Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-17 / 257. szám
DN HÉTVÉGE 6. MŰSORAJÁNLAT 1978. SZEPTEMBER 17. A pécsi stúdió „tetszés! indexe": 74 százalék Hetvennégy százalék. Sok ez vagy kevés? Ha tudjuk, hogy a tévé sikeres szórakoztató műsorainak úgynevezett tetszési indexe körülbelül 80 százalék, akkor egyértelmű, hogy a 74 százalék — sok. Azt jelzi, hogy a júliusi Pannon Krónika tetszett a nézőknek. A Tömegkommunikációs Kutatóközpont ugyanis közel kétezer tévénézőt kérdez meg rendszeresen a műsorokról, s a véleményüket vonatkoztatja a több millió nézőre. Persze más adatokat is keres, így például kiszámította, hogy ennek a műsornak a nézőszáma mintegy 320 ezer ember volt. Augusztusról még nem állnak rendelkezésre adatok, a következő Pannon Krónikát pedig még csak ezután — szeptember 22-én — sugározzák. Mégis biztos, hogy ez is hasonlóan magas indexet ér majd el. Hogy miért? — Mert ez a műsor is változatos, érdekes magazin lesz. Sikerült olyan témákat találni és feldolgozni benne, amelyek feltehetően nemcsak Baranyában, hanem az egész országban érdeklik a nézőket. Alig több mint harminc perc alatt hat téma kerül a képernyőre, s bár nem szeretném „lelőni” a poént, néhány mondat előzetesként nem árt. Először is az idegenforgalomról beszélnek a képek, nevezetesen arról a kérdésről, hogy a szálláshelyeket miért nem lehet növelni IBUSZ-fizetővendég- szobákkal. Aztán egy köröshegyi lakatosmesterről láthatunk riportot, aki bejegyzett szabadalom révén újfajta szivattyút készített. Ez a szivattyú egy éve hibátlanul működik az egyik somogyi tsz-ben, holott a többi, a gyárakban készült — állandóan elromlik. Újabb izgalmas és bosszantó kérdés: miért öntenek Kaposvárott évente több százezer forint értéket a csatornába? Riport készült a sásdi tűzoltók nehéz munkájáról is, végül Amerigo Tótról. A befejezés: egy olyan esemény megörökítése, amely szűkebb hazánkban azt hiszem mindenkinek örömet szerzett, s amelyre büszkék vagyunk: Amerigo Tot szoborkiállításának megnyitása, s a vele készített interjú. — ambrus — Ki volt Charles Boyer? Vetítik a Gázláng-ot Ezftffcilencszáznegyvendt. Akkor érkezett ez a film a magyar közönséghez. Egy évvel korábban, 1944- ben készült a' Gázláng, s új esztendőben, az első békeévben már bejárhatta a világot. Ingrid Bergman és Charles Boyer szerelmespárja szinte a föld minden mozijába eljutott és a Gázláng nemzedékek filmemléke lett Az Ingrid Bergman sorozatban a Magyar Televízió ezt is felújítja, szeptember 23-án, szombaton este 21 ára 55 perckor. A sorozatban megismerhettük Bergman sokféle arcát. Hadd írjunk most pár sort a másik világsztárról, Charles Boyer-ről. Amikor kiment Hollywoodba, a francia filmek felett meghúzták a vészharangot. Hiszen Párizsnak mindhárom nagy filmszínésze egyszerre távozott az Egyesült Államokba: Marilyn Monroe, Charles Boyer és Jean Gabin. Boyer a párizsi Sorbonne- on tanult filozófiát, s közben zenét is. Aztán ment a színiakadémiára, s néhány éves vidéki szerződéssorozat után, egyidőben a film elterjedésével, párizsi szinész lett. Igazi népszerűsége a harmincas években alakult ki, amikor a hősszerelmes szerepkörben már mindenütt megismerték és lenyűgözőnek tartották. Sima eleganciával, emberi közvetlenséggel alakította a férfiszerepek sorát, amellett kedves humorral is. A legnagyobb női sztárok voltak a partnerei: Ingrid Bergman, Marlene Dietrich, Bette Davis és közülük is a legnagyobb: Greta Garbo. Még az 1960-as évek elején vállalt nagyapa-szerepeiben is megmaradt emberi és férfias vonzóereje. Leghíresebb szerepei: Napóleon a Wa- lewska grófnőben, aztán Maugham: Színház című regényéből készült Csodálatos vagy Julia című filmben az öregedő színész. Jean Gabin híres szerepében, vagyis mint Pépé le Moko, az alvilág királya ugyanígy remeket formált, mint egyetlen magyar alakjában, Molnár Ferenc Li- liliomának címszerepében. Mozifilmjeinek száma közel kétszáz, s a legtöbbet szinte az egész világon vetítették. (Képünkön Charles Boyer Ingrid Bergmannal a Gázláng-ban). Szórakoztató zene Premier a pécsi lazz-klubban Deseő Csaba szuperegyüttese Az őszi idényre 'megfiatalodott a Pécsi Jazz Klub. Több szervezeti változás után (mint például az elmúlt évi DSMK—IH egyesülés), az Ifjúsági Ház idén már gazdaként ad otthont a leendő koncertek és klubestek nagy érdeklődéssel várt sorozatainak. Az eddigi vasárnap délelőtti matinék helyett a jövőben minden hónap harmadik kedd estjén élőzenei koncerteket, második szombatján pedig gépzenei illusztrációkkal tarkított jazztörténeti előadásokat hallhatunk. A klub programjaira neves előadók fogadtak el meghívásokat. Az idei premier máris ritkán hallható csemegét ígér. Deseő Csaba, aki brácsájának és hegedűjének jellegzetes tónusát eddig Európa szinte valamennyi jazz pódiumán megismertette, a kedd esti koncertre szuper együttest verbuvált. Másik János sokszínű elektromos (fender) zongora játéka, Richard Kruza, az egykor oly sikeres vibrafonos szintetizátoron való közreműködése. Berki Tamás blues ihlette dalai (amelyeket nemrég a Kubai VIT-en is előadott) Dandó Péter basszusa és Kőszegi Imre dobolása minden bizonnyal nemes zenei élményben részesítik majd Pécsett a jazzmuzsika kedvelőit. A fiatalok szeptemberi műsorában Görgényi Zoltán szerkesztőriporter ellátogat a rádió testvérkollektívájához, a Magyar Televízió Körzeti Stúdiójába, ahol a fiatal munkatársakkal beszélget, és azokról a műsorokról, melyek a fiatalokhoz szólnak. „Nyáron történt" címmel fiatalok vitatkoznak, beszélgetnek nyári élményeikről, benyomásaikról: mi a feltétele a kellemes nyaralásnak — pénz, jó társaság, külföldi utazás — vagy idehaza is lehet kellemesen, jól pihenni, szórakozni, felüdülni? Minderről és még sok más, a fiatalokat érdeklő témáról részletesebben a hétfői adásban, 17 óra 5 perces kezdettel. Az utóbbi hetekben már többször szerepelt ez a név egy-egy riportnál: Simon Márta. Korábban csak kaposvári, Somogy megyei tudósításokat, beszámolókat hallhattunk tőle: a Somogyi Néplap munkatársaként volt a pécsi stúdió külső munkatársa. Most véglegesen rádiós lett; de most sem vált hűtlenné Somogy- hoz: ott készült kedden 17.30- kor elhangzó riportja, mely az építkezések gazdaságosságáról, korszerűségéről mond el megszívlelendő tapasztalatokat. A szerdai Hét közben — dr. Nádor Tamás szerkesztésében — a már közelgő fűtési szezonnal foglalkozik. Ugyancsak őszi téma, hogy sok fiatal most válik pályakezdővé: milyen tapasztalatokat szereztek eddig ők és munkaadóik? A mohácsi TE- MAFORG Vállalat munkájáról is hallhatunk, és Dunántúli barangolások címmel bemutatjuk a Taródi várat, melyet tulajdonosa, Taródi István hobbyból épít egyedül, kétkezi munkával, nem egészen harminc esztendeje. Csütörtökön dél-dunántúli Baranya megyei tárlat A Baranyában és Pécsett éJő és alkotó művészek mutatkoznak be azon a közös tárlaton, amely ma délelőtt 11 órakor nyílik a Pécsi Galériában. Negyvenhat művész, mintegy száz alkotását tekintheti meg a kiállítások iránt érdeklődő közönség. Közülük tizennyolc festő, nyolc grafikus, kilenc keramikus, öt szobrász, két-két textil- tervező és belsőépítész, valamint egy-egy ötvös és üvegtervező. Legtöbbjük a Művészeti Alap, és a Magyar Képzőművészek Szövetségének tagjai, de meghívtak öt alkotót, akik az elmúlt években kifejtett munkásságukkal felhívták magukra a figyelmet és tagfelvételi kérelmüket a Dél-dunántúli Területi Szervezet támogatásával most bírálja el a Művészeti Alap. A rendezők igyekeznek teljes áttekintést nyújtani a megyében és Pécsett alkotó képzőművészekről. Igaz a negyvenhatból negyvennégyen pécsiek, csupán Molnár Sándor keramikus lakik Komlón és Kígyós Sándor Pécs- váradon. A kiállítók között találjuk az idősebb nemzedék képviselőit, akik jelentős szerepet vállaltak Pécs és a megye művészeti életében, mint Mar- tyn Ferenc, Simon Béla, Kelle Sándor és Bizse János. A háború után született fiatalok közül csak néhány név: Trischler Ferenc, Gellér B. István, Valkó László, Pincehelyi Sándor és Knoll Éva. Változatos képet adnak a kiállított művek: festmények, grafikák, kerámiák, szobrok, ötvösFürtös György kerámiája munkák, a hagyományos jellegű művektől kezdve a geometrikus alkotásokon keresztül a konceptuális művekig, bizonyítva a város és a megye sokszínű képzőművészetét 4 képzőművészeti világhét keretében szervezett kiállítást Pincehelyi Sándor rendezte és Csorba Győző költő nyitja meg. Megtekinthető október 9-ig, naponta 10—18 óráig, kedd szünnap. G. M. Nyáron történt falvakból jelentkezik zenés riportműsorával Tiszay László, Szluka Emil pedig a tudomány világának aktuális érdekességeiből gyűjtött össze egy műsorra valót. Muzsika és vers ötvözete a csütörtökön 17.35-kor kezdődő összeállítás, melyben Agócsy László vezényli a zeneművészeti szakiskola leánykarát, Bókái Mária Weöres Sándor versét mondja el, fellép a Szélkiáltóegyüttes és dr. Rónai Béla ad tanácsokat a helyes magyar beszédhez. A pénteki Kulturális magazin az évad első napjait muA nyolcvanhét A szerb-horvát nyelvű műsorban hétfőn hangzik el a Szlavóniai útinapló I. része. Filáko- vity Branko Eszéken járt, beszélt a testvérváros vezetőivel, a testvériskolák igazgatójával. Élményeit, a két város egyre gazdagodó kapcsolatát tükrözi a zenés útinapló. A szerb-horvát szerkesztőség munkatársai néha eljutnak nemcsak a szomszédos, hanem a távolabbi megyékbe, így a Pest megyében, a Cse- pel-szigeten fekvő Tököl községbe, ahol ugyancsak élnek hor- vátok. Mándity Zsivko a tamtatja be: színházi próba Kaposváron, tervkészítés a szekszárdi Babits Művelődési Központban, mit hallhatunk idén a Csontváry-matinékon, milyen kiállítások várhatók az évad során. Huszonöt év műsoraiban tallózva három érdekes, emlékezetes találkozást idéz a hangszalag: László Margit operaénekesnővel Várnai Ferenc beszélgetett, Vitray Tamást Tiszay László kérte mikrofon elé, és az azóta elhunyt orvos-tenorista, Szedő Miklós dr. hangja is megszólal Rózsa György riportjában. éves tamburás bura 87 éves szerelmesével beszélgetett, aki 30 éve vezeti a most jubiláló tamburazenekart. Szombaton húszperces összeállítás szól a szüretről: riportok mutatják be a készülődést, eredeti népdalokkal, bordalokkal. A német nyelvű adásban bácskai emberekkel beszélget kedden Wolfart János. A szüretre készülődő Villány a színhelye a csütörtöki riportösszeállításnak. A pénteki kulturális magazinban többek között a Hazafias Népfront és a nemzetiségek kapcsolatáról, együttműködéséről lesz szó. Hol? Pécs, Ifjúsági Ház: szeptember 21-én 19 órakor a földszinti klubban „Autósport — filmen” címmel Fekete Kálmán tart bemutatót a közelmúlt rallye- és hegyiversenyeiről. Az IH Komolyzenei Hanglemezklubjának szervezésében 23-án 18 órakor az ARS RENATA együttes lép föl. A műsor előtt hanglemezvásár lesz az IH előcsarnokában. Csontváry Múzeum: szeptember 24-én, vasárnap, délelőtt 10 órakor Galam- bosi László 50. születésnapja tiszteletére ünnepi matinét rendez a Janus Pannonius Múzeum és a DSMK rendezvényi csoportja. Ságvári Pincegaléria: Bi- kádi Erzsébet és Czene Béla festőművészek közös kiállítása szeptember 21-ig tart nyitva. Meszes/ Galéria: ugyancsak szeptember 21-ig látható a Bányászalkotók kiállítása. BARANYAKER „Új Tükör" klubja: Zágon Gyula szigetvári képzőművész kiállítása látható. 21-én 18 órai kezdettel vetítettképes előadás lesz Csontváry Kosztka Tivadar művészetéről. Az Ifjúsági Klubban 20-án, 19.30 órakor az IXILON Stúdió animációs filmjeit vetítik. József Attila Művelődési Ház: 04—05—07 címmel Levente Péter tart előadást gyermekeknek. Időpont' szeptember 21., délelőtt 10 és délután 14 óra. Hanglemez Hungaroton hanglemezhetek kezdődtek Pécsett pénteken, szeptember 15-én. Ezen az akción egységesen tíz forinttal olcsóbban, tehát hatvan forintért lehet több, kiváló művészlemezt vásárolni. így Sass Sylvia Wag- ner-dalokból álló lemezét, melyen a Magyar Állami Hangversenyzenekar Kóródi András vezényletével működik közre. Sass Sylvia németül részleteket énekel a Tannhäuser, a Bolygó hollandi és a Trisztán és Izolda című operákból. De a lemezen vannak a híres Wesendonk dalok is. Magyarországon először adták ki Cherubini: Medea című tragikus operáját, melyet most Lamberto Gardelli vezényel és Sass Sylvia, valamint Veriano Luchietti énekli. Madách Imre: Az ember tragédiája című alkotását is lemezen lehet majd kapni. Ezen Ádámot Lukács Sándor. Lucifert Hau- mann Péter, Évát Molnár Piroska játszó, illetve mondja el. Kapható majd — kedvezményes áron — egyebek között Cziffra György zongoralemeze és Lati- novits Zoltán Krúdy-lemeze is. A Pécsi Idegennyelvű és Zenemű Könyvesbolt ezen a héten a Széchenyi téren sátorban is árusítja a Hungaroton hanglemez hét kiadványait.