Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-23 / 201. szám
1978. JÚLIUS 23. BELPOLITIKA DK. HÉTVÉGE 7. Forgalomirányító lámpák Pécsett, a Fürst Sándor út és az Engel János József út sarkán Három típus egy városban A forgalomirányító berendezés ma már nem „státusszimbólum" Az ezredfordulóig száz készülékre lesz szükség Pécsett A társadalomnak szüksége van rájuk Alkotó élet, túl a nyugdíjkorhatáron Szabó János nyugdíjas cipészmester apró görcsönyi műhelyében A történet talán ismert: a városkában forgalomirányító berendezést helyeznek üzembe. Nem telik el egy esztendő, s ä készüléket leszerelik. Éppen a lámpákat emelik le, amikor odamegy a szakemberekhez egy nagybajszú bácsika, s megkérdi : — Hát most már megszűntünk városnak lenni? Hát igen. Az „ősidőkben” valahogy státuszszimbólumnak számított, hogy van-e a városnak vagy nagyközségnek forgalomirányító készüléke, vagy nincs. Hogy a forgalom indokolta-e vagy sem, azzal ki törődött! A lényeg az volt, hogy lehetőleg minnél több legyen. Persze a másik oldalra is billent néha a mérleg nyelve. A legjobb példa erre Pécs. Már javában több mint 130 000-en lakták a várost, nem beszélve a tranzitforgalomról, s még mindig csak egyetlenegy készülék üzemelt a Rákóczi út-Bajcsy- Zsilinszky út kereszteződésében, amit a pécsiek ma is csak „villanyrendőrnek” becéznek. Aztán a forgalomtechnikai felmérések bizonyították, hogy ez kevés. Néhány év alatt megszaporodott a számuk, s persze a gondok is. Pécsett igen nagy probléma, hogy két tulajdonosa van a forgalomirányító berendezéseknek: a városi tanács és a KPM Pécsi Közúti Igazgatósága. A dologban az a furcsa, hogy a tanács útjain a megbízható jugoszláv gyártmányú Nicola Tesla berendezések üzemelnek, míg a KPM-utakon két típus szabályozza a forgalmat a négy csomóponton. így tehát a városban három típus működik több-kevesebb sikerrel. Minden gond eredője azonban, hogy országosan sincs eldöntve, hogy milyen típust szereljenek fel a csomópontokra. Még felsorolni is hosszú lenne a különböző gyártmányokat. Nem lenne rossz, ha a KPM illetékes főosztálya eldöntené, hogy melyiket lehetne a leggazdaságosabban alkalmazni. Visszakanyarodva Pécshez, a 6/A úton például Debrecen tí- púsok üzemelnek kísérleti jelleggel. Tehát egy nagy forgalomra tervezett út csomópontjain olyan berendezések működnek, melyekről csak ezután derül ki, hogy beválnak-e vagy sem. Nos, ezért van az, hogy igen gyakran sárgát villognak a készülékek a Rózsa Ferenc úton, a Szabadság úton. A Közúti Igazgatóság karbantartó brigádja minden tőle telhetőt megtesz, hogy ezek a hibák gyorsan megszűnjenek, de sajnos a technikai feltételei nem adottak ehhez a munkához. Gyakran bosszankodnak a gépjárművezetők, hogy nincsenek összehangolva a pécsi készülékek. összehangolásról klasszikus értelemben valóban nem beszélhetünk, hisz a forgalom haladását csak a főirányba hangolták össze. Példa erre a Rózsa Ferenc—Szalai út kereszteződésétől a Rét utcáig terjedő szakasz, melyen ha 45-50 kilométeres sebességgel közlekednek a gépjárművezetők, akkor él a zöld hullám. Sokakban joggal felmerül a kérdés: vajon miért kell a Rét utcai gyalog- átkelőhelyhez forgalomirányító berendezés? Éppen az összehangoltság miatt. Ha majd üzembehelyezik a 6/A út nemrég elkészült szakaszának készülékeit, akkor a Tüzér utcáig folyamatosan haladhatnak ideális esetben a gépjárművek, ígéretek szerint 1979. végéig elkészül o 6/A út a Páfrány utcáig, s ekkor majd 11 készülék üzemel összehangoltan. Egy csomópont zsúfoltságát azonban forgalomirányító berendezéssel nem lehet mindig megoldani, hiszen a készülék nem gyorsítja a forgalmat, „csak” biztonságosabbá teszi. Az igényen túl azonban a telepítésnek feltételei is vannak, így például, hogy ki lehet-e alakítani forgalmi sávokat? Ezért van az, hogy bizonyos kereszteződésekben nincs forgalomirányító készülék, pedig a gépjárművezetők, s esetleg a forgalom is igényelné. A városi tanács útjain működő berendezéseket a VI LATI ellenőrzi negyedévenként, melynek során a karbantartást is elvégzi, a kiégett izzókat pedig a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat cseréli. A tervek szerint ebben az ötéves tervben a 6/A út csomópontjain kívül a Petőfi utca— Doktor Sándor út kereszteződésében létesül forgalomirányító berendezés, valamint kicserélik a Széchenyi téri készüléket. A többi útkereszteződést úgy alakítják ki, hogy a földbe a védőcsöveket is elhelyezik, így később lehetőség lesz lámpák felszerelésére. Pécsett az ezredfordulóra — számítások szerint — száz készülékre lesz szükség. Ennyi berendezés vezérléséhez már forgalomirányító központ szükséges, melynek előtervei már készülnek a VILATI-nál. „Nem vagyunk már fontosak. A fiatalabbak félik, tisztelik talán bennünk elkerülhetetlen jövőjüket, udvariasságuk azonban inkább valami elnéző tapintat. Nem tartozunk már közéjük, nem függenek tőlünk, de nehogy éreztessék ezt velünk, dehogy is akarnak megbántani. Csak egyszerűen, nem vagyunk fontosak." Eképp kesergett egy férfi, két éve nyugdíjban, a szabad idő hasznos eltöltéséhez szükséges valamennyi eszköz birtokában, Beszélgetésünk során a kezdeti kesergés érvekké formálódott. „Kár eldobni minden bölcsességet, segítő, alkotó szándékot csak azért, mert van helyette újabb — bár nem biztos, hogy jobb.” Valóban, nem volnának fontosak a nyugdíjasok? — Baranya megyében —a Társadalombiztosítási Igazgatóság legfrissebb adatai szerint 74 200 nyugdíjas él, a megye összlakosságának 17,1 százaléka. A kifizetett nyugdíjösszeg egymilliárd 372 millió forint. Azt nehéz lenne összeszámolni, hogy a nyugdíj mellett alkotó, termelő munkát végzők mennyit tesznek a népgazdaság asztalára, de bizonyára az is tekintélyes összeg lenne. Forintokban nem mérhető hatásáról nem is beszélve! „Nagy gondot kell fordítani a munkaképes nyugdíjasok aktív termelő- és társadalmi tevékenységére. A párt, kormányzatunk az időskorúak problémáival átfogóan foglalkozik, arra törekszik, hogy e nagy jelentőségű kérdésben is megfelelő megoldásokat érjen el.” (Idézet az MSZMP KB 1978. áprilisi ülésének dokumentumaiból.) Jobb kezében egy tízkilós elektromos kalapács — a hőközpont egyik boylerjének belsejéről verték le az imént a vízkövet. Baljában nagy köteg kábel, beszélgetésünk alatt végig szorongatja őket, le nem ülne egy pillanatra sem, úgy fűzi, igen szűkén mérve a szót. Munkaidőben van, ezalatt pedig nincs helye a csevegésnek. Igaz, Molnár Sándorra senki sem nézne ferdén, ha megengedne magának pár percnyi lazítást. Nyugdíjas. Bár senkinek sem javallanám, hogy ezt nyomatékosan hangoztassa előtte. Két hónapja múlt hatvanéves, de nyugodtan mondhatna tízzel kevesebbet is. Izmos, fürge, s ahogy mondják, fáradhatatlan ember. — Hogy én nyugdíjas? Még magam sem tudom elhinni. Dolgozom, éppúgy, mint eddig, semmi sem változott. A Mohácsi Farostlemezgyár felületkezelő üzemében hőközpont kezelő. Július elsejétől nyugdíjasként dolgozik a gyárban. — Mi hozta ide vissza? — Még az étel sem esett jól otthon egyedül, Dunaszek- csőn. Nem tudtam mit kezdeni magammal. A feleségem is bejár Mohácsra dolgozni. Én tizennégy évet töltöttem itt a gyárban. Szeretem a munkámat és főleg a munkatársaimat. Velük érzem jól magam. Azt már Cseperka Ferenc üzemvezető mondta el, hogy gondban lettek volna Molnár Sándor nélkül. Nyakukon az éves nagyjavítás, a szabadságolósok, s nemsokára a teljes termelés megindítása. Ö pedig olyan ember, hogy a hőközpontban vagy a présgépek mellett is egyformán megállja a helyét, az emelővillás targonca vezetésében pedig szinte utolérhetetlen. A gyors jellemzéshez még ennyit fűzött az üzemvezető: — Sándor — a világért sem tenné hozzá, hogy bácsi —, magával húzza a fiatalokat. Ha nem dolgoznak elég lelkesen, inkább kiveszi a kezükből a szerszámot és ő csinálja meg. Ahol ő van, ott felesleges az ellenőrzés. • A szép családi házon nincs feltűnő cégtábla, mégis mindenkit pontosan útbaigazítanak, aki Szabó János cipészmestert keresi Görcsönyben. Gondozott kert, teniszezésre is alkalmas pázsit mellett vezet a betonozott járda a ház végében álló műhelybe. Ott ül a mester — mondja, szólítsam nyugodtan Jani bácsinak, így hívják őt faluszerte — éppen lánya papucsát javítgatja. — Van elég munka? — Inkább csak javítás, sar- kalás. Ma már nemigen csináltatnak új cipőt az emberek. Szép a gyári cipő, ha nem is tartós. De ezt már nem is igénylik az emberek. Régebben a lányaimnak csináltam új cipőket, most is megvannak, de nem hordják. A divat változik, nem kell a régi. — Régebben nagyobb becsülete volt a szakmának . . . — Valamikor a katonáéknál megcsináltam a százados csizmáját, aztán rövidesen csillagot kaptam. Azt mondta, az ilyen iparos ne söpörjön udvart. Aztán volt egy kuncsaftom, 1938-ban emigrált Amerikába. Néhány éve hazalátogatott, és felkeresett. Azt mondta, csináljak neki még egy olyan cipőt, mint negyven évvel ezelőtt, mert az még ma is megvan. De ma már nem is tudnék újakat készíteni. Hatvanhét éves vagyok, nincs elég erőm hozzá, de nem kapni már a megfelelő anyagot sem. Jani bácsi hatvanéves korában nyugdíjba ment, de az ipart megtartotta. — Nem a pénz miatt —legyint —, hiszen van olyan hónap, hogy a nyugdíjhozzájárulást és a KIOSZ tagsági díjat is alig keresem meg. Egyszerűen nem tudnék meglenni a műhely, a régi szerszámok nélkül. Soha életemben nem lustálkodtam, most már lehetetlen hozzászokni. No meg van itt két szociális otthon is, az ott élők cipőit javítgatom. Meglett családapák, anyák, sőt már nyugdíjas korúak is gyakran megszólítják az utcán, autóbuszban: „Emlékszik rám, tanár úr?" Hogyan is lehetne emlékezni arra a sok tízezer gyerekre, aki tőle tanulta a magyar irodalmat, a szép sze- retetét, az emberséget? Dr. Fekete Miklós, a Zipernovszky Károly szakközépiskola nyugdíjas tanára, túl a hetvenedik évén sem mondott búcsút a katedrának. Most, ahogy otthonában beszélgetünk, az arcán ugyanaz a bölcs derű, bennem ugyanaz az apró szorongás, mint csaknem húsz évvel ezelőtt. Nem, félni sohasem kellett a tanár úrtól, de nála valahogy jobban resteilte az ember esetleges butaságait. — Mi az a varázslat, amire mindig megnyíltak előtte a kamaszlelkek? — Nem varázslat, hanem egy sajátos tanár—diák kapcsolat létrehozása. Úgy, hogy egy idősebb ember megosztja tapasztalatait, ismereteit a nálánál fiatalabbakkal. Igyekeztem mindig tervszerűen érdekes lenni. Harminc—negyven emberke figyelmének igénybevételéhez állandó lelki készenlét kell, és természetesen nagy pedagógusi tőpasz- tálát. — Nem volt nehéz műszaki érdeklődésű diákoknak humán tárgyat tanítani? — Magamban egy kicsit bocsánatkérőleg mentem be az órákra, de sohasem akartam irodalomtudományt tanítani, hanem éreztetni, láttatni, gondolkodtatni. Dr. Fekete Miklóst tavaly októberben kérte fel az iskola vezetése, hogy vállaljon néhány hétre helyettesítést két harmadik osztályban. A néhány hétből az lett, hogy egész az évzáróig vitte tanítványait. Lőrincz József igazgató mondta el, milyen nagy segítséget jelentett az iskolának a tanár úr nagy pedagógiai tapasztalata, humanitása, elkötelezettsége, s mennyire ragaszkodtak hozzá új tanítványai. Továbbra is számítanak rá, mint kollégiumi nevelőre és óraadó tanárra egyaránt. — Szívesen folytatná továbbra is a tanítást? — Ebben a korban már fizikailag is, idegileg is elég fárasztó — én sohasem ülök az órákon —, de ha úgy látom, hogy szükség van rám, azt hiszem, nem tudnék nemet mondani. Kurucz Gyula Roszprim Nándor MIT MOND AZ AUTOMATA ORVOS-METEOROLÓGUS? A Posta Központi Járműtelepének portáján készüléket helyeztek el az időjárási frontok jelzésére. Az orvos-meteorológusok adatai alapján működő készülékkel a gépkocsivezetőket tájékoztatják.
