Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)
1979-01-08 / 7. szám
A hó ugyan nem lett nagyobb, de a hideg sem lett kisebb. így azután ezen a vasárnapon is bőven nyílt alkalom a téli sportolásra, játékra. Fotóriporterünk, Cseri László négy pillanatképben igy foglalta össze a nap eseményeit: A táv 30 kilométer a Mecsekben. Az „Aranyjelvényesek az olimpiára" mozgalom túra résztvevői még könnyedén mosolyognak, ugyancsak az elején tartanak. — A Jókai utcai iskola tornaudvarán is sikos a jég. A kép tanúsága szerint állva biztonságosabb. — Illusztráció a tél „örömei"- hez. — A hagyományos szánkók mellett egyre több műanyag bob jelent meg a mecseki szánkópályán. A Hazafias Front nagy győzelme Kambodzsában A tartalomból: NINCS TÜRELMI IDŐ, MARAD A PIHENTETÉS EGÉSZSÉGESEK VAGYUNK VAGY NEM? A VÍZ NEM CSEPEG. AZ ÚJÍTÁS „ELALUDT" A HAJNÖVESZTŐ SZER DIADALA? ÜLDÖZÉS UTÁN ELFOGTAK AZ AUTÓTOLVAJOKAT HÁROM ÉVE A LEGNÉPSZERŰBB BASSZUSGITÁROS NINCS SZÜKSÉG SZEXVIZSGÁLATOKRA? Phnom Penh felszabadult Győri Sándor, az MTI tudósítója jelenti: A kambodzsai főváros vasárnap délben 12 óra 30 perckor felszabadult. Hanoiban vasárnap este hivatalosan bejelentették, hogy a Kambodzsai Hazafias Front erői eredményesen befejezték a reakciós Phnom Penh-i hadsereg felszámolását, körülzárták a fővárost és rövid harcok után felszabadították. A Phnom Penh-i rezsim vezetői az első jelentések szerint elmenekültek. Világ proletárjai, egyesüljetek! nettől Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 7. szám 1979. január 8., hétfő Ára: 1,50 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Tömeges népi felkelés Kambodzsában Pol Pót és kormánya elmenekült Phnom Penhbül A rezsim katonai és politikai vereséget szenvedett Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti: Kambodzsából Pekingbe érkezett utasok értesülése szerint Phnom Penhből menekülésre kényszerült Pol Pót és kormánya az ország észak- /tyugati részében fekvő Phnom Penhtől mintegy háromszázötven kilométerre levő, közel a thaiföldi határhoz fekvő Bat- tambangba távozott. A külföldi követségeket ugyancsak Battambangba költöztették, miután a rezsim illetékesei figyelmeztették őket, hogy a kormány képtelen garantálni biztonságukat. Pol Pót kormánya felajánlotta a külföldieknek. ha akarnak, repülőgéppel Kínába távozhatnak. Kínába érkezett utasok el- ueszélése szerint a Pol Pót rezsim hadseregének veszteségei rendkívül súlyosak és o közhangulatra a legteljesebb pánik a jellemző. Megfigyelők rámutatnak arra, hogy a Norodom Szihanuk herceg New Yorkba küldésé- röl szóló döntést a Pol Pót kormány hozta, de valószínűnek tartják, hogy Peking nyomására. Figyelemre méltó egyébként, hogy S?ihanukkal nemcsak a felesége, hanem három gyermeke is utazik. Ugyanazon a repülőgépen hagyta el a kambodzsai fővárost Penn Nouth herceg és felesége is. Ugyancsak vasárnap a fon- radalmi alakulatok a lakosság támogatásával teljesen felszabadították Kompong Som kikötőjét, továbbá Kampót, Ta- keo, Kompong Cham és Kandal tartományokat. A Kambodzsai Nemzeti Egységfront felhívására az ország több más tartományában felkeltek a tömegek a Pol Pót rezsim ellen. A forradalmi hatóságok fenntartják a rendet és a köz- biztonságot Phnom Penhben, és valamennyi felszabadított területen. A Phnom Penh-i rezsim vezetői elmenekültek a fővárosból. A felszabadult kambodzsai területeken a lakosság tömegesen szerveződik önvédelmi egységekbe. Képünkön: Kratie város mellett egy szakasz a cél lövést gyakorolja Az fart föl, aki kucsmát árult Cidrivásár Kabátos borjak, langyos forralt bor, félig fagyott ugrándozók a tábortüzeknél Inkább a hagyomány ápolása, semmint az igazi lelkesedés vitt ki eladót és vevőjelöltet tegnap 1979 első és — legyünk optimisták a februárt illetően — leghidegebb pécsi vásárára. Kint voltam a decemberin is; most talán az egynegyede sem volt az akkori tömegnek. Mindenki fázott, vacogott — 9-kor —12,8 fok volt a hőmérséklet,- ezért aztán bőven fogyott a langyosra hűlt forralt bor. Itt is, ott is büzölgő tábortüzek mellett toporogtak, ugráltak azok, akiket a méq mínuszabb hajnal már itt talált. Állatpiac . . . Gyenge bocik (némelyike a gazda télikabátjában), dühös bikaborjak és több száz malac. A szerencsé- sebbje a Trabant, a Zsiga'vagy egyéb márka csomagtartójában várta a malacélet sorsfordulóját, amelyikek meg a kut- ricából pislogtak a fölöttük zajló ádáz alkura, hát bizony úgy remegtek, mint ama bizonyos miskolci kocsonya, jóllehet attól az állapottól még jócskán innen voltak. Egyébként a malac-árfolyam 1400— 1600 forint körül volt páronként. Gyenge volt a felhajtás a vásár főútcáján. A jó üzleti érzékkel megáldott árusok téli holmikkal jöttek és igen nagy keletjük volt a szőrmeféléknek. Ez is egyfajta optimizmus: 600—800—1000 forintokat kiadva egy-egy divatos kucsmáért reméljük, hogy talán még két hét múlva is hordhatjuk. No és a zsibpiac? Nem volt tolongás, nem volt öldöklés — igazán kényelmesen lehetett nézelődni, hiszen a sorok is 15-20 méterre voltak egymástól. Nagy volt a hanglemezfelhozatal: Boney M-től Pink Floyd-iq minden volt. És jutott a szellemnek is (már amelyiknek) : Playboy, Cronin (350-ért), Erdős Renée, Claire Kenneth, Mallináry... Egy pompásan faragott vadász- ágy(?) tövében sújtásos hajdúmente. Csupán a hozzátartozó közös-címeres csákót 1400 forintért kínálta a tulaj. Valaki egy Ferenc Jóska képet szerzett meg s vitte boldogan-. Azóta is egyre azon tűnődöm: mi az istent csinálhat az agg Habsburggal? Az olvasó ezek után a vásár valamilyen summázatát várja. Nos, az 1979. január 7-i vásár ugyanolyan volt, mint a többi, csak sokkal kisebb. Cidrivásár volt. H. I.