Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)
1979-01-07 / 6. szám
I Március 3-án Hegen a PMSC labdarúgóinak őszi teljesítménye Hz eredmény megfelelő, de ennél jobb játékra képes a csapat Az 1978/79. évi NB l-es labdarúgó-bajnokság őszi idénye után a PMSC helyezésével és a szerzett po-ntokkal elégedettek lehetnek játékosok, szakvezetők és szurkolók egyaránt. A piros-feketék két ponttal többet szereztek, mint az elmúlt bajnokság hasonló időszakában és ezzel a nyolcadik helyen zárták az idényt. Szépséghibája ennek a viszonylag jó szereplésnek, hogy a pontok többségét a bajnoki idény első felében szerezte a csapat és a hajrára elszürkült a játék. így a PMSC őszi teljesítménye egy olyan ökölvívó-mérkőzéshez hasonlít, ahol az egyjk versenyző megnyeri az első két menetet, a harmadik menetben viszont az ellenfél a jobb. A közönségben mindig az utolsó menet marad meg és többen fütyülni kezdenek, mert nem értenek egyet azokkal a pontozókkal, akik azt a versenyzőt hozzák ki győztesen, amelyik az első két menetben volt jobb. így vagyunk többen a PMSC teljesítményével, mert a bajnokság hajrájában nyújtott elképzelés nélküli, gyenge játék kissé elhomályosította az előző szép sikereket. Bravúr az MNK-ban De térjünk vissza a szép emlékekre. A Magyar Népköz- társdsági Kupában pécsf' csapatnak még nem sikerült eljutnia a döntőig, a PMSC most ott volt. Élmény volt nézni a csapatot a Haladás, MTK-VM és a Bp. Honvéd el-_ len a kupa selejtezőjében, majd az elődöntőben a Népstadionban a Vasas ellen is hasonló volt a teljesítmény. Gyors, sok mozgásos volt a piros-feketék játéka, a korszerűség jegyeit hordozta magában. A döntő úgy indulta Ferencváros ellen, hogy újabb pécsi győzelem következik, végül is Dárdaiék túlságosan tisztelték nagy nevű ellenfelüket, nem hitték el, hogy győzhetnek és ez megbosszulta magát. De az ezüstérem is nagyszerű teljesítménynek számít. Az MNK-találkozókon Szőcs János vezető edzőnek sikerült olyan elemeket begyakoroltatnia, amelyekhez hasonlókat az argentínai világbajnokságon láthattunk a legjobbaktól. A felfutó szélsőhátvédek gólokat készítettek elő, rendre bejöttek a cseles szabadrúgások és a helyüket változtató, gyors csatárok még a válogatott védőket is megoldhatatlan feladat elé állították. Az MNK-ban nyújtott jó teljesítmény alapján vette figyelembe a szövetségi kapitány a válogatott keretek összeállításánál Kntzirz, Kardos, Pál és Dárdai nevét, akikhez a későbbiek folyamán még Lutz csatlakozott. Két ellentétes szakasz A bajnoki nyitányon ezek után váratlanul jött a MÁV Előre elleni vereség, de szeHires (a képen nem látható) „besegít” a pécsi csatároknak, védhetetlenül továbbított saját kapujába a PMSC-Vasas mérkőzésen rencsére azonnal talpra állt a csapat és ha nem is teljes egészében, de folytatta az MNK-beli teljesítményt. A tizedik fordulóig a várakozásnak megfelelően szerepeltek, azután visszaesés következeit, így az őszi idényt két ellentétes szakaszra oszthatjuk. A MÁV Előrétől elszenvedett vereség után egy hat mérkőzésből álló veretlenségi szakasz következett. Hazai pólyán egészen november 4-ig 100 százalékos maradt a csapat és idegenben is pontot szereztek a Vasas Izzótól, a Csepeltől és a Békéscsabától. A legyőzőitek között volt a Haladás,. Salgótarján, MTK-VM, ZTE és a Videoton. Az első tíz mérkőzésen a MÁV Előre meileit csak a Ferencvárosnak sikerült még legyőzni a PMSC együttesét. A Videoton elleni 2:1 után a piros-feketék a negyedik helyet foglalták el a táblázaton és mindössze két ponttal voltak leszakadva a listavezető Honvédtől. Ehhez hasonló eredményeket 1973 őszén sikerült elérniük a pécsieknek. Sajnos, a jó folytatás elmaradt, a hajrára elszürkült a csapat játéka. Meghatározó volt ebben, hogy erőnlétileg visszaestek és a támadójáték is sok kívánni valót hagyott maga után. A győri 0:4 újabb hidegzuhany volt és ezután már nem tudtak talpra ólini. Az utolsó hét fordulóban egyszer sem sikerült nyerni, pedig négy alkalommal pályavéletlenül lett a válogatottkeret tagja. A sorban utána Lutz következik, aki szürkéob kezdés után javult fel és szerintem tavaszra még többre lesz képes. Katzirz egy kisiklástól eltekintve jó teljesítményt nyújtott. Kincses ez MNK-ban jól játszott, aztán sérülés miatt sokat kihagyott és ez a csapatba való visszakerülésekor mégs meglátszott, /vány/ megbízható volt, az MNK-sorozatban játszott eredményesebben, technikailag kell fejlődnie Tapaszti jól helyettesítette Tornát, elégedett vagyok vele. Technikai hiányosságait gyorsaságával pótolta. Tornától lényegesen többet vártam, keménysége és futógyorsasága nem megfelelő. Schulteisz több poszton volt kiegészítő játékos, nem okozott csalódást. Az újonc Brez- niczkí kellemes meglepetés volt a balhótvéd szerepkörében. Dárdai az első szakaszban és a hajrában játszott jól. Lőrincz hosszú sérülés után került vissza, ennek ellenére többet vártam tőle is. Hogy meghatározó egyéniség lehessen, még javulnia kell több téren. A csatárok csalódást okoztak. Kardos a legjobb képességű, a válogatottságbeli kudarc után azonban teljesen elszürkült.-Dohány és Lingl csak egy-egy alkalommal nyújtott elfogadható teljesítményt, sokat kell fejlődniük erőnlétben, taktikailag és technikailag is. Nagy sérülése miatt keveset játszott, de az előzetes hírek alapján tőle többet vártam. Varga technikai fogyatékossága miatt nem tudta megoldani balszélső- gondunkat. Jónásnak is jobb játékot kell nyújtani, ha a csapatba akar kerülni. Staler kevés lehetőséget kapott, de a tartalékban sem jeleskedett. Számok, érdekességekPál Gyula nyújtotta a legjobb teljesítményt választók voltak. Igaz, hogy ebben a szakaszban következtek a nehezebb ellenfelek, de a hazai mérkőzéseken a Vasas és a Dunaújváros legyőzése nem jelenthetett volna különösebb problémát. Ezeken a mérkőzéseken sajnos a játékosok a dolog könnyebb oldalát választották, átvették az ellenfél döntetlenre játszó stílusát. A játékosok teljesítménye A csapat vezető edzője, Szőcs János így értékelte a játékosok őszi teljesítményét: — Pál játéka volt a legkiegyensúlyozottabb, ő volt a legjobb. Beállásként sokat segített a középpályán, fejjátéka is kifogástalan és szorgalmáért is dicséret illeti. Nem A PMSC a 17 bajnoki mérkőzésen 17 pontot szerzett, így teljesítménye pontosan ötvenszázalékos. Egy évvel ezelőtt 15 ponttal a 12. helyen zárta az idényt a csapat. A 17 pontból 13-at a bajnokság első szakaszában szereztek, a hajrában csak négy pontra tellett. A piros-leketék hazai és idegenbeli szereplése között óriási a különbség. Pécsett 14 pontot gyűjtött össze a csapat és veretlenek maradtak, idegenben mindössze 3 (!) pontot sikerült megszerezni és nyeretlenül távoztak mindenhonnan. A hazai mérkőzések alapján a csapat a 7., az idegenbeli szereplés szerint 15. A 17 mérkőzésen 21 játékos kapott lehetőséget. Valameny- nyi találkozón szerepelt Iványi, Pál és Lutz. Egyszer hiányzott csak Katzirz és Dárdai. A további sorrend: 15 mérkőzés: Kardos, Varga. 14: Lőrincz. 13: Torna, 12: Lingl, 9: Gal- lai, 8: Schulteisz, Tapaszti, 7: Dohány, 6: Kincses, 5: Nagy, 4: Jónás, 3: Stájer, Brezniczki, 2: Fiedler, 1 : Zsolt. A csapat 15 gólt lőtt, Így a mérkőzésekre még az 1 gólos átlag sem jön ki. Ennél kevesebbet csak. a ZTE és a MÁV Előre szerzett. A 15 gól közül Dárdai ötöt, Kardos és Lingl hármat-hármat, Lutz kettőt és Lőrincz egyet lőtt. Egy öngól volt. A kapott gólok tekintetében már kedvezőbb a helyzet. A pécsi háló 21 alkalommal rezdült meg, ennél kevesebb gólt négy ' csapat kapott. A sorban a PMSC holtversenyben ötödik a Ferencvárossal. Lehetőségek Ügy fogalmaztunk a címben, hogy az eredmény megfelelő, de ennél jobb játékra képes a csapat. Az év elején a vezető edző, Szőcs János egyik nyilatkozatában azt mondotta, hogy két-három év múlva a PMSC-nek versenyben kell lennie a vidék legjobbja címért. A cél nem elképzelhetetlen, mert a csapat fiatal és a játékosok többsége fejlődő- képes. Mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint az MNK-beli nagyszerű szereplés és az őszi idény első felében nyújtott játék. De az a hiányolt jobb játék valójában csak akkor jöhet be, ha a csapat hozzáállása is a nyárihoz lesz hasonló. Nem szabad, hogy tavasz- szal olyan mérkőzéseket lássanak a nézők, mint az őszi hajrában. A jobb folytatás érdekében elsősorban a szemléleten kell változtatni. Ki kellene törölni az agyakból azt, hogy jó a szürke közép- szerűség és inkább egy biztos döntetlen, mint egy bizonytalan győzelem. Ha ez utóbbi szerint gondolkodnak a játékosok, akkor tovább csökken a nézőszám, a játék elveszti varázsát. Csakis az MNK-beli játékkal lehet visz- szacsalogatni a nézőket, hasonló teljesítménnyel lehet előrelépni és hozzájárulni a magyar labdarúgás fejlődéséhez. Lázár Lajos Rajt az NB l-ben Utolsó forduló június /6-an Elkészült az első félév műsora Az MLSZ-ben elkészült a teljes első félévi labdarúgó menetrend. — A magyar labdarúgás élvonalának 1979 első felére feszített, kemény programja van — mondotta Krizsán József, az MLSZ főtitkára. — A vezető edzőkkel közösen kialakított rend szerint január 2. és február 20. között készülnek a klubok és a válogatott játékosok. Ebben a szakaszban mérkőzés nélküli edzésműsorral, illetőleg hazai kupa, vagy nemzetközi találkozókkal folyik a felkészülés. Lényegét tekintve az MNK-val kezdő, dik a labdarúgó idény február 21-én és 28-án és az MNK döntővel zárul június 23-án. A tavaszi műsorban a 153 NB l-es találkozó mellett NB-s kupa és MNK-rhérkőzések is találhatók. Országok közötti mérkőzéseket játszik az A, az olimpiai, a B, a 21 éven aluli, továbbá -az A és a B ifjúsági válogatott, különböző nemzetközi tornákon is szerepelnek magyar együttesek. Az A-válogatott az NDK ellen (itthon, március 28), és Lengyel- ország ellen (idegenben, április 4.) játszik, s szerepel az első félévi programban két EB-selej- tező- is, május 2-án a Népstadionban Görögország, május 19-én pedig idegenben a Szovjetunió ellen. Az olimpiai válogatott Romániával vív meg oda-vissza, előbb idegenben (április 18.), majd itthon (május 30). A B-váloga- tott a Szovjetunió hasonló együttesét fogadja. Az NB I küzdelmei március 3-tól június 16-ig tartanak, 12 szombati és 5 szerdai fordulóra kerül sor. A Népstadionban május 5-én, 23-án, június 2-án, 9-én és 13-ón lesz kettős műsor, azaz 10 rangadó. A Bp, Honvéd vezetőivel történt megbeszélés szerint a piros-fehér együttes a későbbi UEFA Kupa napokra is kapott bajnoki ellenfelet, tér. mészetesen ha tovóbbkerül, akkor módosul majd a hazai programja. A tavaszi idény részletes műsora FEBRUÁR 21. és 28. MNK-mérkőzé- sek. I. FORDULÓ, MÁRCIUS 3., kezdési idő: 14.30.: Ferencváros—Salgótarjáni TC, Tatabánya—Bp. Honvéd, Pécsi MSC—MÁV Előre, Videoton—Csepel, Ű. Dózsa—V. Izzó, Dunaújváros— MTK-VM, ZTE—Haladás, Békéscsaba—Rába ETO, DVTK—Vasas. MÁRCIUS 7., MNK-mérkőzések (16 csapat), 14.30 ó. MÁRCIUS 10., 2. forduló, 14.30 ó.: MÁV Előre—Ferencváros, Bp. Honvéd—Békéscsaba, Salgótarjáni TC— Videoton, Rába ETO—Ú. Dózsa, MTK- VM—DVTK, Vasas—Dunaújváros, Csepel—Tatabánya, V. Izzó—ZTE, Haladás—Pécsi MSC, MÁRCIUS 14., 3. forduló, 14.30 ó.: Tatabánya—Ferencváros, Dunaújváros—Salgótarjáni TC, Videoton—Rába ETO, Békéscsaba—V. Izzó, Vasas— Pécsi MSC, DVTK—ZTE, MTK-VM— Csepel, Haladás—3p. Honvéd, Ú. Dózsa—MÁV Előre. MÁRCIUS 15., Szovjetunió—Magyar- ország, UEFA selejtező mérkőzés. MÁRCIUS 17., 4. forduló, 15. ó.: Ferencváros—Dunaújváros, Békéscsaba—Videoton, Salgótarjáni TC—Ú. Dózsa, V. Izzó—MTK-VM, Rába ETO— Vasas, Pécsi MSC—DVTK, ZTE—Tatabánya, Csepel—Bp. Honvéd, MÁV Előre—Haladás. MÁRCIUS 24., 5. forduló, 15. ó.: Csepel—ZTE, Vasas—Salgótarjáni TC, Rába ETO—MÁV Előre, Dunaújváros— Pécsi MSC, Tatabánva—Ú. Dózsa, MTK-VM—Haladás, DVTK—Békéscsaba, Bp. Honvéd—Vasas Izzó, Videoton—Ferencváros. MÁRCIUS 23., Magyarország—NDK válogatott mérkőzés, Népstadion, 18 ó. MNK-mérkőzések. MÁRCIUS 29., Magyarország—Románia. UEFA selejtező mérkőzés. MÁRCIUS 31., 6. ford., 15. ó.: Ferencváros—DVTK, Ú. Dózsa—Pécsi MSC Vasas—Csepel, Salgótarjáni TC—Bp. Honvéd, Videoton—MTK-VM, Haladás—Dunaújváros, V. Izzó—Rába ETO, Békéscsaba—Tatabánya, ZTE—MÁV Előre. ÁPRILIS 4., Lengyelország—Magyar- ország válogatott mérkőzés, Magyar- ország—Lengyelország 21 éven aluli válogatott mérkőzés. ÁPRILIS 7., 7. forduló, 15.30 ó.: V. Izzó—Ferencváros, Bp. Honvéd- Videoton, Haladás—U. Dózsa, MTK VM-ZTE, Rába ETO-Salgótarjáni TC, MÁV Előre—Vasas, Dunaújváros—Békéscsaba, Pécsi MSC—Tatabánya, Csepel—DVTK. ÁPRILIS 11., MNK MÉRKŐZÉSEK. ÁPRILIS 18., Románia-Magyarország, olimpiai selejtező mérkőzés, 18, NB-s kupamérkőzések, 16 ó. ÁPRILIS 21.. 8. forduló, 16 ó.: Ferencváros-Haladás, ZTE—Bp. Honvéd, U. Pózsa—Csepel, Tatabánya- Vasas, Salgótarjáni TC—MTK VM, Pécsi MSC-Rába ETO. Videoton—V. Izzó, Békéscsaba—MÁV Előre, DVTK- Dunaújváros. ÁPRILIS 25., 9. forduló, 16 ó.: Békéscsaba-Ferencváros, Bp. Honvéd- Rába ETO, MTK VM-Tatabánya. Vasas—ZTE, Videoton—Pécsi MSC, Dunaújváros—U. Dózsa, Haladás—DVTK, Csepel—Salgótarjáni TC, V. Izzó—MÁV Előre. ÁPRILIS 27-29., NDK-Magyaror- ság ifj. válogaiott mérkőzés. ÁPRILIS 28., a maavcr A válogatott felkészülési mérkőzése Eisenstadtban. MÁJUS 2., Magyarország—Görögország. EB-selejtező, Népstadion, 18 ó. Magyarország—Törökország, 21 éven aluli EB-selejtezŐ, NB-s kupamérkőzések, 16.30 ó. MÁJUS 5., 10. forduló, 16.30 ó.: Népstadion: U. Dózsa—MTK-VM, 17.15 ó., Ferencváros-Bp. Honvéd, 19 ó., Vasas—Békéscsaba, Haladás— VideoVon, MÁV Előre-Salgótarjáni TC, ZTE—Pécsi MSC, DVTK—V. Izzó, Tatabánya—Dunaújváros, Rába ETO— Csepel. MÁJUS 9., MNK mérkőzések, 16.30 ó. MÁJUS 12., 11. forduló, 16.30 ó.: Pécsi MSC-Ferencváros, Bp. Hon- véd-MÁV Előre, Videoton—Vasas, Bé- késcsaba-U. Dózsa, Rába ETO-MTK VM, Dunaújváros-ZTE, Salgótarjáni TC-DVTK, V. Izzó—Tatabánya, Cse- pel-Haladás. MÁJUS 18., Magyarország-Szov- jetunió B válogatott mérkőzés. MÁJUS 19., Szovjetunió-Magyar- ország EB-selejtező mérkőzés, Szov- jetunió-Magyarország 21 éven aluli EB-selejtező. MÁJUS 23., 12. forduló, 19 ó.: Népstadion: Vasas—Bp. Honvéd, 17.15 ó.( Ferencváros-U. Dózsa 19 ó. MTK-Pécsi MSC, DVTK-Videoton, MÁV Előre-Csepel, ZTE—Békéscsaba, V. Izzó—Dunaújváros, Tatabánya- Salgótarjáni TC, Haladás—Rába ETO. MÁJUS 30., Magyarország—Románia, olimpiai selejtező, JÚNIUS 2., 13. forduló, 17 ó.: Népstadion: U. Dózsa—Vasas 17.15 ó., MTK-VM—Ferencváros 19 ó., Bp. Honvéd—Dunaújváros, ZTE—Videoton, MÁV Előre—DVTK, Csepel-V. Izzó, Rába ETO—Tatabánya. Pécsi MSC— Békéscsaba, Salgótarjáni TC-Hala- dás. JÚNIUS 6., 14. forduló, 17 ó.: Ferencváros-ZTE, DVTK-Bp. Honvéd, Videoton-U. Dózsa, Tatabánya-MAV Előre, Békéscsaba-MTK VM, Haladás-Vasas, Dunaújváros-Rába ETO, Pécsi MSC-Salgótarjáni TC. JÚNIUS 9., 15. forduló, 17 ó.: Népstadion: Bp. Honvéd-MTK VM, 17.’15 ó., Vasas-Ferencváros 19 ó., U. Dózsa—DVTK, Tatabánya-Vide- oton, MÁV Előre—Dunaújváros, Csepel—Békéscsaba. Rába ETO—ZTE, Salgótarjáni TC-Pécsi MSC, V. Izzó- Haladás. JÚNIUS 13., 16. forduló, 17 ó.: Népstadion: MTK VM-Vasas, 17.15 ó., U. Dózsa—Bp. Honvéd, 19 ó., Ferencváros-Rába ETO, Videoton- MÁV Előre. DVTK-Tatabánya, Du- naújváros-Csepel, Békéscsaba—Haladás, ZTE—Salgótarjáni TC, Pécsi MSC-V. Izzó. JÚNIUS 16.. 17. fordult 17 ó.: Ferencváros—Csepel, Dunaújváros— Videoton, Salgótarjáni TC-Békéscsa- ba. Vasas-V. Izzó, Rába EJO—DVTK, MÁV Előre-MTK VM, ZTE-Ü. Dózsa, Haladás—Tatabánya, Bp. Honvéd-Pécsi MSC JÚNIUS 19.. MNK-mérkŐzésék <4 csapat), június 21., MNK-mérkőzések ' (4 csapat), június 23., MNK-döntő, Népstadion.------------------------I D unántúli Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8-20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007