Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-15 / 14. szám

Viharos szél, hófúvások az országutakon Hazánk keleti megyéiben, így szinte az egész Tiszántúlon vasárnap kora reggel óta ha­vazik, s erős északi szél fúj. Ez az időjárás front fokozatosan átterjedt az Északi hegyvidék­re, majd Nyugat-Magyaror- szágra. Délben már a Kisalföl­dön is erős hófúvások voltak, az északi szél 80—90 kilométer/ óra sebességgel érte el a kör­nyéket, s hasonlóan viharos szél fúj a fővárosban is. Várhatóan a további napokban sem vál­tozik lényegesen az időjárás, havazásra, erős szélre, hideg időre kell számítani. Szinte egész kontinensünkön hasonló az időjárás. Vasárnap az északi országokban volt a leghidegebb, az NDK-ban, az NSZK-ban viharos szél kísére­tében havazott, a Benelux- államokban, Svájcban és Ang­liában ugyancsak erős volt a lehűlés, sőt Párizsban mínusz 12 fokot mértek, ami ott meg­lehetősen hidegnek számít. Dél-Európában sincs enyhe idő, a görög partokat elérte a hidegfront első hulláma, a spa­nyol tengerparton, az olasz Riviérán és Szicíliában is fagy­pont körüli a hőmérséklet. Indulás előtt Karádi Károly tanácsokat ad az első induló csoportnak. Kissé fázósan vágnak neki a 20 km-es távnak a versenyzők. A Lapisig végig emel­kedőn visz a havas- út. Merre tovább? Segít a térkép. Arató László felvételei A tartalomból: r Áramszünet után... Rendteremtés előtt az autóvásáron Itt a luxus­vonat! Gyilkosság a dűlő úton Adók és adózók A Dráva kapitánya Megszűnik a szigorított börtön Barlanggal a betegség ellen • A táptalaj- mester receptje • Játékos­szöktetés Pécsről Beckenbauer begurult Világ proletárjai, egyesüljetek! hétfői Dunöntüit napló XXXVI. évfolyam, 14. szám 1979. január 15., hétfő Ara: 1,50 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Amíg a meleg víztől meleg lesz Normált és forintok Szűk volt a vezeték Mennyibe kerül egy légköbméter fűtése? Itt-ott felröppen a panasz a Siklósi városrészben: elégtelen a fűtés. Hideg van a szobák­ban, a konyhában, az előszo­bában. Elsősorban az ünnepek előtt szaporodtak meg a kifo­gások. Egy jelentésben olvas­tam, hogy a Kertváros lakói­nak a száma — az építkezé­sek befejezése után — 60 ezer lesz. Jelenleg mintegy 20 ezren élnek itt, s így már érthető a kíváncsiságunk: tudja-e követni a Hőszolgáltató Vállalat a fo­gyasztók számának emelkedé­sét? Azaz: ha húszezer ember esetében gyakori a panasz, nem lesz-e még sűrűbben ki­fogás, ha „betelik a létszám"? Nos, Hanyecz Lászlónak, a vállalat főmérnöke válaszának megértéséhez néhány dolgot el kell mondanunk. Például azt, hogy a rendelet szerinti nor­mák: a lakószobákban mini­mum 20, a fürdőszobában 24, az előszobában minimum 16 fok melegnek kell lennie. Eze­ket egyébként a helyiségek közepén, másfél méter magas­ságban kell mérni. Ha ott ennyi van, akkor minden rend­ben, legalábbis a hőszolgálta­tók oldaláról. A másik fontos tudnivaló: a közeljövőben új normák lépnek életbe, s e sze­rint a maximális meleg 20 fok, éjszaka 18 fok lehet. A december második felében tapasztalt fűtéshiányosságokról annyit, hogy az ünnepek előtt adták át ez új, úgynevezett S—1-es vezetéket. Ez nagyobb átmérőjű, mint a korábban üzemben tartott cső, így a Sik­lósi városrész felé több meleg víz áramolhat az erőműből. En­nek hőfokát egyébként mindig a hőszolgáltatók határozzák meg, s erről Hanyecz Lászlótól az alábbiakat hallottuk: — Elő van írva, hogy egy-egy hőközpontban egy óra alatt mennyi meleg vizet kell átára­moltatnunk. A viz hőfoka a kül­ső hőmérséklettől függ. Ez azonban gyakran és gyorsan változik, nekünk pedig azzal kell számolnunk, hogy amikor a meleg víz hőmérsékletének módosítását kérjük a hőerőmű­től, ennek hatását a hálózat legtávolabbi részein csak négy óra múlva érzékelik a fogyasz­tók. A másik: a meleg mindig felfelé törekszik. Bár a tervezők ezzel mindig számolnak, de mondjuk egy tízemeletes épü­letnél így is jelentős különb­ségek lehetnek a földszinti és a legfelső lakások fűtöttsége között. A lakók egy-egy nagyobb, újonnan elkészült épületbe nem egyszerre költöznek be. Van aki csak az átedást követően két— három hét múlva érkezik az új lakásba. Megdöbbenve ta­pasztalja: az alig néhány nap múlva kapott számlán több száz forintos fűtési díj szerepel. En­nek. magyarázata: a kivitelező csak addig fizet az energiáért a hőszolgáltatónak, amíq át nem adja az épületet. Attól kezdve — a lakók névsora alap­ján — már az új fogyasztókat terheli a díj, ha beköltöztek, ha nem. Itt időszerű elmondani: mennyit kell fizetni egy légköb­méter fűtéséért, mert bizony ez gyakori vitaforrás. A távfűtés szolgáltatásának dija egy fűté­si idényre 13 forint légköbmé­terenként. Október és április hónapokra, amikor csak fél hó­napig fűtenek, légköbméteren­ként 1 forintot, teljes fűtési hónapokban 2 forint 20 fillért kell fizetni. Kérdéses még a pólfűtési díj: naponta és lég­köbméterenként 7 fillér. A legfrissebb panaszok: sor­ban romlanak el a legutóbb átadott épültekben a radiáto­rok. Folyik a víz a padlósző­nyegekre, idegesek a lakók. Jogosan. Okát — mármint a meghibásodásokét — még nem ismerik írásunk idején a szak­emberek, segíteni azonban tudnak — ha otthon vannak a lakók... A hibákat egyébként a Hőszolgáltató Vállalatnak kell bejelenteni. Ügy tűnik, mindezekkel együtt lassan teljesen rendbe jön a SiltTósi városrész fűtése. Legalábbis a főmérnöktől ezt hallottuk: az S-1-es vezeték hosszú távra biztosítja az itt élők lakásainak megfelelő fű­tését. Mészáros Attila Aranyjelvényesek az olimpiára Megyei csúcstúra a jeges Jakabhegyen Vasárnap az istenkúti műve­lődési háznál 51-en álltak rajt­hoz, hogy teljesítsék az „Aranyjelvényesek az olimpiá­ra" megyei csúcstúra követel­ményeit. A 20 km-es távot 5 óra alatt kellett leküzdeniük a pró- bázóknak. Megnehezítette ezt a rendkívül csúszós talaj, kü­lönösen a Jakabhegy 602 mé­ter magas platójára felvezető meredek útszakaszon. A cél­ba aránylag frissen érkeztek be a versenyzők. A kisebb- nagyobb csoportok között ta­láltuk a PVSK és a Pécsi Vö­rös Meteor tájfutóit, a PMSC sportolóit, a Pécshez közeli községek fiataljait. A legné­pesebb csoport a Dobó Gim­náziumból érkezett. A csípős hideg szél is sie­tésre késztette a versenyződet. Legelőször a tájfutók érkeztek a célba — rekordidővel. Ök végig futották az egész pályát. Jó kis edzés volt a közelgő or­szágos csúcstúrára —■ mond­ták. A próbát minden résztvevő teljesítette. Már a beérkezés után majdnem mindenki lead­ta nevezését a soron követke­ző országos csúcstúrára, mely­nek 30 km-es távja már nehe­zebb feladat elé állítja az in­dulókat. A téli túrák után pihennek majd a hátizsákok, bakancsok, — előkerülnek a futócipők. Egy másik sportág, a futás kö­vetkezik, melynék megyei pró­bájára március 25-én kerül sor Keszű—Pellérd térségében. Ezúttal a férfiaknak a 15 km- es távot egy óra 20 perc — míg a nőknek a 7 km-t 45 perc alatt kell végigfutniok. Ezt követi majd április 3-án az úszás, április 8-án pedig a ke­rékpáros túra. Fiatalok kezébe került az idősek fegyvere A szénbányász munkáséit zászlóaljgyűlése Minden bizonnyal jó kezek­be kerülnek a fegyverek, ame­lyek eddig a Mecseki Szénbá­nyák „Steinmetz Miklós kapi­tányról" elnevezett bányász munkásőr zászlóaljában olyan munkásőröket szolgáltak, akik közül többen 22 esztendeje, a munkásőrség megalakulása óta álltak a néphatalom védelmé­nek szolgálatában. A Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában tegnap délelőtt tartott munkásőrgyűlé- sen Tóth Tibor parancsnok be­számolójából kitűnt, hogy ezek a munkásőrök az egység vala­mennyi tagjával együtt az el­múlt évben, miként korábban is, a termelő munkában a-'T5T Telt ház volt tegnap a pécsi autóvásáron. A héten életbe lép a gépkocsik értékesítésével kapcsolatos új kormányrendelet, ez a tény megbolygatta az autópiacot. (Cikkünk a 2. oldalon gazdasági és társadalmi élet­ben csakúgy helytálltak, mint az önként vállalt és nem köny- nyű fegyveres szolgálatban. A korszerű harci ismeretek elsa­játításán túl a zászlóalj máso­dik százada például két eltűnt kisgyermek felkutatásában is segédkezett. A tegnap esküt tevő fiatal ' munkásőrök bár eddig is bizo­nyították már rátermettségü­ket, nem könnyű feladatra vállalkoztak, most amikor az egység sorállományába lépnek, s amikor átveszik a most pi­henni térők fegyverét, akiket Bocz József, az MSZMP Bara­nya megyei Végrehajtó Bizott­ságának tagja, a pártbizott­ság titkára munkásőr emlék­éremmel és emléklappal ju­talmazott ez alkalommal, majd felolvasta az MSZMP Baranya megyei végrehajtó bizottságá­nak levelét, amelyben az egy­ség kiváló munkájának elisme­rését fejezték ki, további sike­reket kívántak, A Mecseki Szénbányák „Steinmetz Miklós kapitány­ról" elnevezett bányász zászló- aljának tegnapi egységgyűlé­sén részt vett Nagy Dezső munkásőr, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának tagja, a „Szocialista Munka Hőse" ki­tüntetés tulajdonosa, Megy a- szai József, a munkásőrség Ba­ranya megyei parancsnoka, és az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet hadsereg egyik alakulatának képviselői is, akik a fegyverbarátság zá­logaként ajándékkal kedves­kedtek a munkásőröknek. A Mecseki Szénbányák párt-, gazdasági és tömegszer­vezeteinek nevében dr. Schwarcz József, a vállalat pártbizottságának titkára kö­szöntötte a munkásőröket.

Next

/
Thumbnails
Contents