Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-26 / 235. szám

XIX. Mecsek Kupa Kezdődik az NB l-es labdarúgó-bajnokság PVSK— Komló mérkőzés Pécsett Folytatja-e az MNK-ban aratott sikersorozatát a baj­nokságban is a PMSC lab­darúgócsapata? Ma délután választ kapunk erre a sokakat érdeklő 1<érdésre. Az ellenfél látszólag könnyű: a Székes- fehérvári MÁV Előre. Ámde a mérkőzés idegenben lesz, nem beszélve arról, hogy az NB I. első fordulója sohasem szűkölködött meglepetésekben. Remélhetőleg a PMSC — akárcsak tavasszal — most is jól szerepel a vasutascsapat pályáján. Szőcs János vezető edzőnek nélkülöznie kell Kar­dost és lehetséges, hogy Pált is. Ha a beállás nem épül fel, Morvái helyettesíti őt. A védelem bal oldalán Schulteisz szerepel, a középcsatár pedig Dobány lesz. A várható ösz- szeállítás: Katzirz — Iványi, Tapaszti, Pál (Morvái), „Schul- teisz — Lutz, Dárdai, Gallai — Lingl, Dobány, Varga. A kispadon Fiedler mellett ott ül majd Lőrincz is. Ha Pál egészséges, akkor Morvái a másik mezőnyjátékos csere, ha nem, akkor Stájer. A tartalék­csapatban szerepel majd a sokáig sérült Torna és Jónás. Holnap Baranya megyei rangadót láthat a PVSK sta­dion közönsége. Az MNK „bravúr-csapata", a PVSK jól kezdett a bajnokságban is. De nem maradt el tőle a másik megyei csapat, a Komlói Bá­nyász sem, amely bár már egy pontot vesztett, de még nem kapott gólt! Mindkét csa­pat bizonyítani akar, így nagy küzdelem és szoros eredmény várható. A PVSK vezető edző­je, Rónai István gondban van: Réfi és Szász lehet hogy sé­rülés miatt nem játszhat. Ha vasárnapig nem épülnek fel, Lauer és Herbst helyettesíti őket. Meggyes Lajos, a Kom­lói Bányász vezető edzője leg­alább döntetlen eredményt vár csapatától. A bányászok vé­delmében újra játszik Kele­men, a középpályán Tresch társul Gyurina és Hohmann mellé, a támadóhármast pe­dig Martinkovics, Kolesánszky és Tóth alkotja. A labdarúgó megyei I. osz­tályban is teljes forduló lesz. A legnagyobb érdeklődésre a szombati PBTC—Mázaszászvár és a vasárnapi Universitas PEAC—Vasasi Bányász talál­kozók tarthatnak számot. AIV. fogathajtó világbajnokság A IV. fogathajtó világbaj­nokság versenysorozata pénte­ken kezdődött meg Kecskemé­ten. Már kora reggeltől nagy volt a forgalom a stadionban: 6 órától, a nyugatnémet Knell négyesfogatának rajtjától a ké­ső délutáni órákig több ezres nézőközönség kísérte végig ér­deklődéssel az eseményeket. Es volt is látnivaló bőven a meleg, nyári napsütésben. Előbb be­mutatásra kellett odaállniuk a szereplőknek a zsűri elé, majd a díjhajtásban mérték össze egymással tudásukat. Az ér­deklődők között rengeteg volt a külföldi is. Nonstop pergett a műsor, de nem mindenkinek sikerültek úgy a dolgok, ahogy szerette volna. A bírálatnál ugyan nem­igen volt baj. A mozdulatlan­ságot még csak tűrték a lovak, de a díjhajtáskor egyikük-mási- kuk bizony rakoncátlankodott és megfékezésük nem kis mun­kát adott a bakon ülőknek. A magyarok általában jói mutatkoztak be, amit bizonyít, hogy az első 21 fogat után Bárdos György volt a legjobb 46 pontjával, amelyet hetes bírálatra és 39-es díjhajtásra kapott. Pénteki eredmények: 1. Fü­löp herceg (angol) 4 pont, 2. Fülöp Sándor (magyar) 5, 3. Welstra (holland) 6, 4. Ko­louch (osztrák) 6, 5—6. Brist- roh (angol), Freund (ny.-né- met) 6—6 pont. Dijhajtás: 1. Welstra 30 pont, 2. Walisevsky (lengyel) 38, 3. Musial (lengyel) 39, 4. Bárdos György (magyar) 39, 5. Mátyus Viktor (magyar) 40, 6-7. Fülöp herceg, Fülöp Sán­dor 41-41. Csapatban: 1. Hollandia 91 pont, 2. Magyarország 92, 3. Anglia 93. Úszó­és vízilabda-vb Elég csendes nap volt pén­teken a nyugat-berlini világ- bajnokságon, a magyarok közül esek. Kelemen Ildikó szerepelt o női toronyugrásban és este a vízilabda válogatott megkezdte döntő küzdelmét. Elsőként a világbajnoki címet védő Szov­jetunió ellen. Egy számban azonban mégis kiosztották az érmeket: a műúszás páros ver­senyében Kanada szerezte meg a győzelmet, Japán és az Egyesült Államok előtt. Kelemen a 15 fős mezőnyben gyengén szerepelt. Igen sok hibát vétett az ugrásaiban, s négy gyakorlat után a 14. he­lyen áll. A befejező négy ug­rásra szombaton kerül sor. Karpov vezet Baguio-ban, a Karpov— Korcsnoj sakkvilágbajnoki dön­tő 16., csütörtökön függőben maradt játszmáját a mérkőző felek pénteken délelőtt folyta­tás nélkül döntetlenre adták le. Ez volt a 12. remi. A talál­kozó állása továbbra is 3:1, a világbajnok Anatolij Karpov javára. A 17. fordulóra szomba­ton kerül sor. Röplabda-vb A magyar válogatott első világbajnoki mérkőzésén Rigá­ban 1 óra 15 perces csatában 3:0 arányú vereséget szenvedett ugyan a kínaiaktól, de különö­sen a második és a harmadik játszmában jó teljesítményt nyújtott. Kínai NK—Magyarország 3:0 (4, 12, 14). Duna Kupa evezősverseny Évről évre népszerűbb o hagyományos tanácsi Duna Kupa evezősverseny. Az au­gusztus 26-án kezdődő két­napos eseményre 16 egyesü­let mintegy 300 sportolót ne­vezett. A legnagyobb lét­számmal a Velencei-tavi Vízi Sportiskola és a Rába ETO iképviselteti magát. A legran­gosabb résztvevő Ambruss Marianna (Bp. Hajógyár) a több nemzetközi sikert aratott versenyzőnő lesz. A két ver­senynapon mintegy 40 szám kerül lebonyolításra, szomba­ton délelőtt 10 órakor kez­dődnek az előfutamok, dél­után 3 órakor már döntőkre kerül sor. Vasárnap 11 órától majd délután 14.50-től lesz­nek végküzdelmek. A Duna Kupa vándordíját az elmúlt évben a mohácsi evezősök szerezték meg, a győzelemért most nagy harc várható köztük s a nagy létszámmal induló vendégegyesületek kö­zött. A magyar Zaka nyerte az egyéni versenyt Kakasd után kilenc versenyző vágtatott az élen Lvovi csapatgyőzelem pénteken délelőtt Pénteken délelőtt az ünne­pélyes megnyitóval megkezdő­dött a XIX. Mecsek Kupa nemzetközi országúti kerék­párverseny. A mázaszászvári úttörőzenekar indulóira ifjú­gárdisták vezették fel a csa­patokat a Széchenyi térre, majd a Sportiskola fiatal ke­rékpárosai behozták a Mecsek Kupa zászlaját. A városháza tornyában jelt adtak a fanfá­rok, a Himnusz hangjaira fel­vonták a zászlót, majd a pé­csi L 9-es egyesület 60 pos­tagalambja röppent a leve­gőbe. A szervezőbizottság nevé­ben Orosz Ottó, a Baranya megyei TSH elnöke jelentett Takács Gyulának, a Baranya megyei Tanács elnökhelyette­sének, aki ünnepi megnyitó­jában többek között a követ­kezőket mondotta. — Tizennyolc évvel ezelőtt 1960 szeptemberében ren­dezték meg az első Mecsek Kupa kerékpárversenyt. Az el­ső kísérletet még a sportág népszerűsítése, hagyomány­teremtő szándék jellemezte, de az elmúlt évek alatt már Pécs város és Baranya megye jeles sportrendezvényévé vált a nemzetközi kerékpárverseny. Külön örömünkre szolgál, hogy több olyan külföldi és ma­gyar csapatot üdvözölhetünk, akik régi ismerősként jöttekel újra hozzánk. A Mecsek Ku­pa jelentős erőpróba a ver­senyzőknek. Elsősorban ez a jellege adja tekintélyét és ezért járulhat hozzá az or­szágúti kerékpározás nemzet­közi fejlődéséhez is. Abban a reményben, hogy az idei verseny is jól szolgálja majd a hazai és a nemzetközi ke­rékpársport fejlődését, a XIX. Mecsek Kupa nemzetközi ke­rékpárversenyt megnyitom. Az ünnepélyes megnyitó után a KISZÖV népviseletbe öltözött táncosai virágcsok­rokkal kedveskedtek a csapa­toknak, és a 'versenyzők lassú rajttal elindultak a hármas csapatverseny rajtjáig, a hirdi elágazásig. Pénteken délelőtt a Pécs— Bonyhád—Szekszárd útvonalon 62 km-es távon, egyenkénti in- dításos csapatversenyt bonyo­lítottak le. A Ivoviak csapata több mint Ijét percet_j/ert rá a mezőnyre. A magyar csapatok közül az FTC bizonyult a leg­jobbnak, a zöld-fehérek a má­sodik helyen végeztek. Az SC Padovani gárdája is jól hajtott, a Szekszárd, a PMSC első csa­pata és Bratislava került még be az első hat közé. 21 csapat eredményét értékelték. A dél­előtti csapatverseny eredmé­nye: 1. Lvov 1:24.19, 2. FTC 1:27.45, 3. SC Padovani 1 :29.14, 4. Szekszárd 1:29.28, 5. PMSC I. 1:30.09, 6. Bratislava 1:31.15, 14. PMSC II. 1:35.45, 21. Pé­csi Sportiskola 1:45.34. Pénteken délután a délelőtti csapatverseny ünnepélyes ered­ményhirdetését Szekszárdon a Felszabadulás téren tartották, onnét indult fél 5 órakor a tö­megrajtos egyéni csapatverseny. A Szekszárd, Bonyhád, Me- cseknádasd, Hird, Zobák, Komló, Sikonda, Pécs útvona­lon 92 km-es távot tettek meg a kerékpárosok. A lvovi Kaflik és a novi-sadi Purics kapott először lábra, de nem tudtak megszökni a bolytól. Szekszárd után hárman vágtattak az élen, az osztrák Poppal egészült ki az élcsoport. Kakasd előtt már ismét együtt volt az egész boly. Kakasd után hat kerékpáros megugrott, köztük a pécsi Ber- nát Tibor. 400 méter előnyre tettek szert, a 154-es kilomé­terkőnél már kilencen hajtottak az élen. A mecseknádasdi he­gyi hajrát a BKV Előre verseny­zője, Szuromi nyerte a szlovák Matuska és lvovi Pomerenkov előtt. A hegyi hajrát követő lej­tőn az ideális kerékpáros idő­ben 60 kilométeres sebességgel vágtatott a mezőny, a boly Pécsváradnál befogta az élcso­portot. Ezután Zötsch (Karl- Marx-Stadt) ragadta magához a verseny irányítását. Sikerült megugrania, 300 méteres előny­re tett szert. Az üldözők váltott vezetéssel eredtek nyomába, köztük Szuromi, Bernát Tibor és Maul, aki mindinkább ma­gára talált. A zobáki fiegyi haj­rát a pécsi Maul nyerte a szov­jet Zajac előtt. A szekszárdi Halász volt a 3. Komló főte­rén óriási tömeg várta a ver­senyzőket, ezt a részhajrát a szovjet Zajac nyerte, Maul volt a második. Ezután gyakran vál­tozott az élcsoport, az árpád­tetői hegyi hajrá ismét Maul sikerét hozta. A győzelemért öldöklő küzdelem indult meg. Zaka, a KSI fiatal kerékpáro­sa bizonyult a leggyorsabbnak s a Széchenyi téri célba több ezres nézősereg lelkes tapsvi­hara közepette elsőnek futott be. A lvovi Peleh Pavel volt a * Mexikóvárosban a kötöttfo- gásúak küzdelme után megkez­dődött a szabadfogású birkózó világbajnokság is. 48 kilóban az iráni Bazmavar kétvállal nyert Gyulai Mihály ellen. Az 57 kilós súlycsoport­ban Szalontai Imre ugyancsak kétvállal kapott ki g szovjet Ib- raguimovtól. A 62 kilósok között Szalontai Zoltán kétvállal bizo­nyult jobbnak a svájci Neyer- nél. A 74 kilós súlycsoportban Fehér István, a török Sevket-tel került össze, pontozással kika­pott. Kovács István, a 82 kilósok versenyében sikerrel vette az el­ső akadályt. 9:3 arányú ponto­zással győzött a román Seregéli ellen. A sorsolás a 90 kilósok között Molnár Gézának sem kedvezett, az amerikai B. Peter- son-nal találkozott és kétvállal veszített. A szabadfogású birkózó vb-n a népesebb kategóriákban le­bonyolították a 2. fordulókat is. Ezekben jól ment a ma­gyaroknak. Szőnyegre lépett a nehézsúly 1. fordulójában Bállá József is. Maul Péter (PMSC) a zobáki hegyi hajrá győztese második és az osztrák Germ Werner a harmadik. A pécsi versenyzők az élcsoportot köve­tő bolyban érkeztek a célba. Karácsony és Maul a 9. helyen végeztek sokadmagukkal. MŰSOR MÁSODIK NAP, SZOMBAT 8.30: Egyenkénti indításos állórajtos egyéni- és csapat- verseny, Hunyadi út—Péter utca sarok, Dömörkapu. 14.30: 160 km-es tömegraj­tos egyéni- és csapatverseny. Útvonal: Pécs, Mohács, Szek­szárd, Bonyhád, Komló, Pécs. Rajt: üszögpuszta. Cél: Pécs, Széchenyi tér. A versenyzők várható befutása: 18.15 és 19.00 óra között. 48 kg, 2. forduló: Gyulai Mihály kétvállal győzött a török Sakizu ellen, s így ma­radt a 4 hibapontja. A 14 főnyi mezőnyből még 11-en versenyeznek. 62 kg, 2. forduló: Szalontai Zoltán is törökkel, Kurttal birkózott, és ugyancsak tussal nyert. A diósgyőriek EB-bronz- érmese két forduló után még hibapont nélkül áll. A 16-os mezőnytől már hatan búcsúz­tak. 82 kg, 2. forduló: Kovács István amolyan „sétamérkőzé- sen" kerek két perc alatt fek­tette el a mexikói Gold- schmidtet, egy hibaponttal vár­ja a 3. fordulót. Nehézsúly, 1. forduló: az olimpiai ezüstérmes Bállá Jó­zsef a japán Jatszut öt percig hajszolta, amikor a távol-keletit leküldték passzivitás miatt. Óri­ási meglepetésre a románok vi­lágbajnoka, Simon László két­vállal kikapott a kubai Mora- lestől. Itt 13 az indulók száma egyébként. Birköző-ub Felemás rajt szabadfogásban A hétvége sportműsora AUGUSZTUS 26., SZOMBAT KÉZILABDA. NB I. B nők: Ózdi Kohász—PBTC, Ózd, 16.00. NB II. nők: Zsolnay SE-Szekszárdi Szövetkezet, Porcelángyári pálya, 15.30. RÖPLABDA. NB II. férfiak: Stein­metz SE—Kaposvári Dózsa, Dobó u., 16.00. LABDARÚGÁS. NB I.: Székesfehér­vári MÁV Előre-PMSC, Székesfehér­vár, 16.00. NB I. tartalék: Székesfe­hérvári MÁV Előre-PMSC, Székesfe­hérvár, 14.00. Megyei I. osztály: PBTC —Mázaszászvár, Bőrgyári pálya, 16.00, P. Kinizsi—P. Postás, Kovácstelep, 16.00. EVEZÉS: Duna Kupa. Mohács, 10.00 és 15.00. AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP KERÉKPÁR. XIX. Mecsek Kupa. 25 körös, 72 km-es kritériumverseny. Rajt: Mecsek Szálló, 10.00. EVEZÉS. Duna Kupa. Mohács, 11.00 és 14.50. RÖPLABDA. NB II. férfiak: HBNA— Pécsi VM, Budapest, 11.00. Nők: Pos­tás SE-Pécsi VM, Budapest, 11.00, Universitas PEAC—Tabi Videoton, öz u., 11.00. LABDARÚGÁS. NB II.: Pécsi VSK- Komlói Bányász, Verseny u., 16.00. Megyei I. osztály: István-akna—P. Kesztyűgyár, Pécsszabolcs, 16.00, Boly -Siklós, Boly, 16.00, Vajszló—Sellye, Vajszló, 16.00, Beremend-Mágocs, Be- remend, 16.00, Universitas PEAC—Va­sasi Bányász, Újmecsekalja, 10.00, Mohácsi VTE—Steinmetz SE, Mohács, 16.00, Szalánta-Szigetvár. Szalánta, 16.00. ATLÉTIKA. Területi ifjúsági össze­tett bajnokság, Verseny u., 9.30. Asztali labdarúgás Az idei Velkovics Mihály emlékversenyt a Zsolnay mű­velődési házban rendezték meg. Tizenegy csapat több mint negyven versenyzője in­dult, s a győzelmet a Bp. Testvériség együttese szerezte meg a PVSK „B”. a PVSK „A" és a Ferencváros előtt. Ali bizakodik Rohamosan közeledik szeptember 15., amikor New Orleansban Muham­mad Ali ismét összecsap a világbaj­noki címét elhódított Leon Spinksszel. A 36. évében Járó Ali környezeté­nek általános véleménye szerint olyan, mint egy megszállott. Reggel ötkor kel és nyomban négy kilomé­tert fut a hegyes terepen. Futás, ök- lözés, beszélgetés, imádkozás, ebből áll az egész napja. Sokak szerint tel­jesen megszállott, mindenképpen újra világbajnok akar lenni. Amikor az esélyek szóba kerülnek, Ali csak ennyit mond: — Csak én lehetek újra a világbaj­nok. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készüli ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os qépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Thumbnails
Contents