Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-27 / 236. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM MŰVÉSZET 1978. AUGUSZTUS 27. Gellér B. István: KÁRTYALAPOK Fodor András a tanulmányíró F odor Andrást költőként jól ismerjük, ezen minőségében a jelenkori magyar líra első vonalában harcol a valóság költői meghódításáért. Termékeny és jeles alkotó, természete szerint szerény ember, aki lírájának finom húrjait számos jelentős kötetben megpendítette már. Ez a szerénységre hangolt és időnként észrevehetően epikus hajlandóságú líra csak egyik oldaláról mutatja meg Fodor Andrást. A másik én a tanulmányíróé. Szinte tankönyvvé, fontos ismeretforrássá növekedett József Attila-életrajzában is már a maga erős kötődéseiről vallott, melyeknek egyik vegyértéke éppen huszadik századiságunk okos-komor hordozója, nagy szocialista és világköltőnk, József Attila. Fodor András erős vonzódása a magyar költészet (és művészet) nagy formateremtöihez nem véletlen. Országjáró útjain, rendhagyó irodalomóráin is szívesen emlékezik a maga költői világra eszméléséről, tanítómestereiről, pedagógusokról és irodalmi példaképekről, akiktől a legtöbbet kapta és tanulta. A vezérfonal mindenképp József Attila, a legfőbb ihlető elem pedig az országnak s a magyar irodalomnak oly sok költőt, írót adó pannon táj, jelesül Somogyország. A tanulmányíró Fodor azonban nemcsak a számára legfontosabb irodalmi alkotókról vall. Zenei kötődése is közismert. E vonzalmát már korábban kiadott Sztravinszkij- monográfiája is jelezte, mely a „Szemtől szemben" sorozat első zenei köteteként látott napvilágot. A költő nem tagadja meg magát tanulmányírás közben sem: az ihletett nyelvezet, a lírával átszőtt próza vagy éppen a saját versekkel illusztrált anyag igazolja ezt. A Sztravin- szkij-kötet akkor még külföldi — szovjet — zeneszerző életének példáján keresztül mutatta be a művészsors nagyszerűségét és ellentmondásait, a század zenetörténetének egyik kiemelkedő alkotóját idézte önvallomásul is: „ ... elme és kéz közt foghatóba csendül föltámadásunk igaza: a mű." A monográfia ezzel az érdekes tanulsággal is szolgált, hogy a legalanyibb költőtől sem idegen adott esetben a „bogarászó” filológusi munka. Művészlélek írhatja a leg- igazabb tanulmányt művészről. Természetesen akadnak kiváló kritikusok, akik nem csupán a felszínig jutnak el, de éppen művészeten kívüliségük következtében igen gyakran meg- és leragadnak annál. A legmélyebb lényeget művésztárs vagy rokon lélek értheti meg. Fodornál ehhez a mélyebb értéshez minden feltétel adott. Eddigi művészeti tárgyú tanulmányírói munkáját tetézi meg a könyvhéten megjelent legújabb esszékötettel, Bartókot idéző zenei tanulmányával, a Vallomások Bartókról c. elegáns könyvecskével. Ha József Attila-dolgozatára a tájékozottság és műértés alapossága volt jellemző, úgy erre most a muzsikában való otthonosság, s annak számtalan zenei bizonyítéka. A Bartók-vonzalom is alapvető szellemi táplálék Fodor András számára, iránytű és életprogram egyben. (Ugyancsak könyvheti — de „kivételesen" költői tárgyú — kötetében, A bábu vérében is jócskán találhatunk zenei témájú költeményeket, Bartók-reminiszcenciá- kat.) Bartókon (és Kodályon — a zenében) egy nemzedék nevelkedett nálunk, de Bartók zeneszerzői tevékenységének visszhangja kezdetben külföldön volt erősebb — sajnálatos magyar tünetként, a megérdemelt (bár néha talán indokoltan kérdőre vont) nagy világsiker után kezdődött meg igazi szellemi honfoglalása szülőhazájában. Egy-egy költői tétel mellett és között esszé-opusok teremtenek egységet Fodor kötetében a Bartók-hatás kialakulásától Bartók megvédésen át a zeneszerző megőrzésének felelősségteljes feladatáig. (Némileg szokatlan — de látványos — tipográfiai megoldásként a borító köntösének kellemes színében pompáznak a kötet — A Cserszömörce téren naponta összetalálkozom egy ös- merősömmel, akit minden alkalommal furcsán végigmérek. Köszönni nem köszönünk; lát- hatóan-érezhetően ő az, aki kevésbé szívesen emlékszik visz- sza ismeretségünkre. Lehet, rühelli a hajdani dolgot. Lehet, hogy eszébe se jut, ki az a pasas, aki ilyen pimaszul végigpásztázza minden alkalommal. Az én kissé provokáló bigy- gyesztésemben ez a kérdés lappang: „Na te, Kaparjkurtc, megvan-e még a kerítésed?" Ahogy ismerem magamat, egyszer valóságosan is föl fogom tenni ezt a kérdést kevésbé derék polgártársamnak. kék — lapjai; ahogy mondani szokás: „guszta” — ez is ösztönző erő volt legalább a könyvgyűjtők számára, hogy napok alatt elkapkodják a kiadványt. Nem hisszük, hogy ne lenne szükség nagyobb példányszám és újabb, majd legújabb kiadására. Hisszük, hogy nemcsak a könyvgyűjtők kedvéért.) Történelmi visszapillantások, krónikarészletek és a bartóki emberség, a dokumentált humánum esszéi Fodor vallomásai, melyekkel jól megfér esetenként az ál-kritikusi elemzés is egy-egy kiemelkedő Bartók-darabról. Fodor legutolsó tanulmánya sok dolgunkra figyelmeztet. Arra is, hogy a Bartókért folytatott és folyó küzdelem a szellem munkásai és a befogadó közönség számára is kötelezően kettős értelmű: nemcsak az egyes embernek, műélvezetre vágyónak kell megküzdenie Bartók értéséért, szellemi elsajátításáért; össztársadalmi szellemi befogadásáért is harcot kellett és kell vívni. Hogy ne csak a puszta névért, hanem a lényegért lelkesedjünk! A Vallomások zenetudományi tett is, Fodor saját vonzalmainak értékes prózai nyelven előadott tükrében. Kidalolja mindazon szépségeket, melyek a Bartók- művekben várnak, s azon nehézségeket is, melyek a Bartókot óvatlanul megközelítőre leselkednek. S a költő ismét int — közvetve bár: költészet és zene (verszene!) lényegi összefüggésére is utal, mely kiveszőben látszik szégyenlős — a korhoz hű, de a költészet szépségéhez hűtlen — mai poé- zisünkből. A kötetnek mindezen értékek mellett jól felhasználható pedagógiai vonatkozásai, gazdagságai is vannak: a mindenkori pedagógusok, „gyermekvezetők” feladatáról és kincset érő ösztönző hatásáról is vall (miként előző tanulmányaiban is), tanárokról, a gyermeklélek vezércsillagairól, akik Bartókot, József Attilát vagy Fodor Andrást elindították e szédítő mélységű és szépségű pályán. S zubjektív' írások a Fodor tanulmányok, melyeknek objektív érvénye van. S Fodor megvesztegethető őrtállóa Bartók-várnál, aki a behatolni kívánó előtt maga veri a lakatokat ... Drescher Attila A kerítésügy egy ószeleji délután kezdődött, amikor esett is az eső, meg nem is, tehát szarakodott az idő, ahogy ezt nálunkfelé mondják. Az időjárás rögzítése nagyon fontos kör- nyülállás, mert tulajdonképpen ebből keletkezett a bonyodalom. A hibát persze teljes mér^ tékben én követtem el, mert nem voltam eléggé körültekintő; noha elsősorban arra ügyeltem, hogy el ne üssem a szű- köcske, nyálas-taknyos utcán átevickélő hölgyet, holott már megkezdtem a tolatást. Az időjárás mellé társult bizonytalansági tényezőnek az asszonyság kapkodása és hirtelen irányváltoztatása; mindezt tetézte elképesztően gyatra, tétova, határozatlan úrvezetői rátermettségem. Lev Tolsztoj művei Adalékok 1945 előtti pécsi fogadtatásához ami a testi szerelem bűnösségének a gondolatát fejti ki. „Sok barátja van ezen excent-. rikus regénynek, de sok ellensége is. Részben istenítik a regény íróját, gróf Tolsztoj Leót, ki a grófi czímet, méltóságot és vagyont magától eldobván beállott egyszerű paraszt föld- mívelőnek, hogy az élettel küzdenie kelljen" — írja a lap a német és magyar nyelven megjelenő műről. Színházi bemutató A pécsi színház több alkalommal mutatott be Tolsztoj- darabot 1945 előtt, amiknek a sorsa sok vonatkozásban érdeklődésre tarthat számot, mert több alkalommal a város jelentős kultúrtörténeti eseményévé is lett egy-egy Tolsztoj-bemuta- tó. „Az élő halott" (1900) az 1911-es budapesti bemutató után 1912-ben már Pécsre is eljut Rónai Imre rendezésében, ami önmagában is szép eredmény. 1923. február elején a darab újra színre kerül Pécsett. A „Pécsi Est" február 7-i száma — a szinlap mellett — közli 0 bemutatásra kerülő Tolsz- toj-darab tartalmi ismertetését, a február 8-i számban pedig Dr. M-s ír kritikát az előző napi előadásról, ami lényegében pozitív, de a szereplők egy részét jogosan korholja, amiért nem tanulta meg rendesen a szerepét. Pécs másik rangos napilapja, a „Dunántúl" 1923. február 9-i száma kénytelen beismerni, hogy — a nagy készülődés, várakozás és lényegében jó előadás ellenére — a „repríznek ... teljes részvétlenség volt a sorsa a színházat látogató közönség részéről. Pedig ... a jó előadás zsúfolt házat érdemelt volna". 1929 júniusában, Tolsztoj születésének 100. évfordulója tiszteletére — némi késéssel — újra bemutatják Pécsett „Az élő halott"-at, rendkívüli sikerrel. Alapi Nándor 1924-ben szervezett társulata, az Országos Kamara Színház 1929. június ó-án kirobbanó sikert arat Pécsett a Tolsztoj-darabbal. Körülbelül 10 évi „pihentetés" után, 1922. november 30- án az „ Anna Karenina"-1 (1877) játsszák a pécsi színházban. A „Pécsi Est” december 1-i számában Dr. M-s Karenina Anna repríze c. írásában elismerően számol be a Guirand átdolgozásában színpadra került Tolsztoj-mű fogadtatásáról: „a színház zsúfolásig megtelt nézőtere a szereplőket lelkesen ünnepelte”. A 30-as évektől, a szovjet- ellenesség fokozódásával még az orosz klasszikusok művei is egyre jobban kiszorulnak a pécsi színház műsoráról. Az olvasóközönség egy részének az érdeklődése már korábban is az ún. fehér emigráns irodalom felé fordul. Azonban míg a XX. század első két évtizede alatt Gogol („Vőlegény”, 1926.), Csehov („Ványa bácsi", 1920.; „Kérők”, 1920.; „Rák", 1920.) és Gorkij („Éjjeli men- hely”, 1903., 1924.) néhány színpadi műve is bemutatásra került Pécsett, a 30-as évektől a felszabadulásig lényegében csak az „Éjjeli menedékhely” 1935. szeptember 17-én tartott előadása érdemel említést, ami újra Alapi Nándor társulata nevéhez fűződik. 2 hónappal később pedig Dosztojevszkij „Bűn és bűnhődés"-e (1866) került bemutatásra a pécsi színházban — a „Dunántúl" kritikusa, sz. g. szerint — „mesteri rendezésiben. A színházban bemutatott művek mellett jó néhány Tolsztoj- műből film is bemutatásra került Pécsett, amelyek a nézőt ezreit vonták be több-kevesebb sikerrel a tolsztoji művészet csodálatos mélységeibe. A Hadzsl Murat hangosfilmen A .feltámadás"-t egyidőben játszotta a pécsi Apolló mozi a budapesti mozikkal (1928. II. 17-től). 1928. november. 4-én a „Karenina Anna" jutott el filmen Greta Garbo főszereplésével Pécsre. Az amerikaiak által készített „Kozákok" 1929 februárjában (26—27.) került vetítésre. A Tolsztoj-műből készült első hangosfilm, a „HacI- zsi Murat" volt Pécsett 1930. október 18-án. 1936. február 16-án a „Karenina Anna”, 1937. május 6-án a „Kreutzei- szonáta" jutott el Pécsre filmen. 50 évvel ezelőtt, 1928. szeptember 16-án a „Pécsi Naplóiban a Pécsi László álnéven írogató Hamerli László írt igen tartalmas és szép megemlékezést A százéves remete (Tolsztoj Leó születésének százéves évfordulójára) címmel. Az orosz viszonyokat és Tolsztoj nagy műveit kitűnően ismerő Hamerli értékelése odakívánkozik az objektív hazai méltatások sorába. Mennyire igazak a következő sorai: „Egész élete nem volt egyéb, mint a szenvedések végnélküli láncolata. És még ez az élet, a pokolnál kínosabb létezés se tudta kiölni belőle az embert, a legtisztább idealizmust, és a végtelen hitet az egyszerű emberek jóságában, és nem tudta megölni az emberben a művészt. Dr. Hajzer Lajos Kerítésjavítás A pravoszláv naptár 1828. augusztus 28-át mutatott, amikor Lev Nyikolajevics Tolsz- t o j született. Ebben az évben ünnepli a világ az orosz irodalom egyik legismertebb klasszikusa születésének a 150. évfordulóját. A könyvek, a színház, a rádió, a film és a televízió segítségével Tolsztoj művei eljutottak a világ minden tájára. Gondolatébresztő műveit szinte minden jelentősebb eszmeáramlat, politikai irányzat igyekezett felhasználni és értelmezni a maga módján, a maga céljai érdekében. 'Egy-egy kor kultúrpolitikája képes volt arra, hogy műveiből azt ragadta ki, ami „éppen kellett", amit a korabeli kritika igazságnak vélt. A Tolsztoj- legenda A Tolsztoj-legenda hosszú évtizedeken át elfedte az igazi Tolsztojt, akit valóban megismerni csak keveseknek adatott meg. Igaza van Sőtér Istvánnak abban, hogy nálunk Is a „Karenina Anna helyett... a csizmát készítő, a parasztinget hordó Tolsztoj vált a szóbeszéd tárgyává, akit kesztyűs inas szolgált ki, s akinek ezüstkészletét félnapon át tisztogatták" (Tolsztoj Magyarországon, „Nagyvilág", 1978. 3.). A fővárosból Pécsre eljutott kiadványok (Tolsztoj-művek; a Tolsztoj-művekről írt recenziók; a Tolsztojjal kapcsolatos rövid hírek és tudósitások stb.) felmérhetetlen hatása és visszhangja mellett Pécsnek voltak „eredeti” Tolsztoj-rajongói is 1945 előtt, akikről feltétlenül érdemes néhány szót ejteni az évforduló kapcsán, ha nem is a teljesség igényével. Feltétlenül szólnunk kell a pécsi sajtónak arról a szerepéről, amivel igyekezett a maga sajátos eszközeivel így vagy úgy eljuttatni Tolsztojt az olvasók ezreihez. Annak ellenére, hogy Pécsnek kimondottan irodalmi folyóirata a századfordulón nem volt, a város lapjai (elsősorban a „Pécsi Napló” és a „Dunántúl”) közöltek Tolsztoj-for- dításokat, recenziókat, Tolsztoj- darabokról írt kritikákat. Több, mint fél évszázad sajtója Tolsztojjal kapcsolatos anyagát áttanulmányozva elmondhatjuk, hogy az orosz klasszikusok közül róla írtak a legtöbbet; életének szinte nincs olyan lényeges mozzanata, amiről ilyen vagy olyan előjellel ne tudósított volna a maga módján a pécsi sajtó. Az első, érdekesebb tudósítás a pécsi „Irodalmi és Művészeti Értesítő” 1890. október 15-i (2.) számában olvasható az Oroszországban betiltott „Kreutzer-szonátá”-ról (1899), Az lett az eredmény, hogy kocsifarral nekicsúsztam a kőkerítésnek. Csupán az egyik lámpabúrám repedt meg; hir- telenében azon örvendeztem, hálisten megúsztam a dolgot, nem gázoltam el a hölgyet; a kár se nagy, hiszen ég a lámpa, a búrát meg egye a fene. Rövid szemlém után vissza akartam ülni a kocsiba, amikor jó nagy puffanással lezuhant a járdára egy kb. négyzetméternyi vakolat, két-három téglával. A házban csak az albérlőt találtam; mondtam^ neki, jelezze a tulajnak, estére megjelenek a színen a kártevés miatt. Kifelé jövet láttam, hogy az udvarban jókora téglarakás van, mellette homokkupac. Ebből arra következtettem: nyilván tatarozásra készülnek. Este, a gazdával való találkozáskor ki is derült a fölújítási terv, de azonnyomban a terv pótlása is, persze az én kontómra. Tekergőzve-bujócskázva oda likadt ki a Kaparjkurta honfitársam, hogy a négyzetméternyi vakolathulláson túl nyakamba varrta a kerítésnek mintegy tíz méter hosszúságú javitási költségét. Persze a nyersanyaggal együtt. Mindezt azon a címen, hogy ilyen nagyarányú javításra nem került volna sor, ha nem ingatom meg az egész kerítést. Nem kívántam hivatalos útra terelni az ügyet, mert utálom az ilyen és hasonló esetek várható huzavonáját, a pitiáner alkudozást, a számító egyezkedést. A tényleges kármegállapítás hercehurcája, az ideoda-citálás, a jegyzőkönyvek tömkelegé jobban megviselne, mint a javításra váró kerítésrész önkényes megnyújtásának anyagi térítése. Meg a nyersanyag-beszerzés. Eléggé nagyvonalú voltam, elegánsan meghagytam neki, hogy a számlákat azért szeretném látni. Magamban pedig azt gondoltam: nem lesz ebben a dologban semmi szalad- gálnivalóm; üsse a ménkű, talán csak nem megy rá a gatyám. Hát nem ment rá, az igaz, de a károsultnak új kerítése van, s ezen új objektumnak én vagyok a százpercentes kárvallottja. Kaparjkurta atyámfia viszont föl-fölbuzgó humanitárius lel- külettel röhögcsél a markába. Emiatt fintorgok rá találkozásaink alkalmával.
