Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-08 / 186. szám
F > Vonzó játékelemek, versenyek A moszkvai „Dinamó” mellett működő olimpiai tartalékok gyermek-sportiskolájában a közelmúltban szokatlan válogatást végeztek a tornaszekcióban. Az ifjú felvételizők egy részét szüleik kísérték el, többségüket pedig Vlagyimir Korol- jov edző választotta ki a szovjet főváros jó néhány óvodájában. így alakult meg az első, ilyen jellegű gyermek-tornais- kola. A testnevelés ma annyira „megfiatalodott", hogy már 13 —14 éves fiatalok sikeresen megbirkóznak olyan feladatokkal, amelyek csak a sport mestereitől várhatók el. A szakemberek szerint már egészen kicsi korban el kell kezdeni a gyerekek rendszeres edzését. Ezért született meg a döntés, hogy 4—6 éves korú apróságoknak külön csoportot hozzanak létre. Vlagyimir Ko- roljov nem éppen könnyű feladatot választott Bár a szovjet sportpedagógia komoly tapasztalatokkal rendelkezik az egészen fiatal sportolók foglalkoztatásával kapcsolatos módszerek kidolgozásában, mégis, számos kérdésre kellett választ kapni. Hogyan szervezzék meg a gyerekek idejét, hogyan ösztönözzék őket a munkára, hogyan tanítsák meg őket arra, hogy viszonylag könnyen leküzdjék a nehézségeket. Koroljov gondosan tanulmányozta a gyermeki szervezet sajátosságait, egyéni módszert dolgozott ki az egyes korosztályokra, tanulmányozta kollégái tapasztalatait. Munkájában komoly segítséget jelentettek a Moszkvai Testnevelési Főiskolán szerzett tapasztalatai. A vonzó játékelemek, az egyéni ösztönző versenyek egyetlen órájáról sem hiányoznak. Ifjú tornászjelöltjei rövid idő alatt igen komoly gyakorlatok elvégzésére képesek. Vlagyimir Koroljov tanítványaival Komoly gyakorlatok elvégzésére képesek Bemelegítés Pécsi központú „B" kategóriás vállalat PÉNZÜGYI OSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltéséhez vár jelentkezőt. A munkakör betöltéséhez felsőfokú szakmai képzettség és 5 éves pénzügyi gyakorlat szükséges. „Centrum" Jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Óvodás bajnokok *•'•*•*•*•*•*•*•*•*•*•*■* ******* ** ••••••••• •*• ♦'♦*»**V*Vt*»Vt*»V»*iV**»V*V***V«V*V«V«V»*»*»*#- NEW YORK. A Barcelonától megvált Johan Cruyffról egyre több szó esik a nemzetközi labdarúgó életben. Az AFP szerint Cruyff a New York-i Cosmos játékosa lesz. *- HALLE. A férfi nemzetközi röplabda torna második versenynapján Magyarország válogatottja 3:2 (-8, -5, 13, 8, 13) arányban győzött Románia ellen. Az élen az NDK és Csehszlovákia csapata áll, egyaránt 4-4 ponttal, 6:1-es, illetőleg 6:2-es játszmaaránnyal. Magyarország pillanatnyilag a negyedik. *- VÁRNA. Befejeződött a nemzetközi női kézilabda torna. Magyarország együttese a harmadik helyen végzett, miután a helyosztón 14:11 (9:5) arányban legyőzte Romániát. A döntő eredménye: NDK—Jugoszlávia 19:15 (10:7). *- MOSZKVA. Az intervizió és az Eurovizió adásain keresztül, valamint a szputnyikok segítségével, több mind kétmilliárd néző tekintheti majd meg a XXII. olimpiai játékok eseményeit. Míg 1976-ban Montreálban 12 programban sugározták a sportműsort, addig 1980-ban Moszkvában, illetve az olimpia egyéb városában 20-21 programban, több mint száz csatornán színesben adják majd a mérkőzéseket, versenyeket. A különböző helyszíneken 300 kamerát állítanak fel és video-magnetolont is használnak majd. A helyszíni adás mellett 70 mozgóadót is üzembe helyeznek. III. Zsolnay Kupa sakkverseny Huszonegy sportegyesület, 77 résztvevőjével rendezik a III. Zsolnay Kupa sakkversenyt, mely ma fejeződik be. Felvételünkön: a mesterjelöltek egy csoportja. Arató László felvétele Myárl útförSollmpla |:|| Nagy versenyek Sokáig emlékezetes marad Tata Figyelemre méltó eredmények A labdarúgóbajnokság verseny- kiírása Elkészült az 1978/79. évi labdarúgó-bajnokság versenykiírása. E szerint jövőre az NB. l-ből a három utolsó helyezett csapat esik ki, helyükre az NB ll-es győztesek kerülnek. Az NB ll-ből kiesnek a 19—20. helyezettek, összesen hat csapat. A 17. és 18. helyezettek — hot csapat — osztályozót játszanak. A 16. helyezettek — három csapat - körmérkőzéses formában találkoznak egymással, közülük a legjobb továbbra is NB. ll-es marad, a másik két csapat csatlakozik az osztályozót játszó NB ll-es mezőnyhöz. Ez így ösz- szesen nyolc együttes, hozzájönnek a budapesti és megyei bajnokok, számszerint 20-an, azaz a 14 NB ll-es helyért 28 csapat mérkőzik, sorsolás után odavisszavágó alapon. Autó—Motor Veterán Rallye Szombaton és vasárnap rendezik meg Sopronban és környékén az I. Autó-Motor Veterán Rallye-t. A versenyre több mint 60 nevezés érkezett, s a magyarokon kívül csehszlovák, nyugatnémet, osztrák és svájci autósok, motorosok is részt vesznek. A legrégibb kocsit 1904-ben, a motort pedig 1908- ban gyártották. A versenyzők már pénteken megérkeztek Sopronba. Röviden Atlétika. Budapesten megrendezett atlétikai versenyen a férfiaknál az 1500 m-es síkfutásban Kispál (Komlói Bányász) 2. volt, ideje: 3:49,9 volt. 10 ezer méteren Homoki (Komlói Bányász) ugyancsak második helyen végzett. Eredménye: 31:51,6. Ebben az évben a tatai olimpiai táborban rendezték meg a XIV. nyári úttörőolimpia döntőjét. Hat napon át tíz sportágban a 2300 résztvevő nemes vetélkedőkön mérte össze erejét, ügyességét, felkészültségét. Az ország legjobb általános iskolás sportolói magasszintű versenyeken döntötték el egymásközt a helyezések sorsát. Több sportágban született figyelemre méltó eredmény. Baranyát 51 tagú versenyzőgárda képviselte, megyénk úttörősportolói jól szerepeltek, közülük 32-en éremmel tértek haza. Időben kell elkezdeni Nem kisebb a jelentősége annak sem, hogy az országos döntőt előkészítő helyi versenyek tömeges sportmozgalommá váltak, országos viszonylatban több mint félmillió pajtás vett részt a versenyeken. A harmadik testnevelési óra bevezetése újabb lehetőséget biztosított a gyerekek mozgásvágyának kielégítésére. Több idő jut a sportolásra, a testnevelésre. És ez így van jól, mert a sport szeretetét, az egészséges életmódra nevelést időben kell elkezdeni, az úttörőolimpia versenyei pedig alkalmasak arra, hogy egy életre megszerettessék a gyerekkel a sportot. A versenyeket ebben az évben új formában tartották. Két kategóriában versenyeztek az úttörők, az igazolt versenyzők és a klubon kívüli fiatalok vetélkedtek atlétikában, tájfutásban, tollaslabdában, úszásban, kajakban, tornában, kézilabdában, labdarúgásban, röplabdában és kosárlabdában. Az új forma bevezetésével nemcsak az indulók száma növekedett meg, de a versenylehetőségek is bővültek. Nem beszélve arról, hogy a kis falusi általános iskolák sportolóinak is lehetőség nyílott az országos döntőn voló részvételre. Változás volt a csapatjátékok lebonyolításánál is, a labdajátékoknál a területi döntők helyett oda-visszavágó alapon vívtak mérkőzéssorozatot a csapatok a döntőbe jutásért. A legjobbak a különböző selejtezőkön fokról-fokra bizonyíthatták felkészültségüket, tudásukat. A kispajtásokat nemes rivalizálás fűtötte, egymás teljesítményének felülmúlásáért nagy harcot vívtak, A Baranya megyei sportküldöttség vezetője, Koszér Géza elmondotta, hogy az olimpián részt vevő vezetők, edzők mindent megtettek a versenyzők sikeres szereplése érdekében, egy emberként fogtak össze a minél jobb eredményekért. A versenyzők egymást buzdították, lelkesítették. Jól működött a versenybíróság, színvonalas, kedves szabad idők, programok, látványos megnyitók és záróünnepség teszi sokáig emlékezetessé a tatai úttörőolimpiát. A Baranya megyei versenyzők mérlege kedvezően alakult, öt arany-, nyolc ezüst-, négy bronzérmet szereztek, egy-egy 4-5. és két 6. helyet értek el. A kispajtások közül a legjobb teljesítményt Szablya Zita (Szigetvár) nyújtotta, aki két ezüst- és egy bronzérmet érdemelt ki. Banizs Gyula, a pécsi Petőfi utcai Ált. Iskola tanulója egy arany-, egy ezüst-, és egy bronzérmet szerzett, Szűcs Tibor, o pécsi Petőfi utcai Ált. Iskola tornásza egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza. Végezetül nem lesz érdektelen, ha felsoroljuk azoknak nevét, akik eredményeikkel hozzájárultak a Baranya megyei csapat sikeréhez. Baranyai sikerek Eredmények. Aranyérmes: Békés Attila (Pécs, Jókai u.) 500 m, Mohács, Park utcai Alt. Isk. II. kcs. leány négytusa csapat 752 p. (Wéber Edit, Domboi Margit, Horváth Mária, Janu- sics Mónika. Testnevelő: Teleki István.) Tájékozódási futás: Mohács, Park utcai Ált. Isk. leány váltócsapat, (tagjai: Rádics Ágnes, Deli Ágnes, Poszt Margit, edző: Hrabovszki György). Banizs Gyula (Pécs, Petőfi u. Ált. Isk.) „B" kategória. Tornaugrás. Mensch Rózsa (Komló-Szilvás), II. kcs., egy. ossz. 500 m, futás 1:24,6 mp-es. Ezüstérmes: Szablya Zita (Szigetvár), I. kcs., „B” kategória, négytusa egy. ossz. 279 p. Szablya Zita (Szigetvár), 8,5 mp. Tájékozódási futás. Fiú váltó csapat (Buják János, Bosnyák Antal, Mohács), Tölgyes Róbert (Pécs). Eller Károly (Pécs, Karikás utcoi Ált. Isk., „A” kát., I. kcs.), magasugrás. 178 cm. Banizs Gyula (Pécs, Petőfi u. Ált. Isk.) „B" kategória. Torna — egyéni összetett. Szűcs Tibor (Pécs, Petőfi u. Ált. Isk.) „B” kát., torna — egyéni összetett. Tüske Zsolt (Pécs, Építők úti Ált. Isk.) „A” kát., II. kcs. torna — talaj. Pécs, Építők úti Ált. Isk. „A” kát. nagypályás labdarúgó csapata (edző: Szalay Tibor, Vass Ottó). Bronzérmes: Szablya Zita (Szigetvár), I. kcs., „B” kát., négytusa, 500 m futás, 1:27,8 perc. Németh Vera (Komló, Kodály Ált. Isk.) „A” kát. 600 m futás, 1:40,9 perc, Bonizs Gyula (Pécs, Petőfi u. Ált. Isk.) „B” kát., torna egyéni összetett, Szűcs Tibor (Pécs, Petőfi u. Ált. Isk.) „B” kát., torna - talaj. Hegyi István Országos vidéki evezősbajnokság Július 14. és 16. között rendezik meg Tatán az országos vidéki evezősbajnokságot. A versenyt a Budapest bajnoksággal egy időben tartják. Az országos bajnokság előtt ez lesz az evezősök utolsó nagy versenye. Versenyszámonként a Budapest és vidékbajnoksóg első hat helyezettje nyer jogot az országos bajnokságon voló részvételre. A vidékbajnokságon a Mohácsi TE evezősei is részt vesznek. A mohácsiak már hetek óta készülnek a nagy erőpróbára. A főpróbát Baján, az OKISZ-versenyen tartották, de a hét végén még Szegeden is rajthoz állnak a kétnapos minősítő versenyen. A szegedi regatta mindig szép, rangos eseménye volt a sportágnak, az idén is népes mezőnyök indulnak a Tiszán. II hétvége sportműsora SZOMBAT JÚLIUS 8. Úszás. Orszáqos vidékbajnoksóg, pécsi versenyzők részvételével. Dunaújváros, 9.30, 17.00. VASÁRNAP JÚLIUS 9. Atlétika. Az ..A^-kategóriós szakosztályok minősítő versenye, a PMSC-versenyzők részvételével, Budapest, 16.00. Kerékpár. Hosszú távú országúti vidékbajnokság, pécsi versenyzők részvételével. Miskolc, 8.00. Úszás. Országos vidékbajnokság, pécsi versenyzők részvételével. Dunaújváros, 9.30 17.00. Vízilabda. OB II. B-mérkőzés: PMSC—Kecskemét, Hullámfürdő, 12.00. Vasutas sportnap. PVSK-pólya, 9.00 és 16.00. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-Helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007