Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-29 / 28. szám

NAGYVILÁGBAN Khomeini ajatollah, az iráni vallási ellenzék Franciaországban élő vezetője közölte: nem hajlandó fogadni Baktiar miniszterelnököt, ha az felkeresné öt. A képen az ajatollah hivei társaságában, Franciaországban. Jó exportcikk az ördög bibliája Az ART EX másfél millió dolláros kártyakivitele Az FLN kongresszusa Zárt ajtók mögött, bizottsá­gokban folytatta munkáját va­sárnap Algírban a Nemzeti Fel- szabadítási Front (FLN) 4. kongresszusa. A kongresszus feladata, hogy megválassza azokat a szemé­lyeket, akik a következő fejlő­dési szakaszban irányítani fog­ják az országot. A kongresszus közvetlenül tesz javaslatot a köztársasági elnök személyére. Ennek módját a párt még kidolgozásra és elfogadásra váró szervezeti sza­bályzata határozza meg. Alkotmánymódosításra vonat­kozó határozati javaslat fek­szik az FLN 4. kongresszusá­nak az újjászervezendő párt szervezeti szabályzatát kidol­gozó bizottsága előtt - adta hírül az APS algériai hírügy­nökség vasárnap. Megfigyelők szerint ez azt jelenti, hogy az eddig egy- kézben összpontosuló, kiterjedt elnöki hatalom a jövőben több politikai személyiség között osz­lik meg. Az érvényben lévő alkotmány szerint alkotmánymódosítást a népi nemzetgyűlés kétharmados többséggel hagyhat jóvá. A határozati javaslatok bi­zottságában hat tervezetről nyílt vita: határozati javaslat az általános politikai kérdésekről, a külpolitikáról, a tájékoztatás­ról, az oktatásról. Teng az USA-ba utazott Pekingi idő szerint vasárnap reggel Teng Hsziao-ping mi­niszterelnök-helyettes az Egye­sült Államokba utazott, hogy eleget tegyen James Carter amerikai elnök meghívásának. Harminc év óta ez az első eset, hogy magasrangú kínai vezető jár hivatalosan az Egyesült Ál­lamokban. Teng Hsziao-pinget, aki jelentős szerejet játszott a két ország kapcsolatainak nor­malizálásában, többek között elkíséri útjára Tang Ji minisz­terelnök-helyettes, az Állami Tudományos és Műszaki Bizott­ság elnöke és Huang Hua kül­ügyminiszter. Pekingi bejelentés szerint Teng Hsziao-pinq hivatalos amerikai látogatása január 29- től február 5-ig tart. Négynapos tavasz­ünnep Kínában Kínában megkezdődött a négynapos tavaszünnep, a kí­nai holdújév hagyományos fesz­tiválja. Az egész országra kiter­jedő ünnepség sorozatot har­mincezer vendég részére adott műsoros est vezette be a kínai országos népi gyűlés épületé­ben. A másfél évtized óta első kínai „szilveszteri ünnepségen” Hua Kuo-feng pártelnökkel és miniszterelnökkel az élén meg­jelentek a kínai párt és kormány vezetői. ♦ TOKIÓ: Vasárnap reggel tokiói idő szerint hét órakor új korszak kezdődött a sarkkutatás és a nemzetközi televiziózás történetében. Az NHK Japán Állami Televízió- és Rádiátársa- ság a világon először tökéletes kép- és hangminőségben élő adást sugárzott a déli-sarkvi­dékről, a jeges földrész Lützow- Holm-öblének közelében kiépí­tett SOVA japán tudományos állomásról. Az NHK televízió két éve készült erre a nagy jelen­tőségű vállalkozásra. + KAIRÓ: Kamal Hasszán Ali egyiptomi hadügyminiszter közölte, hogy az egyiptomi lé­gierő nagy mennyiségű francia gyártmányú föld-levegő típusú rakétát kapott, s hamarosan aláírják azt a megállapodást, amelynek értelmében az Egye­sült Államok ötven darab F—5 típusú harci repülőgépet szál­lít Kairónak. + HAVANNA: II. János Pál pápa szombaton a mexikóvárosi Guadalupe bazilikában szent­beszédben fordult a latin-ame­rikai püspökök harmadik kon­ferenciájához. A pápa szorgal­mazta, hogy a munkát a tíz év­vel ezelőtt megtartott második konferencia szellemében foly­tassák és lépjenek előbbre. Megfigyelők szerint az egyház­lő a második konferencián a társadalmi bajok megoldásáról kialakult elvi állásfoglalás to­vábbvitelére célzott, anélkül azonban, hogy félreérthetetle­nül elkötelezte volna magát mellette. + BEJRÚT: A dél-libanoni jobboldali milíciák vasárnap több mint két órán át tartó tüzérségi támadást indítottak az ENSZ ideiglenesen Libanon­ban állomásozó békefenntartó erőinek norvég alakulatai el­len. Az UPI helyszínen szerzett értesülése szerint a norvég ka­tonák közül — akik egyébként nem viszonozták a tüzet — so­kan megsebesülték. ♦ DAMASZKUSZ: Iraki kül­döttség érkezett vasárnap Da­maszkuszba, hogy a két ország tervezett egyesítésével össze­függő kérdésekről tárgyaljon. A delegációt Szaddam Husz- szein, az Iraki Forradalmi Pa­rancsnokság Tanácsának alel- nöke vezeti.----------------------------------­Elfo gták a bankrablót "Az oszakai rendőrség mester­lövészei vasárnap hajnalban le- terítették a micubisi bankház he­lyi fiókjába behatolt fegyveres támadót, aki tettének elkövetése során megölt két rendőrt és két banktisztviselőt, több személyt súlyosan megsebesített, s 42 órán át harminc túszt tartott fogva. Az épületet körülfogó biztonsági alakulatok tagjai kivárták az al- kalmas pillanatot, amikor az el­vetemült bűnöző ébersége vég­képpen ellankadt az alvás nélkül töltött hosszú órák után, s ekkor hatan rajta ütöttek. Nyaktájon érték golyók, életveszélyes álla­potban szállították rabkórházba. Előző este a rendőrség által egy távoli ' megyéből helikopteren Oszakába hozott édesanyja is hiába próbálta rávenni a túszok szabadonbocsátására. — Neve Umekava Akijosi, 29 éves, s — mint most bejelentették — még kiskorúsága idején, 15 éves ko­rában rablógyilkosság miatt egy­szer már elítélték. Most 50 millió jen elrablására készült + TORINO: Az olasz rendőr­ség szombaton Torinóban letar­tóztatta a „Vörös brigádok" el­nevezésű terror szervezet hat, fel­tételezett tagját, köztük négy nőt. Hivatalos források szerint az őrizetbe vett terroristák kö­zül kettőt a rendőrség a múlt év november 8-i frosinonei me­rénylet óta körözött. Mint isme­retes, a terroristák ekkor meg­gyilkolták a tartományi ügyészt és két testőrét. Peking veszélyes provokációi A pekingi vezetők provoká­ciói, a feszültség kiélezése a VSZK határain és Kína szün­telen kardcsörtetése komoly ag­godalmat és ellenérzéseket kel­tenek a világközvéleményben — hangoztatja vasárnapi kom­mentárjában a moszkvai Prav­da. A nemzetközi közvélemény erőteljesen elítéli ezeket a pro­vokációkat, melyeknek az a célja, hogy háborús konfliktust robbantsanak ki Délkelet-Ázsió­ban, s követeli a kínai hatósá­goktól a Vietnam területi ép­ségét és biztonságát fenyegető cselekmények azonnali beszün­tetését. A Pravda a nyugati sajtó közleményei alapján arra a kö­vetkeztetésre jut, hogy a VSZK elleni pekingi agresszív tervek­ről szóló jelentések nem alap­talanok. Ä kínaiak mind gyak­rabban követnek el fegyveres provokációkat a vietnami hatá­ron. Az elmúlt néhány napban több mint ötven alkalommal provokáltak összetűzéseket, amelyek halálos áldozatai kö­zött békés vietnami lakosok, határőrök és népfelkelők vol­tak. ♦ + LISSZABON: Alvaro Cu- nhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára, egy portói nagy­gyűlésen arra figyelmeztetett, hogy a reakció újabb diktatúrát próbál létrehozni Portugáliá­ban, és ezért fokozza támadá­sát a demokratikus rend ellen. Cunhal beszédében felhívta a figyelmet arra, Mofa Pinto kor­mánya képtelen megbirkózni az ország jelenlegi nehézségeivel. Hangsúlyozta: a válságot csak a nép érdekeinek megfelelő de­mokratikus politikával lehet leküzdeni, nem pedig a monopóliumok hatalmának helyreállításával. ♦ MOSZKVA: A TASZSZ szovjet hírügynökség vasárnap kommentárban emlékezett meg a Szovjetunió és Vietnam kö­zötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 29. évfordulójáról. A két ország 1950. január 30- án létesített diplomáciai kap­csolatokat, s ez a dátum, mint a szovjet hírmagyarázó írja, emlékezetes és drága a szov­jet emberek számára, akik az őszinte barátság és tisztelet ér­zelmeit táplálják a testvéri viet­nami nép iránt. + RÓMA: Római sajtókörök­ben biztosra veszik, hogy a hét elején hivatalosan is kitör az olasz kormányválság. A minisz­terelnök kedden vagy szerdán valószínűleg benyújtja lemon­dását Pertini köztársasági el­nöknek. Az államlő minden bi­zonnyal felkéri majd őt, hogy a hosszadalmasnak és nehéz­nek Ígérkező tárgyalások és konzultációk idején lássa el a folyó ügyek intézését. Az olasz sajtó azt is lehetségenek tartja, ismét Andreotti kap megbízást az új kormány megalakítására. Lehet-e a kár­tyán játék és koc­kázatok nélkül másfél millió dol­lárhoz jutni? Igen, ha nálunk van a gyár. Mármint a játékkártyagyár. Az ARTEX a világ sok országába szállítja a hazai Off­set- és Játékkártya Nyomdában készült kártyákat. A tavalyi ex­port másfél millió dollárra rú­gott. Tegyük hozzá, a kártya az egyik leggazdaságosabb export­cikke a külkereskedelmi válla­latnak. A kártyaexport kezdete még Piatnik idejébe nyúlik vissza, s bár a jól csengő Piatnik név lekerült a magyar kártyákról, kivitelünk már negyvenöt után megindult. Hagyományos pia­cunk, egyben legnagyobb vásár­lónk Törökország, A megrende­lő, érdekes módon, a Vörös Fél­hold, azaz a török Vöröskereszt. A magyarázat egyszerű: a szer­vezet, hogy legyen miből pén­zelni tevékenységét, állami mo­nopóliumot élvez többek között az utcaseprésben, az üdítőita­lok palackozásában és a kár­tyaforgalmazásban. A török ve­vő 96 lapos kártyacsomagokat rendel. Ezek tulajdonképpen rö- mikártyák. A pakliból a játék­nak megfelelően kihagynak, el­dobnak egyes lapokat. Az arab világban élénk az érdeklődés, előszeretettel vásá­rolnak tőlünk kártyát — a fran­cia kártyák legkülönbözőbb vál­tozatait. Második legnagyobb vevőnk Tunézia. Negyvenlapos paklikat rendelnek, s ezzel a hagyományos römikórtyával olyan speciális tunéziai játékot űznek, amilyent sehol másutt a világon nem játszanak. Szállí­tottunk már kártyákat Szudán­ba, Jordániába, Szíriába és Kuvaitba is.- Az igazhitűek és a kártya... Mégiscsak az ördög bibliája. — A Korán nem tiltja — ne­vet Várnai János, az ARTEX osztályvezetője, aki mellesleg kétszeresen is sajnálja most, hogy beteg kolléganőjét nélkü­löznie kell, aki minderről többet tudna regélni, hiszen sok pakli kártyával a táskájában ő utaz­za a világot. Majd hozzáteszi: — Minden nagyobb köpeny alatt egy kis házi bukmékeriroda rej­tőzik. Leguggol a porba, kö­peny alatt kever és oszt, így el­takarja a kártyát Mohamed szeme elől. Szállítunk kártyákat Nyugat- Európába és Jugoszláviába is. Ami déli szomszédainkat illeti, turistaként sem mulasztják el, hogy hazautazáskor néhány paklit zsebükbe ne süllyessze­nek, bánatára a pécsi ultisok­nak. A kártya ugyanis időnként idehaza — sajnos — hiánycikk. Ezzel szemben az ARTEX külföl­dön ismét előre akar törni, sze­retné meghódítoni kártyáival a francia játékkaszinókat, egyéb­ként szolid polgári kaszinókról van szó. A lapokat már kiosztot­ták, azaz elküldték a mintapél­dányokat, s a jelzések szerint a minőséggel elégedettek. Fran­ciaországban évente 30 ezer tucat kelne el. Első osztásban, mert a későbbiekben még több is. Úgy tudom, nyugaton az em­ber társasággal betér a ven­déglőbe, kérésre a pincér azon­nal előhoz egy bontatlan pakli kártyát. Hogyan is állunk a nagy nyugati szállodai és étter­mi hálózatokkal? Nyilván sok kártya elkopik náluk is, nagy vevők. Várnai János lehűt, nem olyan egyszerű az ügy. Igen, a pincér kérésre asztalra teszi a pakli kártyát, aztán csak meg kell nézni a hátulját. A hátla­pon rendszerint a nagy sörgyá­rak márkaneve díszeleg, mond­juk az ismert Tuborg cégé. A sörgyárak nagy és kizárólagos vevőiknek ajándékba adják a kártyát. Tehát ezekkel a gyárak­kal kell közvetlenül felvenni a kapcsolatot, az ARTEX tervezi is most ezt. És a póker hazája, Amerika? Erre a piacra nem osztunk? A legnagyobb kedvez­mény megadása óta fellendülő­ben van a két ország kereske­delme. — Az USA-piac feltárásának elején tartunk, egy-két év is beletelik, mire üzletet köthe­tünk. Tudni kell, ők tömeggyár­tásra rendezkedtek be, ha mondjuk inget vesznek, nem egyet, mint nálunk, hanem tu­catot kérnek, persze olcsó áron. Elvileg nagy piac, de kérdés, milyen áron. Különben is ott tartunk, hogy az ARTEX nem tud minden megrende­lésnek eleget ten­ni, a nyomda nem győzi a gyártást. Szerencsére, folya­matban van egy 400 millió forintos beruházás, 1982 után még több kártyát ad­hatunk el külföldön. S még né­hány, egyáltalán nem lényeg­telen apróság. Védjegyünk nincs, kártyáink a külföldi meg­rendelő óhajának megfelelően készülnek, ők kötik ki, hogy esetleg milyen emblémát nyom­junk rájuk. Részünkről csak pa­pírkártyákkal szolgálhatunk, műanyagból készült kártyákat nem gyártunk, bizonyos munka- megosztást tartunk, mindennel nem akarunk foglalkozni. A fi­gurák? A divat itt is szerepet játszik. Nagy a választék, hi­szen a kártya a művészeti ko­rokhoz kapcsolódva fejlődött, van tehát hová, a régi korokba visszanyúlni. Amint halljuk, a nyomda új mintákkal készül ki­rukkolni. Van egy tervezőjük, aki csak ezzel foglalkozik. Ko­rábban egyébként készültek kártyák dús keblű, fügefaleveles hölgyikékkel is. Ma erre a zsu­gára nem tudunk tenni, a piac nem keresi. Miklósvári Zoltán ALTALANOS ISKOLA 8. OSZTÁLYÁT VÉGZŐ FIÚK FIGYELEMI SZERETETTEL VAR BENNETEKET AZ Egyesült Izzó Sopiana Gépgyára U! Továbbtanulásotokat az alábbi szakmákban tudjuk biztosítani: SZERSZÁMKÉSZÍTŐ GÉPSZERELŐ • ESZTERGÁLYOS 0 MAROS (vésős, gyalus) • KOSZORÚS JUTTATÁSOK: tanulmányi eredménytől függően havonta 100—550,— Ft-ig terjedő ösztöndíj, a vállalat ezenfelül gépi forgácsolók részére havi 500,— Ft egyéb szakmákban 250,— Ft társadalmi ösztöndijat biztosit, kedvezményes étkeztetés, munkaruha. JELENTKEZÉS MÓDJA: jelentkezési lapon a választott szakma megjelölésével, az általános iskolában, ill. személyesen az 500. sz. Zrínyi Miklós Ipari Szak­munkásképző Intézetben Pécs, Rét u. 41. A Korán nem tiltja

Next

/
Thumbnails
Contents