Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)

1979-02-18 / 48. szám

DN HÉTVÉGE 4. BELPOLITIKA 1979. FEBRUÁR 18. Beteg kórházak — kórházi betegek SÜT] A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat új telepe a Pellérdi úton — Szokolai fel». — Tíz-tizenöt éves álmokat kell újraálmodni Űj értékes területeket nyer Pécs A BÉV-telepek felszabaduló helyére már a XXI. század számára kell építkeznünk Még a hatvanas évek dere­kán híradás jelent meg a kö­zeljövőre ígérve Újmecsekalja építésének befejezését. Egyet­len „apróság" felejtődött el: a BÉV betonüzemének jelenléte. Újmecsekalja építésének befe­jezéséről most —! 1979 elején — megalapozottabban beszél­hetünk. A város most jutott ab­ba a helyzetbe, hogy végre re­ális lehetőségként számoljon azon területek felhasználásával, chol ma még a Baranya me­gyei Állami Építőipari Vállalat telepei vannak. A 6-os út mentén napról-nap- ra többet láttatóan épül az új központi építőipari telep, amelynek elkészülte pontot tesz a több évtizedes áldatlan álla­pot végére. A működő építés- vezetőségeken kívül legalább 13 különböző helyen tart fenn vá­rosszerte telepeket a BÉV. Ezek között van a panelüzem, ami­nek kiköltöztetésére senki nem gondol, s ezek között a Vasút utcai ácstelep is, amely a Do- mus Áruház építése miatt máris összébzsugorodott. 13 telep. Elképzelhető, hogy ez a szétszórtság mit jelent a munka szervezése, irányítása szempontjából, s máris tudhat­juk, mekkora megkönnyebbülést hoz majd a BÉV-nek, ha a sok részleget egy kerítésen belül tudhatják. És a város? Ma tíz-tizenöt éves álmokat kell újraálmodni, vagy éppen rádöbbenni: egyik­másik álmot hagyni kell hábo­rítatlanul, hiszen színhelye sok­kal értékesebb, hogysem olyas­mi kerüljön oda, amiért a kö­vetkező generáció marasztal el bennünket. Lássuk ezután sorjában! Újmecsekalján a Veress End­re út mentén, még mindig ha­talmas területet foglal el a be­tonüzem, ahonnan a mixerko­csik napjában sokszor fordulva viszik az építkezések nélkülöz­hetetlen nyersanyagát szerte a városba. A terület sorsa? Ami­kor a városrész építése ennél a pontnál megtorpant, napvilá­got láttak a különböző elkép­zelések reuma-utókezelő intéz­mény, sportszálló — hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezekről már nincs szó. De arról sem, hogy lakóterületenként ve­gyék számításba. Megépítik vi­szont 6 Kállai Éva téri tízemele­tesekhez már korábban terve­zett üzleteket, amelyek jelen­tősen javítanak majd az Épí­tők útjától délre lévő lakóterü­let ellátási viszonyain. A felszabaduló terület egyéb­ként a jelenlegi elgondolások szerint Újmecsekalja nagy sza­badidőközpontja lehetne, amint ezt az eredeti tervekben is le­fektették, s mint ezt a közel­múltban épített kalandjátszó­tér is sejteni enged. Néhány korábbi elgondolást minden­esetre felül kell vizsgálni. Cél­szerűbbnek látszik, hogy a sportcsarnok tervezett nyugati szárnyában — a tejüzem hűtő- kapacitásának felhasználásával — fedett műjégpálya létesüljön, fedettuszoda viszont az említett szabadidőközpont egyik fő lé­tesítménye lehetne. Végered­ményben a város általános rendezési tervének felülvizsgála­ta ad választ arra a kérdésre, hogy e területen még milyen, Újmecsekalja ellátását javító intézményeket, létesítményeket helyezzenek el. „A Lakics", azaz az 508-as szakmunkásképző intézethez csatlakozó terület, amely ma még szintén a BÉV-hez tartozik — jelentőségét részben az ha­tározza meg, hogy itt lesz a nyugati városrészt a Lvov-Kert- várossal összekötő felüljáró­hoz kapcsolódó út végpontja. Zöldbe ágyazott intézményi te­rület lesz ez, kiszolgálója a kör­nyéken épült sokszáz lakás sok­ezer lakójának. Az első intéz­mény már épül: a városrész mozgalmi szerveinek közös szék­háza. Pár éve felvetődött az öt­let: itt épülhetne a megyei mű­velődési központ. Nos, e célra — mint tudjuk — más terü­letet jelöltek ki." A Vasút utca jövője nemcsak a BÉV-től, hanem az Építőgép­gyártó Vállalattól is függ. Az előbbi ácstelepének megmaradt része és a betonvasgyártó-te- lepe talán az ÉPGÉP-pel egy­szerre teszi szabaddá a terüle­tet, melynek felhasználásáról már 1977-ben döntöttek: meg­épül a Mecsekvidéki Vendéglá­tó Vállalat új központja, a 3000 adagos étterem, a Domus Áru­ház, továbbá a kilencemeletes házak mellett egy bölcsőde. Végre lehetővé válik a déli vá­rosrész közlekedési rendezése. Régóta tervezik, hogy a Mártí­rok útja a Kálvin utcával foly­tatódjék, s ez a jelenlegi ÉP- GÉP-telepen átvezetve csatla­kozzék a Vasút utcába. Ez mó­dot adna a Lenin tér olyan ér­telmű átalakítására, ami a fő- pályaudvart ténylegesen is a város kapujává avatná. Meg­épülhet a felüljáró északi le­hajtó ága is, ami a délről jö­vő forgalom jelentős részét le- veheti, tehermentesítve a bel­várost. Nincs még döntés a BÉV köz­ponti — a Rákóczi út és a Czinderi utca közötti — terü­letének hasznosításáról. Néhány éve a PTV-nél házi tervpályá­zat zajlott le, amelyen arra ke­resték a választ, hogyan hasz­nálható fel a Rákóczi úttól dél­re elterülő, a Rét utcától a 48- as térig terjedő terület. A pá­lyaművek több megoldást kí­nálnak a BÉV-területre, egyet­értve abban, hogy ez minden­képpen megkülönböztetett fi­gyelmet érdemel. Itt kell elhe­lyezni a város regionális köz­ponti szerepkörét kiszolgáló, már a XXL századnak is épülő létesítményeket. Hogy miket? Az általános rendezési terv fe­lülvizsgálata során erre is ke­resik a választ. Lehet, hogy jó pár évig a Bajcsy-Szalai sarok­hoz hasonló ideiglenes parko­ló lesz ezen a területen, s csak a 80-as évek derekán kezde­nek nagyobb építkezéshez. De még mindig jobb így, mint. ha most nagy sebbel-lobbal neki­látnának építeni olyanokat, amikről már 10—15 év múlva kiderülne: sem keresnivalójuk, sem helyük nincs itt. Hársfai István Vidéken átlagosan 72 kórhá­zi ágy jut tízezer lakosra, Bu­dapesten 139,5, Pest megyében viszont mindössze 54 . ., Nem véletlen, hogy mind a szakem­berek, mind a közönség köré­ben sok szó esik a kórházi hely­zetről, a fekvőbeteg-ellátásról. Sokan úgy vélik: a gyógyítás bázisa a korszerű kórház. Csak ott lehet az orvosi tevékenysé­get (műtétet, terápiát, labora­tóriumi vizsgálatot stb.) szak­szerűen elvégezni. Ahhoz azon­ban, hogy a kórházak és a fekvőbeteg-ellátás jelenét és jövőjét értékeljük, vissza kell tekintenünk a múltra. A múlt öröksége A szocialista Magyarország felemás egészségügyi hálóza­tot és társadalombiztosítási rendszert örökölt a kapitalista korszaktól. Mintegy tízezer kép­zett orvos, csaknem 50 000 kór­házi ágy. jól működő hatósági (gyógyító) orvosi hálózat haté­kony közegészségügyi-járvány­ügyi szolaálat, az ipari munká­sok és alkalmazottok (a lakos­ság 31 százaléka) kiépült tár­sadalombiztosítási rendszere, négy orvosi egvetem jelentette az örökség egyik felét. A má­sik félhez tartozott az ellátat­lan mezőgazdasági népesség (a lakossáa többsége) és a felső irányítás szétszórtsága. A felszabadulás után a szo­cialista egészségügy legfőbb törekvése az volt, hogy az in­gyenes egészségügyi ellátást fokozatosan kiteriessze az egész lakosságra. Minden kö­rülmények között biztosítani kellett az életveszélyes, vagy sürgős beavatkozást kívánó be- teaek azonnali ellátását. A kö­vetkező fontos feladatnak a legavakrabban előforduló, nem túlságosan bonyolult esetek alaoszintű (körzeti, üzemorvosi stb.) ellátása mutatkozott Csak ezt követhette a hosszabb ide­ig tartó betegségek gyógyítá­sára szolqáló Intézmények meg­teremtése. A ielentős orvos-, ápoló- és közéofokú szakem­berképzés lehetőséget adott új intézmények létesítésére és sze­mélyzettel való ellátására, va­lamint a nagyobb beruházáso­kat nem iqénylő körzeti és üzemorvosi hálózat kiépítésére. Nemcsak a budapestieké A kórhózfejlesztés azonban elmaradt a rendelőintézeti, körzeti és más járóbeteg-ellátó intézmények mögött. Ennek egyik oka a meglévő intézmé­nyek korszerűtlensége. „Örök­ségünkben” igen sok a kicsi, a mindössze 200—400 ágyas épü­let, márpedig a gazdaságosan fejleszthető kórház legalább ezerágyas. Ott fizetődik ki, ott használható a modern medici­na által megkövetelt korszerű orvos- és kórháztechnika. Vi­szont a kis kórházakat ma még nem nélkülözhetjük, ezért szin­ten kell tartani őket, ha fej­lesztésük ráfizetéses is. Az elmúlt években átlagosan századannyi embert vettek fel a kórházakba, mint ahányat a járóbeteg-ellátásban kezeltek. Már a múltban is az alapellá­tás gyors ütemű növelése sür­gette a járóbeteg-szakellátási és a kórházi háttér bővítését. Az építési költségekhez és a működtetési kiadásokhoz azon­ban nagy összegekre volt szük­ség, amelyeket állami háztartá­sunk az alacsony hozamú me­zőgazdaság és a közepes ipari termelés mellett nem tudott előteremteni. így aztán hosszú ideig nem épült új kórház. Az erőltetett ütemű ipari fej­lesztés, a nem eléggé átgon­dolt gazdasági irányítás idő­szakában az egészségügyi in­tézmények állagának megóvá­sára kétségkívül kevés figyelmet fordítottak. A meglévő épületek koptak, öregedtek. A legsúlyo­sabban a fővárosi egészségügyi intézmények rongálódtak, bár több vidéki kórház is hiába igényelte az építőipar beavat­kozását. Közismert, hogy leg­több kórházunk, egészségügyi intézményünk a fővárosban van, itt tízezer lakosra jóval több kór­házi ágy jut, mint egy-egy me­gyén belül. Csakhogy ezekben nemcsak fővárosi lakosokat gyógyítanak: odakerül a kórhá­zakkal rosszul ellátott megyék betegeinek jó része, s ott keze­lik azokat a betegeket, akiknek az ellátására nem szükséges és nem is szabad minden megyé­ben berendezkedni. A lakosság azonos szintű egészségügyi ellátásának érde­kében a 60-as évektől kizárólag vidéken épültek kórházak. Ezek — lévén újak — modernebbek, korszerűbbek, mint az egyete­mi klinikák vagy az országos vezető intézetek és általában a fővárosi intézmények épületei. A vidéki kórházakra persze szükség volt és van. Velük pár­huzamosan Budapesten azon­ban nem létesült új kórház, sőt a meglévők rekonstrukciója, karbantartása is elmaradt a kívánatostól. Gondot okoz az immár száz esztendős kórházi struktúra is. A fejlett egészségüggyel ren­delkező országokban, például a sebészeti osztályokra kerü­lő, operációra váró betegeket érkezésük után átlag másfél nappal megműtik, mert a ki­vizsgálás az arra berendezett speciális osztályon már meg­történt. -Nálunk egy hétbe, vagy még többe kerülnek az előkészületek. Magyarországon a pénteken-szombaton kórház­ba kerülők többségének a vizsgálata csak hétfőn kezdő­dik. Igaz, néhol már kísérle­teznek a folyamatos betegel­látással, de mindehhez kevés egy-két intézmény, vezető és néhány száz egészségügyi dolgozó áldozatvállalása. Az állandó készenlétből a labora­tóriumok, a röntgenosztályok, sőt az egyéb kiszolgáló rész­legek sem maradhatnak ki. Ez viszont új munkarenddel, új ügyeleti beosztással a hétna­pos, tehát 168 órás munkahét bevezetésével járna. Állami támogatás — kórházakra A felsoroltakból és a lakos­ság egészségi állapotáról, az egészségügyi ellátáshelyzeté­ről és a soron következő te­endőkről az Egészségügyi Mi­nisztérium az elmúlt év végén jelentést terjesztett az Állami Tervbizottság elé. A gondok őszinte feltárása is segíthetett abban, hogy 1979-ben a töb­bi ágazattal ellentétben nem csökkent, hanem mintegy 10 százalékkal nőtt az egészség­ügynek nyújtott központi tá­mogatás. A kormány megha­tározta az Egészségügyi Mi­nisztérium feladatait. Igazod­va az egészségügyi hálózat belső arányainak szükségletei­hez, előírta a kórházak kar­bantartásának és helyreállítá­sának növekvő ütemét és ál­talában az egészségügyi ellá­tás fejlesztésének meggyorsí­tását. Az Állami Tervbizottság ta­valy megtárgyalta az egész­ségügy 1990-ig tartó hosszú­távé tervét. Az alapvető ve­zérgondolat: az ellátás szín­vonalának országos kiegyenlí­tődése, több feltételtől függ. Tovább kell javítani például az egészségügyi intézményhá­lózat belső arányait, fokozni kell az ellátandó feladatok­hoz igazodó munkamegosztást és növelni a szakmai haté­konyságot. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a mun­kaerőgondokról, főként az ópo- lónővérek és a középkáderek hiányá ról. Eddig elsősorban gondjaink­ról és azok természetéről volt szó, de az eredmények sem csekélyek. A legutóbbi 32 év­ben jó húsz esztendővel meg­nőtt a lakosság születéskor várható átlagos élettartama, tizedénél is alacsonyabbra csökkent a csecsemőhalandó­ság, jó néhány fertőző be­tegség eltűnt az országból, mások gyakorisága pedig je­lentősen visszaszorult. Évtize­dekig munkaképesek olyan emberek, akik korábban egy­két évvel betegségük felisme­rése után meghaltak. Mindez az élet- és munkakörülmé­nyek, az életszínvonal és a tudomány közismert emelkedé­sén túl nem kis mértékben köszönhető a társadalombizto­sítási jog kiterjesztésének: a hatvanas évek vége óta a la­kosság 99 százalékára, 1975- től pedig minden magyar ál­lampolgárra. Horváth Kálmán Az Aesculap brigád 120 gyereke Az Egy iskola, egy üzem mozgalom keretében találkoz­tunk már javító-karbantartó, építő-szépítő szocialista bri­gádokkal. A pécsi Munkácsy Mihály utcai gyógyszertár dolgozói Aesculap szocialista brigádja új ötletet valósított meg. Kezdetben egészség- ügyi felvilágosító előadáso­kat tartott, általános isko­lákban. így jutottak el két évvel ezelőtt a pécsi gyógy­pedagógiai nevelő intézetbe. Hogy felnőtt korukra a nö­vendékek legalább részben ellássák magukat majd, na­gyon fontos a szokások ki­alakítása. Általános elv, hogy a tanár egy meghatá­rozott sztereotípia kialakítá­sára törekszik. A szokás ala­kításában nem a folytonos *•- gyeimeztetéssel, hanem pozi­tív motiválással és cseleked- tetéssel könnyítik o gyerekek szokásainak alakítását. A ge­netikusán vagy egyéb okból sérült tanulók szokásalakítá­sánál a tanár nem tűrheti a lazaságokat, hisz ez végül r gyermekre ütne vissza. És itt lép be a brigád, a nagyobb közösség, vagy a család ne­velő hatása. A brigádtagok rövidebb- hosszabb időre kiemelik a növendékeket az egyhangú­ságból. Bábszínházba, mozi­ba, állatkertbe, kirándulások­ra, hét végén otthonukba vi­szik őket. Ennek eredményét a pedagógus rögtön láthat­ja a gyerekek rajzos beszá­molójából. A „pótmamákat" pedig élményben részesíti az, mikor egy-egy szorongó gye­rek feloldódik az új környe­zetben. • Idén új ötletük támadt. A pécsi és a mohácsi kisegítő iskolák tanulói között játékos vetélkedőt rendeztek. A kitű­zött cél és a játékos eszkö­zök, összekapcsolták a küzdő feleket. A léggömbfúvásban, labdadobásban-gurításban, különböző ügyességi.játékok­ban elsősegélynyújtási gya­korlatokban legjobb ered­ményt elérők ínyencségeket kaptak jutalmul. De mert leg­alább egyszer mindenkinek „sikerült” elsőnek lenni, sen­ki nem ment haza üres kéz­zel. És itt nemcsak a funk­cióörömnek, a közösség „haj­rá" kiáltásainak volt nagy jelentősége. Az eszközök ilyenfajta használata a gon­dolkodás; az új játékszerek, a képzelet fejlesztését szol­gálta. A nemzetközi gyermekév az előzőeknél gazdagabbnak ígérkezik, az Aesculap brigád 22 dolgozója vállalta a to­vábbi segítségnyújtást a pécsi gyógypedagógiai iskola ta­nárainak, a mintegy 120 gyer­mek nevelésében. K. M.

Next

/
Thumbnails
Contents