Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)
1979-01-29 / 28. szám
Segít az Ez a Divat! Zita, a februári szám szerencsés „átváltoztatott” amatőr manökenje. ’ I^élfriiHiárdí ember hallgatja A rock titka Miért nem készült el a magyar Rolling Stones könyv? Mick Jagger elindult Pestről Zágrábba, Mick Jaggers- hez. Ezzel a sztorival jellemzik Földes Lászlót, a Hobo Blues Band vezetőjét, akinek haja, megjelenése valóban nagyon hasonlít a Rolling Stones együttes híres tagjáéhoz. Csakhogy Flödes László nem utánzási hóbortból indult el annak idején Zágrábba, a Rolling Stones hangversenyére, hanem igen komoly tervekkel. Ezekből a tervekből most talán rövidesen megszületik majd a magyar nyelvű Rolling Stones könyv. Ha az ifjúság engedi! Mielőtt ez utóbbi furcsa kijelentést megmagyaráznánk, előbb hadd Írjuk le Földes László néhány jellemzőjét, azt, hogy mi van a Mick Jagger külső mögött. Pécsett nemrég nagy sikerrel bemutatkozott Hobo Blues Band vezetője 1969-ben szerzett diplomát az Eötvös Ló- ránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán, történelem-népművelés szakon. E komoly hangú oklevél címe azonban: „A rockzene szimbólumrendszere.” Bár a jeltudomány, a szemiotika egyetlen évtized alatt világszerte hatalmas lendületet vett, az egyetemen meglepődtek e sokféle tudományágat egyszerre felhasználó diploma- munkán. Mégis sikerült megvédenie. Mögötte persze Földes László 1963-ban kezdődött Rolling Stones rajongása áll. Ezalatt nemcsak a zágrábi hangverseny, hanem a Rolling Stones-ról írott tizenkét könyv eredeti angol nyelven elolvasása, valamennyi daluk lefordítása, és majd másfélezer gépelt oldal kézirat áll, mint befejezetlen könyv. Ezért igaz a megállapítás, hogy „ha az ifjúság engedi". Földes László ugyanis a Hobo együttes vezetője, és ez a zenekar az utóbbi néhány hónapban annyira „megszaladt”, hogy sorra jönnek a hangversenymeghívások. E mellett a Magyar Hanglemezklub vezetője is és az ország félszáz ilyen klubját szervezi, a legkülönbözőbb műfajú muzsikák terjesztését. Asztalán félpercenként cseng a telefon, ezen kívül a HOBO fellépéseit is szerveznie kell, velük énekelni, utazni. Ha ehhez még azt is tudjuk, hogy Földes László jótollú fiatal író, akkor tényleg tragikus a helyzete. Hiszen az íráshoz nem csak jó fej, hanem idő, nyugodt légkör is szükséges. Mindettől függetlenül a másfél ezer gépelt oldal a Rolling Stones-ról, — nem kis tett, és amellett, hogy biztatni kell szerzőjét a könyv befejezésére, már most is érdemes e kötetről beszélni. — Egyik egyetemi oktatóm irt tanulmányt a vadnyugati filmek jelrendszeréről — mondja. — Akkor gondoltam, hogy én meg feldolgozom a Rolling Stones alapján a rock jelrendszerét. Három alapkérdést tárgyalok benne: a zenei jelrendszert, a szöveg jelrendszerét és a zenei gondolatot. — E három kérdés elemzése alapján mit gondol a rockéletről, mint társadalmi jelenségről? — Becslésem szerint ma a világon legalább félmilliárd ember hallgat rockot. Erősen társadalmi jelenség tehát. A technika fejlődésével lehetett azzá, hiszen most már a földgolyó minden sarkában minden zenei adást lehet rádión fogni. Sőt, nemcsak a hatvanas években született nemzedék, hanem a korábbi generációk is szeretik, mint például az én korosztályom. így 12— 40 év között van a rockközönség életkora, vagyis széles közönségréteg. így a rock, és általában a pop szerintem részben átvette a népzene társadalmi szerepét. Annyiban lett több annál, hogy a technika a hírközlés révén százféle változata egyszerre juthat el a hallgatókhoz. Itt az a lényeges, hogy „egyszerre” I Az alkotás nyugalma hiányzik tehát ahhoz, hogy megjelenjen az egyetemi diplomamunka színvonalán megírt magyar Rolling Stones könyv. Addig is a Mozgó Világ közöl majd egy részt belőle, egy novellát a zágrábi Rolling Stones koncertről. Földessy Dénes Akar Ön szép lenni? Éva irulva-pirulva jelentkezett Az öltözködés fortélyai Átváltoztatjuk! - Lefogyasztjuk! - Csak jelentkezzen nálunk! - ígérték az Ez a Divat decemberi számában, és „ó, hiúság, asszony a neved”, Éva lányai megindultak, s elözön- lötték az ország egyetlen divatújságjának szerkesztőségét, a vidékiek tollat fogtak és azóta hetente százszámra érkeznek az átváltozni kívánók levelei. Most már értem annak a férfiúnak cinkosan megértő mosolyát ott a lépcsőházban, akitől megérdeklődtem, merre találom a divatnak e székhelyét. Hiszen előttem a két Rókus kórházi nővérke is azért kaptatott fel az ódon ház harmadik emeletére, mert „átváltozni” akartak. — Miért? Hiszen csinosak vagytok! - így még elmegy a farmer, garbó, de ha szórakozni akarunk, meq ha randira megyünk, már sokszor nem tudjuk mi az. amiben legjobban „feldobjuk" magunkat. Hát ezért! — mondták. — Átváltozni jöttek ügye? Jaj, nem tudjuk már magukat sorravenni, rengetegen jelentkeznek, februárban indul az öltözködési tanácsadói tanfolyam, majd oda jelentkezzenek, elnézést, úgye nem haragszanak, de rengeteg a . . . — hadarja egy vöröshajú, elegáns hölgy s már majdnem az ajtón kívülre kerültem a nővérkékkel együtt, mire tisztáztuk, hogy igen szívesen átváltoznék én is, de most másért jöttem. — Ekkora sikerre nem számítottunk — mondja Zsigmond Márta, az Ez a Divat főszerkesztője. — Most derült ki, hogy rengeteg nő van az országban, aki szeretne szép lenni, tetszeni, de nem tud magával mit kezdeni, s most tőlünk vár segítséget. Mi meg is teszünk minden tőlünk telhetőt, de nem győzzük. Eleinte kölcsönkértünk egy-egy alkalomra fodrászt és kozmetikust, most február 1-től már főállásban foglalkoztatjuk őket. ök fogják a tanácsadói tanfolyamon bemutatni, hogy ügyes fogásokkal hogyan lehet hibákat eltüntetni, vagy ami szép, kiemelni. Az öltözködés fortélyait g nettói pedig Vámos Márta, a Magyar Divatintézet szaktanácsadója mutatja majd meg. Az Egészségügyi Intézettel együtt kilogramm klubokat is szerveztünk, ahol szaktanácsokkal, ha kell, kórházi gyógykezeléssel próbálják kilóiktól megszabadítani a fogyni vágyókat. A sok száz jelentkező közül természetesen nem tudnak kü- lön-külön mindenkit felöltöztetni, kiválasztják a tipikus eseteket, s ezeket be is mutatják hónapról hónapra az újság hasábjain. Éva egy szocialista brigád küldötteként jelentkezett, s ő lett az egyik szerencsés „tipikus eset", akit kiválasztottak. A szerkesztőségbe nagy-nagy zavarban, irulva- pirulva és nem éppen előnyös, ódivatú szoknyában és vastag kardigánban jött. És akkor elszabadult a pokol: fejét víz alá nyomták, csattogott az olló. pörgött a sütővas, tessék felfelé nézni, tessék most lefelé, csak egy kis diszkrét festék a szemhéjra. A bőröodből előkerültek a szoknyák, blúzok, blézerek, röpködtek a kellékek; sálak, nyakkendők (amelyeket már előzőleg egy áruházból kértek kölcsön), csattogott a fényképezőgép. Éva szédült s csak néha egy: — nahát! Ez én vagyok? és szégyenlős boldog nevetés. (Éva fényképét nem tudjuk bemutatni, nagy boldogan az összesét magával vitte a brigádtagoknak megmutatni.) * Az isteni Poppea hajdan szamártejjel óvta szépségét, Egyiptom fénykorában külön szertartás és művészet volt a nők arcának ápolása, festése, Darius és Xerxés idején a gazdag fiatal lányokat szépítkezést elsajátító iskolába adták, s egy hölgy részére legnemesebb ajándéknak számított, ha fiatalságát megőrző balzsamot nyújtottak át neki. S az örök Nő, nő marad ma is, mikor munkába kell rohanni, buszon tülekedni, bevásárolni, gyereket nevelni, mosni, főzni, takarítani, aztán jön egy pillanat, mikor egyszercsak tükörbe nézünk, s rohanunk „átváltozni”. Sarok Zsuzsa Ez a hölgy a kilogramm klub első jelentkezője, aki olyan akar lenni, mint az Ez a Divat fogyókúra reklámmodellje. (Lent) A paksi indián elásta a csatabárdot Ö volt Ravasz KJgyA Sziúk és dakoták tábora a Bakonyban A kínzócölöpön az elfogott, elgyötört arcú sziú indián még elénekelt egy halotti éneket, majd lesújtott a tomahawk, feje előrebicsaklott, s lelke eltávozott az örök vadászmezőkre. Egészen aznap éjfélig, mert utána feléledve, új néven ismét hasznos tagja lehetett törzsének. De, csak azért nem halt meg igaziból, mert az egész játék volt, indiánosdi. Néhány fiatalember a hatvanas évek elején Budapesten elhatározta, hogy felelevenítik James Cooper, Kari May indiántörténeteit, s egy évben egyszer elvonulnak a civilizáció elől, hogy indián körülmények között éljenek, harcoljanak. Később többen csatlakoztak hozzájuk, köztük Jancsó Árpád, az Állatorvostudományi Egyetem akkori hallgatója. — Az elején még nagyon kezdetleges indiánok voltunk, mert csupán a regényekre támaszkodhattunk. Később néprajzosok is csatlakoztak hozzánk, s tulajdonképpen akkor kezdtünk el „igaziból" indiá- nozni. Ök szakkönyveket hoztak, melyek alapján egyre eredetibbek lettek az öltözékeink, sátraink, fegyvereink — mondja dr. Jancsó Árpád, a Paksi Állami Gazdaság állatorvosa. Miből állt az indiánjáték? — Évente egyszer, többnyire augusztusban két törzset alkotva külön-külön levonultunk a Bakonyba, általában Bakony- bél és Pénzesgyőr környékére. A lényege az volt a dolognak, hogy egyik törzs sem tudta, hogy a másik hol verte fel sátrait, hol van a táboruk. Mi legtöbbször dakoták voltunk, az ellenség pedig sziú. Arra nagyon ügyeltünk, hogy olyan törzseket válasszunk ki, amelyek a valóságban is egymás mellett éltek, harcoltak. A ruhákat, a sátrakat a törzsek női tagjai varrták meg év közben. Ahogy elkészült a tábor, kifestettük magunkat, beöltöztünk, a fegyvereinket magunkhoz vettük. Kiástuk a csatabárdot, s ettől a perctől kezdve éjjel-nappal őriztük a tábort, illetve indultunk az ellenséges törzs felderítésére. Milyen fegyverekkel harcoltak? — Arzenálunkat íjak, kések, tomahawkok, tegezek alkották. Fegyvereink az eredetiket utánozva készültek, de természetesen fából, hogy komolyan azért senki ne sérüljön meg. Egyedül a tegez készült bőrből, melyre valódi indián-szimbólumokat faragtunk. A csatabárd kiásása után mi történt? — A törzsön belül is keveset beszéltünk, s igyekeztünk úgy élni, ahogy valamikor az indiánok. Szakszavakat használtunk, például az évet hosszúfutásnyi időnek, a kenyeret manióka- gyökérből készült lepénynek mondtuk. Minden civilizált formát elhagytunk. A harc akkor kezdődött, ha az egyik törzsnek sikerült megtalálnia a másik táborát. Attól kezdve rettegésben éltünk, de ők is. Ha sikerült „nyelvet”, azaz ellenséges indiánt elfognunk, s az beszélt, akkor könnyű dolgunk volt, mert pontos stratégiát dolgozhattunk ki. Támadni bármikor lehetett. A harc során csak sebesülést lehetett szerezni. Akit például megszúrtak, vagy íjvesszővel eltaláltak, az ösz- szerogyott, s hatszázig kellett számolnia. Addig nem harcolhatott. Ellenséget megölni, csak kínzócölöpön lehetett. Mindenki komolyan vette a játékot? — Aki nem, azt hazaküld- tűk. Egyébként ilyen nemigen fordult elő. Sőt, éppen az ellenkezője, sokszor úgy belemelegedtünk, hogy néhányon igazából megsérültek. Dr. Jancsó Árpád, mint dakota, Ravasz Kígyó volt. De minden indiánnak illett valamilyen nevet választania. Akadt köztük Hosszú Nyíl, ülő Bölény. Ez is a játékszabályhoz tartozott. A környezetének mi volt a véleménye az indiánosdit játszó állatorvosról? — Akik csak felszínesen ismertek, hülyének tartottak. De ezzel soha nem törődtem Nagyon szerettem a romantikus, felszabadult játékot. Miért hagyta abba? — Mikor indiánoztam, újraélhettem gyerekkorom indiános olvasmányait, a természetben lehettem és játszhattam. A természetet és a játékot nagyon szeretem most is. Az indiánosdit jelenleg három gyermekem és a vadászat helyettesíti. Az indiánjátékot űzik-e még Magyarországon ? — Többen, mint akkor. Roszprim Nándor
