Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-29 / 28. szám

* Kormány­ellenes tüntetés Teheránban Khomeini nem tárgyal Baktiarral A katonaság vasárnap ismét vérbefojtotta a teheráni egye­tem előtt összegyűlt több tíz­ezer kormányellenes tüntető megmozdulását. Teheráni for­rások szerint a vasárnapi sor­tűz következtében harmincon meghaltak és több százan megsebesültek. Eközben Khomeini ajatollah o harc folytatására szólította fel az iráni népet és Baktiar miniszterelnököt árulónak ne­vezte. Jól értesült teheráni for­rások ennek ellenére megerő­sítették, hogy Baktiar hétfőn elutazik Párizsba. A vallási vezető állásfoglalá­sának hírére újult erővel lán­goltak fel a tüntetések. A fel­vonulók ütemesen kiáltozták: „halál Baktiarra". A katonák csaknem negyed órán át szü­net nélkül lőtték a tüntetőket az egyetem szomszédságában lévő csendőrségi épület tetejé. ről, de még egy óra múltán is lehetett lövéseket hallani. Tün­tetésekről érkeztek hírek több vidéki városból is. Vasárnapi sajtóértekezletén Khomeini újból és egyértelmű­en leszögezte, hogy semmiképp sem tárgyal Baktiarral, ha nem mond le tisztségéről. Khomeini ismét kijelentette: az első al­kalmas időpontban hazatér, hogy megvédje az iráni nép jogait. „Külföldi érdekeket ki­szolgálva a törvénytelen kor­mány azonban megakadályoz­za hazatérésemet” — hangoz­tatta. * Az iráni siita vallási ellen­zék vasárnap közzétett nyilat­kozata értelmében Khomeini ajatollah, a vallási ellenzék Franciaországban élő vezetője miniszterelnöki minőségben nem hajlandó fogadni Sapur Baktiart. Jól tájékozott teheráni forrá­sok szerint nem lehetetlen a miniszterelnök lemondása a közeljövőben. Ezek a híreszte­lések azt követően láttak nap­világot, hogy Khomeini eluta­sította Baktiar kormányfőként történő meghallgatását. Atherton kudarca Atherton amerikai utazó nagy­követ közel-keleti küldetésének nyilvánvaló kudarcára utal, hogy Begin izraeli miniszterel­nök vasárnap a kabinetülés után adott sajtónyilatkozatában kijelentette: az egyiptomi kor­mány elutasította azokat a ja­vaslatokat, amelyeket az ame­rikai nagykövet az izraeli veze. tőkkel folytatott tárgyalásai után terjesztett elő. Begin saj­nálkozását fejezte ki Egyiptom álláspontja miatt, de hangsú­lyozta, hogy Izrael hajlandó tárgyalni a még megoldatlan kérdésekről. Reményét fejezte ki, hogy az egyiptomi—izraeli tárgyalásokat felújítják, mint mondotta, a következő menet­ben valószínűleg magasabb szinten, de nem mondta meg, vajon miniszteri vagy kormány­fői tárgyalásokra gondol-e. Halálos bánya­szerencsétlenség Komlón ♦ Pottyan a tetű A paksi indián elásta a csatabárdot ♦ Szép akar lenni?„Átváltoz­tatja az „Ez a Divat” Feltörték a plombát, pert vesztett az AFIT ♦ A Korán nem tiltja az ördög bibliáját ♦ Kiss Sándorra a Videoton kacsintott Világ proletárjai, egyesüljetek I Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 28. szám 1979. január 29., hétfő Ara: 1,50 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Boózt (PMSC) szabadfogással akadályozzák a Zsolnay védői Fotó: Arató Körkérdés a nagykereskedelmi vállalatokhoz Miben járunk az idén? A gézinget fölváltja a pamuting Puha cipők, indiai bőrkabát, jugoszláv selyem Gólözön a pécsi sportcsarnokban Versenyben Baranya és Tolna Miben járunk idén, azaz mi­ből válogathatunk majd az üz­letekben? Ezt kérdeztük három, Baranyát, illetve Dél-Dunántúlt ellátó kereskedelmi vállalattól, a Dél-Dunántúli Rövid- és Kö­töttáru Nagykereskedelmi Vál­lalattól, a Dunántúli Cipőkeres­kedelmi Vállalattól és a Dél- Dunántúli Textil- és Felsőruhá­zati Nagykereskedelmi Vállalat­tól. A RÖVIKOT három nagyobb árucsoportját — az alsó kon­fekciót, a kötött alsó-, illetve felsőruhákat — együttesen néz­ve elmondható, hogy ebben az évben a hagyományos tőkés im­port mintegy tizenöt százalékkal csökken, a többi import és a belföldi áruk mennyisége meg­egyezik a tavalyi első félévi árumennyiséggel. A férfiingek legnagyobb ré­szét Indiából, Pakisztánból, Kí­nából, Libanonból rendelték meg, de jön szállítmány Romá­niából, Bulgáriából is. Az egyik újdonság Indiából érkezik: a gézingek, úgy tűnik, lefutóban vannak, ezeket váltják föl a tiszta pamutból készült férfiin­gek, de persze emellett, kisebb mennyiségben, gézingeket is rendeltek Indiából. Két kínai újdonságot is láthatunk majd a boltokban: az egyik a korábbi szövöttet fölváltó hurkolt ing, a másik a kézzel hímzett batiszt női hólóing. A férfi fehérneműk közül megemlítjük az albán al­sónadrágokat és pizsamákat. A második árucsoportból, a kötött alsóneműkből az első fél­évben hárommillió darab érke­zik az üzletekbe, ebből a szo­cialista és tőkés import együt­tesen egymillió darabot tesz ki. A külföldi szállítók között ott találjuk Hongkongot, Vietnamot, Pakisztánt, Kínát, az NDK-t, Csehszlovákiát, Lengyelországot. Kötöttáruból a Somogy, Tol­na és Baranya megyét ellátó vállalat összesen egymillió öt­venezer darabot rendelt, ebből tőkés import 110 ezer, szocia­lista import 40 ezer, s végül a hazai termék 900 ezer darabot tesz ki. Újdonság az Indiából érkező kötött női blúz, s egyre több az olyan magyar gyártmá­nyú kötöttáru, amely kevert fo­nalból, általában két-három faj­tából készül. A hagyományos jellegű kötött föisőruhákat az európai országokból, így főként Olaszországból, Angliából, Spa­nyolországból, a fiatalok köré­ben népszerű dzsekiket, húzó­záras kötött fölsőrészeket pedig inkább a Távol-Keletről kapjuk. Mindezen áruk egy része már beérkezett, de többségüket feb­ruár második felétől várják. A Tolnát és Baranyát ellátó Dunántúli Cípőkereskedelmi Vállalat 350 fajta modellből összesen egymillió négyszázezer párat rendelt az első félévre. A magyar lábbelik mellett a külföldi ipar termékeit is meg­találhatjuk. így az elegáns, bár meglehetősen drága spanyol nyári szandálokat, melyek vé­kony, nyolc-tíz centiméteres sa­rokkal készültek. Az egyiptomi és algériai cipők mellett nagy mennyiségben érkeztek cipők, szandálok Iránból. Ezek egy ré­sze vászonból, más részük mű­anyagból készült, s valamennyi­re jellemző a teljes puhaság, rugalmasság. A női cipőknél, szandáloknál valamennyi típu­sú, vastagságú és magasságú sarok megtalálható. Az alap­anyagok a vászon és műanyag mellett a bőr és a valódi bőr hatását keltő műbőr; s a mű­bőr cipőknél is egyre gyakrab­ban alkalmaznak már valódi bőr talpat. A sokszínű, sőt min­tás lábbeliket nézegetve el­mondhatjuk, hogy egyre inkább tért hódít valamennyi cipőtípus­nál a nyersszín. A Dél-Dunántúli Textil- és Felsőruházati Nagykereskedel­mi Vállalat az idei tavaszi-nyári kínálatban a korábbinál szebb és jobb konfekciót ígér. Bőr­áruban nemcsak színben és fa­zonban nő a kínálat, de az ár­választék is szélesebb lesz. A hazai termelőkön kívül Indiából érkezik kisebb mennyiségű va­lódi bőr kabát, dzseki, zakó, szafari, férfiaknak, nőknek, ka­maszoknak és serdülőknek egy­aránt. A hazai bőráru mintegy négyezer, az indiai ezerötszáz dcrab. Ezek a ruházati cikkek hagyományosabb fazonúak, exkluzívabbak; a legújabb di­vatot a sportos vonalat követő bőrárut elsősorban műbőrből kínálják — ebből 20 ezer da­rabot — hiszen aki a legutolsó divat szerint akar öltözködni, ezt a valódi bőrnél alacsonyabb áron vásárolhatja meg. A tavaszi-nyári konfekció­választékot igyekeztek úgy ki­alakítani, hogy minden korosz­tály megtalálja a magának megfelelő ruhát. Éppen ezért, hogy konfekcióval ki tudják elé­gíteni a különlegesebb igénye­ket is, kisszériás termékeket is rendeltek a ruhagyárakból. Az átmeneti szövetkabátok részben már elkészültek; a bal­lonok gyártása folyamatban van. A farmeráru készítését a következő hetekben kezdik el a ruhagyárakban, a jugoszláv se­lyem- és muszlinruhákat pedig márciusban, úgyhogy az utób­bi kettő a nyári szezon elejére már kapható lesz. Méteráruban sem lesz hiány: a gyapjú és szintetikus gyapjú anyagok mellett az előző év­ben nagyon keresett és nép­szerűvé vált jugoszláv selyem méterárut ismét megtalálják a vásárlók a boltokban. Az egy­színű dióién selyemből és se­lyemtípusú anyagokból pénte­ken érkezett be a vállalathoz — legalább tizenöt színben — húszezer méter. Ugyancsak korán kellett kel­nie azoknak a szurkolóknak, akik jelen kívántak lenni az immár 28. alkalommal meg­rendezett kézilabdázók Dunán­túli Napló Kupájának nyitó mérkőzésén. Az idei küzdelmek tegnap reggel 7 órakor kez­dődtek és csak a késő esti órákban fejeződtek be az első forduló találkozói. A fiatalok korai kezdése ellenére sem ma­radt idő az elmúlt években a kupaküzdelmekbe új színt ho­zó, sok szurkolót — főleg az idősebb korosztályból a csarnok­ba csalogató - öregfiúk baj­nokságának. Bár sokan hiá­nyolták jelenlétüket, józan ész­szel azonban megértették, hogy a csarnok elsősorban a minő­ségi szakosztályok sportolóinak biztosít játéklehetőséget. A kultúrált körülmények, no és koránt sem utolsó sorban, a megfelelő képességű csapatok biztosította tétremenő találko­zók miatt neveztek immár har­madik éve a pécsi tornára a Tolna megyei NB-s csapatok is. Különösen jól szerepeltek az előző évek összecsapásain a szekszárdi lányok, akik két éve a 2., tavaly pedig a 3. helyen végeztek. Az NB II. előző évi tabelláján 3. helyet megszerző gárda szakosztályvezetője a következőket mondta a csapat­ról : — Két játékosunk Sztárovszky és Zimmermann megvált tőlünk, a helyükre tolnai lányokat iga­zoltunk Mérey Mária, Fritz Ka­talin, Varga Teréz és Wágen- bach Zsuzsa személyében. Az erősítésre nagyon nagy szükség van, hiszen csoportunkba ke­rült az NB I. B-ből kiesett mind­három csapat. Mivel Szekszár- don teremhiány miatt játék- lehetőségünk nincs, nagy öröm­mel fogadtuk a pécsi torna ki­hívását - állapította meg Vaszari György. Hasonló okok miatt neveztek Pécsre a dombóvári, NB ll-ben szereplő fiúk is, akik .felkészü­léséről Kolossá Károly, a komlói „különítménnyel” (Kecskés, Mayer) Dombóvárra került já­tékosedző nyilatkozott. — Tavaly a 6. helyen végez­tünk a bajnokságban, idén sok­kal nehezebb helyzetben va­gyunk, mivel több régi, tapasz­talt játékosunkra nem számít­hatunk. Igaz, lehetőségünk van négy katonával erősíteni, csak­hogy idegen emberek beépítése a csapatba mindig hosszú időt vesz igénybe. Játéklehetősé­günk azonban otthon nincs, azért jöttünk szívesen Pécsre, hogy itt legalább mérkőzéseket játszhatunk, még ha alaposan meg is leckéztetnek bennünket. A lecke mindenesetre nem sokáig váratott magára, ugyan­is az elmúlt év őszén nagyszerű hajrát kivágó Komlói Bányász — a 2x20 perces játékidőben is — kosárlabdaeredménnyel fek­tette kétvállra a dombóváriakat, akik kapujából, éppen a komlói ellenfélre való tekintettel, hi­ányzott Kecskés Károly. Igaz, a látottak alapján aligha tudta volna ő is megállítani az MNK küzdelmei során PMSC-t verő és a legjobb 12 közé került kék­fehéreket. Az elmúlt negyedszázad leg­sikeresebb megyei férfi kézi­labdázója, Sudár Ferenc csa­pata mindenesetre látványos játékkal mutatkozott be, kérdés, tudják-e folytatni ezt a jelen­leg Harkányban alapozó kom­lói fiatalok. A kézilabda Dunántúli Napló Kupa első fordulójának ered­ményeit lapunk 8. oldalán kö­zöljük. NDK-beli függönyök o Konzum áruházban

Next

/
Thumbnails
Contents