Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-10 / 250. szám
DN HÉTVÉGE 4. BELPOLITIKA 1978. SZEPTEMBER 10. A Kálvária Surányi Éva felvétele Mecsek-oldali gondolatok — Hát ez is jól el van hanyagolva ... — Egy fiatalember összegzi tömören a véleményét. A Kálvária-dombon a kápolna felé baktatok, ő meg a rim-ro- mos bástyán egyensúlyozva nézi a várost. Pestről jött, egy országos tanácskozáson vesz részt, s most a várossal ismerkedik. Felment volna a tévétoronyhoz, de nem talált útbaigazítást a buszról, így került ide. Pécsett eddig nem járt, most meg sajnálja, hogy párás a levegő, s a város nem a legszebb arcát mutatja. De azért így is felfedezni Pécs szépségeit. Aztán egy megjegyzés: — Itt is csak úgy van, mint másutt... — és már mondja az Aradi vértanúk útját, a Landler Jenő utcát, a városfal környékét. Sietek megnyugtatni: 2—3 éve folyik a szanálás, itt előttünk meg éppenséggel csak most bontottak. Folyik a falnak és környékének régészeti kutatása, aztán a fal helyreállítása és nemsokára új út, felüljáró épül itt. Nem érti a Kálvária-dombot. Miért ilyen? — Próbálom magyarázni: ez itt egyházi terület, az meg ott magánkézben van, és hát emiatt. . . Pedig de jó is lenne, ha a város mondhatná magát a gazdának! Látható-e a városból? - Hót hogyne! Álljon csak meg a Széchenyi tér alján, s majd látja, hogy a dzsámi zöld kupolája mellett egyik oldalon a tévétorony, a másikon a Kálvária-domb a kápolnával: díszlettervező sem kreálhatta volna meg különbül. A közelmúltban hallottam, hogy itt, ezen a dombtetőn szállodát építenének. De nagy kár lenne, ha ezt a páratlanul szép együttest valami oda nem valóval megzavarnák . . . Megyünk hátra a „magánterületre". A pár éve kivágott, megritkított bokrok kezdenek összezárulni, az ösvény szűkül. Hátrébb a fű nagy foltokban kiégetve. Elbüszkélkedem vele, hogy itt a domb alját, a lépcsőket, a kis előkertet a DN kezdeményezésére társadalmi munkában tették olyanná, amilyen. Lent, a Hunyadi út sarkánál elválunk. Én megyek tovább, fölfelé. A Hunyadi út Kaposvár utcán túli részéről afféle Rózsadomb-képzet él bennem. A bal oldal szép házai, dúszöldű kertjei Pécs egy igen jellegzetes utcaképét formálják. Ám ebben a képben meglehetősen idegenül — mondjam így: zavaróan — hat a Babits Mihály utca sarki kis sátortetős ház. Míg ezen morfondírozom, elhaladok a jobb oldali emeletes házak előtt; a kapukon ismét derülök: jó félméter magasan lévén vajon ki és mi ellen védenek? A Somfa utcán megyek tovább. Ezt a kis utcát akkor csinálták meg, amikor a felszabadulási emlékmű készült, ez a parkot megközelítő útvonal. Gondolom, autósok nem szívesen mennek itt, de gyalogosok sem ezen a kaptatón. Innen van aztán, hogy az út olyan, amilyen. „Hajdan” olyan alacsony oszlopú világítótesteket helyeztek el, amelyek fényüket az úttestre szórják, az ember szem- magasságában már sötét van. Nos, valamennyi lámpa kibelezve és az utca maga is elhanyagolt. A két oldalról lepörgő törmelék elfedi a járdaszegélyeket, a zabolátlanul burjánzó növényzet bebólogat az úttestre, a szegély mellett pedig itt-ott aszfaltkupacok: ézek már nem szükségeltettek az útépítéshez. Aztán mikor felérek a parkba, feledem az előző látványt. A tiszteletet parancsoló helyen véletlenül sem látok szemetet, az egész park a tökéletes gondo- zottság benyomását kelti. Jó leülni a pádon a viruló virágok közt, jó gyönyörködni innen a városban. A párától nem fedett közeli városrészek a soha meg nem unható játékra ösztönöznek: a lentről ismerős épületek, utcák felkutatására. Indulok az emlékműhöz. Elszomorodom. A lépcsőfokok el-elválnak egymástól, a hézagokban gaz izmosodik. Mind többször lépek megsüllyedt lépcsőre. És fenn a támfalak közti diszlépcsősoron is látni: az elemek némelyike alatt jócskán megrokkant a talaj. A szerpentinen rövid az út a Mecsek-kapuhoz. A zegzugos lépcsők itt is hézagosak, a falakat alkotó termésköveket a gaz feszegeti, Pedig milyen szép is lenne, ha csak a vadszőlő zu- hataga ékesítené a falakat. Valahogy ráférne a Mecsek-kapu- ra, a lépcsőire és teraszaira egy kicsivel több gondoskodás, hiszen nemcsak autóval rohangálunk fel-le a Mecsek-oldalon. Lefelé a Péter utcába megyek, nemrég ugyanis felhívta egy ismerősöm a figyelmemet: borzasztó módon néz ki ott a járda. Valóban, egy meggondolatlan lépésnél „leesek” a sarkamról, s jó pár méteren sziszegve húzom a lábam. Egy villanyoszlopon akad meg a tekintetem - hónapokkal ezelőtt is így volt! -, valami „erős" jármű billenthette ki a helyéről, s azóta fjem tudott felegyenesedni, Ott meg, ahol a Péter utcádból elágazik az István utca, a terjedelmes háromszög gazzal borított senkiföldje azt kérdezted velem: miért nem lehet ez — és még sok-sok hasonló kis pécsi senkiföldje - bájos minipark, amit a környék lakói városszerető hobbiból gondoznának. Hársfai István Automata leuelfeldolgozas A mindig zsúfolt Baross téren, a Budapest 72. számú postahivatalban megkezdte működését a világ egyik legkorszerűbb levélfeldolgozó gépsora. Igaz, egyelőre még csak húszszázalékos terheléssel, de már munkába állt a bonyolult Toshiba gyártmányú berendezés. Nem olcsó mulatság, s bizony az sem mellékes szempont, hogy ezentúl másként kell megcímezni levélküldeményeinket. Tehát még a közönséget is „át kell nevelni". Akkor miért szorgalmazta a posta az új berendezés mielőbbi felszerelését? — Postahivatalunkon áramlik keresztül a levélforgalomnak mintegy harmada — tájékoztat Székelyhídi Lajos hivatalvezető. — Az utóbbi időkben szinte elképesztő állapotok uralkodtak nálunk: nem fértünk el, kénytelenek voltunk a folyosókon tárolni a napi küldeményeket. Papíron 170 ember foglalkozik a levelek és egyéb küldemények kézi válogatásával, három műszakban. A tényleges létszám 50-nel kevesebb; hiányukat nagyon megérezzük. — A beruházás tehát egyértelműen a posta „haszna" lesz? — Szó sincs róla. A berendezés segítségével lényegesen meggyorsul a küldemények átfutási ideje, még azoké is, amelyeket nem a gép dolgoz majd fel. Számoljunk csak: nálunk negyven ember munkáját takaríthatjuk meg, ha teljes üzemmel dolgozik az automata. A Nyugati pályaudvar melletti 62. számú postahivatalban hatvan, vidéken pedig mintegy 150 dolgozóval kevesebbet kell foglalkoztatnunk a levélfeldolgozásban, a gép jó- voltából. Országosan csökkenti a létszámhiányt, s e tény szemmel láthatóan javítani fogja a klasszikus posta szolgáltatásait. Könnyebb lesz a hét postavonaton és a több mint félszáz mozgópostában a szolgálat. Az eddigi tapasztalatokat Miklósi József, a hivatal helyettes vezetője összegezi: — A mérések szerint pillanatnyilag háromszázalékos a hibaarány. A gép hibájából és a helytelen címzésből adódik. A gépet az itt-tartózkodó hat japán szakember állandóan ellenőrzi, s elvégzik rajta a szükséges finomításokat. A posta felkészült az új címzésekre való átállásra; prospektusok, reklámok, filmek, tájékoztató füzetecskék segítik a lakosságot az új minták elsajátításában. Ettől függetlenül még jócskán akadnak helytelenül címzett borítékok, képeslapok, levelezőlapok. Mi erre is felkészültünk; van egy gépterem, ahol a kézi irányítók besegítenek. A nagyobb baj az, ha a gép téved, de nem a saját hibájából. Az irányítószámoknak fenntartott négyzetekbe írógéppel beírt adatot az optikai karakter-leolvasó automatikusan kézírásnak véli, s téved. Az irányítószámot ilyenkor a címzés utolsó sorába szükséges írni. A japán szakember ellenőrzi a gép működését Riport a feladónak — Külföldre hogyan címezzük a borítékot? — A piros négyszögek a hazai irányítószámé. A külföldre menő küldeményeket tehát másképpen kell megcímezni, nehogy a beírt irányítószám alapján a gép valamelyik hazai településre juttassa azt el. Akad olyan ország, ahol öt-, másutt hatjegyű irányítószámot alkalmaznak. Tipikus hiba, hogy újabb négyzeteket rajzolnak a már elő- nyomottak mellé, netán két számjegyet Írnak egy mezőbe. Külföldre ugyanúgy kell megcímezni a küldeményt, ahogy eddig, az egyetlen különbség: a gép segítségét szolgáló X jelzés. Megnézzük a hatalmas automata gépsort. Kincset ér, nem véletlen, hogy másfél évi bontás, átalakítás, fúrás, faragás után légkondicionált terembe került. A falakon hangszigetelő tapéta, nem mintha hangosan működne a berendezés, de nem árt az, legalább nem jut ide fel az utca zaja. Hozzák egymás után az egységládákat, tartalmukat sorra beöntik a garatba, ahonnan különböző irányokba juttatja el o küldeményeket a gép. Válogat: csak a 135—240 mm hosszú, 85—125 mm magas, legfeljebb öt milliméter széles leveleket dolgozza fel. Ezeket kikeresve megkezdi a „címre állítást”, ezt szolgálja a borítékok jobb alsó sarkában látható három függőleges vonal. Szokatlanul nagy a tempó, a gép falja a leveleket. A legvégén kötegekbe kerül az azonos helyre címzett valamennyi levél: irány a mozgóposta. F. Gy. Az automata válogat: csak a 135—240 mm hosszú, 85—125 mm magas és 5 mm széles leveleket dolgozza fel Új irányelvek, szervezett foglalkoztatás Diákmunka a szorgalmi időben A mezőgazdaság igényli a legtöbb segítséget • A népgazdaságnak szüksége van a munkáskezekre, különösen a kampányjellegű feladatok végrehajtása idején. Évek óta Baranya megyében is nagy segítséget jelentett a diákok foglalkoztatása, elsősorban az őszi mezőgazdasági munkáknál. A korábban spontán kialakult kapcsolatok az iskolák és a gazdaságok között ettől a tanévtől kezdve szervezetten, az Állami Ifjúsági Bizottság irányelveinek megfelelően folytatódnak. Az AlB állásfoglalása értelmében a tanulók szorgalmi időben — azaz a tanítási év alatt — végzett, legfeljebb 12 napig tartó, közhasznú munkája „elsősorban a tanulók munkára nevelését, személyiségük sokoldalú kibontakoztatását szolgálja, szervesen illeszkedik a tanév oktatási rendjéhez, egyben hozzájárul a népgazdaság mun- kaerőszükségletének kielégítéséhez is". / A vállalatok, gazdaságok a diákokat, vagyis az általános iskolák hetedik, nyolcadik osztályos tanulóit, valamint a középiskolásokat — munkakönyv nélkül foglalkoztatják. Az általános iskolások díjazása_az iskolán keresztül, kollektiven történik, a középiskolások személyenként kézhez kapják a fizetést. A fent említett irányelvhez kapcsolódik a MŰM, illetve az Egészségügyi Minisztérium állás- foglalása, mely a pedagógusok és tanulók bérezését, valamint a munkavégzés fiziológiai, egészségügyi követelményrendszerét szabályozza. A Baranya megyei Tanács munkaügyi osztálya, az illetékes szakigazgatási szervek, ifjúsági szervezetek, a szakszervezet bevonásával és természetesen a munkáltatókkal, valamint a munkavállaló iskolákkal együttműködve, elvégezte a szervező munkát. Ennek eredményeképp az iskolák és az üzemek megkötötték a szerződéseket, a megye területén ezzel kapcsolatos munkaerő igény nem maradt kielégítetlenül, már ami a mezőgazdaságot illeti. Döntő mértékben ugyanis az őszi betakarítási rrtunkák igénylik a legtöbb segítséget. Az ipari, építőipari és szolgáltatói ágazat átlagosan 10—15 főt tudna foglalkoztatni egy-egy turnusban, ez viszont nehezen összehangolható a tanterv szerinti munkával. Az 1978/79-es tanévben tehát a szorgalmi időben a mező- gazdaságot segítik a diákok. Hogy milyen szükség van rájuk, azt jól szemlélteti a megyei tanácsra eljuttatott igénylések statisztikája. Eszerint 26 termelő- szövetkezet, 5 állami gazdaság és a Szigetvári Konzervgyár várja ősszel a diákokat. '
