Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-27 / 236. szám
2 Dunántúli napló 1978. augusztus 27., vasárnap Propagandisták találkozója Komlón Módszervásár és fórum A vendéglátók egy, erre az alkalomra készült vállra akasztható tarisznyával ajándékozták meg az első Baranya megyei propagandista találkozó és módszervásár résztvevőit. A délutáni órákra azután dugig teltek a tarisznyák, mert mindenki szabadon válogathatott az asztalokon, polcokon, tárolókon elhelyezett kiadványokból. S persze a módszervásár négy központjában, a bemutató foglalkozásokon ki-ki jelképesen is „megvehette” a neki tetsző módszert, hogy azután hazatérve, azt a politikai képzés szolgálatába állítsa. Bóna Ernőné, a Baranya megyei KISZ Bizottság első titkára nyitotta meg szombaton reggel 9 órakor a találkozót Komlón, a Steinmetz Miklós Szakközépiskola kollégiumában. — A találkozó és a módszervásár célja vitafórumot biztosítani a helyi politikai képzésben részt vevő propagandistáknak, bemutatni azokat a módszereket és eszközöket, amelyek a leghatékonyabban állíthatók az ifjúság nevelésének szolgálatába — mondotta egyebek között. A megye több mint 200 propagandistája végigjárhatta a találkozó vitaközpontjait és működés közben ismerkedhetett meg a legkorszerűbb aui dióvizuális eszközökkel. Bemutatták a legfrissebben megjelent politikai témákkal foglalkozó könyv, hanglemez, diafilm, filmújdonságokat. A propagandista találkozó záróeseményeként Bocz József, a Baranya megyei Pártbizottság titkára válaszolt a fiatalok kérdéseire. Több mint két és fél órán keresztül kérdeztek, amelyek között az ideológiai nevelőmunka aktuális problémáival foglalkozók mellett nemzetiségi és külpolitikai vonatkozásúak is voltak. A sikeres rendezvény résztvevői szerint aligha kétséges, hogy lesz folytatása az első Baranya megyei propagandistatalálkozó és módszervásárnak. Levelező egészségügyi képzés Esti és levelező tagozaton is megkezdődik az egészségügyi szakközépiskolai képzés szeptember 1-től. Az új képzési forma azért is jelentős, mert a nappali tagozaton nem végeznek annyian, mint amennyi középkáderre szükség van, s az egészségügyben mintegy húszezer a szakképzetlen dolgozó. Az egészségügyi szakközép- iskola esti és levelező tagozatát elvégzők a szakképesítés mellett középiskolai oklevelet is kapnak. Az oktatási miniszter utasítása július közepén jelent meg. Szoboravatás Űjmecsekalján Japán művész alkotása Pécsett A zuhogó eső elllenére is kedves hangulatú, rendhagyó szóboravatás zajlott le tegnap délelőtt Pécsett, a Mecsek -Áruházzal szemben fekvő téren. Itt adta át Issei Amemiya japán szobrászművész Pécs városának azt a betonszobrot, melyet idén nyáron készített a XI. Siklósi Szobrász Szimpozion betonprogramja keretében. Az avatáson illetve átadáson megjelent Bocz József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, Csenkey Éva, a Baranya megyei Tanács V. B. Siklósi Alkotótelepeinek vezetője, valamint a megye közművelődési és művészeti életének számos képviselője. Kígyós Sándor szobrászművész szavai után Kerényi Gábor, a Pécs városi Tanács Művelődésügyi Osztályának főelőadója vette át Pécs számára Issei Amemiya szobrát. A japán művész korábban dolgozott már a nagyatádi a.lkotótelepen, .s ott került szóba, hogy hazájában betonszobrokat készít, melyeknek a technikájára szívesen megtanítaná magyar kollégáit is. Ez a terv valósult meg idén a XI. Siklósi Szobrász Szimpozionon, ahol Kertészti Ágnes és Kígyós Sándor szobrászművészek dolgoztak együtt Amemiyá- val a betonprogramon. Kígyós Sándor elmondása szerint Amemiya rokonszenves szerénységgel és illegalitással avatta be magyar kollégáit a hazánkban még ismeretlen szobrásztechnika rejtelmeibe. Magyarország első betonszobrát avatták fel tegnap Pécsett. A két találkozó és felkiáltójelként magasba ívelő elemből készült szobornak Issei Amemiya szimbolikusan a Párbeszéd nevet adta, a művészet eszközeivel kontaktust teremtve két olyan távoli város, mint Pécs és Tokió közöt. G. O. Fiatal esztergályosok Bányásznap! randevú '78 Politikai fórum Űjmecsekalján A Népszabadság már szeptember 2-án a Dunántúli Napló szerkesztőségében jogi tanácsadást tart, melynek keretében 14—18 óráig a Hunyadi u. 11. sz. alatti ügyfélszolgálati helyiségben dr. Oláh Gábor, a Népszabadság jogtanácsosa, 15—16 óráig Szabó László, a Népszabadság rovatvezetője fogadja az érdeklődőket. Szeptember 3- ón a Népszabadság pavilonjában a sajtóutcában dr. Oláh Gábor jogtanácsos délelőtt 10-től 13 óráig fogad tanácsadásra. A politikai fórumot követően a Népszabadság rendezésében szórakoztató műsorra kerül sor. A műsorvezető Tamási Eszter tv-bemondó, fellép az Apostol együttes, a Gúnya együttes és több neves fővárosi művész. versenye a Mechlabor pécsi gyárában Októberben Jesz a megyei verseny egy kérdőív található, melyben az érdeklődők a politikai fórum résztvevőihez kérdéseket tehetnek fel. A kérdőlapokat a Dunántúli Napló szerkesztőségének levelesládájába lehet szeptember 2-ig bedobni. De még kérdőlapokat lehet leadni szeptember 3-án, az újmecsekaljai sportpályán levő sajtóutca Népszabadság, MTI és Dunántúli Napló pavilonjaiba is. A beküldött kérdésekre többek között Hajdú János, Eötvös Pál, Rózsa László, Dolecs- kó Kornélia, a Népszabadság munkatársai, Köves Tibor és Bajnok Zsolt, az MTI főosztályvezetői, Mitzki Ervin, a Dunántúli Napló főszerkesztője válaszol. Külön telefonvonalakat építenek ki három külföldi tudósítóhoz, akik állomáshelyükről válaszolnak a feltett kérdésekre, mely a színpadon felhangosítva hallható majd. Faragó Jenő Genovából, az Olasz Kommunista Párt központi lapja, az Unita sajtóünnepségéről jelentkezik majd és ad választ a hozzá intézett kérdésekre. Moszkvából Kiss Tibort, Párizsból Rudnyánszki Istvánt kapcsolják a politikai fórum ideje alatt. A fórum vezetője Szabó László, a Nép- szabadság rovatvezetője. A Népszabadság és az MTI pavilonjaiban, az újmecsekaljai sportpálya sajtóutcájában az érdeklődők találkozhatnak az újságírókkal, közelebbről megismerkedhetnek az MTI munkájával, korszerű hírközlő eszközeivel. A Népszabadság jogi tanácsadása A Bányásznapi randevú keretében szeptember 3-án Új- mecsekalján, a PMSC sportpályáján felállított szabadtéri színpadon 15.00 órakor kezdődik a Népszabadság, az MTI és a Dunántúli Napló közös politikai fóruma. A Bányásznapi randevú című újságban — mely már egy hete kapható az újságárusoknál — Országos találkozó Pécsett Több mint négyszázötven fiatal adott egymásnak találkozót Pécsett, a Hotel Főiskolán. Az AGROTRÖSZT immár harmadízben rendezi meg a megyei mezőgazdasági ellátó vállalatok fiatal szakembereinek találkozóját, amely tegnap délelőtt nyílt meg a nyáridőben hotelként működő pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola kollégiumában. A háromnapos rendezvényre érkezett fiatalokat Salamon Gyula, a Baranya megyei AG- ROKER vállalat igazgatója köszöntötte a vendéglátók nevében. A megnyitón többek között megjelent dr. Földes Jánosné, a Pécs városi kereskedelmi pártbizottság titkára, valamint dr. Kopácsi Ernő, az AGROTRÖSZT vezérigazgatója. Dr. Kopácsi Ernő elismerését fejezte ki a fiataloknak a nyári betakarítási munkálatok idején végzett tevékenységükért és tolmácsolta a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter köszönetét is, amit a tárca vezetője az AG- ROTRÖSZT-höz az elmúlt napokban juttatott el. A hétfő estig tartó találkozón, a szakmai tapasztalatcserén túl arra is mód nyílik, hogy a tizenhét AGROKER vállalat fiataljai sportbeli tudásukat is összemérjék. Még augusztus elején vetették fel az alig 400 lelket számláló Somogyviszlón a helyi KISZ-szervezet vezetői az ifjúsági park létesítésének gondolatát. A kezdeményezés hamar zöld utat kapott, elkezdődhetett a támogatók felkutatása, a pénzügyi források feltérképezése, a szervezés, majd az igazi munka. A Széchenyi tér mintegy 1000 négyzetméteres területén, félévszázados gesztenyefák övezte részen láttak hozzá az árokásáshoz, a kerítés ácsolásához, a patakocska fölötti híd kialakításához, a pódium emeléséhez. Majd mindent fiatalok alkottak itt. A napi munka után, meg hétvégeken, csakhogy minél előbb készen legyen, amire oly régóta vártak. A közel 60 000 forintos költséggel, társadalmi munkában és dicséretes gyorsasággal elkészített somogyviszlói ifjúsági parkot tegnap avatták fel, s vették birtokukba a község és a szomszédos falvak fiataljai. A hétvégeken nyitva tartó parkban teadélutánokat, bálokat, vetélkedőket rendeznek, s itt ad majd néhány előadást a színjátszó kör is. Jövőre büfét akarnak létrehozni, a táncotoknak megfelelő helyet kialakítani. Ez még visszalevő feladat. De ami megvan, az feltétlenül említésre méltó, követendő példa, mindenképpen az ifjúság kezdeményező kedvét, tettrekészségét dicséri. Fiatal esztergályos szakmunkások vetélkedtek tegnap Pécsett a Mechanikai Laboratórium pécsi gyáregységében. A versenyt a KISZ Pécs városi Bizottsága szervezte, több éves szünet után ismét meghirdetve a Ki minek mestere? szakmai tudás összemérését a gépipar, műszeripar alapszakmájában, az esztergálásban. A város legjobb ifjú esztergályosainak találkozóját, melyen ott volt Petőházi Szilveszter, az MSZMP Pécs városi Bizottságának titkára, Rákos János, a KISZ Pécsi városi Bizottságának első titkára nyitotta meg. A fiatalok kora délelőtt két csoportban kezdték a versenyt. Az első csoport tagjai a forgácsoló üzemben dolgoztak a központosító agy elnevezésű munkadarab elkészítésén. A központosító agy megmunkálásához minden olyan műveletet el kellett végezniük, melyek külön-külön is alaposan próbára tették volna őket. Kilencven percnyi idejük volt a munkadarab forgácsolására. Tíz óra előtt néhány perccel, — 57 perc alatt — elsőként fejezte be a központosító agyat Sámuel József, a mechanikai laboratórium szakmunkása. Persze csak ezután jött a meo . .. Amíg az első csoport tagjai a forgácsolóban dolgoztak, a többiek szakmai elméleti kérdésekre válaszoltak, illetve kitöltötték azt a tesztlapot, melyen az ifjúságpolitikai, munkavédelmi kérdések szerepeltek. Délelőtt fél tizenegykor fordultak a csoportok. Egy órakor hirdetett eredményt a zsűri Keresztes Jánosnak, a Mechanikai Laboratórium igazgatójának elnökletével. Az első helyet szerezte meg Rudolf József (Mechanikai Laboratórium), második Csupor János (ÉPGÉP), harmadik Farkas János (Mechanikai Laboratórium), negyedik Vinter Tibor (Mechanikai Laboratórium), ötödik Ripszán Imre (ÉPGÉP), hatodik Vizsi Béla (ÉPGÉP). Ök képviselik majd Pécs esztergályos szakmunkás fiataljait az októberben rendezendő megyei versenyen. Az első hat helyezett pénzjutalomban és oklevélben részesült, illetve valamennyi résztvevő emléklapot kapott. III. AGROKER-napok Dicséretes gyorsasággal társadalmi munkában Ifjúsági parkot avattak Somogyviszlón Ki minek mestere?