehezedő terror aknázta alá. A megdön­tött önkényuralmi rezsim helyé­be tehát új politikai rendszert kell létrehozni, ez pedig igen kényes és bonyolult feladat. Az első két hétben a mé­lyebben fekvő gazdasági-tár­sadalmi kérdések megközelíté­sére természetesen nem kerül­hetett sor. A forradalmi moz­galom, amelynek szellemi ve­zetője a siita egyház vezér­alakja, Khomeini volt, egyelőre a konszolidálás elsődleges problémáival volt elfoglalva. Első helyen szerepelt ezek között a kormány létrehozása és helyzetének megszilárdítá­sa. Ismeretes, hogy Khomeini Bazargan személyében olyan 73 esztendős politikust nevezett ki miniszterelnökké, aki sajátos módon egyesíti magában az iszlám elvek iránti hűséget egy racionális és modern technok­rata szakértelmével. Ami Bazargan kormányát il­leti, annak összetételét az jel­lemzi, hogy a miniszterelnök­helyettesi posztokat Khomeini személyes bizalmasai, a legfon­tosabb mniszteri tárcákat vi­szont a polgári nacionalista Nemzeti Front politikusai töl­tik be. A három mniszterelnök- helyettes között a legfonto­sabbnak tűnik Ibrahim Jazdi, aki az úgynevezett „forradalmi ügyek" felelőse. Khomeini má­sik két bizalmasa, Sabbaraian a hatalomátvétel szervezeti problémáival, Entezam pedig a tájékoztatási kapcsolatokkal foglalkozik. A miniszterek kö­zött a Nemzeti Front három ki­emelkedő személyiségét talál­hatjuk meg: Szandzsabi, a front vezetője külügyminiszter' Foruhar munkaügyi miniszter lett, a belügyminisztériumot pe- dig egy ügyvéd-politikus, Dzsa- vadi vette át. E pillanatban tehát kor­mányszinten az jellemzi a hely­zetet, hogy Khomeini közvetlen környezetének koalíciója jött létre a polgári nacionalista ve­zetőkkel. Ennél baloldalibb erő nem kapott képviseletet a ha­talomban. Az iráni .kommunis­tákat illetően Khomeini és más vezetők úgy nyilatkoztak, hogy az 1949 óta betiltott kommu­nista párt a későbbiekben ki­fejthet legális tevékenységet. Azt azonban nem titkolták, hogy kormányszinten nem haj­landók együttműködni a Tu- deh-párttal. A kormányhatalom vonatko­zásában az első napok két em lítésreméltó fejleményt hoztak KÜLGBZDflSÚG A múlt esztendőben erőtel­jesen fejlődött a mongol népgazdaság, a terveket min­den vonatkozásban teljesítet­ték, illetve túlteljesítették. A nemzeti jövedelem a terve­zett 6,5 százalékkal szemben 6,7 százalékkal nőtt, a terme­lékenység e növekedésben 66 százalékos. A mongol mezőgazdaság néhány fontos eredménye: 9,3 millió növendékjószágot neveltek, a sertéshús-terme­lés közel kétszeresére, a tojás mennyisége 64 százalékkal, a gyapjúhozam 2,2 százalékkal növekedett. 90 000 hektár szűzföldet vontak művelés­be, eredményeként jelentősen növekedett a szemestermé­nyek, a burgonya és zöld­ségfélék termesztése. A me­zőgazdaság gépállománya 1160 traktorral, 270 gabona- kombájnnal lett több, fel­II mongol népgazdaság fejlődése épült 3000 állatférőhely, 1405 itatóállomás, 2500 fúrt kút, vízkiemelő berendezéssel, bővültek az öntözőberendezé­sek és korszerűsödött az álla­mi gazdaságok hírközlő be­rendezésekkel való ellátott­sága. Az ipar bruttó termelési ér­téke 4,5 százalék helyett 5 százalékkal növekedett, ter­ven felül 50 millió tugrik ér­tékű árut termelt. Bővült az építőanyagipar termelése, át­adtak 169 000 négyzetméter új lakást, 10 000 négyzetméter is­kolát és számos óvodát, böl­csődét, szolgáltató központot, fürdőt. Baganurban megkez­dődött az időszakos külszíni szénfejtés, elkészült az ide­vezető vasútvonal és magas- feszültségű távvezeték, Ulán­bátorban bővítették a 3. szá­mú hőerőművet, üzembe helyeztek egy műbőrgyárat, tejporgyárat és gyapjúmosó üzemet, három város új rádió­adót kapott. Az ipar ered­ményeiben jelentős, hogy 1978-ban 40 iparvállalatnál vezették be a tervezés és gaz­dálkodás ösztönző rendszerét és ezek adják az ipari ter­melés 75 százalékát. Jelentős fejlődésről adott számot a közoktatás és az egészségügy is. Egy év alatt 4.5 százalékkal növekedett az általános iskolai tanulók szá­ma, 20 százalékkal csökken­tették a tankönyvek árát, 16 000 szakembert és szak­munkást irányítottak a nép­gazdaság különböző ágaza­taiba, a kórházi ágyak száma 3,8, az orvosok száma 6,2 százalékkal növekedett. Szo­ciális és kulturális célokra 13.5 százalékkal nagyobb ösz. szeget fordítottak. Az ipar és a mezőgazdaság eredményeinek megfelelően a lakosság pénzbevételei 6 százalékkal, a kereskedelmi forgalom 6,8 százalékkal volt több a múlt esztendő­ben, 1977-hez viszonyítva. A mongol gazdasági ered­ményekről szóló tájékoztató hangsúlyozza, hogy az anya­gi-műszaki bázis megterem­tésében, bővítésében és kor­szerűsítésében hatalmas sze­repet játszott a Szovjetunió, és a KGST-országok sokol­dalú segítsége. E segítség folytatásaként 1979-ben 130 ipari és kulturális létesítmé­nyen végeznek kivitelezési és szakipari munkát. Ezek között a legnagyobb az Erdenet bá­nyászati kombinát, amelynek első szakaszát üzembe he­lyezték. K. J. Az egyik az, hogy gyors és erő­teljes intézkedések történtek az iráni hadsereg „lefejezésére". Úgynevezett „iszlám különbíró­ság" két ízben is tárgyalta e hadsereg vezetőinek ügyét. El­ítélték és kivégezték a titkos- rendőrség, a SAVAK több mint egy évtizedig volt vezetőjét, Nassziri tábornokot, Nadzsi tá­bornokot, az iszfaháni helyőr­ség parancsnokát, Rahimi tá­bornokot, aki Teherán katonai parancsnoka, majd a rendőr­ség főnöke volt és Koszrodad tábornokot, a légideszant csa­patok parancsnokát, A máso­dik perben még négy táborno­kot ítéltek halálra és végeztek ki. Tekintve, hogy a szárazföl­di hadsereg vezetőjét, Badredi tábornokot már korábban sa­ját katonái megölték, a katonai ultrák főnöke, Oveisszi tábor­nok pedig még a forradalom győzelme előtt az Egyesült Ál­lamokba menekült — ezt a for­dulatot gyorsnak és radikális­nak lehet nyilvánítani. A cél nyilvánvaló: a kormány magát a hadsereget át akarja venni, de lehetetlenné akarja tenni egy restaurációs katonai puccs megszervezését. Az új hatalom első két heté­nek második és a helyzetet lé- nyesen bonyolító jelensége a régóta létező két fegyveres ge­rillaszervezet erőteljesebb fellé­pése, legalábbis Teheránban. A magát „marxista—leninistának" nevező, de erőteljes anarchista és maoista jellegű és elsősor­ban az egyetemi diákságra tá­maszkodó fedajin, valamint a siita mozgalom ultrabal fegy­veres szárnyát alkotó Mudzshid csoport nem szolgáltatta be fegyvereit. így jelenleg (min­denekelőtt a fővárosban) a kor­mánnyal nem teljesen tisztázott kapcsolatban álló két fegyveres csoport is működik. Feltehető, hogy a kormány- hatalomnak még néhány hétre lesz szüksége a konszolidáció legközvetlenebb elemi felada­tainak végrehajtására. A ab­szolút monarchia helyébe lépő új rendszer mélyebb gazdasági­társadalmi és politikai problé­mái csak ezután kerülnek majd napirendre. Közel félszázezer iráni baloldali fiatal — a fedajin szervezet tagjai — pénteken nagygyűlést tartott a teheráni egyetem területén A Fedajin Khalgh elnevezésű iráni gerilla-szervezet a követ­kezőket kívánja az ország veze­tésétől: oszlassák fel a jelen­legi fegyveres erőket és alakít­sanak népi hadsereget, az „árulóknak" nyílt tárgyalásban és büntetésben legyen részük és a „döntések meghozatalára” alapítsanak népi tanácsokat — közölte csütörtökön Teheránban egy fedajin szóvivő, aki Sia- mac fedőnéven mutatkozott be az újságíróknak. Mint mondot­ta, a fentieket szervezete mini­mális programnak tekinti. Abdul Rahman Ghaszelmo, az Iráni Kurd Demokrata Párt vezetője csütörtöki sajtójelenté­sek szerint elutasítja a tarto­mány Irántól való elszakadá­sára irányuló törekvéseket és támogatja Khomeinit. Súlyos veszteségek érik a kínai hadsereget (Folytatás az 1. oldalról) nai haderő azonnali visszavo­nását követeli és a bolgár néppel együtt eltökélten tá­mogatja a vietnami népnek hazája függetlenségéért, szu­verenitásáért vívott igazságos harcát. Lisszabonban Alvaro Cunhal, a Portugál KP és Luis Corva- lán, a Chilei KP főtitkára csü­törtökön barátsági nagygyűlé­sen szólította fel a demokra­tikus erőket, hogy legyenek szolidárisak Vietnammal és se­gítsenek megfékezni a kínai agressziót. A finn kormány nyilatkozat­ban ítélte el az erőszaknak a nemzetek közötti vitás kérdé­sek rendezése érdekében tör­ténő alkalmazását vagy az ezzel való fenyegetőzést. A Nagy-Britannia Kommu­nista Pártjának központi vég­rehajtó bizottsága csütörtökön nyilatkozatban ítélte el a Vi­etnami Szocialista Köztársaság ellen elkövetett kínai agresz- sziót és megállapította, hogy azt nem lehet semmivel sem igazolni. A felhívás kiemeli a Kínának történő fegyvereladá­sok tervei elleni kampányok megszervezésének fontosságát, különös tekintettel a helyből felszálló Harrier vadászbom­bázókra. * A francia hírügynökség pén­teki jelentése szerint a hivata­los tilalom ellenére Pekingben megjelent a Vietnam elleni tá­madást bíráló első falragasz. A hatoldalas tacepao szerző­je az aláírás szerint egy ál­lami alkalmazott. A falragasz nehezményezi, hogy egy olyan nagy ország, mint Kína, csa­pásokat mér kis vietnami szomszédjára. „Ellentámadásá­val" Kína elvesztette tekinté­lyét, és elszigetelésre kár­hoztatta magát a nemzetközi közösségen belül. Az AFP tudósítása megjegy­zi, hogy a tacepaohoz nehéz hozzáférkőzni, mivel nagy tö­megek — közöttük katonák — olvassák. LAPZÁRTA Badalla Bisara kuvaiti ENSZ nagykövet, a Biztonsági Tanács soros elnöke bejelentette, hogy a Biztonsági Tanács pénteken (közép-európai idő szerint éj­féltájt) ülést tart. Napirendként a következő kérdés szerepel: „A délkelet-ázsiai helyzet és következményei a nemzetközi béke és biztonság szempontjá­ból”. A Biztonsági Tanács ülé­sének összehívását az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Nor­végia és Portugália kezdemé­nyezte. Azonnali lemondásra szólí­totta fel Mota Pinto „függet­len" kormányát csütörtökön ké­ső este Alvaro Cunhal, a Por­tugál Kommunista Párt főtitká­ra azon a lisszaboni gyűlésen, amelyet Luis Corvalánnak, o Chilei KP főtitkárának tisztele­tére és a Pinochet-rezsim elle­ni harc támogatására rendez­tek. Az országpt két módon le­het kivezetni a jelenlegi hely­zetből — mutatott ró Cunhal —: vagy úgy, hogy a köztársasági elnök új miniszterelnököt jelöl ki, s az a pártok képviselőiből álló kormányt alakít, vagy pe­dig Eanes föloszlatja a parla­mentet, s a négy fő párt kép­viselőiből ügyvezető kormányt alakít a folyó ügyek intézésére ez idő előtt megtartandó vá­lasztásokig. A főtitkár megál­lapította, hogy véleménye sze­rint Portugáliában nem fenye­get a chileihez hasonló kato­nai hatalomátvétel veszélye.

Next

/
Thumbnails
Contents