Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)

1978-12-16 / 346. szám

Heti jegyzetünk Aktivisták Nélkülük nem lenne valóban élő szervezet a sport. Az ő munkájuk nélkül aligha volna lebonyolítható a legegyszerűbb rendezvény is. Nélkülük meg­szűnne a szüntelen mozgás, megdermedne az óriási gépe­zet, amelynek legkisebb csa­varjait a sportkedvelők már nem is láthatják, hiszen őket az események, az eredmények érdeklik. Talán nem is gondol­nak arra, hogy vannak szerény, de sok áldozatra kész embe­rek, akik estéiket, vasárnapjai­kat áldozzák fel azért, hogy a gépezet olajozottan dolgoz­zon. Akik nem azért tevékeny­kednek, hogy nevet szerezze­nek maguknak. Tudva tudják, hogy tevékenységük soha, leg­alábbis nagyon ritkán kerülhet csak a nyilvánosság elé. Ró­luk, az ő munkájukról nem szólnak naponta kommentárok, nem adnak hírt az újságok, ök a sport névtelenjei”, azok a társadalmi munkások, akik életüket, pontosabban szabad idejüket önzetlenül a sportnak szentelik. Mindenütt ott vannak. A legkisebb faluban is. Szervez­nek, eredményeket gyűjtenek össze, talpalnak, kilincselnek, tehetségeket fedeznek fel és egyengetik útjukat. Nem má­sodállásban, hanem társadal­mi munkában, sportszeretetből. Fizetségük az a jó érzés, hogy tettek valamit az egyetemes magyar sportért. Megszállottak? Igen, bizo­nyára illik rájuk ez a jelző. Hiszen megszállottság nélkül nem is lehetne a munkájukat elvégezni. Csütörtökön ötvenkét bara­nyai aktivistát jutalmazott meg a megyei TSH elnöke. Mind- annyiuk számára bizonyára jól­eső érzés volt, hogy gondoltak rójuk. De talán méginkább örültek annak, hogy számíta­nak a jövőben is a munká­jukra. A jövőben is. Bizony ennél a szónál, hogy a jövőben is, jó volna tudni azt, hogy a sportaktívák soha nem fárad­nak el a munkában, pontosab­ban: soha nem öregszenek meg. Pedig sajnos, az idő fe­lettük is eljár. Közülük egyre többen kénytelenek megválni a sportéletben végzett munká­juktól. Az ő helyükbe kellene lépniük a fiataloknak, évről évre növekvő számban. A fia­talok között azonban kevesen akadnak, akik ilyen munkában lelnék örömüket. Ezért gondol­nak arra is, hogy a testnevelés tagozatos középiskolás diákok között keresik meg majd a sportaktivisták utánpótlását. Ez a terv reális célokat tűz a fia­talok elé is. Fokozatosan kí; vánják bevonni őket a sporthi­vatalok munkájába. Ott meg­ismerkedhetnek mindazzal a gyakorlati tennivalóval, ami csak a sportaktivisták segítsé­gével oldható meg. Ilymódon megtanulják a társadalmi mun­kások feladatait, beletanulnak a munkába. Majd miután meg­szerezhetik az alapfokú sport­vezetői minősítést is, remélhe­tően ót is veszik majd a sta­fétabotot az idősebb generá­ciótól. Folyamatosság a társadalmi munkások tevékenységében — ez az egyik kulcsa a sport- mozgalom folyamatos fejlődé­sének is. A sport egésze talán jég­hegyhez hasonlítható. A jég­hegyeknek is csak a csúcsa látszik. A hatalmas tömege láthatatlan. De a láthatatlan tömeg nélkül a csúcs nem lé­tezhet. Az odaadó, a sportért tevékenykedő, látszólag apró ügyeket intéző, jelentéktelen­nek tűnő dolgokért talpaló és kilincselő, kis eseményeket szervező emberek híján a sportélet csúcsa is talapzat nélkül maradna. Lehet persze, hogy amikor egy-egy nagy sporteseményen a győzteseket tapsoljuk, nem is gondolunk azokra az önzetlen emberekre, akik soha nem lépnek győzel­mi emelvényre. Csak dolgoz­nak, néha névtelenül, de min­dig lelkesen és fáradtságot nem ismerve a sportért, köz­vetve a győzelmekért is. így minden győzelem egy kicsit az ó győzelmük is. — K ­Sakk Befejeződött Pécs város nyílt egyéni sakkbajnoksága, mely­nek 42 részvevője volt. A baj­nokság végeredménye: 1. Win- dischmann Lajos (Komlói Bá­nyász) 7, 2. Kovács Beatrix (PMSC) 7, 3. Nógrádi Gábor (Zsolnay) 7, 4—5. Czéh Ist­ván (Zsolnay) és Győrke Zol­tán (Universitas PEAC) 6,5. Torna Jól szerepeltek a 'magyar tor­nászok a barcelonai nemzetközi versenyen. A férfiaknál Berényi 54,50 ponttal lett második a román Checiches (53.90) mö­gött, a nőknél Gabonyi 36,65 ponttal került a negyedik hely­re, itt a szovjet Dejtyareva 38 ponttal nyert. * Hétfőn érkeznek haza a ma­gyar tornászok Brazíliából, a vi­lág kupáról. Ekkor dől el, hogy sikeresek voltak-e a tárgyalá­sok az Egyesült Államok tor­nász szövetségével, létrejön-e jövő március 10—11-én a ma­gyar—amerikai férfi és női vá­logatott viadal, amelynek hely­színéül a Vasas Fáy utcai csar­nokát jelölték ki. Országos ifjúsági és Dunántúli Napló Kupa December 19—21. között a pécsi városi sportcsarnok lesz a színhelye az országos ifjúsági kézilabda kupa dön­tőjének. A fiúk és a lányok mezőnyében is 6—6 csapat szerzett jogot az indulásra. Mindkét csoportban ott lesz­nek a PMSC csapatai is. A csoportok beosztása. Fiúk: Ferencváros, Bp. Hon­véd, Dunaújvárosi Kohász, Debreceni Dózsa, Nagykani­zsai Olajbányász és Pécsi MSC. Lányok: Ferencváros, Bp. Postás, Tatabányai Bá­nyász, Békéscsaba, Rába ETO és Pécsi MSC. A mérkőzések a sportcsar­nokban december 19-én, kedden reggel 8.00 órakor kezdődnek és az utolsó ta­lálkozóra 19.00 órai kezdet­tel kerül sor. Egy nappal ké­sőbb ugyanez lesz a prog­ram, majd a befejező na­pon, december 21-én, csü­törtökön 12.30-kor kezdődik a zárómérkőzés és az ün­nepélyes eredményhirdetés időpontja 13.45. A helyezé­sekért járó díjak mellett kü­lön tiszteletdíjat kap a leg­sportszerűbb fiú és leány­csapat a legeredményesebb, a legtechnikásabb és a leg­jobb védekező fiú- és leány­játékos, valamint a leg­jobb fiú- és leánykapus. Januárban kezdődik a ha­gyományos kézilabda Du­nántúli Kupa, melynek szín­helye ugyancsak a városi sportcsarnok lesz. A terv sze­rint az egyes csoportokban öt fordulót játszanak a csa­patok, és az első forduló időpontja január 27. Az el­ső osztály győztesei a szer­kesztőségünk által felaján­lott kupát nyerik, míg az egyéb osztályok első helye­zettjei a Baranya megyei Kézilabda Szövetség által felajánlott tiszteletdíjakat kapják. A kézilabda DNK-ra a Kézilabda Szövetség által kiadott jelentkezési lapokon lehet nevezni december 23­íg. A férfi magasugrás és a női távolugrás világrekorderei a szovjet Vlagyimir Jascsenko és Vilhelmina Bardauszkene Ki volt Baranya legjobb sportolója 1978-ban? Szerdán hirdettük meg a „Baranya legjobb sportolói, 1978” pályázatunkat, melyre olvasóink a lapban megjelenő szavazócédulákkal pályázhat­nak. A szavazócédulák bekül­dési határideje december 22, és addig a maival együtt há­rom alkalommal jelennek meg a lapban. Csak azok a szava­zólapok érvényesek, melynek valamennyi pontját kitöltik a résztvevők, és pályázni csők a lapból kivágott pályázati szel­vényekkel lehet. A kivágott szelvényeket borítékban vagy levelezőlapra ragasztva a követ­kező címre kell küldeni: Du­nántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Hunyadi út 11. 7601. BARANYA LEGJOBB SPORTOLÓI, 1978. Férfiak: 1..................................................................................... 2.................................................................... 3..................................................................:.................. Nők: 1. ........................................................................ 2.................................................................... 3...... ............................................................................... Pályázó neve: ........................................................... Cim e: ...................................................................... Me rényletkísérlet Lubanski ellen Szerencsés véletlennek és elsősorban a lakáscserének köszönheti, hogy nem esett merénylet áldozatául Wlodek Lubanski, volt lengyel váloga­tott csatár, aki jelenleg a Nem volt „kacsa" Most már biztos, hogy nem csak „kacsa" volt az a hír, amely szerint idén augusztus; ban az amerikai úszók Colo­rado Springs-i edzőtáborában több versenyzőt kábítószersze­désen értek. Az AP és az AFP hírügynökség jelentéséből is ki­derül, hogy a felfüggesztett öt úszó egyike, Marc Foreman, a hátúszás egyik legjobb ameri­kai specialistája már beval­lotta tettét, elismerte a történ­teket. A The New York Times fel­fedi, hogy Foreman mellett Steve Tollman, Jan Ujevich, Beth Harrell és Gina Layton alkotta a „vétkezők” bűnös ötösét. Az amerikai úszó szö­vetség azonban még adós az kétéves eltiltással. — A felfüggesztett úszók ügyében az amerikai amatőr sportszövetség még nem fog­lalt állást, de könnyen lehet, hogy nem elégedik meg a kétéves eltiltással. KISTERMELŐK! A kistermelők 1978. évi vemhesüsző-igényének kielégítésére 1978. december 15-én, pénteken 9—12 óráig, 20-án, szerdán 9—12 óráig, 22-én, pénteken 9—12 óráig rr rendezünk a görcsönyi benzinkút mellett. Értékesítésre kerülnek 8 hónapos vemhes üszők holstein-fríz vehemmel, 23—24 000,— Ft-ért. A vemhes üszők készpénzért és OTP-re is megvásárolhatók. Állománynövelés esetén 10 000, ill. 20 000 Ft állami támogatást biztosítunk. + Bővebb felvilágosítást ad a forgalmazási csoport Tel.: 13-588 Baranya megyei Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség, 7625 Pécs, Hunyadi út 54. A hétvége sporteseményei Az év vége felé egyre csökken a rendezvények száma. Az időjárás egyelőre nem kedvez a téli sportágak híveinek, így ők még nem kezdhették el versenyeiket. A hét végére csak két sport­ág eseményei maradtak, a labdarúgók mellett a kosár­labdázók játszanak bajnoki pontokért. A labdarúgó NB l-ben az utolsó előtti őszi fordulóra kerül sor. Az elmúlt hetek­ben gyengélkedő PMSC-nek az ugyancsak gyenge for­mában lévő Vasas lesz az ellenfele. Mindkét csapat javítani szeretne, így az ösz- szecsapás nagy küzdelmet ígér. Legutóbb, a Pécsett le­játszott egymás elleni baj­noki mérkőzésen döntetlen eredmény született, majd az MNK elődöntőjében a pé­csiek bizonyultak jobbnak a Vasasnál a Népstadionban. Most döntetlen körüli ered­mény várható. — Nagy szükségünk van a két bajnoki pontra, jó lenne már végre nyerni — mondotta Farkas László, a PMSC technikai vezetője. — A csapat utoljára október vé­gén győzött és bizonyára szurkolóink is várják máraz újabb győzelmet. A Vasas ellen csak úgy vehetjük fel sikerrel a versenyt, ha csa­táraink jobban játszanak, mint az elmúlt hetekben. A PMSC összeállítása: Katzirz — Iványi, Torna, Pál, Kincses — Lutz, Dárdai, Lő- rincz — Kardos, Lingl, Jó­nás. A tartalékok Fiedler, Gallai és Varga lesznek. Az NB ll-ben már „ta­vasz" van. Az őszi idény be­fejezése után még egy mér­kőzés, a tavaszról előreho­zott első fordulót játsszák vasárnap a csapatok. A lis­tavezető PVSK az Oroszlány együttesét fogadja és min­den esélyük megvan a két pont megszerzésére. A Kom­lói Bányászra nehezebb fel­adat vár, a kék-fehérek Szekszárdra utaznak és elé­gedettek lennének az egyik ponttal. A kosárlabda NB I. ráját­szása a befejezéshez érke­zett. A PVSK férfi és női csapatai a fővárosban lép­nek pályára. A férfiak a vi­dék legjobbja címére pá­lyáznak, de ahhoz szomba­ton a Körmend, vasárnap a Baja ellen kell győzniük. A női csapat a 9—16. helyért mérkőzik és van esélyük ar­ra, hogy megtartsák jelen­legi 9. helyüket. December 16., szombat. Labdarúgás. NB I. mérkő­zés: PMSC—Vasas, PVSK- pálya, 13.00. NB I. tartalék­bajnokság: PMSC—Vasas, PVSK-pálya, 11.00. Kosárlabda. NB I. ráját­szás. Férfiak: PVSK—Kör­mend, Budapest, Kinizsi ut­ca, 18.30. Nők: Szekszárd— PVSK, Budapest, városma­jori csarnok, 19.15, NB II. nők: Komlói Bányász—Pécsi Sportiskola, Komló, 17.00. Asztalitenisz. Osztályozó az NB lll-ba jutásért a Pécsi Volán, Bonyhád és MMG (Budapest) férfi csapatainak részvételével. Szabadság úti iskola tornaterme, 14.00. December 17., vasárnap. Labdarúgás. NB II. mér­kőzések: PVSK—Oroszlányi Bányász, PVSK-pálya, 13.00. Szekszárdi Dózsa—Komlói Bányász, Szekszárd, 13.00. Kosárlabda. NB I. ráját­szás. Férfiak: PVSK—Baja, Budapest, városmajori csar­nok, 13.00. Nők: PVSK— Ganz MÁVAG Budapest, Sportcsarnok, 16.00. NB II. nők: Pécsi Postás—Zalaeger­szegi Volán, PVSK-tornacsar- nok, 10.00. Asztalitenisz. Munkahelyi Spartakiád városi döntője, városi sportcsarnok, 9.00. December 18., hétfő. Kosárlabda. NB I. ráját­szás. Férfiak: PVSK—MAFC, Budapest, városmajori csar­nok. 14.30. Nők: PVSK— MAFC, városmajori csarnok, 16.00, . belga SC Lokerenben játszik. Ismeretlen merénylő csenge­tett be Lubanski volt lakásán, és miután hallotta, hogy va­laki közeledik az ajtóhoz, négy lövést adott le. Az egyik alakás tulajdonosának karját érte, sérülése nem súlyos. A golyót azonban Lubanskinak szánta a merénylő, tévedését az okozta, nem tudta, hogy Lubanski máshova költözött. Hírügynökségi jelentések sze­rint egy Lengyelországgal szemben ellenséges szélsőjobb- oldali csoport tagja követte el a merényletet, annak a Var­sában letartóztatott belga sze­mélynek a barátja, akit a len­gyel hatóságok egy NDK-s család kiszöktetési kísérleté­nél tartóztattak le. ___________________________ A megyei kézilabda- bajnokság végeredménye Ifjúsági leány: 1. Mohácsi TE 18 16 2. Sportisk. I. 18 15 3. Sportisk. II. 18 14 4. Zsolnay SE 13 10 5. Gázmű SE 18 9 6. MEZŐGÉP 18 8 7. Kesztyűgyár 18 4 8. Sellyéi KSK 18 3 9. Siklósi SE 18 4 10. Komlói B. 18 1 1 1 253-129 33 2 1 255-141 32 1 3 275-150 29 1 7 211-131 21 1 8 187-173 19 — 10 188-172 1 6 — 12 174-226 10 2 13 149-190 8 — 14 105-223 8 — 17 89-321 2 Ifjúsági fiú: 1. Pécsi MSC 20 2. Pécsi Keszty. 20 3. Sportisk. 20 4. Komlói B. 20 5. U. PEAC 20 6. István-a. B. 20 7. Mecsekn. 20 8. Szentlőrinc 20 9. Siklós 20 10. N.-harsány 20 11. Kozárm, 12. Hosszúhetény 2 481-207 36 4 501-306 32 4 383-280 31 7 419-354 25 7 350 282 24 7 378-320 23 10 315-360 18 12 342-284 13 5 — 15 295-407 10 2 — 18 238-474 3 1 — 19 1 57-528 2 törölve 18 — 16 — 15 1 12 1 12 — 10 3 8 2 6 1 Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra ytán 15-726 Kiadja a Baranya megyei Jjjpkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Kcucly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-^21 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12 211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivotc'oknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 05-t ISSN 0133-2007

Next

/
Thumbnails
Contents