Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)

1978-10-24 / 294. szám

1978. október 24., kedd Dunántúlt napló 5 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Mannheimben véget ért a Német Kommunista Párt kongresszusa. A párt elnökévé ismét Herbert Miest választották meg a kül­döttek. A képen középen a párt helyettes elnöke, Hermann Gau­tier gratulál Herbert Miesnek. Budapest: Megkezdődött a szocialista országok testvérpárjai központi bizottsági titkárainak tanácskozása LAPZÁRTA Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke és Apró An­tal, az országgyűlés elnöke fo­gadta Rajnai Sándort, hazánk­nak a Román Szocialista Köz­társaságba akkreditált rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. * Hétfőn hazaérkezett az MSZMP küldöttsége, amely Fock Jenőnek, a Politikai Bi­zottság tagjának vezetésével részt vett a Német Kommunis­ta Párt október 20—22. között Mannheimben tartott kong­resszusán. A delegáció tagja volt Horn Gyula, a KB kül­ügyi osztályának helyettes ve­zetője. * Meghitt hangulatú ünnepség színhelye volt hétfőn a Barát­ság Háza.. Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke átnyújtotta Igor Mojszejevnek, a Szovjet­unió Állami Akadémiai Népi Táncegyüttese művészeti veze­tőjének az MSZBT aranykoszo­rús jelvényét. A világhírű együt­test az MSZBT aranykoszorús plakettjével tüntették ki. Az ün­nepségen részt vett Roska Ist­ván külügyminiszter-helyettes és Féliksz Petrovics Bogdanov, a Szovjetunió magyarországi nagy. követségének követ-tanácsosa. * Paul Paavela, a Finn Köztár­saság pénzügyminisztere — Fa­luvégi Lajos pénzügyminiszter meghívására — hétfőn Buda­pestre érkezett. A megbeszélé­sek napirendjén szerepel a magyar—finn gazdasági kapcso­latok értékelése, fejlesztésének pénzügyi eszközökkel való elő­segítése, adóegyezmény aláírá­sa. A repülőtéri fogadáson je­len volt Kaarlo Yrjö-Koskinen, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete is. * A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban köszöntötte Meir Vil- nert, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkárát 60. születésnapja alkal­mából. * A SZOT meghívására Luis Alönso Novo-nak, a Spanyol Általános Mumkósszövetség (UGT) vb titkárának vezetésé­vel spanyol szakszervezeti kül­döttség érkezett hétfőn ha­zánkba. A spanyol szakszerve­zeti vezetők tanulmányozzák a szakszervezeteknek a szocialista társadalomban betöltött helyét, szerepét és tevékenységét. A spanyol küldöttség hétfőn meg­kezdte megbeszéléseit a SZOT vezetőivel. * Tegnap a Pécsi Állami Gaz­daság keresztespusztai üzem­egységében 100 hektáros terü­leten meggyulladt a kukorica­tarló. A rajta legelő mintegy 150 szarvasmarhát a pásztor nem tudta lehajtani. Ezért a Pécsi Állami Tűzoltóság segít­ségét kérték. A helyszínre érke­ző tűzoltók eloltották a tüzet, és megmentették az állatokat. Kár így nem keletkezett. Kommentar Japán és Kína külügymi­nisztere ünnepélyesen kicse­rélte a még augusztus 12-én Pekingben aláírt szerződés ratifikációs okmányait. A dip­lomáciai aktus magasrangú kínai vendég, Teng Hsziao- ping miniszterelnök-helyettes jelenlétében történt, aláhúz­va ezzel azt a jelentőséget, amit elsősorban Peking tu­lajdonít az okmánynak. Az előzmények közismer­tek: Kína a rábeszélés és a nyomás széles eszköztárával rábírta a hosszasan szabódó Tokiót az úgynevezett hege­mónia-cikkely elfogadására, ami egyértelműen a Szovjet­unió ellen irányul. Ezzel a térségben voltaképpen új helyzet állt elő, amelynek kö­Elutaztak a szocialista országok felsőoktatási miniszterei Elutaztak Budapestről a szo­cialista országok felsőoktatási minisztereinek XI. konferenciá­ján részt vett külföldi küldött­ségek. Az október 17—19. kö­zött Balatonaligán megtartott tanácskozáson Bulgária, Cseh­szlovákia, Kuba, Laosz, Len­gyelország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjetunió, a Vietnami Szocialista Köztársa­ság és hazánk delegációi vet­tek részt. ♦ 4 TEHERÁN: Legkevesebb öten meghaltak és tizennyol­cán megsebesültek, amikor Hamadán iráni városban a rendőrök tüzet nyitottak egy tüntetés résztvevőire. A meg­mozdulás résztvevői — mint­egy négyezer diák és számos tanár — a rendkívüli állapot feloldását és jobb oktatási fel­tételeket követeltek a hatósá­goktól. 4 KHARTOUM: Olusegun Obasanjo nigériai államfő hét­főn - magasrangú személyisé­gek kíséretében — háromnapos hivatalos látogatásra a szudá- ni fővárosba érkezett. Vendég­látójával, Caafar Nimeri Szu­dán/ elnökkel elsősorban a Dél-Afrikával és Rhodesiával kapcsolatos kérdéseket vitatja meg. 4 KAIRÓ: Csütörtökre össze­hívták az Arab Liga Tanácsá­nak rendkívüli ülését, hogy megvitassák a Libanonban ál­lomásozó arabközi békefenn­tartó erők mandátumának újabb fél évre történő meg­hosszabbítását — jelentették be hivatalosan Kairóban. vetkezményei hosszabb távon is hatást gyakorolhatnak. Mik — minden japán hivata­los cáfolat ellenére — ezek az új motívumok? © Bár Tokió továbbra is azt állítja, hogy külpolitiká­jának alapja az úgynevezett „egyenlő távolság” elve, a hegemónia-tétellel súlyosbí­tott japán-kínai szerződés fényében többé nem állja ki a tények próbáját. Mivel az ország két nagy szomszédja körül az egyik javára és kife­jezetten a másik rovására, kötött hosszútávú, ráadásul automatikusan meghosszab­bodó szerződést, nem lehet immár szó egyenlő távolsá­gokról. 4 TEL AVIV: Vasárnap dél­után hazaérkezett Washing­tonból M őse Dajan izraeli külügyminiszter és Ezer Weiz- man hadügyminiszter, hogy az Egyiptommal kötendő külön­békéről folytatott tárgyalások­ról beszámoljanak a knesszet hétfő estére összehívott rend- kívüli ülésén. Megérkezésekor Dajan kijelentette, hogy ma­gával hozta a békeszerződés tervezetét. Hozzátette, hogy az még nem aláírásra kész, mivel fontos kérdésekben még nem jött létre megállapodás. A vitatott kérdésekről nem volt hajlandó nyilatkozni. ♦ Csikós-Nagy Béla hazaérkezett Yilniusból Csikós-Nagy Béla államtitkár­nak, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökének vezetésével hazaérkezett Vilniusból a ma­gyar—szovjet közgazdász-szim­póziumon részt vett küldöttség. A megbeszéléseken, amelyeken Tigran Hacsaturov akadémikus, a Szovjet Közgazdasági Tudo­mányos Intézetek Szövetségének elnöke vezette a szovjet dele­gációt, megvitatták a foglal­koztatáspolitika és a munkaerő- gazdálkodás időszerű problé­máit. Javaslatokat tettek olyan módszerekre, amelyek segítsé­gével a tudományos eredmények gyorsabban alkalmazhatók a termelésben. ♦ 4 JERUZSÁLEM: Vasárnap hajnalban ötös ikreknek adott életet egy 36 éves izraeli asz- szony, Sara Wexler. Orvosai, akik hormonkezelést hajtottak végre rajta, meglepetéssel fo­gadták a történteket, mivel az előzetes vizsgálatok adatai alapján „mindössze” négy gyermekre számítottak. A há­rom fiú és két kislány egész­ségesnek tűnik; a biztonság kedvéért azonban inkubátorba helyezték őket. Ezt — pártállásra való te­kintet nélkül — a japán saj­tó is sűrűn megállapítja, méghozzá félreérthetetlenül a kabinetet figyelmeztető mó­don. Jó példa erre a tekinté­lyes Japan Times legfrisebb cikke. Eszerint „Japán számá­ra súlyos probléma, vajon képes-e összeegyeztetni kínai kapcsolatát Fukudának azzal a doktrínájával, hogy Tokió minden országgal ellensé­geskedés nélküli, baráti vi­szonyt kíván fenntartani." © A Teng jelenlétében történt ratifikációs okmány­csere olyan folyamat része, amely nagyobb szerephez juttatja Japán revansista kö­reit és máris érezhetően Beiktatták az új pápát II. János Pál, a Vatikán tör­ténetének 265. pápája, vasár­nap elfoglalta a Szent Pété; bazilika előtt jelképesen felál­lított trónját. Az új egyházfő — elődjéhez, I. János Pálhoz hasonlóan — eltekintett a nyil­vános megkoronázástól, a földi hatalmat jelképező tiara vise­lésétől. II. János Pál ünnepélyes be­iktatásán 125 ország képvisel­tette magát hivatalos küldött­séggel. A Magyar Népköztár­saság delegációját Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács elnök- helyettese, az egyházi küldött­séget dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek vezette. ♦ 4 MOSZKVA: A kolcsakisták által 1919 nyarán kivégzett magyar internacionalista, Ligeti Károly emlékművét készítette el Fjodor Bugajenko omszki szob­rászművész. A magyar hadi­foglyok omszki bolsevik párt- szervezete egykori vezetőjének emlékművét Omszk megye ma­gyar testvérmegyéjében, Pest megyében, Budakalász hatá­rában, az Omszk nevet viselő parkban és a nyugat-szibériai városban egyaránt felállítják. 4 MADRID: Adolfo Suarez miniszterelnöknek, a párt el­lenszavazat nélkül újraválasz­tott elnökének zárszavával vé­get ért a spanyol kormány­párt, a Demokratikus Centrum Unió I. kongresszusa. 4 LUANDA: A Todor Zsiv- kovnak, a BKP KB első titká­rának, a Bolgár Államtanács elnökének vezetésével afrikai körúton tartózkodó bolgár párt- és kormányküldöttség va­sárnap befejezte négynapos hi­vatalos baráti látogatását An­golában és vasárnap tovább­utazott Mozambikba. ♦ A Szovjetunió Kommunista Párt­jának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége és a Minisz­tertanács vasárnap délután ki­adott közleménye mély fájda­lommal tudatta, hogy szomba­ton, hosszas, súlyos betegség után 83 éves korában elhunyt Anasztasz Ivanovics Mikojan, az SZKP egyik legrégibb tagja. meggyorsítja a japán fegyve­res erők — alkotmányellenes — fejlesztését. A kölcsönhatás ősi politikai törvénye szerint a folyamatnak ez a vonatko­zása távolról sem csak szov­jet viszonylatban, hanem q japán külkapcsolatok széles szférájában érezteti majd hatását. Hiszen Délkelet- Azsia egész sor országa nem is olyan régen még szenve­dő áldozata volt a japán im­perializmusnak. tóém meglepő, hogy jóné- hány fővárosban máris aggó­dó hangok hallatszanak az egyenlő távolság elvének lát­ványos megtagadása és ezzel párhuzamosan a hadsereg fejlesztésének gyors üteme miatt. Harmat Endre Hétfő délután Budapesten megkezdték tanácskozásukat a szocialista országok kommunis­ta és munkáspártjai Központi Bizottságainak pártszervezési kérdésekkel foglalkozó titkárai. A tanácskozás résztvevői véle­mény- és tapasztalatcserét foly­tatnak a kommunista és mun­káspártok, a társadalmi szerve­zetek helyéről, szerepéről a szg- cializmus politikai rendszeré­ben. A tanácskozásra hazánkba érkezett pártküldöttségeket a Bolgár Kommunista Párt részé­ről Petr Djulgerov, a KB titká­ra, Csehszlovákia Kommunista Pártja részéről Mikulás Benő, a KB titkára, a Kubai Kommu­nista Párt részéről Julio Ca­macho Aguilera, a KB tagja, a Laoszi Forradalmi Néppárt lé- széről Phoumi Vongvichit, a Politikai Bizottság tagja, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt részé­ről Edward Babiuch, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, a Mongol Népi Forradalmi Párt részéről Szampilin Zsalan- Azsav, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, a Német Vasárnap délelőtt Moszkvá­ban megkezdődtek Andrej Gromiko szovjet és Cyrus Vance amerikai külügyminisz­ter újabb tárgyalásai. A két külügyminiszter legutóbb New Yorkban, illetve Washington­ban találkozott, s a~z idén ez már a negyedik tanácskozá­suk. Három és fél óra hosszat tartott a vasárnapi megbeszé­lés a moszkvai Kremlben. A két küldöttség kizárólag a hadá­szati támadófegyverek korláto­zásának kérdéseit vitatta meg. A felek, megnyitó nyilatkoza­taik után, beható eszmecserét folytattak a felmerült kérdések­ről. A tárgyalásokon szovjet rész­ről részt vett Nyikolaj Ogarkov marsall, a Szovjetunió honvé­delmi miniszterének első he­lyettese, Georgij Kornyijenko, a külügyminiszter első helyet­tese, Vlagyimir Szemjonov kül­ügyminiszter-helyettes és Ana- tolij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete. Ame­rikai részről a delegáció tagja volt Paul' Warnke, a Fegyver­zetellenőrzési és Leszerelési Hi­vatal vezetője, Malcolm Toon, az Egyesült Államok moszkvai A sztrájkok hete kezdődött meg hétfőn Franciaországban. A kereskedelmi flotta tengeré­szeinek tíz napja tartó munka- beszüntetése és a dokkmunká­sok hétfői 24 órás sztrájkja kö­vetkeztében a nagy francia kikötőkben csaknem teljesen leállt a forgalom és Korzika prefektusa sürgős üzenetben az ellátás biztosítására hívta fel a kormányt. A tengerészek ha­táridő nélküli országos sztrájk­jának résztvevői azt követelik, hogy a francia hajókra ne ve­gyenek fel a fejlődő országok­ból olcsóbb bérű tengerésze­ket, a hétfőn a CGT felhívá­Szocialista Egységpárt részéről Horst Dohlus, a Politikai Bizott­ság póttagja, a KB titkáfa, a Román Kommunista Párt részé­ről Constantin Dascalescu, a Központi Bizottság ■ Politikai Végrehajtó Bizottságának tag­ja, a KB titkára, a Szovjetunió Kommunista Pártja részéről Ivan Vasziljevics Kapitonov, a KB titkára, a Vietnami Kommu­nista Párt részéről Búi Guang Tao, a KB tagja vezeti. A ta­nácskozáson részt vesz Roland Bauer, a Béke és Szocializmus című folyóirat szerkesztő bizott­ságának tagja. A Magyar Szocialista Mun­káspárt küldöttségének vezető­je Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, tagjai: Jakab Sándor, a Köz­ponti Bizottság tagja, a KB osz­tályvezetője és Lakos Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB társadalomtudományi inté­zetének igazgatója. A megnyitó ülésen az MSZMP Központi Bizottsága nevében Németh Károly üdvö­zölte a testvérpártok küldötteit. nagykövete, Ralph Earl, az Egyesült Államok genfi tár­gyaló küldöttségének helyettes vezetője és más személyiségek. A hadászati támadó fegy­verrendszerek korlátozásáról megkötendő szovjet—amerikai megállapodással összefüggő kérdésekre fordították a fő fi­gyelmet Leonyid Brezsnyev és Cyrus Vance hétfői moszkvai tárgyalásán. Az SZKP KB fő­titkára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének el­nöke a Kremlben fogadta az Egyesült Államok külügyminisz­terét. A megbeszélésen részt vett Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Szovjetunió külügyminisz­tere. Leonyid Brezsnyev felhívta a figyelmet a szovjet—amerikai kapcsolatokban az utóbbi idő­ben mutatkozó negatív jelen­ségekre és aláhúzta: a Szov­jetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak kiegyensúlyozá­sa, felfelé ívelő fejlődésük biz­tosítása megfelelne mindkét ország népe érdekének, a nem­zetközi enyhülési folyamat el­mélyítésének s a világbéke megszilárdításának. sóra egy napra sztrájkba lé­pett dokkmunkások pedig bér- követeléseiket akarják alátá­masztani. Kedden megkezdődik a francia postások forgósztrájkja: a postások elsősorban a lét­szám növelését, a munkafelté­telek javítását követelik. Kedden a tévéműsorokban is több módosításra kerül sor, mert sztrájkolnak a műsorokat előállító alkalmazottak. Párizs utcáin egyre maga­sabbra nőnek a szeméthalmok, mert sztrájkolnak a köztiszta­sági gépkocsik vezetői. Okmánycsere, következményekkel Moszkva: Gromiko—Vance tárgyalása a Kremlben V Leonyid Brezsnyev fogadta az amerikai külügyminisztert PÁRIZS: Sztrájkok hete Franciaországban

Next

/
Thumbnails
Contents