Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-24 / 233. szám
Dunántúli napló 1978. augusztus 24., csütörtök HÍREK 1978. AUGUSZTUS 24 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából BERTALAN nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.51 — nyugszik 18.41 órakor. A Hold kél 22.00 — nyugszik 11.45 órakor. Kölcsey Ferenc C zázncgyven évvel ez- előtt, 1838. augusztus 24-én halt meg — 48 éves korában — Kölcsey Ferenc költő, kiemelkedő reformkori politikus, neves szónok, a magyar kritika egyik jelentős képviselője. Sződemeteren született, 1790 augusztusában. Az árva, bal szemére himlőben megvakult, lélénk, gyenge testalkatú és érzékeny gyermek magányosan nevelkedett a debreceni kollégiumban is. A magyar irodalomból a tudománytörténet, a kéziratos költészet, Csokonai, Kisfaludy Sándor, Kazinczy művei érdekelték, s a latin mellett franciául tanult meg először. 1808-tól 1817-ig a nyelvújítás harcaiban Kazinczy oldalán állt, akivel kiterjedt levelezést is folytatott, noha önállósága, eredeti gondolkozása kezdettől fogva megmutatkozott. Egyik legtermékenyebb időszaka az 1820-as évek eleje volt. Ekkor készültek a Levelek a Mesmerizmus- ról cimü tanulmánya, amely a jóslás, a babona, a sarlatánság erőteljes elutasítása, s egyben a természettudományos, tapasztalati megismerés melletti határozott állás- foglalás volt. Ekkoriak a legnagyobb ■ versei közé tartozó Vanitatum vanitas és a Himnusz; mint ismeretes, Erkel Ferenc megzenésítésében 1844-ben ez nemzeti himnuszunkká lett. Ma este MOZI Park-kert: A fekete kalóz (8) Park: Én és a tábornok (f4, fő, f8) Kossuth: Fuss utánam, hog> elkapjalak! (10, 12, f7, f9) Péter cár és a szerecsen (f3, f5) Petőfi: Liliomfi (4) A kék katona (6, n9) Kertváros: Túl a félelmen (f8) Komarov:' A bosszú (f8) Tanárképző Főiskola: Vidám gazfickók (5) Miért ölnek meg egy bírót? (f8) Fekete Gyémánt: Holttest a Temzéból (6) Jószerencsét: A fiatalság elixirje (4, 6) Rákóczi: A bűvös kör (5, 7) Május 1.: A macskás öregúr (fő) Boly: Fény az akasztófán (7) Harkány: Egy király New Yorkban (10) Az Ezüst-tó kincse (7, 9) Komló, Május 1.: Katharina Blum elvesztett tisztessége (f5, f7) Komló, Zrínyi: XXI. olimpiai játékok (4) A jónevű senki (6, 8) Mohács: A javíthatatlan (6, 8) Pécsvárad: Fogat fogért (7) Sásd: A komédiás (7) Sellye: Válás olasz módra (8) Siklós: A férfi (8) Szigetvár: A dal ugyanaz marad (8) Várható időjárás csütörtök estig: eleinte kevés felhő, száraz idő, majd nyugat felől átmenetileg megnövekvő felhőzet és elszórtan záporok, zivatarok is, megélénkülő, többször megerősödő déli, délnyugati, csütörtökön a Dunántúlon északnyugati szél, a várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 23—28 fok között. A Balaton vize Siófoknál szerdán 11 órakor 20 fokos volt. Megyei gépifejőverseny A majsi Kossuth Tsz állattenyésztő szocialista brigádja gépi fejőversenyre hívta ki a megye valamennyi ifjú és felnőtt tehenészét. A 17 tsz-nél és 5 állami gazdaságban megtartott üzemi döntőkön a szakmai, politikai vetélkedők során 210-en mérték össze tudásukat. A legjobbak augusztus 26-án területi döntőkön vesznek részt, a tsz ál lótenyésztők: Kétújfa- lun, Szajkón és Gödrén, a Baranya—Tolna megyei állami gazdaságok versenyzői pedig a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát ormánypusztai üzemegységében. Területi döntőkről a legjobb 12 versenyző jut tovább a Mágocson augusztus 30-án sorra kerülő megyei döntőre. A megyei verseny két legjobbja NDK-beli utazáson vesz majd részt, illetve a legjobb ifjú fejő képviseli majd Baranyát az Agárdi Mezőgazdasági Kombinátban szeptember 14— 16-án megrendezendő országos ifjú qépifejő versenyen. ♦ — Pincéből csapatotthon. Siklóson felújították az 1. számú iskolát. Ezenkívül több vállalat társadalmi munkában átalakította az általános iskola pincéjét és itt kapnak ősztől helyet az úttörőcsapat tagjai. — Műanyag csövek. Az eddig importból beszerzett alagcsövek helyett a Szekszárdon, NSZK licensz alapján gyártott rugalmas, réseit műanyagcsövek beépítését kezdte meg a Dráva menti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat a mélyfekvésű, belvízzel sújtott ormánsági területeken. A hazai újdonság minőségileg is jobb a külföldinél, többféle választékban kapható: így 50, 65, 80, 100 milliméter átmérőjű is. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázod gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. számú Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér. Pécs-Vasas II., Beth len G. u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér. Pécs, Veress Endre u. 2. sz. 10/7. sz. gyógyszertár. Péter cár és a szerecsen Megyei ifjúsági szántóverseny A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát bácsfapusztai területén szeptember 6-án rendezik meg húsz mezőgazdasági termelőüzem harminc fiatal traktorosának részvételével a megyei ifjúsági szántóversenyt. A három kategóriában induló traktorosok első ízben mérik ösz- sze tudásukat a KGST nemzetközi szabályai szerint. A szántóverseny — melyet a KISZ Baranya megyei Bizottsága, a Baranya megyei Tanács és az Állami Gazdaságok Központjának Tolna—Baranya megyei fő- osztálya hirdetett meg — kategóriagyőztesei NDK-beli utazáson vesznek majd részt, az abszolút győztes pedig megyénket képviselheti Hartán, a szeptember 8-án megrendezésre kerülő országos ifjúsági szántóversenyen. ♦ — Elismerő oklevél. A békemozgalomban végzett társadalmi tevékenységéért az Országos Béketanács elismerő oklevelével jutalmazták a Pécsi Sörgyár Gagarin szocialista brigádját. A kitüntetést ünnepség keretében tegnap nyújtotta át Balogh Károlyné, az ÉDOSZ főtitkára. — Kozmetikai szalonnal bővült Pécsett, a meszesi Szeptember 6. téri női— férfi fodrászat. A Pécsi Szolgáltatóipari Vállalat mintegy 150 000 forintért alakította ki a kozmetikai egységet. ♦ Közlemény A Városi Tanács építési és közlekedési osztálya közli, hogy a burkolatsüllyedés helyreállítási munkálatai miatt Pécsett zsákutca lesz a mai naptól a Lánc utca a Kossuth Lajos utca felől, az Alsóbalokány utcáig. ♦ — Fürdöfelújitás. Szeptemberben kezdik a szigetvári strand felújítását a szentlőrinci költségvetési üzem dolgozói. A Baranya megyei Fürdő Vállalat szigetvári fürdője többek között új kabinokkal és vállfás öltözőkkel is gyarapszik. A felújítást, illetve a bővítést a jövő év elején fejezik be. Fusi utánam, hogy elkapjalak I A HÉT FILMJEI PÉTER CAR ÉS A SZERECSEN Puskin befejezetlen elbeszélése (Nagy Péter szerecsene) nyomán készült, a színes, szinkronizált szovjet film. Az ajándékba kapott kis szerecsen fiú történetét láthatják a nézők a mozikban. A felnőtt szerecsent Vlagyimir Viszockij, a moszkvai Taganka Színház tagja alakítja, akit a magyar mozilátogatók jól ismerhetnek számos filmből. (Egyetlenem. Ők ketten stb.). FUSS UTÁNAM, HOGY ELKAPJALAK I A „Francia Vadász" című bulvárlapban megjelent hirdetés alapján találkozik a kutyafodrásznő és az adótisztviselő. Szerelmük felhőtlennek és boldognak indul, de sok galibán, csalárdságon mennek keresztül. Vajon megköthetik-e mégis az áhitott házasságot? A színes, szinkronizált francia filmvigjáték főbb szerepeit Annie Girardot, Jean-Pierre Marielle játsszák. A FÉRFI Franz Werkert gyilkosság miatt zárták börtönbe. Büntetése letöltése után meg akar változni, de bizalmatlanság veszi körül. S egyik nap Werker lakásán találják holtan az egyik brigádtagot ... Az izgalmas NDK filmet Manfred Moshlech rendezte. Az NSZK ifjúsági küldöttség Pécsett Az Állami Ifjúsági Bizottság meghívására hazánkban tartózkodó NSZK ifjúsági küldöttség tegnap este Pécsre érkezett. A Német Szövetségi Köztársaság Ifjúsági Minisztériumának delegációját este a Nádor étteremben köszöntötte Lantos József, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője, a nemzetiségi bizottság tagja. Ma délelőtt az NSZK- ból idelátogató fiatalok Baranya megye nemzetiség politikájával, Pécs városával, valamint a Magyar Rádió Pécsi Stúdiójának nemzetiségi műsor- szerkesztésével ismerkednek. ♦ — 570 társadalmi munkaóra. A Pécsi Hőerőmű Vállalat irányítástechnikai üzemének Veres Péter ifjúsági szocialista brigádjának tagjai csatlakoztak a BÉV KISZ-eseinek felhívásához. A Nyugat-Mecsek 13-as jelű, négyszintes épülete ,,B" lépcsőházának és 12 lakásának komplett villamosítását vállalták és végezték el szabad idejükben. Az 570 óra társadalmi munkáért kapott összeget egy pécsi óvodának ajánlják fel sportszerek vásárlására. — Az V. szilikátipari ifjúsági napokat rendezik meg augusztus 24. és 25. között a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, melyen 400 fiatal vesz részt. A nyitónapon plenáris üléseken vesznek részt, másnap meglátogatják a pécsi Zsolnay Porcelán- gyárat, a Beremendi Cementművet és a bátaszéki Vázkerámia Gyárat. — Új út és parkírozó. Még az idén elkészül Szigetváron a vár jobb megközelítését szolgáló út, s annak végén a mintegy 40 személygépkocsi tárolására alkalmas parkírozó. A MÉM Pécsi Állami Erdőrendezőség és a városi tanács közös létesítménye közel 1 millió forintba kerül, építési munkáit a szigetvári költségvetési üzem a napokban kezdi meg. ♦ Esküvő GYÖRGY ILONA és HAJDÚ JANOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1978. augusztus 26-án 13.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). FEKETU MARIANNA és FEKETE JANOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, hogy 1978. aug. 26-án 16 órakor házasságot kötünk a pécsi I. kerületi tanácshivatal házasságkötő termében. Belga kórus Komlón Megérkezett Komlóra Belgiumból a neerpelti Fekete- rigó gyermekkórus. A kórus a komlói énekesek tavalyi látogatását viszonozza. Egy hétig tartózkodnak Komlón és ez idő alatt háromszor adnak hangversenyt. Augusztus 24-én 19.00 órakor a pártbizottság dísztermében a Kodály Zoltán kórussal együtt, 25-én 14.00 órakor Sikondán és 26-án 17.00 órakor Márévárán. ♦ — A Komarov Gimnázium igazgatósága közli, hogy az 1978/79-es tanévi pótbeíratás augusztus 31-én 9 és 12 óra között történik. — Az NSZK-beli Düsseldorfban, az augusztus 27-től megrendezendő XVI. filozófiai világkongresszuson dr. Vereczkei Lajos, a POTE Marxizmus —leninizmus Intézet igazgatója, az agy, tudat és a külvilág kölcsönhatásaival foglalkozik előadásában és részt vesz ugyanebben a témában egy vitaszekcióban is. ♦ Pincebejelentés Pécs m. város Tanácsa V. B. építési és közlekedési osztálya az 1979. évi tervszerű pince- helyreállítási munkák összeállításával kapcsolatosan felkéri a lakosságot, hogy a város alatt lévő, eddig fel nem mért pince, üreg, vagy ilyenre utaló süllyedés bejelentésével segítse a terv összeállítását. Bejelentést szóban és írásban Pécs, Széchenyi tér 1. fszt. 24. sz. irodában, vagy a 12-222 113 sz. telefonon 1978. augusztus 21-től 26-ig, naponta 8—15 óra között lehet tenni. 04-05-07 Halálos üzemi baleset történt tegnap délelőtt a Mecseki Ércbányászati Vállalat II. számú bányaüzemében, ahol az egyik fejtési csoport munka- területén kőzetomlás volt. A baleset következtében Vajda Zoltán 41 éves müszakvezető vájár és Grangya József 33 éves vájár, pécsi lakosok életüket vesztették. A baleset körülményeinek tisztázására a kerületi Bányamüszaki Felügyelőség bevonásával vizsgálat indult. * A Dunába fulladt tegnap délután Bozsovics János 16 éves sombereki lakos, aki a bári zátony közelében, a Duna jobb partján több fiatallal együtt fürdött. Holttestét megtalálták. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: Egyéves a Planetárium. Beszélgetés Ponori-Thewrewk Aurél csillagásszal. 8.35: Zenekari muzsika. 10.05: Robi, Tóbi és a Töfröcsó. Fantasztikus rádiójáték. IV. rész. 10.45: Tóték világot látnak. Riport. 11 .00: Szovjet művészek operafelvételeiből. II. 39: Egy jenki Artur király udvarában. IX. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: 4 millió néző nyomában. 13.30: A Melódiákoktól folytatása. 14.00: Mindenki Könyvtára. 14.30:. Balettzene. 15.10: Hangképek az úttörő népzenei együttesek országos találkozójáról, Berettyóújfaluból. III. 15.30: Ezeregy délután. 16.10: Versenyművek. 17.07: Körmikrofon. 17.32: Olasz muzsika. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.25: May fair Lady. Operettrészletek. 19.55: Gyűlölet, éjszaka, szerelem. Rádiójáték. 20.30: A román kultúra hete. 21.54: Kis magyar néprajz. 22.15: Jelentés az úszó vb-ről. 22.25: Régi magyar dalok és táncok. 22^46: Metronóm. 23.06: Az Amadeus vonósnégyes felvételeiből. 0.10: A Schubert fúvósnégyes játszik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Honthy Hanna énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Nótacsokor. 9.34: Kalandozás a Felső-Tisza táján. II. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Korda György énekel. 12.33: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 12.55: Schumann d-moll szonáta. 13.28: Édes anyanyelvűnk. 13.33: A gyermekrádió zenei műsora. 14.00: Szél Júlia válogatása aktuális műsorokból. 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben! 18.08: Görög regék. 18.33: Az Állami Népi Együttes műsorából. 19.23: Irodalmi kirándulások. 19.55: Slágerlista. 20.33: A 04, 05, 07 jelenti. 21.03: Az udvari kalap. Rádiójáték. 22.36: Tíz perc külpolitika. 22.46: Tánczene éjfélig. HARMADIK MŰSOR 14.05: Szimfonikus zene. 16.08: Könyvszemle. 16.13: Nyugdíjas KISZ- kórusok a Balaton partján. 16.43: Ötórai tea. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Poulenc-motetták. 18.16: Körmendi Klára zongoraestje. 19.00: Katedra. 19.33: A végzet hatalma. Négyfelvonásos opera. Közben: 20.52: Eszmecsere a műfordítás kérdéseiről. XII. 21.22: Az operaközvetítés folytatása. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Muzsikával faluról -falura. Tiszay László riportja. 17.25: Népszerű tudomány. Szerkeszti: Szluka Emil. 17.35: Az Ergo együttes felvételei. 17.45: Helyesen, magyarul ... dr. Rónai Béla nyelvművelő ötperce. 17.50: Zentai Anna és Rátonyi Róbert énekel. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Az Abba együttes műsorából. 18.30: Szerbhorvát nyelvű műsor. Hírek. — Elfelejtett melódiák. — A hazai nemzetiségi irodalom történetéből. — Pavlov Dusán tanszékvezető tanár előadása. — Branko Radicsevics megzenésített versei. — Ablak a világra. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. — Időszerű teendők a mezőgazdaságban. — Önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 16.18: Hírek. 16.25: „Égi csikón léptet a nyár. . ." Kisdobosok műsora. 17.15: Születésünk titkai. 4. rész: Elvetélt remények. 18.05: Felsőfokon. Portréfilm. 18.25: Fiatalok órája. 19.05: Reklám. 19.15: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. Ember és Föld. Az Ibériai félsziget állatvilága. Spanyol ismeretterjesztő rövidfilmsorozat. A vadkecske I. (sz.). 20.25: Ikarusz és a bölcsek. Szovjet rajzfilm (sz.). 20.30: Szokatlan szokások. Francia rövidfilmsorozat (sz.). Esküvő kucsi módra. 21.00: Művészek Párizsa. A Montparnasse-tól a Montmartre-ig. NSZK képzőművészeti film (sz.). 21.30: Telesport. Úszó- és vízilabda vb. Közvetítés Nyugat-Berlinből (sz.). Fogathajtó vb. Közvetítés Kecskemétről (sz.). 22.30: Tv-hiradó 3. 22.40: A veszprémi tévétalálkozó díjnyertes filmjeiből. Sakk-matt. Zenés játék (ism., sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.00: Még egyszeri — Ismétlés a júliusi műsorokból. 20.01: Illetlenek. Tévéfilm (sz.). 21.10: Tv-hiradó 2. 21.30: Egy nyári nap perceiből. Látogatás Simándi Józsefnél Győrökön (sz.). JUGOSZLÁV TV 16.20: Labdarúgás: Sarajevo— Radnicki. 18.15: A varázsnyereg. 18.45: Utazási felhívás — vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Külpolitika. 20.50: Emberrablók. (ism.). 22.10: Sakk-kommentár. 22.40: Dubrovniki nyári játékok. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Ezeregy dal — népi muzsika. 19.15: Idő és pihenés.^ 19.25: Közvetítés az úszó vb döntőiről. 21.35: Szórakoztató zenei műsor. 22.25: Huszonnégy óra. 22.30: Hímnem—nőnem. Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán Zánkán meglátogatta az „Együtt a gárda” úttörő honvédelmi szemle résztvevőit. Megtekintette az úttörővárosban tartózkodó 3000 honvéd-, határőr-, munkásőr-, tűzoltó, közlekedési, vízi és vöröskeresztes úttörőgárdisták bemutatóit, találkozott különböző egységek tagjaival és a fegyveres testületeknek a szemlén részt vevő képviselőivel. * A Magyar Nők Országos Tanácsának meghívására szerdán egyhetes látogatásra hazánkba érkezett a Szovjet Nőbizottság delegációja Unt Inge Erihovnának, a Szovjet Nőbizottság tagjának vezetésével. A vendégek tájékozódnak a lányok, asz- szonyok élet- és munka- körülményeiről, s tanulmányozzák a társadalmi szervezetek ifjúságnevelő szerepét. * Kulturális és társadalmi életünk ismert személyiségei, pályatársak, barátok, tisztelők sokasága, s a családtagok vettek végső búcsút Féja Géza József Attila-díjas írótól szerdán a Farkasréti temetőben. A virágokkal, koszorúkkal övezett ravatalnál a Magyar írók Szövetsége, s írótársak nevében Csák Gyula, a Magyar írószövetség titkára emlékezett irodalmunk nagy halottjáról. Lapzárta — Egyelőre nincs remény arra, hogy a közeljövőben arab csúcsértekezletet lehessen tartani — mondta Mahmud Riad az Arab Liga főtitkára, miután visszaérkezett tíznapos körútjáról. Riad Szaud-Arábipt, Szíriát, Jordániát. Irakot, Kuvaitot, az Egyesült Arab Emírségeket, Érzak-Jement és Szudánt kereste föl. Az Arab Liga főtitkára kizárta annak lehetőségét, hogy az elkövetkező időben megtartják akár az Izraellel szomszédos államok szőkébb csúcsértekezletét. * Musztafa Tiassz szíriai hadügyminiszter szerdán megtekintette a- szíriai légi- és szárazföldi erők hadgyakorlatait. A hadgyakorlatokat Asszad szíriai államfő rendelte el, hogy felmérjék a hadsereg védelmi erejét és gyors ütőképességét egy váratlan izraeli támadás esetére. * A libanoni kormány kérni fogja az arabközi békefenntartó erők szeptemberben lejáró mandátumának meghosszabbítását — jelentette ki Sze- lim Al-Hossz libanoni miniszterelnök az Alvatan cimü kuvaiti napilapnak adott nyilatkozatában. * Nyugat-Berlinben az úszó-világbajnokságon a késő esti órákban megrendezett döntőkben a magyarok közül Verrasztó Zoltán szerepelt a legjobban, aki a 200 méteres hátúszásban a 2:02.16 perces idővel győztes amerikai Vassallo mögött 2:03.90 perces idővel 3. lett. A 400 méteres férfi gyorsúszásban Nagy Sándor 3:56.29 perces új országos csúccsal az 5. helyen végzett.