Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-27 / 236. szám

1978. AUGUSZTUS 27. BELPOLITIKA DN HÉTVÉGE 7. Az OTP a tanácsok bankja Beszélgetés ár. Fekete Lászlóval, az OTP vezérigazgató-helyettesével A Margitszigeten épülő Hotel Thermal Szállodák a mérlegen Telt ház a Várban, — a Hotel Hiltonban Nyolc éve, hogy a bankok átszervezésével az Országos Ta­karékpénztár átvette a Magyar Nemzeti Banktól és az Állami Fejlesztési Banktól a tanácsok költségvetési és fejlesztési pénz­ügyeinek intézését. így egy pénzintézethez került, áttekint­hetőbbé vált a tanácsok pénz­eszközeinek kezelése. 1971 óta tehát az OTP a tanácsok bank­jaként is működik: gondoskodik a tanácsok és intézményeik pénzellátásáról, vezeti költség- vetési, fejlesztési bankszámlái­kat, lebonyolítja pénzforgalmu­kat, finanszírozza a tanácsi la­kásépítkezéseket, kommunális beruházásokat. A kormány hi­telpolitikájának megfelelően a takarékpénztár biztosítja a fo­lyamatos pénzellátást és előle­get is nyújt a tanácsok terve­zett bevételeire. Dr. Fekete Lászlóval, az Országos Takarék- pénztár vezérigazgató-helyette­sével beszélgetett munkatársunk az eltelt csaknem egy évtized tapasztalatairól, az OTP és a tanács együttműködéséről, a gazdálkodási összhangról, a je­len és a jövő feladatairól. — Kezdjük talán azzal, hogy bevált-e a koncentráció, s milyen előnyökkel jár a pénzeszközök egy kézben tartása?- A bankátszervezés előtt a tanácsi pénzalapok külön-külön kezelése nehézkes volt; nehezí­tette a teljes pénzintézeti kont­rollt, a háromféle információ bonyolulttá tette az áttekintést, a kapcsolattartást. Nem volt célszerű, hogy a Magyar Nem­zeti Bank és az ÁFB az export­bővítő, valamint kiemelt nagy- beruházások finanszírozása mellett foglalkozzon a tanácsok pénzügyeivel is. Még akkor sem, ha a népgazdaság fejlesztésé­nek majd egynegyedét a tanácsi beruházások teszik ki. Évente 70—80 milliárd forint a pénzfor­galmuk, az idei tervek szerint ez meg fogja haladni a 93 mil­liárd forintot. Az első várakozásteli évek után — természetesen mindenki a változás előnyeit kereste —, együttműködésünk eredményeit javította az is, hogy a tánácsok tervei pénzügyileg megalapozot- tabbak lettek és növekedett gazdálkodásuk hatékonysága. Rendszeres, országos tapaszta­latokat tartalmazó információk­kal, tanácsadásokkal, ellenőr­zésekkel igyekszünk azóta is se­gítséget adni a reális tervezés­hez, mindezt úgy, hogy ne sért­se a tanácsok önkormányzati jellegének kibontakozását. Szo­rosabb lett a kapcsolat a me­gyei igazgatóságokkal, a háló­zat vidéki fiókjaival, ezáltal kö­zelebb került egymáshoz a ta­nács és a pénzintézet. Különö­sen ott, ahol a takarékpénztári dolgozók között tanács vagy végrehajtó bizottsági tag is van és a döntéseknél - legyen az városrendezési, községfejlesztési tervjavaslat — véleményt nyil­vánít, hallatja szavát. Persze a nyolc év alatt előfordult, hogy néhány dologban nem értettünk egyet: minket kötöttek a jogsza­bályok, 1972—73-ban visszafo­gottabb volt a beruházáspoliti­Ma már csaknem százra te­hető az üszögpusztai lovasis­kolába járók száma; hatéves­től a hatvanévesig minden korosztály képviselteti magát. Természetesen ennél jóval ke­vesebben versenyeznek — a PAG MEDOSZ SE —, öt iga­zolt sportolót tart nyilván, akik a kaposvári, a dombóvá­ri, valamint a zalakarosi ver­senyeken értek el figyelemre méltó eredményeket ez évben. Az üszögpusztai lovarda népszerűségét bizonyítja, hogy az kezd szűknek bizonyulni. Épül már az új, nagyobb ver­senyek lebonyolítására is al­kalmas pálya. Akik Mohács irányában elhaladnak a kas­tély mellett, láthatják, kirajzo- Jódóban az új lovaspálya ké­ka, óvatosabban bántunk a hi­telekkel. Általában — mondha­tom — ma már kiegyensúlyozott a tanácsok és intézményeik gaz­dálkodása, összhangban van a párt és a kormány életszínvonal­politikájával, helyesebben élnek megnövekedett hatáskörükkel. Többségük kellő megfontolással használja fel * pénzeszközét. Akadnak persze olyan helyek is, ahol nem tudnak tárgyilagosak lenni a fejlesztések, beruházá­sok rangsorolásában. — A művelődési ház és a sport- csarnok „lázra" gondol, mely előidézi a hiteléhséget isf — Pontosan, Tisztában va­gyunk a közművelődés, a tö­megsport fontosságával, azzal is egyetértünk, hogy mindehhez tárgyi feltételek kellenek, me­lyekkel ma még sok település nem rendelkezik. Ugyanakkor párhuzamosan számos más ha­laszthatatlan feladat is van: közművesítés, a közlekedés, a szolgáltatás, a kereskedelmi há­lózatfejlesztés. Mi nem bírál­hatjuk el a tanácsok helyett, hogy egy város, község lakói­nak mire van gyorsabban, job­ban szüksége, de tapasztaljuk, hogy egyes tanácsok szíveseb­ben fektetik látványosabb, ran­gosabb épületekbe pénzüket, nem pedig a föld, alá. Az V. ötéves tervben a közművesítési program teljesítésén belül az ivóvízhálózat bővítésével nincs összhangban a csatornázás. Míg az elsőben kedvező q tel­jesítés, az utóbbiban lemara­dás mutatkozik. Ez egészség- ügyi, talajgazdálkodási és ter­mészetvédelmi szempontból is probléma. Kétségtelen, anyag- és pénzigényesebb beruházás, de mi ezt a központi akarattal együtt messzemenőkig támogat­juk, s évenként 350 millió forint kölcsönt adunk a tanácsoknak, nagyrészt közművesítésre. A víz- és csatornamű társulatoknak az idén 450 millió forint hitelt nyújtunk. Komolyan kell vég­re venni, hogy a lakásépítési programot nem lehet végrehaj­tani közművesítés nélkül. A csa­tornázáshoz, ha szükséges, akár 15 évre is nyújtunk kölcsönt. Még egy gondolat a hiteligény- lésekről: Akad egy-két váro­sunk, amelyek már 5-10 évre nagyobb hitel-felvételéve'l elkö­telezte magát, azaz tovább nyúj­tózkodott a takarójánál. Ebbe belejátszik, a városok közti ri­valizálás, a türelmetlenség is. A hitelt vissza is kell fizetni, több éves terhet, kötöttséget je­lent, s a törlesztés összege hiá­nyozni fog, mert a jövőben is lesznek halaszthatatlan beruhá­zások, hiszen az élet újra fo­galmazza a lakosság igényeit. — Ha már a rangsorolásnál tartunk, elsőként kellett volna kér­deznem: milyen a tanácsol: és az OTP együttműködése a lakás- program megvalósításában? — Igen, ez az egyik legfonto­sabb társadalompolitikai célki­tűzésünk. Hazánkban a laká­soknak mintegy 80—85 százalé­ka az OTP közreműködésével épül fel. Ennek mintegy 40—45 százaléka családi ház. Többsé­pe. Pontosabban három pá­lyáról van szó: a bemelegítő mellett díjlovaglásra és díjug­ratásra alkalmas területet is kialakítanak. A nézőtéren nyolc—tízezer embernek jut majd hely. Ideiglenesen 200 gépkocsi parkolására biztosí­tanak lehetőséget. Érdeklődőre tehát számítanak, bizonyára sokan lesznek kíváncsiak a jö­vő évi pályaavatóra, az első meghívásos üszögpusztai lo­vasversenyre. Az üszögpusztai adottságok további lehetőségek kiaknázá­sára serkentik a Pécsi Állami Gazdaságot. Nevezetesen: egy kiránduló-sportközpont létesítésére. Az évek során elöregedett kastélyt átalakítják, kicserélik tetőszerkezetét, jövő gükhöz — a tanáccsol együtt­működve — építési területet, hi­telt, szakmai tanácsadást ad az OTP. Az összlakásépítés 35 szá­zaléka tanácsi célcsoportos be­ruházás: a tervidőszakban ez 150 ezer lakást jelent, melyhez 100 milliárd forint áll rendelke­zésre. Maga az OTP saját be­ruházásban is évente 14—15 ezer társasház lakást építtet, több mint 80 százalékánál a ta­nácsé a kijelölési jog. Minden évben megállapodunk a megyei tanácsokkal a lakásépítésre és elosztásokra vonatkozóan, mi­szerint a fiatalok és a munká­sok kerülnek előnybe. A tanácsi értékesítésű lakások építéséhez az állami támogatáson felül hi­telkeretet is biztosítunk. Ennek összege ez évben 2,6 milliárd forint, melyből május végéig 2 milliárd 347 millió forintot vet­tek igénybe a tanácsok. A ta­nácsi banktevékenységből adó­dóan ellenőrizzük a megyék be­ruházási színvonal tartását és ütemét, s erről tájékoztatjuk a tanácsokat és jelentést adunk a főhatóságoknak. Pénzügyi szak­embereink figyelemmel kísérik a beruházások előkészítését. Saj­nos, ezen a téren még sok a kívánnivaló, mert az építkezé­sek megkezdéséhez nincs kel­lően előkészítve a terület. — Köztudott, hogy míg az egyik oldalon nagy a sorbanállás hi­telért, előlegért, addig az év végére mégis tetemes, milliókra tehető pénzmaradvány képződik a tanácsoknál. Mi ennek az oka? — Bizonyos mértékben a de- centlarizáltság szüli. Az önál­lóan gazdálkodó helyi taná­csoknál és intézményeknél hal­mozódik fel a költségvetési pénzmaradvány. Ismertek az ál­lam költségvetési gondjai, tehát az intézetek — óvodOj bölcsőde, kórház, iskola - fejlesztése, fenntartása nem kis terhet je­lent a népgazdaságnak. A pénzt arra kapják, hogy ésszerűen, leghatékonyabban használják fel, mégis a pénzmaradvány sokszor túllép a biztonsági tar­talék határán is. Ez gazdál­kodásuk hatékonyságának gyen­geségére utal. — A jövőre vonatkozóan válto­zik-e az OTP tanácsi bankfunk­ciója, milyen területeken kíván­nak előreíépni? — Tanácsi banktevékenysé­günk tovább növekszik, bővül. Ehhez kell igazodnia ügyvite­lünknek is. Új feladatként je­lentkezik az intézmények integ­rációja, átcsoportosítása, a me­gyékhez tartozó intézetek közül 1980-ig típusok szerint többet a helyi tanácsokhoz kapcsol­nak és ez a változás az OTP-t is érinti, át kell állnunk a pénz­ügyi kiszolgálásukra. A jövőben még szorosabbra akarjuk fűzni a tanács és a pénzintézet együttműködését, információ- közvetítésünkben a gyors, pontos adatszolgáltatáson kívül szöve­ges elemző tájékoztatásokat is adunk, lehetővé téve a megyék, városok tanács* gazdálkodásá­nak összehasonlítását. héten látnak munkához. Be­építik a padlásteret: vendég­szobákat, társalgót és fürdő­szobákat alakítanak ki. A kas­tély teljes felújítása 1980-ban fejeződik be. Szomszédságá­ban megépül az új lovarda, az út másik oldalán ott a tó, amely ma még kicsit kihasz­nálatlan. Környékét parkosít­ják — jövő évben elköltöztetik innen a gazdaság gépeit — és faházakat építenek oda, amelyek nyáron ifjúsági építő­tábor szerepét tölthetnék be, ősszel és télen viszont turista- csoportokat fogadhatnak. Ez a kiránduló-sportközpont Pécs szomszédságában az el­következendő négy esztendő alatt épül ki teljesen. Horváth Teréz A NYÁR, különösen, hogy végre az időjárás is kedvező és tömegével vonzza a vendége­ket, újra napirendre tűzi szál­lodagondjainkat. Pontosabban a vitát a szállodaépítésről, fej­lesztésről. Mert vélemény sok­féle akad, köztük még olyan újságcikk is, amely abban sem bizonyos, vajon sok (?) avagy kevés a szállodánk. De mielőtt mélyebben bele­merülnénk az érvek és ellen­érvek taglalásába, említsünk meg néhány érdekes tényt. Külföldi vendégeink száma az utóbbi tíz évben csaknem a négyszeresére, azaz 12 millió fölé nőtt. S közülük azok lét­száma, akik legalább egy éj­szakát töltenek nálunk, meg­háromszorozódott és tavaly elérte a 7,2 milliót. Ez a fejlő­dés nagyobb, mint a nemzet­közi átlag. Ám állítsunk nyom­ban mellé egy másik adatot is. Hogy szállodai szobák te­kintetében — a szokásos tíz­ezer lakosra számítva — a leg­kedvezőtlenebb helyzetűek kö­zött vagyunk Európában; a bolgár és a jugoszláv ellátott­ság viszonylagosan számítva is mintegy négyszer, a csehszlo­vákoké háromszor bőségesebb a miénknél. És most térjünk vissza a vi­tára. Való igaz, hogy a növek­vő külföldi vendégforgalomból a szállodák részesedése egyre csökken. Dehát ez óhatatlan, hiszen régesrég kevés a szál­loda Budapesten is, kevés ki­vétellel a vidéki városokban is, és sokkal kevesebb is épül, mint amennyit a növek­vő forgalom megkívánna. Ér­telmetlen akkor az okozatot az okkal összecserélni, amellyel némelyek igazolni próbálják állítólagos érdektelenségünket a szállodaépítésben. MAS KÉRDÉS, hogy szállo­dát építeni meglehetősen költ­séges mulatság, a befektetett milliók lassan térülnek meg, különösen, ha a befektetés gazdaságosságát kizárólag o hotel könyvelés számaival mér­jük. Nem mintha ez elhanya­golható lenne. De látnunk kell, hogy már a mai helyzet, ami­kor a vendégek túlnyomórészt rokonoknál, ismerősöknél és magánházakban helyezkednek el, sem kívánatos a bevételek alakulása szempontjából, még kevésbé ad lehetőséget a fej­lődésre és a vendég „költeke­zésének” növelésére. Hitelt ér­demlő vizsgálatok szerint a turisták nálunk sokkal szeré­nyebben élnek, kevesebbet költenek a kívánatosnál vagy szokásosnál, és ez nem szokat­lan takarékosságuk, hanem a lehetőségek, nem utolsósor­ban a szűkös elszállásolási kö­rülmények következménye. Már­pedig természeti adottságaink és szolgáltatásaink értékesíté­se mindenképpen kecsegtető üzlet, jóval gazdaságosabb, mint a szokványos árukivitel. Ilyen értelemben tehát hasz­nosságának teljes sugarában kell vizsgálni a szálloda léte­zését avagy hiányát, amennyi­ben ettől függ, hogy jön-e vendég vagy otthon marad. Továbbá, hogy mégis jön, mennyi pénzt hagy nálunk. Természetesen, erősen meg­fontolandó, hogy hol épüljön szálloda és milyen épüljön. Budapest és a Balaton ide­genforgalmi értéke vitán felül áll. Bár a Balatonnál gondolni sem szabad további fejlesztés­re, ha az nem párosul a meg­felelő, összehangolt közmű-, közlekedési, kereskedelmi és kulturális beruházásokkal, mert az effajta „háttér” már ma is rogyadozik a magyar tenger partján a reá rakott súly alatt. BUDAPEST vendéglátó ké­pességének növelése viszont magától értetődően nem lehet tárgya semmiféle vidék-főváros rivalizálásnak! A bővebb és az igényekhez változatosabban alkalmazkodó pesti szállásle­hetőség megteremtése ugyanis, idehaza, elsősorban a vidéken lakók érdeke, hogy ne megtűrt vendégként vagy ágyrajáró- ként, hanem tisztes látogató módjára végre igazán élvez­hessék a nagyvárost, bármi ok­ból utazzanak is oda. KÜLÖNBÖZNEK a vélemé­nyek az úgynevezett kategória­kérdésben is. Rokonszenves a meggondolás, hogy elsősorban ne luxushotelek épüljenek, ha­nem szerényebb szállók, de ezt a józan kívánalmat sem helyes abszolutizálni. A reális adottságokból kell mindenütt kiindulni, nem megfeledkezve például a tapasztalatról, hogy a szállodák is öregszenek, idő­vel vesztenek értékükből, jobb tehát olykor magasabb igé­nyekkel kezdeni. De nem is annyira az osz­tályozás az elsőrendű, hanem hogy a maga osztályán belül valójában milyen is egy-egy szálloda, hogyan gondoskodik vendégeiről. Tapasztalt szak­ember, egyik legnagyobb szál­lodánk igazgatója ugyancsak elgondolkoztató választ adott, amikor egyes szállodafajták életképességéről faggattuk. Nem az osztályba sorolástól függ a szálloda tényleges, a vendégek által is elismert ér­téke, hanem mindenekelőtt a vezetéstől. A „luxus-szálloda” is lehet csapnivaló, és a II. osztályú is kellemes és vonzó. És hiába ölnek súlyos milliókat a drá­gábba, ha a hozzá nem értő vezetés egykettőre tönkreteszi a hotel hírét. Szóval: a szállo­daipar nehéz szakma, nem le­het gyorstalpalva elsajátítani. EGYEBET IS mondott embe­rünk. Azt nevezetesen, hogy évtizedes tapasztalata szerint a vendégek tekintélyes része nem is annyira a város neve­zetességeire, a vidék szépsé­gére, hanem a szállodában töltött napok kellemes emlé­kére gondolva tér vissza. Fon­tos megfigyelés. Nem ártana, ha egyik-másik városunk veze­tői is elgondolkoznának rajta, és függetlenül attól, hogy milyen vállalati érdekkörbe tar­tozik egy és más szállodájuk, nagyobb figyelmet fordítanának reá. Mert elsősorban a város „érdekkörébe” tartozik min­den szálloda, annak őriz meg vagy veszít el vendégeket, ba­rátokat. Igen, igen, a szálloda fölöt­tébb fontos intézmény. Nem puszta vendégforgalmi „léte­sítmény”, hanem minden vá­ros, helység ilyen vagy amo­lyan ismertetőjegye, egy-egy finom, bájos vonás, avagy csúf, bántó folt az arculatán. És melyik város ne kívánna jó emlékeket ébreszteni? S hadd tegyük hozzá: hasznos emlékeket! Balog János Horváth Anita • • Kiránduló-sportközpont Uszögpusztán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents