Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-11 / 220. szám
Duiiántan napló 1978. augusztus 11., péntek hírek 1978. AUGUSZTUS 11 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából TIBORC nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.34 — nyug* szik 19.04 órakor. A Hold kél 12.12 — nyugszik 22.36 órakor. Christiaan Eijkman C zázhúsz évvel ezelőtt, 1858. augusztus 11-én született — és 72 éves korában, 1930-ban halt meg — Christiaan Eijkman No- bel-dijas holland orvos, fi- ziológus és bakteriológus. Orvosi tanulmányait az amszterdami egyetemen végezte. Eleinte az élettan érdekelte, de amikor a holland-keletindiai hadseregben katonáskodott, figyelme egyre inkább a bakteriológia leié fordult. Betegsége miatt hamarosan leszerelték és csak 1886-ban került vissza ismét Kelet-lndiába, hogy egy orvosi kutatócsoporttal a beriberi néven ismert betegséget tanulmányozza. Ez a munka nehezen haladt előre, de 1896- ban végülis sikerült megoldania a rejtélyt. A bakteriológiai kutatások véged nevelt csirkék közt a beriberi tüneteit mutató betegség tört ki, amikor hántolt rizssel etették őket. Ez az, amit mi „táplálkozási hiánybetegségnek" nevezünk, s a hiányzó anyagot egy másik tudós — C. Funk — elnevezte vitaminnak. Ma este MOZI Park: A néma dosszié (f4, fó, f8) Park-kert: Meghívás egy gyilkos vacsorára (8) Petőfi: Felkavart víz (f4, hn6, 8) Kossuth: A néma dosszié (10, 12) A sólyom nyomában (2, n5) Suttogások, sikolyok (f7, f9) Ifjúsági Ház: Csak egy asz- szony (6) Tanárképző Főiskola: Gulliver (5) Szerelmek és előítéletek (f8) Komarov-kert: A dal ugyanaz marad (f8) Kertváros: Ahová lépek, ott fű nem tévém (f8) Fekete Gyémánt: Tappan- csok, mancsok, állkapcsok (6) Jószerencsét: Galiba az állatkertben (4, 6) Rákóczi: Csizmás kandúr a világ körül (5, 7) Május 1.: öngyilkosság vagy gyilkosság? (f6) Boly: A leigázottak bolygója (7) Harkány: A Noszty fiú esete Tóth Marival (10) Már ez is probléma? (7, 9) Komló, Május 1.: Nyestfiak (f5, f7) Komló, Zrínyi: ABBA (4, 6) Majakovszkij nevet (8) Mohács: Blöff (6, 8) Pécsvárad: Vadember (7) Sásd: A választ csak a szél ismeri (7) Sellye: Amerikai cigaretta (8) Siklós: Fotó Há- ber (6, 8) Szigetvár: Police Python 357. (f6. 8) Várható időjárás péntek estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan futó záporral. Napközben megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 20—25 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: felhőátvonulásök, majd kevés nappali felhőképződés, elszórtan még várható záporeső. A szél mérséklődik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 11—16 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 24, később 28 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. Vetélkedők ősszel „Kell a jó könyv” Tavaly ősszel hirdette meg tizenkét országos szerv a „Kell a jó könyv” elnevezésű pályázatot. A jelentkezőknek negyven szovjet regény, illetve verseskötet közül ki kellett választani hatot, és a mellékelt pályázati lapon válaszolni a kérdésekre. A pályázati verseny lassan a végéhez közeledik, szeptember 1-ig azonban még be lehet küldeni a megválaszolt lapokat. Csütörtökön délelőtt a Fegyveres Erők Klubjában tartottak megbeszélést a megyének a pályázattal foglalkozó könyvtárosai. Elhatározták, hogy a Kell a jó könyv pályázatot lezáró országos vetélkedő megyei selejtezőjét — 3—3 fős csapatok részvételével — szeptember 23-án, a megyei döntőt szeptember 30-án rendezik meg. A felkészüléshez az szükséges, hogy a csapatok tagjai elolvassák a következő műveket: Iszaak Babel: Lovashadsereg; Alekszandr Biok: Versek; Jurij Bondarev: A part; Vlagyimir Bogomolov: Negyvennégy augusztusában; Vaszilij Csujkov: Az évszázad ütközete; Bulat Okudzsava: Merszi, avagy Sipov kalandjai; Vaszilij Suksin: A harmadik kakasszóig; Alekszandr Szerafimovics: Vasáradat. A területi és az országos döntőre novemberben kerül sor. — Útfelújítás. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat felújította a pécsi Megyeri út másfél kilométeres szakaszát, a sorompótól a Móra Ferenc utcáig. A rekonstrukcióra nyolcmillió forintot költöttek, és az úttest, valamint a járda helyreállítása mellett korszerűsítették a köz- világítást is. A műszaki átadás augusztus 18-án lesz. — Tizenegy méter széles út Komló központjában. A Baranya megyei Aszfaltútépítő Vállalat szakemberei megkezdték Komlón, a Kossuth Lajos út hármas ütemének építését. Az út korszerűsítése mintegy hétmillió forintba kerül. A munkával szeptember 30- án végeznek. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részé* re: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, traumatológia: II. számú klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér. Pécs, Veress Endre u. 2. sz. 10/7. sz. gyógyszertár. — Üj kiadvány. Bokor Béla szerkesztésével, a Baranya megyei Tanács népművelődési tanácsadója kiadásában most jelent meg egy tanulmány az új- petrei gazdasági térség új közművelődési rendszeréről. A kötet címe: Komplex kulturális modell-terve- zet. ♦ Huzavonák a padokkal T öbb idős ember szólt, * hogy a pécsi Hunyadi úti buszmegállókból hiányoznak a padok, s bizony kellemetlen a mecseki kirándulások előtti kényszerű álldogálás. Sajnos nem csak ezekből a megállókból tűnnek el időnként a padok. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói még a tavasszal mintegy hétszáz mozgatható padot állítottak lel a pécsi buszmegállókban, azzal a céllal, hogy az itt várakozók megpihenhessenek. De sokan úgy képzelik, mivel ezek a padok mozgathatók, bárhova cipelhetik őket. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat raktáraiban csak javításra váró padok találhatók, Így a vállalat dolgozói még a jövő héten körülnéznek a városban és a helyükre rakják az „elkallódott” padokat, így a Hunyadi úti megállóban is leülhetnek majd a mecseki járatokra várakozók. ♦ — Vendégszereplés. A szigetvári várban augusztus 12-én 19.00 órakor lép föl a Magyar Néphadsereg Központi Művészegyüttese. Az együttes a városi tanács meghívására ajándékműsort ad a városnak. Képrejtvény Hatvan év - hatvan kép 35. Az ellenállási mozgalom harcosai felrobbantják az egyik budapesti színházban rendezett nyilas (fasiszta párt) gyűlést. Melyik színházban történt az esemény} 36. Ságvári Endre, az il- . legális kommunista ifjúsági mozgalom kiemelkedő harcosa a csendőr- nyomozókkal vívott tűzharcban esett el. Melyik évben? — Másodvirágzásba kezdett néhány növény a nagy forróságban: így az akác és a magnólia. Pécs határában, az úgynevezett Homok-tetőn több akác, míg a komlói Lenin téren pedig a magnólia nyitja fehér, illetve lilás-rózsaszín szirmait. Ideiglenes útlezárás A Baranya megyei Állami Épitőipari Vállalat dolgozói Pécsett, a Sörház u. 1. számú ház felújítása során daruval fogják a tetőtér beépítéséhez szükséges gerendákat beemelni. Azért, hogy mindezek a munkálatok a közúti közlekedést ne zavarják, aug. 14-én reggel 5 órától 7 óráig ideiglenesen lezárják a Sörház utcát és a forgalmat jelzőőrrel terelik el. ♦ Értesítés A Pécsi Távfűtő Vállalat értesíti pécsi fogyasztóit, hogy a hálózati és erőművi karbantartás miatt a lakó- és középületeknél a meleg vízszolgáltatás 1978. augusztus 14-én 0 órától 19-én 24 óráig szünetel. Kérjük, hogy a melegvizcsa- pokat szíveskedjenek zárva tartani, mert a munkák befejezése után a szolgáltatást külön értesítés nélkül megkezdjük. A szolgáltatási szünet időtartamára díjmérséklést adunk. Kérjük tisztelt fogyasztóink szíves megértését. Adykiállítás Ady Endre életét, munkásságát fényképekben felvillantó, a Hazafias Népfront gondozta kiállítás nyílt tegnap a Dunántúli Napló klubjában. A kiállítást Hallama Erzsébet, lapunk főszerkesztő-helyettese nyitotta meg. A megnyitón részt vett Krasznai Antal, a Hazafias Népfront megyei titkára is. ♦ — Bőrruhák Nyugat- Európába. A Pécsi Kesztyűgyár Bőrruházati üzemének vezetői a napokban nyugat-európai partnereikkel tárgyaltak. A következő hónapokban az NSZK-beli BEROLINA cégnek készít az üzem tízezer női rövid és hosszú bőrkabátot, tavaszi és szőrmével kombinált téli változatban. Az angol RICHMOND cégnek pedig nyolcezer darab férfi bőrkabátot varrnak meg. — Kollégiumbővítés. Elkészült a szentlőrinci fiú- kollégium épületének új szárnya. A nyolcvan ágycs épületrészbe szeptemberben költöznek be a fiatalok. A nagyközség költség- vetési üzemének dolgozói pedig folytatják a munkát a régi épület felújításával. Várhatóan a jövő év tavaszán fejezik be a rekonstrukciót. ♦ Esküvő ILLÉS ÉVA és ABEL JÓZSEF szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, barátaikat, hogy 1978. augusztus 12-én 15.45 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). SELMI ANDREA és SZALAI GABOR szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, barátaikat, hogy 1978. aug. 12-én 18.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). KERESZTES ZSUZSANNA és BRIGOVACZ ANDRÁS szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, barátaikat, hogy 1978. aug. 12-én 13 órakor házasságot kötnek a szigetvári házasságkötő teremben. Születés MARKÓ JÓZSEF és neje TÓTH M. ZSUZSANNA örömmel tudatják kedves ismerőseikkel és barátaikkal, hogy 1978. július 24-én ATTILA BALÁZS nevű kisfiúk született. |A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓI MÜSOR41BOL RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mikluko Maklájjal Új-Guineá- ban. 8.35: Bajazzók. Részletek Leoncavallo operájából. 9.34: Közvetítés a paksi 1. sz. óvodából. 10.05: Hogy kezdődik? Gyermekműsor. 10.25: Petőfi Sándor két verse. 10.30: Schubert: B-dúr vonósnégyes. 11.00: Gondolat. 11.45: Falusi mulatságok minden évszakban. — XVII. századi olasz zeneszerzők művei. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nótamuzsika. 13.57: Sándor Mátyás. Verne Gyula regénye rádióra alkalmazva. II. rész. 15.10: Kóruspódium. 15.20: Schumann: I. szimfónia. 16.05: Húszas stúdió. 17.10: Bihari Tóth Zsuzsa és az Ifjú Zenebarátok központi kórusa népdalokat énekel. 17.35: Láttuk, hallottuk. 18.00: Haydn: C-dúr vonósnégyes. Op. 64. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: A filozófus. Bessenyei György drámájának rádióváltozata. 20.28: Svéd Sándor nótafelvételeiből. 20.53: Beethoven: Fidelio. Kétfelvo- násos opera. 22.15: Közvetítés a kajak-kenu vb-ről. 22.30: Tíz perc külpolitika. 22.40: . Szimfonikus zene. 0.10: Eper és vér. Részletek Keene- Young filmzenéjéből. PETŐFI RÁDIÓ 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: örökzöld dallamok. 9.23: Latinamerikai históriák. 9.39: Szovjet fúvósmuzsika. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.50: Ismétléseink. Dosztá- nyi Imre írása. 12.00: Pásztordalok, pásztortáncok. 12.33: Balettzene. 13.33: Madárkoncert. A Gyermekrádió műsora. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: ötödik sebesség. 17.59: Történelmi arcképcsarnok. Clara Zetkin. 18.33: Könnyűzenei olimpia. — Döntő V. rész. 19.03: Daloló, muzsikáló tájak. Szigetköz. 19.35: Slágermúzeum. 20.36: Falusi esték. 21.09: Jacques Thibault. Roger Martin du Gard regénye rádióra alkalmazva. 22.12: Huszka Jenő operettjeiből. 22.33: Harminc perc rock. 23.03: Muzeális felvételeinkből. Id. Magyari Imre népi zenekara játszik. 23.20: Deák Tamás szerzeményeiből. HARMADIK MŰSOR 14.05: Daniel Barenboim két Bee- thoven-szonátát zongorázik. 15.00: Emlékiratok a szabadságharc és az abszolutizmus koráról. IV. rész. 15.20: Wagner zenedrámáiból. 16.03: Versek világa. Kosztolányi Dezső: Az ihlet perce. 16.20: A 700. roncs. Hangdokumentumok egy elsüllyedt uszály kiemeléséről. 16.50: Barokk zene. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Otto Klemperer Mozart-opera- felvételeiből. 18.42: Jascha Heifetz lemezeiből. 19.33: A Berlini Fesztivál- zenekar hangversenye a Berlini Rádióban. 21.06: ,,Befogadni a rongyos jelent . . ." Sárosi Gyula versei. 21.11: A dzsessz történetéből. 21.51: Bemutatjuk új lemezünket. A Cseh Filharmónia énekkara Janácek kórusműveket énekel. 22.36: Magyar szerzők műveiből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: A zöldövezet hullámhosszán. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Cigánydalok. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Az Eszéki Rádió ajándéktekercséről. — Rádics Ibolya nyara. Riport. — Boszniai népdalok. — Orvos a mikrofon előtt. Dr. Harasztia Zoltán előadása. 19.00: Német nyelvű műsor. 30 perc nyaralókról, nyaralók iák. Hírek, tudósítások, rövid útikalauzok, riportok, zenés kívánságok. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 16.23: Hírek. 16.30: Pusztul a Rajna. NSZK dokumentumfilm (sz.). 17.15: Játék a betűkkel. 17.40: Gyere, kapsz egy bohócot. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 18.10: Reklámműsor. 18.15: Öt perc meteorológia. Időjárás előrejelzés. 18.20: Ne nzeti kincsünk: a föld. Dokumentumfilm. 18.55: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: Ivan Vasziljevics. Tévéjáték Mihail Bulgakov színművéből, (sz.). 21.45: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja. 22.35: Tv-Híradó 3. 22.45: A veszprémi tévétalálkozó díjnyertes filmjeiből: — Egyperces novellák. Örkény István estje (ism.). — Egymillió fontos hangjegy. A Fonográf együttes műsora (ism., sz.). « MÁSODIK MŰSOR 20.00: Nemzetközi dixieland találkozó. A Benkó Dixieland Együttes műsora (sz.). 20.35: öt perc meteorológia. Időjárás előrejelzés (ism.) 20.40: Mikus Sándor portrfé (ism.). 21.05: Tv-Híradó 2. 21.25: Sakk-matt. Karpov—Korcsnoj világbajnoki döntő. 21.50: Reklámműsor. 21.55: Juharlevél. Magyarul beszélő francia filmsorozat. XIII/6. rész: A király lánya. JUGOSZLÁV TV 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Éles szeműek — gyermekműsor (ism.). 18.45: Műkedvelők. 19.15: Rajzfilm'. 20.00: Adriai találkozások. 21.15: Szögletes sapka — filmsorozat. 22.30: Camper John — amerikai játékfilm. MÁSODIK MŰSOR 17.45: Balkáni játékok: Atlétika (közvetítés). 20.20: Térközeiben. 21.20: Huszonnégy óra. 21.30: Rövidfilm. 21.40: Kortársak. Nikpla Hajdin. 22.10: Ravi Shankar (India) hangversenye. 23.10: Új köny'ek. Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön hivatalában fogadta James Oluleye nigériai pénzügyminisztert. A szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Szalai Béla külkereskedelmi államtitkár és Vadász Frigyes hazánk nigériai nagykövete is. * A Vatikánban hivatalosan bejelentették, hogy a ‘VI. Pál pápa utódjának megválasztására hivatott konkláve augusztus 25-én nyílik meg. A határozatot a bíborosok kollégiuma csütörtökön hozta. * Genfben csütörtökön . újabb ülést tartott a nukleáris fegyverkísérletek teljes és általános betiltásáról folyó háromhatalmi tárgyalásokon részt vevő szovjet, amerikai és brit küldöttség. * Nguyen Tien, a Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztériumának képviselője tiltakozást nyújtott át tegnap a Kínai Népköztársaság vietnami ideiglenes ügyvivőjének a kínai ügynökök által aug. 8-án a Bac Luan-i határ- átkelőhelynél provokált incidens miatt. Nguyen Tien hangsúlyozta: a kínai fél ilyen jellegű akciói arra irányulnak, hogy zavart keltsenek a vietnami— kínai határon, és még jobban megnehezítsék a Vietnamban élő kínai nemzetiségű személyekkel kapcsolatos kérdések rendezését. Lapzárta Boualem Bessaiah, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnökének különmegbizottja aug. 8. és 11. között látogatást tett Budapesten. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke fogadta az algériai küldöttet, aki átadta Huari Bumedien elnök üzenetét, Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára ugyancsak fogadta Boualem Bessaiah-t és megbeszélést folytatott vele az időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint az MSZMP és az FLN közötti kapcsolatokról. Az algériai politikussal találkozott Rácz Pál külügymi- nisztériumi államtitkár, akivel áttekintették a magyar —algériai kapcsolatok alakulását. * Baguióban a sakkvilágbajnoki döntő párosmérkőzés 11. játszmáját Korcsnoj nyerte és ezzel egyenlített. Hírügynökségek jelentése szerint Karpov nagyon rossz napot fogott ki, a 25. lépésben nagy hibát vétett, Korcsnoj a 31. és 32. lépésben újabb váratlan húzásokkal mégjobban megzavarta ellenfelét, aki a "36. lépésben ismét rontott. Általános volt a vélemény, hogy Karpov túl gyorsan akart játszani, és ez megbosz- szulta magát. Korcsnoj ezúttal elkerülte a korábbi gyakori időzavart. Karpov az 50. lépésben feladta a mérkőzést. * Georges Hauinak, a Libanoni Kommunista Párt titkárának vezetésével Bagdadba utazott — a palesztinaiakkal szövetséges haladó csoportokat egyesitő — libanoni nemzeti mozgalom küldöttsége, hogy megpróbáljon közvetíteni az iraki kormányzat és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet között.