Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)

1978-09-13 / 253. szám

1978. szeptember 13., szerda Dunántúlt napló 3 Több a gorid,. mint a fejlődés A Baranya megyei Viz- mii Vállalat napi 28 000 köbméter ivóvizet juttat fogyasztóihoz, ugyan­ennyi szennyvízzel is szá­mol. Nagyrészét a házi emésztök nyelik el, 12 500 köbméternyi csatornaháló­zaton folyik a szennyvíz­tisztító telepekre. Teljesen tisztítatlanul napi 340 köb­méter szennyvíz kerül élő­vizeinkbe, továbbá 2450 köbméternyit is csak me­chanikusan tisztítanak Szennyezzük élővizeinket. Ebből viszont egyre nehe­zebb és főleg költsége­sebb jó minőségű ivóvizet nyerni! Szennyvízügyben a hetve­nes évek elején változott a szemlélet. Gyarapodtak a tör­pevízművek, tért hódított a ve­zetékes vízellátás és mind több települést kezdett foglalkoztat­ni az elhasznált víz sorsa. A házi emésztőrendszer hosszú távon nem jelenthet megoldást, hiszen ezek tartalmát is el kell időnként távolítani. De hová? Marad az egyetlen, a telepü­lés fejlődésének is zálogát je­lentő megoldás: a csatornázás. Ehhez sok pénz kell, lényege­sen több, mint az ivóvízháló­zathoz. Viszont: a csatornázás is csak úgy 'ér valamit, ha a hálózat végén ott a biológiai tisztításra alkalmas szennyvíz- telep. Ehhez még több pénz kell. Kérdés: bírja-e a település pénztárcája? A korábbi felfogás, hogy „nincs szem előtt, eddig is el­folyt valahová”, egyre tartha­tatlanabb. Nem mindegy hová és mennyit engedünk elfolyni. A megyei vízmű üzemelteté­sében Hivő telepek mindössze 9710 köbméter szennyvizet tisz­títanak biológiailag. A hiányzó mennyiség után a vállalat az elmúlt évben majd félmillió fo­rint szennyvízbírságot fizetett — legnagyobb részét Szigetvár miatt. Ezek a büntetések prog- resszive emelkednek. (Ezek csakis a vállalatot érintő ada­tok. A megye által fel- és el­használt vízmennyiség ennél lényegesen több.) Komlón elöregedett és túlter­helt a csatornahálózat, A telep a napi háromezres kapacitását meghaladó, 7500—8000 köb­méter szennyvizet fogad, en­nek nagyrészét is csak me­chanikusan tisztítva engedi a Kaszárnya patakba. Az új, korszerű telepet 1981-ben kez­dik építeni és várhatóan 1984- ben — első lépcsőként — na­ponta 12 000 köbméter bioló­giailag tiszta szennyvizet bo­csát ki. Mohácson az 50-es évek ele­jén épített és az 1975-ben bő­vített csatornahálózat jól bírja a szennyvíz- és csapadékvíz áradatot, melyet mechanikus tisztítás után, a Duna sodor­vonalába enged. Szigetváron a csak mecha­nikus tisztítást végző 650 köb­méter napi kapacitású telep 750—800 köbméter szennyvizet fogad és enged az Almás pa­takba. De már nem sokáig. Előregyártott elemekből készül az új telep első lépcsője. Két év múlva napi 2000 köbméter szennyvizet tisztít, de akkor is már teljes kapacitással dolgo­zik. A végleges kiépítés után 6000 köbmétéres lesz a napi feldolgozó-képessége. Siklóson elkészült az új te­lep, de a régi szivattyúhiány miatt áll. A kettőnek együtt kellene napi 1100 köbméter szennyvizet tisztítania. Bővítése Baranya megye szennyvizei r Uj tisztítók épülnek, a régiek bővülnek Az iszapot hasznosíthatná a mezőgazdaság a közeljövőben szükséges. A napi 4—5 köbméter kiszikkadt iszap miatt ez új lakótelepen élők akár Pécs kertvárosi la­kóknak is érezhetik magukat... Harkányban az új, próba­üzemelő szennyvíztelep a 80-as évek közepéig megoldja a szennyvízgondot. A csatornahá­lózat és az átemelők viszont már most rekonstrukcióra és bő­vítésre szorulnak. Csak áramki­maradás ne legyen, mert tar­talék aggregét hiányában le­áll a tisztítás. Biológiai szennyvíztisztító te­/ lepek üzemelnek még Bere- menden, Sásdon, Szentlőrincen, Pécsváradon és Sikondán. Ezek terhelése jóval a csúcs alatt van, bár a kiengedett víz minő­sége nem egy esetben kívánni­valót hagy maga után. Boly és Villány telepei részint már most túlterheltek és a tejüzem, vá­góhíd, borkombinát ipari szennyvize miatt nem hozzák a ténylegesen elvárható tisztítá­si hatásfokot. A felsoroltakon kívül hol vár­ható még változás a megyé­ben? Orfűn most építik. Sely- lyén már átadták és próbaüze­mei a szennyvíztisztító telep, Sá­torhelyen kezdik az építést és talán nemsokára Mázaszászvó- ron is. A szennyvíziszap elhelyezése szinte mindenütt gond ma és a jövőben sem változik a helyzet. A mezőgazdaság — bár hasz­nosíthatná — nem igényli, így marad a szabadtéri tározás. így viszont szennyezi a környezetet. Murányi László ___________________________U B gy üzlet a raktárak felől Ezer apró cikk r Áru érkezik, rakodás, tárolás, eladás, rendelés Szőlőprés, füstcső, olajkan­nák, levélszekrény, szúnyogháló, kaszakő, és amiről az üzlet nép­szerű nevét kapta: ezer apró cikk a polcokon, padlón, reke­szekben. Legtöbben csak sejtik, de vi­szonylag kevesen tudják ponto­san, mi zajlik egy üzlet „kulisz- szái” mögött; hány embernek mennyi munkájába kerül, hogy az áru mielőbb közszemlére ke­rüljön az eladótérben, s hogy mindig kedvünkre válogathas­sunk a szögek, csavarok és egyéb apróságok között. A Kossuth Lajos utcai 9. szá­mú vasboltba, az „Ezer apró cikk” szaküzletbe rendkívül gyakran, naponta átlag egy ko­csival szállítanak árut. Sokszor azonban torlódnak az utánpót­lással érkező teherautók, ilyen­kor azután megsokszorozott fi­gyelemmel és gyorsasággal kell rakodni, az árut átvenni. — Amikor az udvarra beáll egy szállítóautó — mondta Vas István, az üzlet vezetője —, a sofőr és a kísérő segítenek az árut lerakni, dehát ennyi ember kevés ehhez, így legalább két eladót ki kell vonnunk munká­jukból, hogy az átvételnél se­gítségünkre hegyenek. Lerako­dás után közvetlenül, a szállí­tók jelenlétében ellenőrizzük az egyes tételeket. Akkor jóval hosszadalmasabb és fárasztóbb a feladat, ha az áru délelőtt tíz óra után érkezik. Ekkor már tilos behajtani az utcába, s ilyenkor kénytelenek vagyunk targoncákon, kézikocsikon föl- tólni a szállítmányt a Perczel utcából. Lepakolás, ellenőrzés után következik az áru elhelyezése a raktárakban. Ez tulajdonképpen a nagykereskedelem feladatkö­rébe tartozik, az általános gya­korlat azonban mégis az, hogy a szállítók távozása után az üz­let dolgozói végzik el ezt is. — Raktáraink négy szinten helyezkednek el — magyarázza az üzletvezető, miközben elin­dulunk lifttel a legfölsőre, a padlástérbe, hogy végignézzük, hol mit tárolnak. — Amikor a lift működik, akkor' még csak egyszerűbb, de ha elromlik, het­ven lépcsőt kell megmásznia annak az eladónak, aki föntről szeretne lehozni, vagy ami még rosszabb, fölvinni valamit, üres kézzel is fárasztó, hát még ha valamilyen nehezebb tárgyat, mondjuk tüzelési felszerelése­ket cipelnek. A legfölső szinten súlyra könnyebb árut, kályhacsöveket, szeneskannákat tárolnak. A má­sodik emeleten — tizennyolc lépcsővel lejjebb — már jóval sűrűbben halmozták föl a kész­letet, s itt már súlyra nehezebb dolgokat találunk: tüzelési föl­szereléseket, olajradiátorokat, füstcsöveket. Ezen a szinten va­lamivel kisebb területtel ren­delkezik a vasbolt, mivel a mű­szaki boltnak és a Jókai téri égőboltnak egy-egy részt levá­lasztottak, csakúgy, mint a következő emeleten, ahová ép­pen mostanában költözik majd be az edénybolt raktára. Az el­ső emeleten marmonkannák, olajkannák sorakoznak, de itt már apró cikkeket is találunk. Ezekből csak néhány: villany­égők, levélszekrények, targon­cához való kerekek. Legalul, a földszinti raktár­ban, ami az eladótér mögött nyílik, a szőlőprésen kívül szin­te kizárólag apróságok vannak: itt kapott helyet az a sokat em­legetett ezer apró cikk. — A négy szint az üzlettel együttesen, amint az imént ön mondta, 1130 négyzetméter. Ilyen nagy alapterületű boltban hány eladó dolgozik? — Sajnos, kevés. Amikor az üzlet vezetését 1974 decemberé­ben átvettem, még huszonegyen voltak. Most tizennégyen fog­lalkoznak a vevőkkel, töltik föl folyamatosan az üzletet áruval és egyben rakodnak is. De eb­be a tizennégybe beleszámol­tam a négy pénztárost, helyet­tesemet és magamat is. Beszélgetés közben, amikor még el sem helyezték az összes frissen érkezett árut a raktárak, ban, újabb tételeket rendeltek. S mint később megtudtam, másnap egyszerre három autó is érkezett, a következő szállít­mányokkal. Azt hiszem, ennyi­ből is látszik, hogy ennek az üzletnek a dolgozói nehéz mun­kát végeznek nap mint nap. Jönnek-mennek a teherautók, rakodnak, cipekednek az el­adók, ellenőrzik a szállított áru mennyiségét, ha nem egyezik, reklamálnak, ha minden rend­ben, akkor a legrövidebb időn belül már kiviszik a polcokra; telefonon érdeklődő vásárlók­nak adnak fölvilágosítást, s nem utolsó sorban kiszolgálják az üzletbe betérőket. A vezetőnek ősztől még tanulókkal is kell majd foglalkoznia. Mindezt még fölsorolni is elég sok, s nem csupán azért mondtuk el, hogy egy üzletet bemutassunk, sokkal inkább azért is, hogy ha valaki egy kedvetlenebb, türelmetle­nebb eladóval akad össze va­lamelyik üzletben, ne vádolja azonnal blazirtsággal a vele szemben állót, hanem jusson eszébe, hogy egy eladó is lehet kimerült, hiszen nem csupán a pult mögött áll egész nap — holott ez is elég fárasztó —, de súlyos tárgyakat emelget, cipel, emeletről emeletre. Diicső Csilla A várost évszázadok érlelik Szép magyar városok Granasztói Pál új kötetéről Születésnapi ajándék ez a könyv, az ünnepelt ajándéka olvasóinak. Granasztói Pál új kötete a szerző 70. szüle­tésnapja előtt jelent meg. A kiváló író és építész-esztéta a magyar városok egyre né­pesebb táborából tizenkettőt választott ki, hogy Czeizing Lajos kitűnő fényképei segít­ségével kíséreljen meg vá­laszt adni a kérdésre: szé­pek-e, és miért a magyar vá­rosok? A kérdés egyébként is idő­szerű. Hazánkfiai előtt kitá­rult a világ és szerte Európá­ban Moszkvától Madridig év­ezredek történelmi múltjának emlékeit őrző, vagy hipermo­dern városokkal ismerkednek. Akár az egyik, akár a másik ejt bámulatba, mindenkép­pen összehasonlítást teszünk, s ilyenkor hajlamosak va­gyunk elmarasztalni a mi, attraktív látványosságokban kétségkívül szegényebb váro­sainkat, feledve- azt az egy­szerű tényt, hogy a nyilván­valóan meglévő szépségeket a megszokottsóg tompítja. Granasztói Pál e könyve: kedvcsináló a hazai utazá­sokhoz, egy sajátos bédek­ker, hiszen Czeizing Lajos se­gítségével a tizenkét kiválasz­tott város olyan részleteit vetíti elénk, hozzájuk fűzött rövid magyarázatokkal, hogy az ismert is ismeretlennek tűnik, s a megismerés vágyát ébreszti fel bennünk. A tizen­kettő: Győr, Sopron, Szom­bathely, Esztergom, Székes- fehérvár, Veszprém, Pécs, Eger, Szeged, Debrecen, Mis­kolc, Salgótarján. A puszta felsorolásból is látni, hogy a szerző elsősorban a történel­mi múltú magyar városokat segít közelebbről szemügyre vennünk, s csak egy van, a kötetet záró Salgótarján, amely egyértelműen és csak­is mai, a mi korunk alkotá­sa. Nem titkolt szándékos­ság van ebben, a szetző nyitvahagyja a lehetőséget más, hasonló kötetek össze­állítására. A bevezető tanulmányban a városok múltjának idézését azzal indokolja a szerző, hogy ebből tanulhatjuk meg, hogyan lehet és kell várost építeni, városképet alakítani. Ennek kapcsán fontos alap­fogalmakkal ismerteti meg olvasóját. Közülük egyet idé­zünk: „A várost a folyama­tosság, sok-sok évszázad ér­leli, s a jövőben is évszáza­dok fogják tovább érlelni. Végérvényes képet tehát ne­héz róla készíteni”. Figyelem­reméltó megállapítás ez. A mi felgyorsult évtizedeinkben városok születésének vagyunk tanúi, nemritkán egy-másfél évtized alatt épülnek fel sok­ezer embernek otthont adó városrészek. És mi a „végér­vényes képet” tüstént szá- monkérjük, amint beköltö­zünk a lakásba, s egyszerűen nem vesszük tudomásul, hogy míg pl. egy pécsi belváros olyanná lett, mint amilyennek ma látjuk, évszázadok teltek el, s nemzedékek tették le a maguk kézjegyét. A kötet kétszeres váloga­tás eredménye: válogatás a közel 90 magyar városból és válogatás a tizenkettő leg­szebb városképeiből, részle­téből. Lapozgatva a gazda­gon illusztrált kötetet, sze­rencsésnek találhatjuk mind az egyik, mind a másik válo­gatást. Nemcsak a tizenkét városról, hanem rajtuk ke­resztül valamennyi magyar városról — természetesen a fővárost kivéve — képet ka­punk. S ez még akkor is igaz, ha elismerjük, hogy a többi­nek is megvannak a maguk sajátos vonásai, a másikkal össze nem vethető városké­pei. A nagyon tömör bevezető tanulmány az összkép leg­fontosabb ismérveit vázolja fel, hogy könnyebben iga­zodjunk el az egyes városok bemutatását szolgáló másfél­kétoldalas ismertetőkben. Ezek mindegyikét a várost leginkább jellemző mondat­tal vezeti be a szerző, a Pécsről szólót így: „Pécs egyik legszebb és mondhatni legkülönlegesebb városunk". Ezután nem csodálkozhatunk azon, hogy Granasztói Pál megkülönböztetetten meleg hangon és nem leplezett sze­retettel ajánlja az olvasó fi­gyelmébe a Mecsek alji vá­rost, amelyről - a tudatból kitörölhetetlen gyermekkori emlékek hatásaként — más műveiben is hasonló hang­nemben emlékezik meg. És talán az is a város iránti el­fogultságát jelképezi, hogy a kötet 256 fényképe közül egyetlen egyen látható a szerző is, amint megpihen a tettyei romoknál. Értékes mű Granasztói Pál új kötete, s ennek értékét még az sem csökkenti, hogy anyaga 1974—75-ben állt ösz- sze, s időközben egy s más megváltozott városainkban. A képeket nézegetve mind a tizenkét városban élő olvasó megtalálhatja az idejétmúl­takat. Mi pécsiek pl. a Sza­badság utat, ahol nincs már zöldsáv, vagy az uránvárosi panelházakat, amelyek idő­közben új, színes ruhába öl­töztek. Dehát ez is a szerző által említett folyamatosság­hoz tartozik: Czeizing Lajos­sal nem végérvényes képet rögzítettek a tizenkét szép magyar városról. (A kötet a Corvina Kiadó gondozásában, a képzőmű­vészeti világhét alkalmából jelent meg.) Hársfai István IKR-közgyülés Pécsett Évente 700—800 ezer forint értékben szerez be és helyez ki törlesztésre korszerű gépeket, eszközöket partnereinek a Bá­bolnai IKR Közös Vállalat, amely tegnap délelőtt Pécsett, a Cserkúti Növényvédő Állomá­son tartotta idei részközgyűlé­sét a Tolna-Baranya megyei 'termelési körzet partnergazda­ságai részvételével. A közgyű­lést Baksai Antal, a közös vál­lalat igazgató tanácsának el­nökhelyettese nyitotta meg, majd Tóth László termelési igazgatóhelyettes és Nagy Mi­hály közgazdasági igazgató is­mertették a közös vállalat 1979. évi tervét. A rendszerbe vont nö­vények — búza, kukorica, cu­korrépa, napraforgó és zöldta­karmányok — hozamtervét átlag 10 százalékkal emelik. Javítják a gép- és eszközellátottságot, s kidolgozzák a folyékony műtrá- gyázási technológiát, amelyet fokozatosan, több éves, mintegy 40 millió forintos beruházási program keretében kívánnak a partnergazdaságoknál bevezet­ni. A program keretében Bábol­nán felépül egy folyékony mű­trágya előállító üzem, amelyet a hazai vegyigyárak látnak el alapanyaggal. A pécsi körzet 21 partnergaz­dasága közül tíznek lejárt Bá­bolnával az ötéves szerződése, a tegnapi napon azonban mind a 10 gazdaság újabb öt évre aláírta a szerződést. Az IKR- rendszer továbbra is törlesztés­re helyezi ki a gépeket, kezde­ményezték a bábolnai termény- szárítók törlesztéses felépítését is, mivel a partnergazdaságok szárítókapacitása szűk, ami az őszi felkészülés egyik legkomo­lyabb problémája az IKR-nél.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents