Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-07 / 185. szám
2 Dunántúlt napló 1978. július 7., péntek Megkezdődött az országgyűlés nyári ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról) ben határozottan fellépnek a törvénybe ütköző cselekedetekkel szemben. Betölti hivatását és a követelményeknek megfelelően fejlődik honvédelmünk. Az elmúlt évekre visszagondolva, arról is elégedetten és jó érzéssel adhatunk számot, hogy építőmunkánk eredményei, elvi alapokon nyugvó következetes békepolitikánk még inkább megnövelte hazánk nemzetközi tekintélyét. Tisztelt Országgyűlés! Amikor munkaprogramunkat 1975-ben előterjesztettem, bizalmat és támogatást kértem a kormány számára. Most jó érzéssel mondhatom, egyikben sem volt hiány. Munkánkhoz folyamatosan jelentős segítséget kaptunk az országgyűléstől és bizottságaitól. Mindvégig éreztük a párt vezető testületéinek és szervezeteinek, a Hazafias Népfrontnak, a KISZ- nek és más társadalmi szervezeteknek, a tudomány és a kultúra intézményeinek segítő szándékát. Az elmúlt években is szoros és gyümölcsöző volt az együttműködés a kormány és a SZOT, a minisztériumok és az ágazati szakszervezetek között. Olykor vitázva, de mindig megtaláltuk azt a megoldást, ami jól szolgálta közös célunkat, a szocialista építés előrevitelét. Kedves Elvtársak! Az országgyűlés ülésszakára készülve a Minisztertanács sokoldalú vitában saját irányító munkájának tapasztalatait is értékelte. Arra a következtetésre jutottunk — s talán nem tévesztettük el a mértéket —, hogy a kormány és szervei többségében elfogadható színvonalon jelentős feladatokat oldottak meg, az elért eredménnyel azonban magunk sem lehetünk megelégedve. Ebből kiindulva vizsgáltuk saját felelősségünket és határoztuk meg további feladatainkat. Ügy gondolom, helytálló annak a megállapítása, hogy előreléptünk a Minisztertanács összehangoló és ellenőrző funkcióinak gyakorlásában, a társadalmi-gazdasági folyamatokban érvényre jutott és erősödött a főhatóságok, az állami központi szervek irányító szerepe. Javult — bár még ma sem teljesen kielégítő — a döntések előkészítése, a korábbinál szorosabb és tartalmasabb a minisztériumok kapcsolata a területi szervekkel és a vállalatokkal. A kormány idejében előkészítette a népgazdasági terveket és gonTisztelt Országgyűlés! Az elmúlt években is a gazdasági építőmunka állította elénk a legnagyobb erőpróbát. A szocialista építés évtizedeire visszagondolva azt mondhatjuk, önmagában véve ebben semmi új nincs. Tapasztalatból tudjuk: minden fejlődési szakasznak megvoltak a maga nehéz és bonyolult feladatai. Ez igaz. Mégsem túlzás, ha azt állítjuk, ma többről és másról van szó, mert egyidejűleg van jelen, egymást erősíti az a belső okokból és a megváltozott világ- gazdasági helyzetből fakadó szorító igény, hogy minőségileg magasabb színvonalra emeljük a gazdálkodás minden elemét. Most, hogy elérkeztünk a tervidőszak közepéhez, ismét megállapíthatjuk: az ötödik ötéves tervben alapjában véve helyesen vettük számba azokat a világgazdasági és belső folyamatokat, amelyek lényeges befolyással vannak fejlődésünkre, jól terveztük meg az irányt, és a feladatokat helyesen határoztuk meg. A felkészülés is időben megtörtént. A Szovjetunióval és a KGST többi országával a tervidőszak kezdete előtt megkötöttük — a terveink megalapozásában nagy fontosságú — doskodott azok végrehajtásának megszervezéséről. Napirendre tűztük és megoldottuk a jogalkotás legfontosabb időszerű feladatait. Lépéseket tettünk a törvényalkotás demokratizmusának továbbfejlesztésére, a társadalmi viták kiszélesítésére is, több intézkedést határoztunk el a jogpropaganda fejlesztésére. A Szakszervezetek Országos Tanácsával közös határozatot adtunk ki az üzemi demokrácia további elmélyítésére. Foglalkoztunk a gazdasági döntések rendjével, előreléptünk az állami, ezen belül a népi ellenőrzés munkájának továbbfejlesztésében, folytattuk az államigazgatás korábban megkezdett korszerűsítését. A követelmények azonban — mint az élet minden területén — a kormány munkájával szemben is gyorsan növekednek. így, és ebből a nézőpontból vizsgálva saját munkánkban is számos javítanivalót látunk. Nem nyugodhatunk bele, hogy a döntések egy része ma is magasabb fórumon születik, mint ahogy azt az ügy természete indokolja. Emiatt a központi irányítás olykor a felesleges beavatkozás formáját ölti, átvállalja a helyi vezetés felelősségét. Nem lehetünk elégedettek azzal az állapottal sem, ami az igazgatás számos területét jellemzi. Az ügyintézés gyakran nehézkes, fölöslegesen sok a hatósági megkötés, túlzott az adminisztráció. Ezt joggal kifogásolják az állampolgárok, a vállalatok és az intézmények, mert a bonyolult és hosszadalmas hatósági eljárás időveszteséget, nemegyszer jelentős többletköltséget okoz. Javítani kell a végrehajtás ellenőrzésének formáit és módszereit is. Mindezek miatt elhatározott szándékunk, hogy további lépéseket teszünk a munka javítására és erre megfelelő programunk van. Amint már utaltam rá, a Minisztertanácsnak érvényes határozatai vannak a döntési gyakorlat, az államigazgatási eljárások, az ellenőrzési rendszer javítására. Előkészületeket tettünk a központi, ezen belül az ágazati irányítás szerepének és feladatainak pontosabb szabályozására. Lépéseket tervezünk a fölösleges szervezeti párhuzamosságok megszüntetésére,. ennek keretében felülvizsgáljuk és csökkenteni fogjuk a túlzottan elszaporodott bizottságokat. A jelenleginél nagyobb mértékben kívánunk építeni a vezetők személyes felelősségére és az állami fegyelemre. kölcsönös áruszállítási szerződéseket, egyeztettük a termelési együttműködés fejlesztésének feladatait. A minisztériumok és a vállalatok a dolgozó kollektívákkal tanácskozva kidolgozták a cselekvési programokat. A széles körű, nyílt és felelősségteljes politikai munka pedig jól mozgósított a végrehajtásra. Az eredmény, amiről számot adhatunk, nem kevés. Népgazdaságunk a nehezebbé vált feltételek közepette is az ötéves tervben kijelölt irányba fejlődött. Javult a gazdasági munka hatékonysága, számos területen mérhető előrehaladás van a műszaki fejlődésben, növekedett a munka termelékenysége, új elemekkel bővült, tovább erősödött a nemzetközi együttműködés, jelentős számú korszerű termelőkapacitást helyeztünk üzembe. Az első két évben az ipar közel 12 százalékkal, a mező- gazdaság mintegy 8 százalékkal, az építőipar közel 11 százalékkal növelte termelését. A közlekedés kielégítette a szállítási igényeket. Dinamikusan, két év alatt körülbelül 16 százalékkal emelkedett a külkereskedelmi forgalom. A nemzeti jövedelem 11 százalékkal emelkedett, és ennek forrása teljes egészében c munkatermelékenység növekedése volt. Ezek a tények jól érzékeltetik, hogy a növekedés üteme évi átlagban minden fő ágazatban elérte vagy megközelítette az ötéves terv előirányzatát, és kiállja a nemzetközi összehasonlítást is. Az ötéves terv végrehajtásában — a megbecsülést érdemlő eredmények mellett — vannak gondokat okozó, gyenge pontok is. Ezek lényege abban foglalható össze, hogy a termelés lendületes fejlődésével nem járt együtt gazdaságunk egyensúlyi viszonyainak kívánt mértékű javulása, ami leginkább a külkereskedelmi mérlegben és a költségvetésben mérhető le. Közvéleményünket gyakran foglalkoztatja az a kérdés, hogyan lehetnek és miért vannak egyensúlyi gondjaink, amikor a termelés fejlődik, nő a termelékenység, a fogyasztás pedig nem lépi túl az előirányzott mértéket. A kérdésre válaszolva vissza kell utalni arra, amit előre jeleztünk, arra, hogy a megváltozott világgazdasági árak olyan tetemes veszteséget okoznak, amit csak hosszú idő alatt, csak céltudatos és kemény munkával tudunk ellensúlyozni. Az utóbbi években ennek érdekében soEgyensúlyi gondjaink áthidalására külföldi hiteleket is igénybe veszünk. Erről a közvéleményt is rendszeresen tájékoztatjuk. E hitelek döntő hányadát arra használjuk fel, hogy meggyorsítsuk a termelés korszerűsítését, növeljük iparunk és mezőgazdaságunk exportképességét. A külföldi hitelek igénybevételében azonban józan önmérsékletre van szükség, és biztosítani kell a visszafizetés feltételeit is. Ezért a jövőben is tartani kell magunkat ahhoz, hogy a belföldi felhasználás csak kisebb ütemben növekedhet, mint a nemzeti jövedelem. Mai tudásunk alapján, a nehezebb körülmények ismeretében is azt a gazdaságpolitikai irányvonalat kell követnünk, amit az ötéves tervhez alapul vettünk. De teljes nyíltsággal meg kell mondani: ahhoz, hogy az ötéves tervben előirányzott célokat elérjük, az eredetileg számításba vett és az eddig nyújtott teljesítmény nem elég. Ennél többre, a hatékonyság növelésének lényeges meggyorsítására, olyan szemléletre van szükség, ami nem tűri el a hanyag munkát, a szervezetlenséget, a társadalom javainak pazarlását, s ami a belső tartalékok mozgósítására, a gazdálkodás szüntelen javítására ösztönöz. A központi irányítás hatásfokának növeléséhez a másik fontos tennivalónk a közgazdasági szabályozó rendszer továbbfejlesztése. Jóllehet, e téren sokat tettünk, a szabályozóknak a gazdálkodó szervezetekre gyakorolt ösztönző befolyása mégsem éri el a szükséges mértéket. A közgazdasági szabályozás, a pénzügyi támogatások és elvonások rendszere — főleg az árrendszer ellentmondásai miatt — sok olyan kiegyenlítő elemet tartalmaz, ami elmossa vagy legalábbis erősen tompítja a vállalatok gazdálkodási eredményeinek tényleges különbségeit. Emiatt a jól gazdálkodó, aktívan fejlesztő vállalatok eredményeikhez mérten a lehetségesnél kevesebb fejlesztési forrással rendelkeznek, s így viszonylagos hátrányba kerülnek, míg a közepes teljesítményt felmutató vagy éppen veszteséggel dolgozó vállalatok a költségvetés terhére indokolatlan előnyhöz jutnak. Ezt még csak tetézi, hogy a pénzügyi támogatások és a különböző kedvezmények odaítélésében nemegyszer szubjektív tényezők is szerephez jutnak, és emiatt a lokális érdekek kerekednek felül. Ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell. Elsősorban a termelői árrendszert kell továbbfejleszteni, alkalmassá tenni arra, hogy pontosabb mércét és orientációt adjon a fejlesztés, valamint a folyó termelés gazdasákat tettünk, de a feladat a vártnál is nehezebb. A világgazdasági hatások erőteljesebbek, a cserearányromlásból származó hátrány lényegesen nagyobb, mint ahogy azt előre meg tudtuk becsülni. A tőkés piaci feltételek nem javultak, sőt az elhúzódó válság és a szaporodó protekcionista intézkedések következtében bizonyos mértékig még rosszabbodtak is. A tapasztalat másrészt azt is megmutatta, hogy a gazdasági hatékonyság, különösen a termelési szerkezet olyan mértékű megjavítása, ami az egyensúly teljes visszaállításához szükséges, összetettebb, költségesebb és hosszabb időt igényel, mint azt feltételeztük. Mindehhez járul, hogy az irányító és szervező munkában sem sikerült még felzárkózni a megnövekedett követelményekhez. ímratt már ma is meglévő számos lehetőség marad kihasználatlanul. A vezetést és a társadalmi gyakorlatot még nem mindenütt hatja át az a szemlélet, hogy a tegnapi teljesítményekkel nem elégedhetünk meg, hanem a mércét — jelképesen szólva — mindennap magasabbra kell emelni, úgy ahogy ezt helyzetünk megkívánja, s ahogy azt ma még csak a legjobbak teszik. gosságának megítéléséhez. Más szavakkal kifejezve, az ésszerűbb gazdálkodáshoz olyan termelői árakra van szükség, amelyek a jelenleginél jobban tükrözik a valóságos ráfordításokat. A termelői árak változtatása hatásscl van a fogyasztói árakra is, ezért ez nemcsak fontos gazdasági, de egyben nagy horderejű politikai ügy is, amely gondos előkészítést kíván, s amelynek során — úgy, ahogy ezt eddig is tettük — a termelési és az életszínvonalpolitikai érdekeket együttesen kell mérlegelni. Addig is, amíg az árrendszer módosításának feltételei megérnek, a szabályozó rendszerben végre kell hajtani az ésszerűnek mutatkozó kiigazításokat. Az a szándékunk, hogy ezeket az 1979. évi terv előkészítése közben végezzük el. Tisztelt Képviselő Elvtársak! Az ötéves terv végrehajtásának, távlati céljaink elérésének gyakran hangoztatott és nélkülözhetetlen feltétele, hogy a Központi Bizottság múlt év októberi határozatának szellemében meggyorsítsuk az anyagi termelés, különösen az ipari és a mezőgazdasági termelés szerkezetének korszerűsítését. Vajon indokolt-e ez a hangsúlyos kiemelés? Azt válaszolhatjuk, igen. Ma már eléggé ismert, hogy a nemzetközi árviszonyok nagyrészt gazdasági adottságaink miatt váltak számunkra hátrányossá. Azonban az még nem eléggé köztudott, hogy az árveszteség jóval kisebb lehetne, ha exportra kínált áruink zöme nem a külföldi piac által közepesre értékelt, hanem a kedvezőbb áron értékesíthető, magasabb minőségi kategóriába tartozna. Másképpen kifejezve, ahhoz, hogy ellensúlyozni tudjuk a megváltozott világpiaci árakból származó hátrányt, fokozatosan fel kell zárkózni a nemzetközi élvonalhoz, a műszaki fejlesztés meggyorsításával, a gyártási technológiák megújításával, a munkakultúra javításával olyan korszerű, jó minőségű és keresett cikkeket kell termelnünk, amelyek megfelelnek a hazai igényeknek, a világpiacon pedig gazdaságosan értékesíthetők. A közelmúltban áttekintettük és ellenőriztük, hogyan történik a hitelek felhasználása. A kormány megítélése szerint a kezdeti tapasztalatok jók, ezért fontolóra vesszük a keret felemelésének lehetőségét. Az utóbbi két évben is tovább bővült azoknak a vállalatoknak, termékeknek köre, amelyek elismerést és rangot szereztek a világpiacon. Van tehát előrelépés, de saját érdekeink és a világpiac szigorú értékítélete egyaránt gyorsabb előrehaladást sürgetnek. A tapasztalatok arra hívják fel a figyelmet, hogy az ágazatfejlesztési tervek kidolgozásával egyidejűleg sokkal több gondot kell fordítani az ágazatközi feladatok összehangolására, az alkatrészeket, részegységeket gyártó, magas termelékenységű háttéripar, a szerviz- szolgálat, az áru kezelését és korszerű forgalmazását biztosító feltételek kiépítésének meggyorsítására, a fajlagos energia és anyagmegtakarítás előmozdítására. A termelési szerkezet korszerűsítésének elengedhetetlen feltétele, hogy ágazatfejlesztési terveink, műszaki politikánk kidolgozásakor saját hazai adottságainkkal együtt számításba vegyük a nemzetközi munka- megosztás lehetőségeit. Ebből a szempontból különösen fontos érdekünk a Szovjetunióval folytatott együttműködés elmélyítése, az, hogy még szervesebben bekapcsolódjunk a szocialista gazdasági integrációba. A szocialista gazdasági integráció fejlesztésének új lendületet, biztató perspektívát adnak azok a célprogramok, amelyek az energia- és nyersanyag- termelés, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, valamint a gépipar fejlesztését szolgálják, s amelyeket a KGST legutóbbi bukaresti ülésszakán fogadtunk el. A célprogramok közös megvalósításában elsőrendűen érdekeltek vagyunk, mert azok növelik jövő terveink megalapozásának biztonságát, és új lehetőségekkel bővítik a szocialista országokkal folytatott gazdasági együttműködésünket. A szocialista országokkal megvalósuló tervszerű és szüntelenül fejlődő termelési kapcsolatok nem zárják ki, sőt elősegítik, hogy tovább folytassuk és kiszélesítsük a fejlődő és tőkés országokkal meglevő, a kölcsönös előnyökre épített gazdasági együttműködésünket. Az a szándékunk, hogy e téren is kihasználjuk a kínálkozó lehetőségeket. E célból a kormány határozata alapján az ágazati minisztériumok konkrét intézkedési programokat dolgoztak ki, ezeket a közelmúltban ismertették és megvitatták a vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek vezető kollektíváival. A feladatokat szervesen beépítjük a népgazdasági tervezés rendjébe. Ennek keretében valamennyi termelő ágazatban áttekintjük, s ha kell, pontosítjuk az ötéves terv előttünk álló időszakára elhatározott fejlesztéseket, és már megkezdtük a VI. ötéves terv fejlesztéspolitikai elgondolásainak kidolgozását. Gazdasági életünk következő fontos területe, ahol átfogóbb és mélyrehatóbb javulást kell elérnünk, a munkaerő-gazdálkodás. A képviselő elvtársak rendelkezésére bocsátott statisztikai összeállításból kitűnik, hogy az utóbbi két évben a munkaerőforrások nem növekedtek, sőt némileg csökkentek, ehhez hozzátehetem: a jövőben sem számíthatunk a munkaerő- források érdemleges bővülésével. Ez önmagában véve is elegendő ok arra, hogy a munkaerővel tervszerűbben gazdálkodjunk. Sajnos azonban erre a fontos feladatra a szükségesnél még mindig kevesebb figyelmet fordítunk. Változatlanul az a helyzet, hogy népgazdasági szinten több a munkahely, mint a rendelkezésre álló munkaerő. Emellett szervezetlenség és más okok, többek között a munkafegyelem megtűrt lazaságai miatt jelentős a kieső munkaidő, kihasználatlanul maradnak nagy értékű termelőberendezések, tetemes veszteségek érik a népgazdaságot. Számos tény mutatja: gazdasági vezetőink nagy része még mindig nem érti, vagy nem hajlandó tudomásul venni, hogy gazdasági fejlődésünkre mindinkább meghatározó befolyása van annak, hol és milyen módon használjuk fel a munkaerőt, ezt a legértékesebb előforrásunkat. Nagy nyomatékkai szeretném hangsúlyozni, minden gazdasági vezetőnek — akár a kormányban, akár vállalatnál dolgozik — tudatában kell lennie: a termelési szerkezet korszerűsítésének előrevitele nem átmeneti, hanem tartós, nem egyik, hanem a legfontosabb feladata. Nem kevesebbet, mint azt kell elérnünk, hogy megújítsuk, a világpiac magas mércéjéhez igazítsuk iparunk és mezőgazdaságunk termelékenységét, termékeinek korszerűségét és minőségét Tisztelt Országgyűlés! Ahhoz, hogy időben végrehajthassuk a fejlesztési feladatokat, eleget tegyünk a hatékonysági és az egyensúlyi követelményeknek, tovább kell javítani a beruházási munka minden fázisát, a döntéstől a befejezésig. A mai helyzettel nem lehetünk megelégedve. Az ötéves terv első két évében a beruházási folyamatban — részben a központi irányító munka gyengeségei miatt — a tervszerűséget zavaró aránytalanságok keletkeztek. Az előirányzatokat ösz- szességében túlteljesítettük, és a növekedés gyors üteme jellemző az idei év eddig eltelt időszakára is. önmagában véve nem a túlteljesítés a probléma, sőt mivel a tervezettet meghaladó növekedés elsősorban a vállalati forrásokból és az exportfejlesztő hitelek nagyobb arányú felhasználásából ered, ez még bizonyos előnyt is jelenthet. A mérték az, ami gondot okoz. A beruházások növekedése tudniillik lényegesen meghaladja a népgazdasági erőforrások bővülésének ütemét, és a beruházási kereslet növekedésével a kivitelező kapacitás sem tart lépést. Ezt nemcsak a visszautasított építési rendelések magas aránya, de az üzembe helyezések még mindig jellemző elhúzódása és sok más kedvezőtlen tény is mutatja. Nyomatékosan hangsúlyozni kívánom: az aktív fejlesztési politikáról a továbbiakban sem mondhatunk le. A nemzeti jövedelem növelése, a termelés korszerűsítése, a lakásépítés, az infrastruktúra fejlesztése érdekében a jövőben is nagy összegeket kell beruházni. Felelősen gondolkodva azonban nem engedhetjük meg, hogy a túlméretezett és ráadásul lassan kivitelezett beruházások megbontsák a nemzeti jövedelem elosztásának fő arányait, és még tovább szétforgácsolják az erőket. Ezért a kormány, felmérve a helyzetet, a közelmúltban utasította az illetékeseket, tegyenek intézkedéseket a beruházási vásárlóerő növekedésének mérséklésére. Az utóbbi években rendszeresen foglalkoztunk az munkaerőgazdálkodás kérdéseivel. Tárgyilagosan nézve azonban átütő erejű sikerről nem adhatok számot. Érdemleges előrehaladást csak ott sikerült elérni, ahol a vállalatok vezetése maga is teljes komolyságában fogta fel az ügyet. Mindezek miatt úgy és abban a szellemben, ahogyan azt a Központi Bizottság ez év áprilisi határozata megfogalmazta, tovább kell lépnünk, központi és vállalati intézkedésekkel, műszaki fejlesztéssel, hatékonyabb munkaszervezéssel, a munkakörülmények, a munkavédelem további javításával, az ösztönzés, de ha kell, a fegyelmezés eszközeivel is el kell érnünk a munkaerő-gazdálkodás tartalékainak feltárását és hasznosítását. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a vállalatok számára érezhető hátránnyal járjon a munkaerő pazarlása, és több érdekük fűződjön az ésszerű takarékossághoz. A kormány az év elején külön munkaprogramot hagyott jóvá a munkaerő-gazdálkodás javítására. A fő figyelmet most ezek következetes végrehajtására kell fordítani. (Folytatás a 3. oldalon) Szép eredmények, de... Fegyelmezettebb munkát! A munkaerő-gazdálkodásról
