Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-24 / 233. szám

1978. augusztus 24., csütörtök Dunántúlt llaplo 5 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Brezsnyev—Cedeabal találkozó Lapszemle Ny. Faggyejev cikke a KCST-ről 1976—80. között kilencmilliárd rubel közös fejlesztésekre A Szaljut-6-on várják az NDK első űrhajósát Szerdán reggel, moszkvai idő szerint kilenc órakor, je­lentkezett a Szaljut—6 űrál­lomás a Koroljov akadémikus­ról elnevezett szovjet kutató- hajó rádióállomásán: az At­lanti-óceán fölött kezdődött meg Kovaljonok és Ivancsen- kov 68. munkanapja a világ­űrben. A két szovjet űrhajós előzőleg orvosi kísérleteket végzett, szerdán pedig —több más feladat mellett — folytat­ta az űrállomás ellenőrzését, a megfigyeléseket és megteszi az előkészületeket az újabb látogatók fogadására. Az In- terkozmosz-program során a közeli jövőben várják ugyanis az NDK első űrhajósának „lá­togatását" az űrállomáson. ♦ + LIMA: A perui hadsereg egységei kedden behatoltak az ország bányaövezetébe, hogy a kormány utasítására, erőszakkal vessenek véget a vasércbányák és a rézbányák 45 ezer munká­sa sztrájkjának. A kormány ka­tonai megszállással akarja vísz- szaszerezni a bányák feletti el­lenőrzést az ország déli és köz­ponti körzeteiben, ahol hétfő óta rendkívüli állapot van ér­vényben. + LONDON: Gyilkosság vád­jával állították szerdán egy lon­doni bíróság elé a huszonkét éves Fahad Mihi-t, aki vasárnap London .belvárosban másodma­gával, fegyverrel támadt rá az El AI Izraeli Légitársaság egyik gépének személyzetét szállító buszra. A lövöldözésben az egyik stewardess életét vesztet­te, többen súlyosan megsebe­sültek. A másik merénylőt saját gránátjának robbanása ölte meg. A londoni rendőrség — a néven és az életkoron kívül — semmiféle adatot nem közölt a vádlottról, sem a merénylet egyéb körülményeiről. A Szovjetunió és Mongólia kapcsolatainak, együttműködé­sének továbbfejlesztéséről, az időszerű nemzetközi kérdések­ről, ezen belül a kínai vezetés jelenlegi politikájáról folytatott megbeszélést Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Jumzsagijn Cedenballal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bi­zottságának első titkárával, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnökével. A Krím-félszigeten szerdán megtartott találkozó szívélyes, baráti légkörben ment végbe, s a teljes nézetazonosság jelle­mezte. A szovjet—mongol együttmű­ködésről folytatott eszmecsere során a két párt- és állami ve­zető megállapította: tovább mélyül a két ország együttmű­ködése az élet minden terüle­tén. Nagy figyelmet fordítottak arra, hogy miként növeljék a gazdasági kapcsolatok haté­konyságot. A két testvérpárt vezetője a nemzetközi kérdéseket megtár­gyalva aggodalommal állapí­totta meg, hogy az utóbbi idő­ben a Távol-Keleten és Délke- let-Azsiában új, negatív ele­mek jelentkeznek a helyzet alakulásában. Ez mindenekelőtt a Kínai Népköztársaság vezetői politikai irányvonalának követ­kezménye. Ezt az irányvonalat a hegemóniára való törekvés hat­ja át. A kínai vezetés ezekben a térségekben éppen úgy, mint a viiáa más körzeteiben, a nemzetközi feszültség kiélezé­sére, a különböző országok kö­zötti kapcsolatok megromlásá­ra alapozza számításait. Mind­ez megköveteli, hogy a nem­zetközi életben éberséget tanú­sítsanak Peking és az olyan erők akcióival szemben, ame­lyek valamilyen módon támo­gatják kalandorpolitikájának folytatását. Kína durva nyomást gyakorol a Vietnami Szocialista Köztár­saságra, az aktív felbujtó sze­repét tölti be Kambodzsának Vietnam elleni katonai provo­kációiban. Ennek célja az, hogy akadályozza a térség népei­nek ónálló, független politiká­ját. Leonyid Brezsnyev és Jum­zsagijn Cedenbal megállapítot­ta: a Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság határozottan támogatja a Vietnami Szocia­lista Köztársaságot. Szolidáris volt, az most és a jövőben is a hősi vietnami néppel. Kínai léggömb Kínoi propagandaanyagot és egy hordozható rádióadót talál­tak egy léggömb maradványai között az indiai Madhya Pradesh állam egyik falujának közelében. Az eset kapcsán a Times of In­dia című lap megjegyzi, hogy az országban nem először bukkan­tak hasonló kínai ,küldemény­re" : június, végén és július ele­jén ugyanilyen léggömbök ma­radványait fedezték fel Himachal Pradesh területen, illetve a Madhya Pradesh állambeli Dhar közelében. Kína rendszeresen küld ügy­nököket Indiába, támogatja egyes államok és szövetségi te­rületek - elsősorban Nagaland és Mysore — szeparatista moz­galmait. Kínai területen speciá­lis kiképző támaszpontokat létesí­tettek, ahol a lázadókat diver- ziós cselekményekre készítik fel — mutat rá a Times of India. + LONDON: A brit hadügy­minisztérium súlyos plutónium­fertőzés miatt szerdán kénytelen volt vizsgálatot indítani az al- dermastoni atomfegyver-kísérleti telepen. A vizsgálattal egyidejű­leg lezárták a kísérleti telep egyik szigorúan titkos tömbjét. Aldermaston a brit atomfegy­verkezés laboratóriuma, amely­nek bezárását húsz esztendeje, minden évben húsvéti békeme­netekkel követelik a brit haladó erők. Erőszakos cselekmények Iránban Újabb erőszakos cselekmé­nyekről érkeznek hírek Irán­ból. Kedden Eilam város egyik divatos éttermét robbantották fel, s a Reuter értesülése sze­rint az ország más részein is voltak gyújtogatások és erő­szakos cselekmények. Az iszlám Ramadan-böjt kezdete óta eddig már 29 filmszínházat és több szórako­zóhelyet, éttermet romboltak le Iránban: a kormány a me­rényletek mögött muzulmán szélsőségeseket gyanít, akik úgy vélik, hogy Ramadan szent hónapjában az emberek nem mehetnek mozikba és szeszes italt is árusító éttermekbe. Az ellenzéki csoportok viszont a kormányt vádolják a támadá­sokkal. Abadanban, ahol egy film­színházban több százan haltak meg egy merénylet következté­ben, kedden kétezren vettek részt az áldozatok emlékére tartott gyászszertartáson. A támadás elkövetőiről ed­dig még nincs biztos adatuk a hatóságoknak. A rendőrfőnök szerint „iszlám-marxisták" — Preza Pahlavi sah nemrégiben így minősítette az ellenzéki csoportokat — követték el a terrorcselekményt, nevezetesen egy öttagú csoport helyezte el a gyújtóbombákat a moziban. Közölte továbbá, hogy a tá­madással kapcsolatban letar­tóztatott tíz személy bevallot­ta, ilyen vagy olyan módon köze volt a merénylethez. Őrizetben van a filmszínház igazgatója is, állítólag ő zá­ratta be a mozi bejáratát. Az országban egyébként megszigorították az ellenőrzést a nyilvános helyeken és helyi­ségekben. Az éttermekben, áruházakban és szállodákban, kormányintézményekben belé­pés előtt mindenkit átkutat­nak. A hatóságok ezzel pró­bálják elejét venni az újabb terrorcselekményeknek. A harmincadik évforduló előtt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa már egye­dülálló tapasztalatokat gyűj­tött össze a szocialista orszá­gok nagy csoportjának egyen­jogú együttműködésében, nem­zeti és nemzetközi érdekeik összehangolásában, a szocia­lista internacionalizmus elvei­nek gyakorlati alkalmazásá­ban — állapítja meg Nyiko- laj Faggyejev, a szervezet fő­titkára cikkében, amelyet az Ekonomicseszkaja Gazéta című szovjet hetilap közölt leg­újabb számában. Faggyejev a KGST legutóbbi ülésszakának tapasztalatai alapján vonja meg a szervezet tevékenysé­gének eddigi mérlegét. Mint a cikk aláhúzza: a ta­nács munkájában részt vevő országok gazdasága dinami­kusan fejlődik, ugyanakkor mind gyorsuló ütemben való­sul meg a szocialista gazda­sági integráció komplex prog­ramja is, amely rendkívül nagy fontosságú gazdasági intézke­déseket irányoz elő, bővíti a sokoldalú együttműködést, elő­segíti a szocialista gazdasági integráció megvalósulását. így például a tagállamok 1976— 80. között mintegy kilencmil­liárd rubelt fordítanak közö­sen megvalósított beruházá­sokra, s ennek 90 százaléka a fűtőanyag-energetikai terüle­ten valósul meg. A szakosítás eredménye egyebek között az, hogy ma már a tagállamok gépiDarának exportjában a szakosítási program keretében készült gépek és berendezé­sek aránya eléri a 34 száza­lékot. A hosszútávú célprogra­mok megvalósítása is kedve­zően halad, így egyebek kö­zött az energetikai program megvalósítása során a tag­államokban gyors ütemben épülnek az atomerőművek. Igen részletesen foglalkozik a főtitkár cikke a KGST kül­gazdasági kapcsolatainak ál­landó bővülésével. A tagálla­mok sohasem tűztek ki maguk elé olyan feladatot, hogy népgazdaságukat autark mó­don fejlesszék, zárt piacot, vagy tömböt hozzanak létre. Bővül együttműködésük a töb­bi szocialista országgal és a fejlődő országokkal — írja utalva a gazdasági együtt­működés gyors fejlődésére — Jugoszláviával, Laosszal, An­golával, Etiópiával, Irakkal, Mexikóval. Hozzáfűzi: a KGST alapszabálya és komplex programja előirányozza a gaz­dasági-kereskedelmi és tudo­mányos-műszaki kapcsolatok fejlesztését más államokkal, függetlenül azok gazdasági és társadalmi rendszerétől, az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök és a szuverenitás tisz­teletben tartása alapján. Az ilyen gyümölcsöző együttmű­ködésre jó példa a KGST kapcsolata Finnországgal. Európában fontos hozzájáru­lás lenne az enyhüléshez, ha egyrészt a KGST és tagálla­mai között, másrészt az EGK és annak tagállamai között keretmegállapodás jönne lét­re, amely meghatározná a ke­reskedelmi-gazdasági és a tu­dományos-műszaki együttmű­ködés alapvető területeit és formáit. A szocialista országok gazdasági szervezete, a szer­vezet tagállamai, készek a kölcsönösen elfogadható meg­állapodás érdekében a tár­gyalásokra és az EGK-tól is konstruktív lépéseket várnak el ezen a téren— hangoztat­ja cikkében Faaavejev. Egy fegyveres csoport túszul ejtette a képviselőket KÜLGaZDUSáG Tervek, eredmények, gondok Nicaraguái események A foglyok között magas rangú politikusok vannak Totális hírzárlat — ez volt az utolsó jelentés kedden éjjel, ami Havannába eljutott Közép- Amerikából arról az akcióról, amelyet a nicaraguai Sandinis­ta Nemzeti Felszabadítási Front egyik különítménye hajtott végre Managuában, behatolva a parlament épületébe, s fog­lyul, túszul ejtve a képviselőház tagjait, közöttük magas rangú Somoza-hű politikusokat. A hírzárlatot megelőző jelen­tések mozaikjaiból összeálló kép szerint kedden, helyi idő szerint a déli órákban, a reak­ciós Somoza-rezslm ellen fegy­verrel küzdő Sandinista Felsza­badítási Front gerilláinak egy húsz főből álló, katonai egyen­ruhába öltözött alakulata be­hatolt a parlament épületébe, lefegyverezte az őrséget, és a képviselőház termében — ahol a képviselők éppen üléseztek —, túszul ejtette a résztvevőket. A különítmény — San Jose-i je­lentések szerint — biztosította az épületet, a tetőn géppuska- fészket állítottak fel, ezzel tart­ják távol a palotát megközelítő helikoptereket, illetve a légierő •alacsonyan szálló gépeit. Az akciót követően a Sandi­nista Front közleményt adott ki, amelyben a túszok szabadon bocsátásáért az összes nicara­guai politikai fogoly szabadon bocsátását, hírek szerint tízmil­lió dollárt és szabad távozást követelnek. Costa Rica-i rádiójelentések szerint a gerillák teljes mérték­ben urai a helyzetnek, az akció során azonban lövöldözés tört ki a palotában. Jelentések húsz sérültről és öt halottról számol­tak be. A nemzeti gárdát haladékta­lanul mozgósították, és az úgy­nevezett különleges alakulatok — a gerilla-ellenes harc nica­raguai elit-egységei — meg­szállták a város stratégiai pont­jait. Hírügynökségi jelentések sze­rint a 67 foglyul éjtett képvise­lő között van Luis Palais De- bayle, a parlament alelnöke, Anastasio Somoza elnök közeli rokona és egyes jelentések sze­rint több miniszter — köztük Jo­se Antonio Rostrán belügymi­niszter — és néhány újságíró. Ugyancsak a front gerilláinak fogságába esett Somoza diktá­tor 32 éves fia, Jose Somoza Abredo, aki a képviselőház tagja. A Sandinista Nemzeti Fel­szabadítási Front fegyveresei szabadon bocsátottak több túszt, a nicaraguai parlament alacsonyabb rangú alkalmazot­tait, de továbbra is fogva tar­tanak mintegy 40 képviselőt. A Reuter hírügynökség jelen­tése szerint a parlament alkal­mazottainak szabadon bocsá­tására a managuai érsek, Mi­guel Obando közvetítésének eredményeként került sor. A fegyveresek azonban továbbra sem hajlandók szabadon bo­csátani a parlamenti képvise­lőket, köztük a rezsim több mi­niszterét. A parlament épületét a nem­zeti gárda alakulatai tortják körülzárva. Az alkudozás jelen­leg is folyik. • A Sandinista Nemzeti Felszabadi- tási Front fegyveresei, akik az AFP legutóbbi értesülése szerint mintegy 3500 személyt tartanak sakkban a parlament épületében, a következő hétpontos követelést tették közzé: 1. Általános amnesztia az összes politikai fogolynak; 2. bocsássák szabadon a szerve­zethez tartozó összes foglyot és te­gyék lehetővé távozásukat Mexikó­ba, Venezuelába és Panamába; 3. a front követeléseit naponta há­romszor közvetítsék a rádióban és a tv-ben, s tegyék közzé a Novedades, a La Prensa és az El Centroamerica- no című lapokban; 4. a hadsereg és a nemzeti gárda alakulatai 300 méterre vonuljanak vissza a nemzeti palotától; 5. a kormány fogadja el az egy hónapja sztrájkoló kórházi és egész­ségügyi dolgozók követeléseit, bérük ötven százalékos emelését; 6. a kormány fizessen tízmillió dol­láros váltságdíjat; 7. szavatolják, hogy a gerillák az általuk kiválasztott túszokkal együtt Panamába távozhassanak. VASÚTFEJLESZTÉS JUGOSZLÁVIÁBAN A következő években mint­egy 2 milliárd dollár költ­séggel fejlesztik, korszerűsí­tik a jugoszláv vasútokat. 1600 km hosszúságú vona­lat építenek át és 9 pá­lyaudvart létesítenek, kor­szerű ellenőrző és jelző be­rendezéseket, valamint táv­közlést létesítenek, mozdo­nyokat és személy, valamint tehervagonokat helyeznek forgalomba, és ezzel egy- időben gondoskodnak a sze­mélyzet szakképzéséről. A beruházás költségeinek na­gyobb részét Jugoszlávia önerőből biztosítja, a Világ­bank 100 millió dolláros hitelt nyújt. KAROK A BOLGÁR MEZŐGAZDASÁGBAN A bolgár mezőgazdasá­got idén nagy károk érték a szokatlanul hideg időjárás miatt. Erős jég- és zápor­esők, valamint viharok té­pázták meg a terményeket. A kárt mintegy 280 millió levára becsülik. A kár igen jelentős, de ennek ellenére meg van a lehetőség arra, hogy pótolják a veszteséget. Erre elsősorban a másod­vetésű siló-kukoricával, kö­lessel, zöldborsóval, zöld­babbal és uborkával van lehetőség, valamint az ál­lattenyésztés hozamainak növelésével. OLASZORSZÁG KÜLKERESKEDELME Az 1977. évi végleges adatok szerint az európai KGST-országokból származó import értéke 2290 milliárd líra volt. 10,6 százalékkal több mint 1976-ban. Ugyan­akkor az ide irányuló olasz export 22,2 százalékkal, 2018 milliárd lírára nőtt. Ér­tékét tekintve az egész olasz importban az európai KGST-tagországok 5,5 szá­zalékkal, az exportban 5 százalékkal részesedtek. Az olasz gazdasági körök igénylik, hogy mind a ex­port, mind az import a jö­vőben is kedvezően fejlőd­jön, bővüljön az árucsere és az ipari kooperáció. MUNKANÉLKÜLISÉG A KÖZÖS PIAC ORSZÁGAIBAN A munkanélküliek szá­ma a Közös Piac országai­ban még mindig meghalad­ja az 5 milliót, jóllehet má­jusban 200 ezerrel csökkent és jelenleg 5,6 millió. A munkanélküliség csökkenése az NSZK-ban 8,7, Luxem­burgban 8,2 százalékos volt, Dániában 5,8, Hollandiában 5,4 százalékkal kevesebb munkanélkülit tartottak szá­mon, míg . legcsekélyebb Olaszországban 0,4 és Bel­giumban 1,2 volt a csökke­nés mértéke. Ugyanez idő alatt a női munkanélküliek száma erőteljesen növeke­dett és 10,2 százalékkal ha­ladta meg az előző évi szintet. K. J. A nicaraguai parlament épülete Managuában

Next

/
Thumbnails
Contents