Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-14 / 13. szám

Várakozáson felül szerepelt a PVSK Az 1978-as év labdarúgó si­kercsapata a Pécsi VSK. Baj­nokságot nyertek az NB Ill- ban, sorra diadalmaskodtak a nagycsapatok ellen a nyári MNK-mérkőzéseken és az őszi idényben a magasabb osztály­ban újoncként nagyszerűen helytálltak, két pont előnnyel az első helyen zárták az idényt. Utoljára ilyen jól az ötvenes évek elején szerepelt a PVSK, amikor 1952-ben az NB l-ben játszhattak. Az NB 111-ban nyert bajnok­ság után az erőviszonyokat fi- gyelembevéve az átszervezett NB ll-ben a PVSK a 7—8. hely­re volt esélyes csoportjában. Ezzel a céllal kezdték meg a felkészülést, de az elképzelést hamarosan módosilhatták. A Magyar Népköztársasági Kupa 16-os döntőjében a papírforma alpján a leggyengébb játék­erőt a pécsi vasutas csapat képviselte, az első mérkőzés után azonban felborult a pa­pírforma, mert kétszer legyőzték a Rába ETO-t, egyszer a Cse­pelt, döntetlent játszottak egy­szer a Ferencvárossal és a Cse­pellel. Csak hajszálon múlott, hogy nem jutottak el a négyes döntőbe. Ezek után érthetően úgy változtattak a terven, hogy a bajnokságban az élcsoport­ban végezzenek.. Cáfolva a kétkedőkéi Az őszi idény indulásakor so­kan kétkedtek, hátha sokat ki­vett a csapatból az MNK-soro- zat és a sorsolás sem tűnt a legkedvezőbbnek. Ráadásul el­terjedt az a hír, hogy a csapat erőssége, Kovács kapus a Cse­pelbe készül és nincs megfele­lő helyettese. A nyitányon Oroszlányban sikerült két pon­tot szerezni és sorra jöttek az újabb bajnoki győzelmek, mint­egy cáfolva a kétkedőket. Az a hír viszont valóssá vált, hogy Kovács távozik, a második for­duló után a fővárosba költö­zött. És ekkor jött az újabb kellemes meglepetés, a másfél év után „elővett" Sulyok nagy­szerű védéseivel szinte az egyik pillanatról a másikra feledtette Kovácsot. Sorrendben hat győzelem kö­vetkezett egymás után és ak­kor egyedül a PVSK volt 100 százalékos az NB II. mezőnyé­ben. Ezután óriási csatában egy góllal alulmaradtak Kapos­váron a volt NB l-es Rákóczi­val szemben és ekkor úgy tűnt, hogy megtorpan a csapat, mert ugyan a Dorog ellen még győz­tek, de veszítettek a sereghajtó Sabaria otthonában és csak nehezen győztek Pécsett a Szekszárd ellen. Szerencsére a hullámvölgy1 nem volt tartós, újabb sikerek következtek. Ta­lán ez a visszaesés törvénysze­rű is volt, hisz a vasút a többi csapathoz viszonyítva lényege­sen több tétmérkőzést játszott, ha az MNK-t is figyelembe vesszük. Az őszi szezon utolsó harma­dában még volt két kisiklás az esélytelenebb KOMÉP és a Honvéd Rákóczi ellen, de a ta­lálkozók többségében megbíz­hatóan, helyezéséhez méltóan Mai sportműsor ASZTALITENISZ. Pécs környé­ki sportkörök egyéni bajnok­sága. Egyetemi tornacsarnok, 9.00. KOSÁRLABDA. NB I., nők: Székesfehérvári Építők—PVSK, Székesfehérvár, 10.30. TÖMEGSPORT. „Aranyjelvé- sek az olimpiára” csúcstúra. Rajt: Istenkúti Művelődési Ház, 8.00 és 9.30 között. szerepelt a csapat. Kiütéses győzelmet arattak a Fűzfő el­len, pontot hoztak el Pétről és biztosan fektették kétvállra a feltörekvő Bábolnát. Az utolsó mérkőzésen az Oroszlány ellen vert helyzetből tudtak újítani, hisz az ellenfél öt perccel a befejezés előtt még vezetett. Végül is Pécsett maradt a két pont, bár sokak szerint szeren­csével. Lehet, hogy így van, de nem szabad elfelejteni, hogy a vizsgákon általában azoknak a diákoknak van szerencséjük, akik tudnak is. Sulyok volt a legjobb Az őszi 20 mérkőzésen 17 játékos kapott lehetőséget. Va­lamennyi mérkőzésen játszott Németh, Szabó, Tóth, Kresz, Kaszás, Grünwald és Hüber. Egyszer hiányzott csak Tallósi, Réfi és Szász. A harmadik for­dulóban védett először Sulyok, de azóta megszakítás nélkül ott van a csapatban. Tizenegy alkalommal szerepelt Lauer, nyolcszor Nagy, négyszer Herbszt, kétszer Csaba, míg egyszer Engert és Papp. Az NB II. 59 csapata közül csak a Kazincbarcikának sike­rült annyi gólt lőnie (38), mint a PVSK-nak. A nyugati csoport­ban a pécsiek voltak a leg­eredményesebbek és a 38 gó­lon a következő játékosok osz­toztak. 11 gólos: Réfi. 6: Grün- wald és Kresz. 5: Szász. 3: Tóth és Hüber. 1: Kaszás, Sza­bó és Németh. A 38. gól ön­gól volt. A 20 mérkőzés közül csak négynek nem sikerült a PVSK- nak bevennie az ellenfél kapu­ját, érdekesség, hogy ezt a négy mérkőzést el is veszítet­ték. A PVSK kilenc alkalommal őrizte meg a goitól hálóját. A játékosok teljesítményét Rónai István vezető edző érté­kelte: — Valamennyi mérkőzésen leosztályoztam a játékosokat és az osztályzatok alapján Sulyok áll az élen. Úgy gondolom, hogy ez a teljesítmény magá­ért beszél. A sorrendben Né­meth következik kiegyensúlyo­zott játékával. Tallósi csapat- kapitányhoz méltóan szerepelt, higgadtsága többször döntő­nek bizonyult. A „veterán" Szabó új szerepkörében is a csapat erőssége volt. Tóth is megtette a magáét, de ha még fegyelmezettebben edzene, ak­kor a csapat irányítójává vál­hatna. Elégedett vagyok Kresz játékával is, bár helyzetkihasz­nálása jobb lehetne. Grünwald változó teljesítményt nyújtott, előfordult, hogy a mezőny leg­jobbjának bizonyult, de volt olyan is, hogy eltűnt a mezőny­ben. Réti jó játékos, de úgy ér­zem, kissé elbízta magát. Hü­ber sokat fejlődött, taktikailag érettebb lett. Szász jó kezdés után megtorpant. Lauer és Herbszt egyelőre nem váltotta be a reményeket. Lehet-e NB I.? A siker értékelésénél külön szólni kell a szakmai és a szak­osztály vezetés munkájáról is. Lassan már igazolást nyer az a megállapítás, hogy a PVSK jól erősített az elmúlt években, de a legjobb erősítés Rónai István edző volt. Rónai a fiatal edző­nemzedék egyik ígéretes tagja, nagyszerű érzékkel irányítja im­már két és fél éve a pécsi vas­utas csapatot. Bátran kezdemé­nyez, igyekszik felhasználni a sportág legkorszerűbb elemeit. Munkájához megfelelő segítő­társakat talált és a szakosztály­vezetés is lépett előre az el­múlt évekhez viszonyítva. Grünwald 11-esböl lőtt góljával szerezte meg a vezetést a PVSK az őszi idényben Pécsett a hazaiak 2:1 arányú győzelmével vég­ződött Nagykanizsai MÁV NTE elleni mérkőzésen. Ezel a győzel­mével a PVSK ismét a bajnoki táblázat élére került. Fotó: Arató László MegnyesbetiJe a PVSK a baj­nokságot? Ha a csapat a meg­kezdett úton halad tovább, akkor kétségtelen, ők az első számú esélyesek. Természete­sen nem lesz tejvétel, ha nem sikerül az első hely megszerzé­se, hisz eddig is várakozáson felül szerepeitek. Ritka bravúr­nak számítana két év alatt két osztályt megnyerve az NB l-be jutni. A jelenlegi 75 százalékos eredmény, a bázis, valamint az egyesület támogatása garancia lehet a további jó szerepléshez. Hogy megvalósul-e az NB l-es álom, az most már a játéko­sok tavaszi szereplésén múlik. Nagyon nehéz dolguk lesz, hisz a riválisok sem tétlenkednek. Ha a küzdőszellem töretlen marad, akkor elképzelhető, hogy júniusban újból bajnok­avatás lesz a Verseny utcában, akárcsak az elmúlt év nyarán. Lázár Lajos Notaisz három budapesti játékos között szerez pontot Bajnokverés BEAC-PVSK 60:53 (30:26). NB I. női mérkőzés. Pécs városi sportcsarnok, 1200 néző. Vezet­te: Weidinger, Kosaras. PVSK: Bundászné (6), Csankó (2), Na- taisz (4), Verbőcziné (17), Rus- sainé (5). Csere: Hollós (6), Padragi (-), Németh (—), Han­ke (10), Somogyvári (2). Edző: Horváth Imre, A BEAC legjobb dobói: Lerner (29) és dr, Pil- veinné (13). A PVSK öt perccel a befejezés előtt megközelítet­te ellenfelét, de a hajrában is­mét a fővárosiak tudtak erősí­teni. PVSK—Bp. Honvéd 94:81 (47:43). NB I. Térfi mérkőzés, Pécs városi sportcsarnok, 2000 néző. Vezette: Szabó II., Bacs­fay. PVSK: Vojtek (9), Varasdi (20), Pálvölgyi (16), Rab I. (2). Rab II. (28). Csere: Kovács (19). Edző: Egyed Mihály. A Bp. Honvéd legjobb dobói: Gellér (19), Kiss (16), Gyurasits (15). Jól kezdett a FVSK, majd egy kis megtorpanás következett be játékukban, de a 16. perctől végig vezettek és lelkes, fegyel­mezett, helyenként látványos teljesítménnyel biztosan győzték le a bajnokcsapatot. Érdemes megemlíteni, hogy első ízben sikerült bajnoki mérkőzésen le­győzni a PVSK-nak a Bp. Hon­védet. Kellemes meglepetést okozott a vasutasok újoncának, Kovácsnak jó játéka, de az egész csapat dicséretet érde­mel. Labdarúgó NB-s Kupa PMSC-PVSK 2:0 (2:0) PVSK-edzőpálya, 200 néző, v.: Soós. PMSC: Katzirz — Ivó- nyi, Tapaszti (Torna), Pál, Kin­cses — Lutz, Dárdai, Lőrincz (Jónás) — Kardos, Nagy, Var­ga. PVSK: Sulyok — Hüber, "fcngert, Szabó, Németh — Ka­szás, Grünwald (Herbst), Ko­csis (Lauer), Kresz — Szász, Réfi. Az év első labdarúgó-mérkő­zésére jégpáncéllal tarkított, csontkeményre fagyott talajú pályán került sor, ahol a játé­kosok kénytelenek voltak első­sorban testi épségükkel törődni, nem pedig a játékkal. Ennek ellenére helyenként folyamatos akciókat láthatott a közönség. A PMSC Pál révén már a má­sodik percben vezetéshez ju­tott s egy perc múlva Kardos 2:0-ra növelte az előnyt. A PMSC jobb benyomást keltett, de szorosabb lehetett volna az eredmény, ha a PVSK támadói több holtbiztos gólhelyzetet nem hagynak kihasználatlanul. Lőrincz közelről fejel kapura, a vasutas védők azonban hárítanak Baranya legjobb atlétikai eredményei 1978-ban Javult a listavezetők eredménye A férfiaknál tizenhat ver­senyszámban jobb a listave­zető eredménye mint 1977- ben, öt számban gyengébb, egyben azonos. A tizedik he­lyeket tekintve 50% a jobb és a számok felében gyengébb az eredmény mint 1977-ben. Ez arra mutat, hogy a vissza­vonuló idősebbek helyére nem mindig megfelelő az után­pótlás, sem mennyiségben, sem az eredményességet te­kintve. Ügy is mondhatjuk, hogy még mindig kevés az atléta, különösen akkor helyt­álló ez az észrevétel, ha el­mondjuk, hogy néhány ver­senyszámban — 400 m gátfu­tásban, 3000 m akadályfutás­ban, rúdugrásban, kalapács- vetésben, diszkoszvetésben — az egész év folyamán nem volt tíz induló. Mai számunkban a gátfutók és vágtázok eredményeit kö­zöljük. Lépőid 400 m-re való átirányítása egyelőre nem járt sikerrel — nem is indult e tá­von. Sérülése, majd katonai szolgálata mindenesetre fél­beszakította felkészülését, en­nek ellenére 100 és 200 mé­teren nem sokkal maradt el előző évi teljesítményétől. A többiek közül Jakab és Szik­szói fejlődhet, míg az edzős- ködő Varga saját felkészülé­sére úgy látszik kevés energia jut. Négyszáz méterenaz előb­biekhez még hozzászámíthat­juk a középtávfutó Konkolyt, akinél szintén esedékes az 50 mp-en belüli eredmény. 110 gáton a listavezető Deák már nem tartozik az „ifjú titánok" közé, annál inkább a máso­dik helyezett ifjúsági váloga­tott Krasznai. Krasznai fejlő­dése az elmúlt évben kissé le­lassult, ha gyorsasága javul, úgy néhány tized másodpercet idén lefaraghat eredményei­ből. 400 m gáton a listave­zető Filákovity kevéssel elma­radt előző legjobbjától, az új szerzemény — Csábrák — vi­szont majdnem három mp-et javított. (Zárójelben az előző évi eredmények.) A legjobb eredmények: 100 m: 10.4« Lépőid Endre PMSC (10.41), 10.9 Szikszói Zsolt PMSC (10.3), 10.9 Varga János PMSC (11.00), 11.1 Jakab László PMSC (—), 11.1 Ambrus Szilárd Ü. PEAC (11.2). 200 m: 21.54 Lépőid Endre PMSC (21.45), 21.« Varga János PMSC (22.30), 22.24 Jakab László PMSC (22.29), 22.50 Szikszói Zsolt PMSC (—), 22.4 Nádor Gábor PMSC (23.2). 400 m: 49.29 Jakab László PMSC (4Í.10), 50.07 Konkoly Gyula PMSC (51.2), 50.4 Szikszói Zsolt PMSC (—), 51.0 Cserép László PMSC (52.0), 51.4 Csábrák János PMSC (—). 110 gát: 14.7 Deák Géza KBSK (14.70), 14.87 Krasznai Antal PMSC (15.01), 14.8 Király László PMSC (14.90), 14.1 Filákovity I. PMSC (18.4), 14.4 Engel Zoltán PVSK (—). 400 gát: 54.12 Filákovity I. PMSC (54.01), 54.55 Csábrák János PMSC (57.48), 55.44 Király László PMSC (55.34), 58.4 Laklia Tibor PMSC (59.40), 59.8 Boda Géza PVSK (—)• Villányi Nándor Dunántúlt ncmio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hotlama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8-20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállaiat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 18-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Thumbnails
Contents