Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-27 / 267. szám
u Dunántúli napló 1978. szeptember 27., szerda 1978. SZEPTEMBER SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ADALBERT nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.37 — nyugszik 17.33 órakor. A Hold kél 0.33 .— nyugszik 15.12 órakor. 4 kezétef lililrpl Bondor Józsefnek, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának vezetésével kedden pártküldöttség utazott az Ausztráliai Szocialista Párt III. kongresz- szusára. A küldöttség egyúttal eleget tesz az Új-zélandi Szocialista Egységpárt meghívásának is. * Kedden elutazott Budapestről a Havannai Tanács küldöttsége, amely a Fővárosi Tanács vendégeként tartózkodott Magyarországon. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Kelemen Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, Miguel Angel Reguero, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetségének tanácsosa, valamint Václav Moravec csehszlovák nagykövet búcsúztatta. * Gergely István államtitkár' nak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének vezetésével kedden hazaérkezett Moszkvából a magyar vízügyi küldöttség, amely Jevgenyij Alekszejevszkij- nek, a Szovjetunió talajjavítási és vízgazdálkodási miniszterének meghívására tárgyalt a kétoldalú vízügyi műszaki-tudományos együttműködésről. * Lennart Bodström elnök vezetésével, a SZOT meghívására, kedden Budapestre érkezett a Svéd Tisztviselők és Alkalmazottak Központi Szervezetének (TCO) hivatalos küldöttsége. ♦ Jogi tanácsadás A Dunántúli Napló szerkesztősége szeptember 27- én, szerdán délután S-töl 6 óráig jogi tanácsadást tart székházában (Pécs, Hunyadi út 11.). A tanácsadás díjtalan. ♦ — Szoboravatás. A XI. siklósi szobrász szimpozion betonprogramjának keretében Pécsett, a Pannónia Sörgyárral szemközti téren elkészült Kígyós Sándor betonszobra. A térplasztika ünnepélyes átadását holnap, csütörtökön délután négy órai kezdettel rendezik meg. Ma este MOZI Petőfi: Pokoli torony (f4, 7) Kossuth: A rendőrnő (10, 12) Csizmás kandúr a világ körül (f3, f5) Lila ákác (f7, f9) Tanárképző Főiskola: A szabadság katonái III—IV. (5) FÉK: Az Egér és a Macska (7) Harkány: Váltságdíj egy halottért (6, 8) Komló, Május 1.: Magyarok (f5, f7) Komló, Zrínyi: Péter cár és a szerecsen (4) Fuss utánam, hogy elkapjalak (6, 8) Mohács: Radó Sándor: Dóra jelenti (6) Nyitány (8) Várható időjárás szerda estig: változóan felhős idő, elszórtan kisebb esővel, futó záporral. Mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A hajnali órákban több helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Földrengés Budapest közelében Kedden délután 17 ón 47 perc 38 másodpereire □ Magyar Tudománya Akadémia geodéziai é geofizikai kutató intézet szeizmológiai osztályána műszerei földrengést jelez tek. A földmozgás a Rich ter-skála szerint 3,5 erős ségű volt. A rengés a epicentrumban — amei feltehetőleg Dunaharaszl térségében volt — néhán másodpercig tartott. I Magyar Tudományos Aka démia piszkéstetői föld rengésjelző állomásán 1 másodperccel késöbl ugyancsak regisztrálták < — Lahtiból finn villamos-szakemberek ötfős csoportja érkezett Baranya megyébe, a Budapesti Elektrotechnikai Egyesület vendégeként. Szeptember 26-án a DÉDÁSZ szakembereivel, valamint az Elektrotechnikai Egyesület pécsi csoportjának vezetőivel találkoztak. A finn főenergetikusok, főmérnökök, üzemvezetők öt napon át ismerkednek a DÉDÁSZ munkájával, így ellátogatnak többek között a Szigetvári Cipő- és Konzervgyárba, valamint a Porcelángyárba is. — A Kertészeti és Parképítő Vállalat befejezte az Uitz Múzeum udvarának rendezését, s még e héten elkészül a Kodály Zoltán úti kollégium környékének, valamint Kertvárosban a Sarohin tábornok úttól nyugatra fekvő udvarnak a parkosítása. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetogek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér. Pécs, Veress Endre u. 2. sz. 10/7. sz. gyógyszertár. *---------------------------O któberi vásárok Október 1. Pécs, országos állat- és kirakóvásár és országos autó- és motorvásár. 2. Dunaszekcső, országos állat- és kirakóvásár. 4. Villány, országos állat- és kirakóvásár. 8. Pécs, országos autó- és motorvásár. 8. Pécsvárad, országos állat- és kirakóvásár, 11. Szent- lőrinc, országos állat- és kirakóvásár és országos autó- és motorvásár. 13. Szigetvár, országos állat- és kirakóvásár. 15. Szigetvár, országos autó- és motorvásár. 15. Mohács, országos autó- és motorvásár. 15. Mázaszászvár, országos állat- és kirakóvásár. 16. Mohács, országos állat- és kirakóvásár. 18. Vajszló, országos állat- és kirakóvásár. 20. Boly, országos állat- és kirakóvásár. 25. Máqocs, országos állat- és kirakóvásár. ♦ — Téliesitik a Hullámfürdőt. Áll már a téli sátor a Hullámfürdőben. A hét végére befejeződnek a munkálatok, s vasárnap reggel fél nyolckor megnyílik az uszoda a nagy- közönség -előtt. — A Hazafias Népfront Baranya megyei Elnöksége mellett működő nő- és rétegpojjtikai munkabizottság tagjai tanácskoztak tegnap délután Pécsett, a HNF titkárságának tanácstermében. A munkabizottsági ülésen megtárgyalták a nőpolitikái határozat végrehajtásának tapasztalatait, illetve az idős emberek helyzetét és társadalmi tevékenységbe való bevonásuk eddigi eredményeit. 04-05-07 Szigetvár közelében közlekedett motorkerékpárjával szeptember 25-én este Gulyás Jó' zsef 50 éves szigetvári lakos. Előzni kívánt egy lovaskocsit, de közben már őt előzte egy személygépkocsi. Ezért Gulyás fékezett, s ekkor a motorkerékpár felborult. A motoros köny- nyű sérülést szenvedett. * Figyelmetlenül lépett az úttestre hétfőn este Rácvároson Dékány Lajosné 63 éves pécsi lakos és nekiszaladt egy szabályosan közlekedő motorkerékpárnak. A gyalogos súlyos, a motorkerékpáros könnyű sérülést szenvedett. Októberbe« és novemberben rendkívüli tárgynyereménysorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság októberben és novemberben a rendes havi jutalomsorsoláson felül az előfizetéses lottószelvények és a hónap egy-egy hetének szelvényei között rendkívüli tárgy- nyeremény-sorsolást rendez. A rendkívüli sorsoláson részt vevő hét számait az októberi, illetve novemberi utolsó lottóhúzás után sorsolják ki. A -endkivüli tárgynyeremény-sorsoláson havonta összesen 500 nyereményről döntenek. A főnyeremény sorsolásonként egy Moszkvics személygépkocsi. A malomvölgyi pihenőpark felmérése közben Steiner Tibor és brigádja rendkívüli méretű óriás pSfeteggom- bát talált. A gomba súlya 7 kiló 30 dekagramm, leghosszabb átmérője 57 centiméter, kerülete 137 centiméter. Fotó: Erb János — Első Fejér megyei kapcsolatát alakította ki a Pécsi Kesztyűgyár; együttműködik a sárbogárdi Mezőföldi Ipari Szövetkezettel. Az ottani szövetkezeti és bedolgozó munkások évente mintegy ötmillió forint értékű munkát végeznek, selyembélést és síkesztyűk bélését varrják. Nocsak! I épdelek a pécsi “ utcán, ám két kukaláda zárja el az utat. Madzagok is libegnek felettük, eme felirattal: „Szegbelö- vés! Belépni tilos!" Hunyoritok egyet és elolvasom még néhányszor, hátha irás- hiba van benne. Mert jó tudni, hogy ez a felirat információ vagy fenyegetés!? (Földess y) Esküvő KOVATS KINGA JUDIT és SZOROKA MIHÁLY szeretettel értesítjük kedves barátainkat és ismerőseinket, hogy 1978. szeptember 21-én Mozsgón házasságot kötöttünk. A Zöldért mai árai A tölteni való paprika kilója 15 forint, a lecsópaprika 5 Ft, a paradicsompaprika ára 15 illetve 12 Ft. Az első osztályú sorolt paradicsom ára 6,60, a nem sorolt első osztályú 4,80, a másodosztályú 3,60, a befőzési paradicsom kilója 2 forint. A fejessaláta, méretétől függően 3,60 és 3 Ft, az első osztályú fejeskáposzta kilója 2,80, a másodosztályú 2 Ft. A cékla ára 3,40, illetve 2,40, a sütőtök 4 forint, a hónapos retek ára 3 forint. Az arany- parmen alma 6,40 és 4,80, a körte 9 és 6 Ft. A csemege- szőlő fajtától függően 16, 15, 12 és 8 forintba kerül. ♦ — Végső búcsú Réz Adómtól. Mély részvéttel vettek végső búcsút Réz Adóm írótól, műfordítótól családtagjai, barátai, munkatársai, tisztelői kedden a Farkasréti temetőben. A koszorúkkal borított ravatalnál Csurka István író mondott búcsúbeszédet, emlékezve személyiségére, mindig derűs egyéniségére. ♦ Közlemény A PMSC értesíti szurkolóit, hogy a mai PMSC—Kaposvári Rákóczi NB-s kupamérkőzésre c pártolótagsági igazolványok és a bajnoki labdarúgó-mérkőzésekre váltott bérletek nem érvényesek. Változékony idő! DUNÁNTÚL V NYUL LUDOVIKA és INHOFF PÉTER szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1978. szeptember 30-án 18.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). MULLER ERZSÉBET és POT6 ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1978. szeptember 30-án 13.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). Heti Időjárás előrejelzés a dunántúli megyéknek. Az elmúlt héten eleinte az észak—északnyugat felől több hullámban áramló hűvös le* vegő határozta meg időjárásunkat. A gyors, egymásután érkező kiterjedt felhő és eső* zónák hatását az Alpok és a Kárpátok vonalai erősen csők7 kentették, így a lehullott eső mennyisége csak a Dunántúl északnyugati részén érte el egy-két helyen az 5 mm-t, ami már jelentős mennyiségnek számít. A hőmérséklet napi közép- értéke 3—5 fokkal alacsonyabb volt, mint az elmúlt száz évi átlag. A hét végétől a hűvös levegő már csak érintette* a Kárpát medencét és az időjárás irő- nyitását a Nyugat-Európa felől ránk húzódó anticiklon vette át. A felhőoszlató légmozgások elősegítették a napsugárzás hatásának érvényesülését, amihez a hét elején szubtrópusi eredetű levegő is érkezett a Kárpát medencébe. Mindezek hatására hétfőn a nappali fel- melegedés többfelé megközelítette a 30 fokot. Az elkövetkező napokban nyugat felől megnövekszik a felhőzet és sokfelé várható eső, záporeső, néhány helyen zivatar is. A hét véqére ismét csökken a felhőzet és csak elszórtan várhatók futó esők. Az élénk, időnként erős délnyugati, nyugati szél később észa- kiasra fordul. K. DombroYszhijt A szürke hangyák Túdomáriyos-fantaszfikus regény Fordította: Kovács Sándor 18. A begyűjtést mindig gyorsan és meghatározott időben kell elvégezni. Ezért a farmerek szívesen alkalmaznak napszámosokat. Ha a szedési időnek vége, vele együtt a munka is befejeződik. Északabbra kell kocsikázni, ahol a gyümölcsök később érnek be. Ilyenformán Vasco Moraes tavasszal a délre eső területeken kezdte el vándorútját, s fokozatosan haladt észak felé, mígnem eljutott Kanada határáig. A telet ilyen-olyan alkalmi munkákkal húzta ki, s tavasszal megint nekivágott délnek. Ezért volt számára az autó létfontosságú. Nem hajtott gyorsan, kímélte az öreg masinát, mert ki tudja hány évet kell még neki szolgálnia. Meg azért is lassan ment, hogy szem elől ne tévessze azt az utat, mely Thomas Rendey farmjára kanyarodott be, ahol éppen szükség volt napszámosra. Bal felől egymás után robogtak el a kocsik, jobbról pedig egy autótemető csüggesztő telepe húzódott. Mögötte tülkölés hallatszott. Moraes a visszapillantó tükörbe nézett — egy hatalmas, vörösre festett teherautó dudált, pótkocsija olyan hosszan nyúlt el, akár egy híd. A teherautó erőlködve felbőgött, utat követelt magának. Moraes letért egészen az út pereméig, de a sofőr tovább dudált. A hosszú pótkocsi zavarta a manőverezésben. Moraes ráhajtott az útpadkára, a kerekek ugráltak a betonfogazaton. Balról hirtelen forró levegő csapta meg az arcát, s a bal első kerék hangosat roppant. A kormány megrándult, Moraes alig tudta a kezében megtartani. Felhajtott az útszegélyre és kiszállt. Körüljárta az öreg masinát, megrugdosta az első kerekét. A kerék elferdült, lötyögött a tengelyen. A csapágy tönkrement, szétmorzsolódott az egyik acélgörgő. • Moraes zavartan körülnézett. Az út az erdőbe kanyarodott. Arra nem is gondolt, hogy segítséget kérjen a legközelebbi benzintöltő állomáson. Az egész tőkéje mindössze egy dollár harminc cent volt. Ha lett volna nála pótcsapágy, egy óra alatt megjavította volna. De nem volt. Maradt az a lehetőség, hogy, visszamenjen és megpróbáljon megfelelő alkatrészt szerezni az autótemetőben. Moraes kivett a csomagtartóból egy csavarhúzó kulcsot és elindult az országúton. Néhány száz méter után letért, átugrotta az árkot és egyenesen az autótemetőbe ment. ‘ Lassan bandukolt az autótetemek halmai között, kereste, nincs-e valahol egy ötvenes években kibocsátott ..Plimouth". Olyan autóra lett volna szüksége, mely baleset folytán került ide, nem pedig természetes elhasználódás következtében. Csak egy ilyen kocsiban maradhattak meg az alkatrészek használható állapotban. Lassacskán eljutott a roncstelep végére, mely határos volt az erdővel. Itt meg is találta, amit keresett - egy ugyanolyan évjáratú „Plimouth”-ot, amilyen az övé, Felül volt, s Moraesnek fel kellett másznia a kocsik tetejére, hogy hozzáférjen az első kerékhez. Az öreg karosszériák gyűröttek és erősen rozsdásak voltak, a vékony bádoglemez néha egyetlen érintésre porrá törött, de azok a részek, melyek be voltak festve, még tartották magukat. Amikor felkapaszkodott, Moraes nagy szürke hangyák tömegét vette észre, melyek az alkatrészeken nyüzsögtek. (FolytatjukI A RÁOiÖ §£ lilliilijíil! RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ: 8.30: Mozart: D-dúr divertimento. 9.00: Katedra. 9.30: Labirintus. 9.45: Beszélni nehéz. 10.05: Kiskondás Jankó. Mesejáték. 10.48: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.03: Starker János gordonkázik. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Könyvszemle. 13.30: Népi zene. 14.04: Kóruspódium. 14.12: Jean Christophe. Romain Rolland regénye rádióra alkalmazva. III. rész: Az első szerelem. 15.10: Operarészletek. 16.10: Népi zene. 16.30: Paul Badura-Skoda, Jean Fournie» és Antonio Janigro Haydn-fel- véteieiből. 17.07: Gyógyítás gyógyvízzel. 17.32: Beethoven: VI. ,,Partorale" szimfónío. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: Gondolat. 20.00: Bemutatjuk új Liszt-lemezünket. 20.58: Kis mo-^ gyár néprajz. 21.03: Nótákr 21.29: Tudomány és gyakorlat. 22.20: Tíz perc külpolitiko. 22.30: Filmdalok. 22.45: Peter Stein színházi műhelyében. 23.00: Zenekari muzsika. 0.1Ű: Operettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Népdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Lehár operettjeiből. 9.40: Külföldről érkezett . . . 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: Tánczene Moszkvából. 12.33: Magyar muzsiko. 13.33: Tyúkok és kakasok. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.05: ötödik sebesség. 18.00: Egy kis figyelmet kérek. 18.10: Barangolás régi hanglemezek között. 18.38: Közvetítés az U. Dózsa —Zbrojovka Brno BEK, az F. F. Kalmar—FTC KEK és az Adana Spor—Bp. Honvéd UEFA Kupa mérkőzésről. 19.30: Országtérkép hangjegyekből. 20.45: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatja. Háromesélyes nyár. Rádiójáték. 21.34: Ránk» György: Pornódé király új ruhája. Meseopera. 23.08: Mexikói dallamok. 23.20: Könnyűzene éjfélig. PÉCSI RÁDIÓ: 17.00: Hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális, zenés magazin. Szerkeszti: Borsos József. A taralomból: A munkavédelem- .xől. — Sárguló határban. — Z. Soós István festőművész. — A szerkesztőség postája. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Brahms: Magyar táncok. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Révfalui emlékek . . . Franko- vics György riportja. — Dalok a Dráváról. — Hírek. — A népzene forrásainál. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Ifjúsági koktél. Szerkeszti: Hoffmann Antal. — Pályakezdő nemzetiségi óvónő. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 7.59: Tévétorna (ism.t sz.)- 8.05: Magyar nyelv és irodalom (ált. isk. 6. o.). 8.45: Pedagógus továbbképzés. Magya* nyelv és irodalom. Tudásszinf felmérés. 9.25: Ének — zene. A zenei írás-olvasás kezdete (sz.). 1C.00: Érdekes állatker- tek. NSZK filmsorozat. 9. rész. A djakartai állatkert (ism.). 10.25: Donna Juanita hét ka landja. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. IV/1. rész (ism.) 12.20: Delta. Tudományos híradó (ism.). 13.05: Magyar irodalom (ism.). 13.40: Pedagógus továbbképzés. — Tudásszint felmérés (ism.). 14.15: A zenei írás-olvasás kezdete (ism., sz.). 14.55: Három tv- híradó bemutatása (az októbe* 4-i kameraadáshoz). 16.18: Hírek. 16.25: Közművelődés közelről. 17.05: Reklám. 17.15; Szépen, jól, magyarul. 17.25; A Közönségszolgálat tájékozto tója. 17.30: Reklám. 17.40: U. Dózsa—Zbrojovka Brno. Bajnok- csapatok Európa-Kupája labdo- rúgó-mérkőzés. Közvetítés ® Megyeri útról (sz.). A szünetben: Esti mese. 19.25: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: A fantázia. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm (sz.). 20.55: Panoráma. Jelenségek o világpolitikában. 21.20: Telesport: A labdarúgó kuponom eredményei. összefoglaló c* MTK VM—Politechnika Timisoara UEFA-Kupa labdarúgó^ mérkőzésről, felvételről. 22.20: Reklám. 22.25: Tv-híradó 3. MÁSODIK MŰSOR: 18.58: Nas Ekran — Unser Bildschirm. A mi képernyőnk. III. 19.30: Tv-híradó 3. 20.00: Rendhagyó sajtótájékoztató. A* MTV új hangversenysorozatáról (sz.). Közvetítés a Hiltot* Szálló Mátyás terméből. 20.20: Húsz éves a Körszínház. Dokumentumfilm. 21.10: Tv-hírodő 2. 21.30: Harlem. Hangok, arcok. III. rész. A Svéd Televízió dokumentumfilmje. (18 éver* felülieknekl) 22.45: Reklám. IUGOSZLAV TV 17.10: Magyar nyelvű tvnapló. 17.45: Távcső — gyermekműsor. 18.15: Szó és betű. 18.45: Népszerű zene. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Sportszerdo. (Európa-kupák). MÁSODIK MOSOR 18.45: Pinocchio. 19.15: Dokumentumfilm. 20.00: A BITEF a tv-ben: Hepi end — tv-drámo. 22.10:. Huszonnégy óra. 22.30: Utazás az Északi-tengeren. Dokumentumműsor. 23.20: A dzsessz nagyjai. [Tiu^cicK ezi a Toiurnuzgást. A lakosságtól érkezett bejelentések szerint a földrengést a főváros I., II., XIV., XVIII., XIX., XX., XXI. és XXII. kerületében, Budapest környékén, Du- naharaszti, Szigethalom, izigetszentmiklós, Ráckeve, Diósd, Százhalombatta, :ovábbá Dunaújváros és Simontornya térségében észlelték. A földmozgás következtében a lakások- aan néhol megmozdultak j bútorok, összecsörrentek 3 poharak. Károkról eddig iem érkezett jelentés.