Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)
1979-01-07 / 6. szám
DN HÉTVÉGE 10. MŰVELŐDÉS 1979. JANUÁR 7. Műemlékkönyvtáraink A zirci Reguly Antal könyvtár Az Országos Széchényi Könyvtár a második világháború után három nagymúltú vidéki műemlék-könyvtár, a gyöngyösi Bajza József, a zirci Reguly Antal és a keszthelyi Helikon könyvtár rekonstrukcióját, megőrzését és széles körű megismertetését is feladatai közé iktatta. E gyűjtemények a kutatókon kívül a szép és értékes könyv, a művelődési, építészeti emlékek iránt érdeklődő bel- és külföldi kirándulókat egyaránt vonzzák. A műemlékkönyvtárak sajátos feladata, hogy a jelentősebb régi gyűjteményeket eredeti elrendezésükben és lehetőleg eredeti helyükön mutassák be. Ez a célja a zirci Reguly Antal könyvtárnak is. Itt, Zircen telepítette le III. Béla a Clairraux-ból érkező francia ciszterci szerzeteseket. A monostor 1810-ben bekövetkezett önállósulásával egyidőben vállalta az egri, a pécsi és a székesfehérvári, korábban jezsuita gimnáziumok vezetését. így vpl-' iák a különben szemlélődő, a misztika felé hajló ciszterciek hazánkban tanító renddé. Gépesített gazdálkodásuk révén pedig a feudális egyház kapitalistáivá. Mindez könyvtárállományunkban is tükröződik, amelynek alapját a Sziléziából hozott könyvek képezték. A könyvtár litjgyobb arányú fejlesztése Villax apát nevéhez fűződik. Többek között megvette Hof- man József székesfehérvári orvosnak, majd Fejér György történettudósnak, a pesti egyetemi könyvtár igazgatójának hagyatékát, 4500 kötetet. 1857- ben készült el Leopold Peiss tervei alapján a könyvtár ún. ,,vörös-torony”-beli Nagytermének berendezése. A fából készült bútorzat Wilde Mihály zirci asztalosmester alkotása. Az egyszerűbb berendezésű Kistermet a múlt század végén alakították ki. A középkori zirci monostor könyveiből egy sem maradt fenn. A 6Ö ezer kötetes állomány története csak a 18. századdal kezdődik. A korábbi kéziratok és nyomtatott könyvek mind későbbi gyűjtés eredményei. A könyvtárnak 10 kódexe van. Legjelentősebb a magyar nyelvű széljegyzetekkel is ellátott, Johannes Herolt műveit tartalmazó XV. szózpdi kézirat, amelyet a szakirodalom Zirci glosz- szák néven tart nyilván. A kéziratok zöme részletes feldolgozás céljából az OSZK kézirattárába került. A kódexek, a többi — 890 kötet — kéziratos mű és a megyei levéltárban őrzött, a könyvtár kézirattárába tcrtozó analekták és levelek visszakerülnek eredeti helyükre, amint ezt a könyvtár tárgyi feltételei lehetővé teszik. Az ősnyomtatványok száma több mint hetven, túlnyomó részük latin nyelvű. Közülük tíz egyedüli példány Magyarországon. A legrégebbit, Ambrosius De officiis című munkáját 1470 tóján Ulrich Zell nyomtatta Kölnben. Az ez idő tájban megerősödő nemzeti nyelvű irodalmat képviseli Petrarca olasz nyelvű költeményeinek 1491—92-ben nyomtatott velencei kiadása. A XV. századi magyar irodalmat reprezentáló kiadványok legjelentősebbike Thuróczy János Magyar Krónikájának 1488. évi augsburgi kiadása. A természettudományi művek közül kerül ki a könyvtár talán leglátványosabb kiállítású sorozata, a 47 kötetes, 1831-ben Jénában, David Dietrich által kiadott Plora Universalis. A XX. századi könyvritkaságok egyike Marx Tőkéjének Engels által gondozott, 1909-ben megjelent hatodik kiadása. Külön figyelmet érdemel a kötéstáblák sokfélesége. Ritkaságszámba megy például a Nagyterem tárlójában bemutatott, 1696-os keltezésű ciszterci graduálé fatáblás kötése. Ugyancsak nagy értéket képvisel a hírlap- és folyóiratgyűjtemény. A régi hírlapok közül kimagasló jelentőségű a Kossuth Lajos által szerkesztett Pesti Hírlap köteteinek teljes, a Pesti Napló köteteinek pedig csaknem hiánytalan sorozata. A könyvtár felbecsülhetetlen értéke még a hazánkban fennA műemlékkönyvtár egyik terme maradt glóbuszok két legrégibb példánya. Az egyik földgömb, a másik éggömb. Sajnos, e XVI. századi Blaeu-féle glóbuszokban évek óta nem gyönyörködhetnek a látogatók, restaurálásukat ugyanis mindeddig nem végezték, el. A ciszterci rend 1950-ben megszűnt Magyarországon. A monostor épülete nemzeti tulajdonba került. Egy ideig kaszárnyaként, szociális otthonként használták, majd szakmunkásképző intézetet és kollégiumot. helyeztek el benne. Művelődésügyünk irányítói idejében felismerték a könyvtár kultúrtörténeti jelentőségét, és felügyeletét 1953-ban az OSZK- ra bízták. A legfontosabb helyreállítási munkálatok elvégzése után mind a kutatók, mind pedig a látogatók számára megnyílt a könyvtár. Ekkor vette fel* Reguly Antal nevét, akinek életét és munkásságát idézi a könyvtár folyosóján bemutatott állandó kiállítás. 1953 óta a könyvtár ún. nyilvános prezens könyvtárként működik: fő feladata régi állományának megőrzése és feldolgozása. Gyarapítása olyan művekre korlátozódik, -amelyek kiegészítik a régi qyűjteményt. Ez elsősorban a folyóiratok és a segédkönyv jellegű, forrásként használható irodalom folyamatos beszerzését jelenti. Új feladatként vállalta a könyvtár a Bakonyra vonatkozó helyismereti-helytörténeti szakirodalom gyűjtését. Mátraházi Zsuzsa Nyírbátorban áll az ország legnagyobb, fából készült harangtornya. A gótikus református templom mellett építették a XVI. században. A tornyot megviselte az idő, így szükségessé vált teljes felújítása. A harangtorony vasalkatrészek nélkül készült és zsindellyel fedték. A helyreállításkor a régi konstrukciót teljesen megtartották, és a tetőt tűzmentesített zsindellyel fedték be. A toronynak amellett, hogy a harangokat fogadja be, más funkciója is van. Minden esztendőben a nyírbátori zenei napok idején innen szólal meg a toronyzene. A várost meglátogató kirándulók fel is mehetnek a toronyba, s innen tekinthetik át a Nyírség legfiatalabb városát. Illem korunk talalmanya Baranya krónikaírása 1898-ban Hét éve folyik megyénkben egy igen nagy jelentőségű mozgalom, amit mindenki így ■nevez: krópikaírás. A merész, méltán óriási horderejű kezdeményezés egyik fő jellemzője a helyi tanácsi irányítás. Levéltári adatok sokasága bizonyítja, hogy az ilyen fajta kezdeményezés, szervezés nem korunk találmánya. A feudális korig visszatekintve igazolhatjuk, sokan vezettek krónikát magánszorgalomból, később egyre inkább hivatalos megbízásból. A múlt század végén egy adott terület eseményeinek az utókor számára való megörökítésének szempontjából Mohács emelhető ki, ahol a krónika elkészítését 1895-ben határozták el, két évvel 'később ezt a nagyközség képviselőtestülete szabály- rendelet megalkotásával realizálta. A szabályrendeletet a „Baranyai helytörténetírás" 1976. évi kötetében „Válogatott levéltári források Mohács polgári kori történetéhez 1867— 1944" címen közöltük le. E problémakörrel, néhány gondolat erejéig, a „Baranyai Krónikaírás" 1975. évi kiadványa „A krónikaírás története Baranya megyében" című tanulmánya is foglalkozott. A kérdéssel kapcsolatban, más témakörben végzett kutatásaink újabb adatokat hoztak a felszínre. A Pécsi Napló hasábjain 1898-ban Németh Béla, jeles helytörténész, ügyvéd, a levéltárak egyik legjobb ismerője, az addigi 'kutatási metodika átértékelője írt hatalmas cikket a mohácsi kezdeményezés jelentőségéről, várható eredményeiről, hibáiról, buktatóiról. A kifejtett ellentmondások hatására a következő év májusára éles vita bontakozott ki, mind Mohács törvényhatóságában, mind a helyi sajtóban. A hibáival együtt ma is korszerűen ható szabályrendelet jelentőségét maga Németh Béla is elismerte, értékelte, de figyelmeztetett, intett is: „...A leplezetlen igazság megírását csakis a krónikaíró teheti meg, ki nem a nyilvánosságnak, hanem magának ír, ki nem vár dicséretet, de betűbe önti, mit más kimondani sem mer s abban leli örömét, hogy a jövőkornak oly lapokat nyújthat örökségül, melyek igazságsze- retetének tanúi s melyeket hazugsággal be nem szennyezett ...” Látta a mozgalom jelentőségét, hiszen korában nemcsak a világ eseményei gyorsultak fel, hanem a kis területeké is, amit a sajtó szinte alig tudott követni. Véleménye szerint a szabályrendelet alkotói már a kezdet kezdetén hibát követtek el, akkor, amikor megbízták a krónikaírót, hogy mellékletként, illetve a krónika bevezetőjeként készítse el Mohács rövid történetét is. A feladatot Fölkér József pénztárnok kapta meg. Egy történet, különösen egy ilyen összefoglaló jellegű munka elkészítéséhez évek, s hangyaszorgalommal összegyűjtött ismeretek kellenek. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy Németh Béla volt az, aki a legnagyobb segítséget nyújtotta a krónikaírónak, hiszen évek hosszú sora alatt gyűjtött kutatási eredményeit adta feltétel nél'kül Fölkér József kezébe, tehát nemcsak bírált, hanem gyakorlati támogatást is adott. Rosszallotta, hogy a krónikaírónak nem biztosították az írói szabadságot, hiszen egy háromtagú bizottság ellenőrzi munkáját, s ezáltal történeti igazság -nem nyerhető, legfeljebb ,,hivatali igazság”. Javasolta, hogy az elkészült krónikákat csak 25 év elteltével hozzák nyilvánosságra, a krónikaírói megbízás csak hat évre szóljon, utódjának legyen joga őt felülbírálni, sőt ha megfelelő anyagi fedezet rendelkezésre állna, úgy két krónikaírót jelöljenek ki, akik egymástól teljesen függetlenül dolgozzanak. Értékelését így fejezte be: „...Ezen hibákon ugyan előre nem változtathat Mohács, mégis elismerés illeti, hogy a kezdeményezés útjára lépett, remélhetőleg más községek is fognak nyomai után indulni s más tévedésén okulva vagy az ajánlott módon vagy más, újabb s jobb utakon haladva oly módókat kigondolni, hogy a szegény krónikaíró megközelíthesse azt, mi a világ kezdetétől mindenkinek szabad volt, a gondolat szabadságát. Ha ezt nem adják meg a krónikásnak, úgy ő utolsó ember a világon, mert akkor rabszolga ő s így képtelen a történeti igazság felderítésére ...” Az objektivitásra alapozó, tárgyilagos, helyenként a szellemesség határait súroló írás néhány hónap elteltével nagy vitát váltott ki. Fölkér József ugyanis az 1890-es évek közepéig elkészítette Mohács monográfiáját is, amit Jágics József, a mohácsi kerület országgyűlési képviselője, tőle eredt a krónikaírás bevezetésének ötlete is, Németh Lipót, Stájevics János és Margitai Péter bírálók el is fogadták, sőt kiadásra javasolták. Jágics József azonban kijelentette, hogy a monográfia kiadatását csak 1880-ig terjedően engedélyezi, mert a még élő személyekkel szemben a krónikaíró szembeötlő szubjektivitást árult el. Az országgyűlési képviselő véleménye mellé sorakozott fel Sincerus álnév alatt Mohács „fürge tollú ismert írója" és Németh Béla is. Hangjukat elsősorban a „Baranya” című mohácsi lapban hallatták, szemben az ellentáborral, a „Mohács és Vidéke” újságíróival. Fölkér József viszont ezzel a csonkítással nem volt hajlandó munkáját nyomdai kiadásra bocsátani, objektivitásának bizonyítására a monográfiából részleteket jelentetett meg a „Mohács- és Vidéke" lapban. Ennek következményeit, a szakmai körökben kialakult véleményt a Pécsi Napló így 'kommentálta: „ ... Nos ezek a szemelvények azt egészen kétségtelenné teszik, hogy Jágis Józsefnek, Németh Bélának és Sincerusnak a fellépése bizony eléggé jogosult volt, mert egy nagyközség monográfiájában is folyton szem előtt tartandó a színvonal és különösen az, hogy a nem egészen tárgyilagos hangú úgynevezett »források« adatai — legalábbis a megfésü- lés, sőt a gyakran szükséges átgyúrás metámorfozisán átmérnie — jelenhetnek meg egy, habár kisebb igényű monografikus munkában általán, de persze legokosabb a legközelebbi időszak eseményeit, vagy nem is tárgyalni, vagy legalább minden személyszerepeltetés nélkül emlékezni azokról, lehetőleg inkább elnagyolt vonásokban... Ha majd egészen lehiggad a har- czi kedv Mohácson, nagyon valószínű, hogy az igazán helyes utat fogja választani — a mohácsi krónikás.” A „harczi kedv" valóban elcsitult, miután a monográfiát az 1890-es évek közepéig terjedően adták ki. örülünk és büszkék vagyunk arra, hogy a krónikaírást, elődeink egyik nemes kezdeményezését, ezt a ma is nagy felelősséggel járó munkát tovább vihetjük, s az utókor számára, korunkra vonatkozóan hatalmas forrásértékű összeállításokat hagyhatunk. ifj. Erdődi Gyula levéltári munkatárs A baranyai direktórium harcos szócsöve Hatvanhét év előtt indult a „Sásé és Vidéke” A századforduló után nemcsak Baranya kultúrközpontjá- ban: Pécsett, hanem vidéken is jelentek meg újságok. A vármegye járási székhelyein — főleg ott, ahol vidéki viszonylatban éiénkebb volt a politika, társadalmi vagy kulturális élet — láttak napvilágot rövidebb- hosszabb életű sajtótermékek, így hetilap jelent meg Mohácson, Siklóson és Sásdon is. Sásdon hatvanöt éve, 1913, december 25-én „Sásd és Vidéke" címmel indult politikai hetilap. Felelős szerkesztője és laptulajdonosa: Albert István, a kitűnő pedagógus volt, aki egyben a „Dunántúl" c. pécsi lapnak is dolgozott. Az újság minden vasárnap jelent meg és előfizetési ára — 1919-ben — egész évre 40, félévre pedig 20 korona volt. A lapot Sásdon, Bállá és Krautvig könyvnyomdájában állították elő. Terjedelme 4 oldal, mérete 2 rétnagyság, 1919. július 6-tól pedig 4 rétnagyság volt. A háborús események miatt a „Sásd és Vidéke" 1916-tól 1918 novemberéig nem jelent meg. 1919. június 16-tól 1919. július 5-ig pedig az igen súlyos papírhiány miatt szünetelt. Egyébként a lap, a Tanácsköztársaság Idején a Baranya megyei Direktórium bátor hangú szócsöve volt, szerkesztője pedig a marxizmus egyik legkiválóbb propagandistájának bizonyult. Az újság elméleti cikkeket közölt a kommunizmusról; beszámolt a sásdi szocialista párt értekezletéről, ismertette Baranya vármegye Direktóriumának rendeletéit Beszámolt a Baranya vármegyei forradalmi törvényszék ítéleteiről. Például arról, hogy Lerich Jánosnál egy récének a hetipiacon 200 koronáért történt eladásáért a maximális ár túllépése miatt 3 havi elzárásra ítélték, vagy Kovács József kaposszekcsői lakost a munkástanáccsal szembeni tiszteletlen viselkedéséért 1 havi fogházra és 100 korona pénzbüntetéssel sújtották. A lap beszámolt a sásdi szocialista párt műkedvelő előadásairól és kéréssel fordult a sásdi nőkhöz, hogy otthon használatlanul heverő játékszereiket ajánlják fel a sásdi óvodás gyermekek részére. Ami az újság beosztását illeti, a vezércikk mellett, elméleti cikkek jelentek meg, volt külön gazdasági hírrovat, de nem maradtak el a szerkesztői üzenetek sem. Még az utóbbiban is megnyilvánult a lap harcos szelleme. Például: az 1919. július 6-i számban a „Szerkesztői üzenetek" között, a V. L.-nek szóló üzenetben a következőket olvashatjuk: „Az, hogy ön hadnagy volt, még nem bizonyítja azt, hogy intelligens, viszont tudunk gyári munkást, aki intelligens." A „Sásd és Vidéke" 1919, július 31-én szűnt meg. Oka: a Tanácsköztársaság alatt a Sásdon székelő Baranya vármegyei Direktórium lapjaként működött és ezért megtorlásul a hatalomra juttatott ellenforradalmi rendszer a lap további megjelenését betiltotta. A lap rövid pályafutása alatt azonban mégis betöltötte hivatását: a proletárdiktatúra eszméinek bátor szócsöve volt. A lapból ma már csak néhány megkopott számot őriznek Budapesten, az Országos; Széchényi Könyvtárban és Pécsett, a Baranya megyei Levéltár polcain. Magántulajdonban bizonyára méq számos példány található belőle Baranya megyében. Ha ezeket átadnák a levéltárnak, a jelenleginél bőségesebb ismertetés születhetne a megyei direktórium harcos szócsövéről, a „Sásd és Vidéke” című politikai hetilapról. Pusztai József
