Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-17 / 195. szám
Hétfőtől Hétfőig Négy év munkájának mérlege A z elmúlt héten az MSZMP Baranya megyei Bizottsága megvitatta, hogyan valósultak meg a megyében a párt Központi Bizottságának irányelvei és a megyei pártbizottság feladatterve, melyek a munkásosztály vezetőszerepének erősítését, életkörülményeinek javítását jelölték meg. A négy esztendő mérlegének elkészítése felelősség- teljes feladat volt. A felmérésben sok párt-, állami és mozgalmi szerv ve- 1 zető testületé, aktivistája vett részt. Tartalmával a Dunántúlli Napló vasárnapi számában ismerkedhettek meg az olvasók. A megyei pártbizottság vitájában nyolcán vettek részt. A vita legfontosabb tanulsága az volt, hogy a mérleg tartalmával mindenki egyetértett, ez a későbbi közös állásfoglalás elfogadásában is megnyilvánult, ugyanakkor sok hasznos, előremutató javaslat, észrevétel hangzott el. Ami talán a legjellemzőbb volt: a vita nyilt, őszinte légköre. A felszólalók bátran érinttettek gondokat, problémákat is, melyek figyelembevétele nélkül nem lehet eredményes a további munka. Többen szóvátették, hogy az irányelvek és a megyei feladatterv eredményes végrehajtása megköveteli a szervezett, az átgondolt tevékenységet. A testület előtt szerepelt jelentés, a vita több fontos kérdésre irányította a figyelmet, melyek részletezésére itt nincs mód, de ezek közreadására, nyilvánvalóan a jövőben sor kerül majd. Néhányra azonban hadd utaljak. Nagyon fontos állásfoglalás annak megállapítása, hogy az irányelvek és feladatterv végrehajtását az élet egyetlen területén sem szabad kampányfeladatnak tekinteni, s ha valamilyen előrehaladás történik, akkor azt mint munkatervi célkitűzést „kipipálni”. Amikor a testületi vita elismerte a propaganda munka eredményeként elért tudati fejlődést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a munkás- osztály társadalmunkban betöltött szerepével kapcsolatban még mindig találkozni téves nézetekkel, melyek eloszlatása változatlan feladatunk. Elismerte a pártbizottság, hogy nagyobb érvényt kell szerezni annak az indokolt igénynek, hogy fontos társadalompolitikai döntések előtt közvetlenül kikérjék a munkások véleményét. Ezért a munkahelyi demokrácia érvényesítésére, a javaslatok komoly kezelésére a jövőben még nagyobb figyelmet kell fordítani. Egyetértés született abban, hogy a munkások lakásgondjaival, azok megoldásával még nagyobb körültekintéssel kell foglalkozni. A felsoroltak csak szemelvények a testület vitájából, de betekintést nyújtanak abba, hogy milyen sok tennivalóra irányították rá a figyelmet. A megvalósítás útja: tovább tevékenykedni megyénkben a jól bevált feladattervben megjelölt célkitűzések további, eredményes megvalósitása érdekében! Mitzki Ervin Eröszakoskodo „autoslouagok1 „Perzsavásár’’ Harkányban Fiatalkorú lány panaszkodik a siklósi rendőrkapitányságon: — Barátnőmmel sétáltam Harkányban, — megismerkedtünk két fiúval. Azt mondták, menjünk autózni, nekik van kocsijuk. Elmentünk. Nem jutottunk messze, mert megálltunk és... Hát tetszik érteni, mit akartak a fiúk... A barátnőm elfutott, én nem is tudom hogyan, de annyira megzavarodtam ... Igen, most már tudom, nekem is el kellett volna futnom ... Azért jöttem ide, hogy feljelentést tegyek erőszakos nemi közösülés miatt ellenük. — Tudja a fiúk nevét? — Nem ... — A kocsi rendszámát? — Nem is figyeltem én arra ... A rendőrtiszt a lányra néz, nagyot sóhajt, aztán befűzi a papírt az írógépbe. — Hát akkor kezdjük az elején, kérem, részletesen mondja el, hogyan történt... Pénteken délután hallottam ezt a „kis történetet", mialatt vártam, hogy összejöjjenek annak az idegenforgalmi és köz- biztonsági akciónak részvevői — rendőrök, vám- és pénzügyőrök, — amelyet a megyei rendőr-főkapitányság a siklósi rendőrséggel közösen szervezett. Mindegyik csoport megkapta a feladatát, mit, hogyan ellenőrizzen? „Nyári szezon” van most Siklóson, Harkányban, a hétvégeken .pedig egy- egy nap több mint húszezer a strandon a fizető-vendégek száma ... Az egyik ellenőrző csoporthoz csatlakozva sétálok én is a harkányi piacon. Nagy a forgalom, van bőven paprika, paradicsom, barack, sárgadinnye ... De a piac végén árulnak itt mást is. Degeszre tömött nagy szatyrokból kerülnek elő a női ruhák, fehérneműk, farmerek, rágógumik, konyakok... Magyar, német, szerb-horvát nyelven folyik az adás-vétel . . . Mint egy színes perzsavásári kavalkád a csen- cselő-piac képe. Jó néhány jugoszláv „turista" kínálja áruját és veszik. Pedig tilos a váFeledékeny strandolok „Csak letettük az árut és már mentünk is volna... »9 Szunyogínuazío sáriás, törvénysértést követ el az is, aki megveszi! De mi történt? Mintha bomba csapott volna a piac közepébe, — valamennyi „szatyorból áruló” kapkodva gyömöszöli vissza a kínált ruhaféléket és szalad, ki merre lát. Egy szempillantás alatt üres a „csencselő-rész”. — Ott jön egy egyenruhás rendőr — mondja a mellettem álló civil ruhás rendőrtiszt. — Ha majd elmegy az egyenruhás, visszaszóllingóznak az árusok . .. Az új, korszerű harkányi rendőrségi épületben várakozom: kiket hoznak ide az árusok közül? Az épület egyik szobájának sarkában nylonszatyrok. Közülük számos a bűnjel, — lopottak. Mint hallom: nap mint nap eléggé sok holminak kél lába a strando.n. A fürdőzők közül sokan jelentős értékeket visznek magukkal a strandra — nagyobb összegeket tartalmazó pénztárcákat, fényképezőgépeket, ékszereket, — aztán leteszik a plédre, a fűre és elmennek sétálni, fürdeni. Az őrizetlenül hagyott értékeknek pedig csak hűlt helyét találják, amikor visszaérkeznek ... De már jönnek is az első bekísért „bátyusok". Kezdődik a kihallgatás: na lássuk, mit hozott, mennyit hozott, mit árult?... A rendőrtiszt jól beszél szerb-horvátul és intézkedik, amint kell: figyelmeztetést ad, szabálysértési feljelentést tesz ... Bekísérnek egy magas fiatalembert is, mint mondja, Eszékről jött, de nincs nála az útlevél, nem tudja igazolni magát. „Az útlevél a barátom kocsijában van, a barátom pedig valahova elment, nem tudom, hova”. Beültetik a rendőrautóba, irány a siklósi kapitányság. szőr is megismételt „közbiztonsági akció" a vendégek nyugalmát szolgálja. Caray Ferenc erdőben Az emberek és az állatok életét egyaránt megkeseríti az idei nyáron a szokásosnál nagyobb mértékű szúnyograjzás a gemenci erdőben. A csapadékos, fülledt időjárás különösen kedvezett szúnyoglárvák elszaporodásának a Duna-ártéri erdőség álló vizeiben. Az emberek ugyan riasztószerrel, vagy másképp még védekezhetnek valahogyan, a szarvasokat, az őzeket és a vadmalbcokat azonban nagyon megkínozza a vérszívó áradat. A védett tájon vegyszeres szúnyogirtást nem végezhetnek. A korábbi tapasztalatok szerint a légi permetezés, porozás megzavarta a vadon biológiai egyensúlyát, elpusztította a vadmadarak táplálékául szolgáló többi rovart is, s eltávozásra kényszerítette annak idején az erdő hasznos, valamint már ritkaságszámba menő, védett szárnyasait. B. L. Az „ismeretlen” ismerős □Hétfői A siklósi kapitányság egyik szobájában már kopog az írógép, két férfit és egy nőt hallgatnak ki, — tolmács segítségével. Jugoszláviából jöttek, alig egy órát tartózkodtak Harkányban és már fordultak is volna vissza az autóval. „Árut" hoztak, — csempészárut, természetesen. — „Igen, a buszmegállónál várt bennünket ismerősünk, csak átadtuk a holmit, majd jövő vasárnap elszámoltunk volna" — mondják. „Hol lakik az az ismerős?" „Azt nem tudjuk.” Na, majd kiderül... Közben megérkezik az eszéki magas fiatalember is. Hellyel kínálják és megkezdődik a kihallgatása. De mit csúsztatott le ez a fiatalember a kezéből és egy szemvillanás alatt mit igyekezett lábával az asztal alá kotorni? Ejnye, ejnye, hát ez egy autó indítókulcsa. — Magának van autója? Beletörődve válaszolja. — Igen. Ott áll Harkányban ... Kis idő múltán az autó már a kapitányság udvarában, — benne az útlevele, aminek tanúsága szerint ebben az évben tízszer járt Magyarországon, tucatszor Olaszországban ... Kérik, vegye ki a kocsi hátsó ülését. Kiveszi, és. . . Tizenhárom vadonatúj farmernadrág sorakozik az ülés alatt... „Lebuktam, ugye?” — kérdezi. „Hát ez bizony úgy tűnik, és kitiltás lesz a vége ...” Már késő este van, — megkezdődik az éttermek, szórakozóhelyek ellenőrzése. Bekísérnek két fiatalembert is. Minden valószínűség szerint ők voltak az erőszakoskodó „autóslovagok". Na, majd a lányok elmondják ... Végre egy szép nyári este, telve a szórakozóhelyek, szól- a zene, táncolnak, van dolguk a pincéreknek is. üdülnek, pihennek az emberek — kellemesen, vidáman töltik szabadságukat. A nyári hónapokban többn on EE0 tmn e™ non Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 14 315 Trabant Limousine (Győr) 5 231 Trabant Limousine Spec. (Bp.) 21 008 Trabant Limousine Spec. (Győr) 10 587 Trabant Limousine Hycomat 7 108 Trabant Combi (Budapest) 2 984 Trabant Combi (Győr) 1 M3 Wartburg Limousine 10 369 Wartburg de Luxe 10 770 Wartburg de Luxe tolótetős 3 647 Wartburg Limousine tolótetős 2 511 Wartburg Tourist 3 684 Skoda 105 S (Budapest) 93 211 Skoda 120 L (Budapest) 1 130 Skoda 120 L (Debrecen) 687 Skoda 120 L (Győr) 1 097 Polski FIAT 1500 13 756 Polski FIAT 126 11 776 Zaporozsec 26 458 Zsiguli (Budapest) 95 786 Zsiguli (Debrecen) 46 723 Zsiguli Combi 12 672 Zsiguli 1500 13 105 Zsiguli 21011 (Budapest) 9 609 Zsiguli 21011 (Debrecen) 6 033 Dácia 10 415 Moszkvics 2140 3 257 Százegyedik születésnap Százegyedik születésnapján szeretettel és tisztelettel köszöntötték vasárnap Paradinovics Vendelt a Baranya megyei Szentlőrincen. Az 1877. július 16-án született ember jó egészségben, vidám hangulatban ülte meg a ritka ünnepet népes családja körében. Három élő gyermek, valamint harmincöt unokája, déd- és ükunokája van. A nagyközség lakossága nevében a tanács vezetői köszöntötték és ajándékozták meg Szentlőrinc legidősebb polgárát. Vendel bácsit a magas kor nem törte meg. Remek étvágya van, mindenféle ételt szívesen fogyaszt — mértékkel persze — s egy-egy üveg sört is eliszogat. Még mostanában is elsétál a közelben lakó rokonokhoz, ismerősökhöz, sőt olykor felkeresi az utcában lévő népfront-klubot is. Ha kilép a házból, kalapját most is legényesen félrecsapja. Sosem volt komoly beteg. A koránál 15-20 évvel fiatalabbnak látszik és mindmáig megőrizte szellemi frisseségét. — Nagyarányú túljelentkezés volt a kaposvári Mezőgazda- sági Főiskolára. A nappali tagozatra 289-en, a levelezőre pedig 370-en kérték felvételüket. Ennél azonban jóval kevesebben kezdhetik meg őszszel tanulmányaikat: a nappali tagozaton 95 hely van, míg a levelezőn mindössze 20. AZ ÚJ BORRUHÁZATI GYÁRBA Amig az anyukák vásárolnak, a gyerekek vidáman játszanak a Konzum Áruház földszinti játszósarkában Erb János felvétele — Szekszárdon dolgozik a Közútépítő Vállalat egyik részlege. A szakemberek elsőként a Damjanich utcában építenek egy négysávos utat, majd hozzákezdenek a 200 méteres vasúti felüljáró építéséhez. A hídszerkezet előregyártott elemekből épül, ezért várható, hogy igen rövid időn belül átadják a forgalomnak a felüljárót. Tettyei Játékszín: Hekabé fél . 9 órakor). Csontváry Múzeum udvara: Homo ludens (fél 9 órakor). Park: Fotó Háber (f4, fő, f8). Park-Kert: Poliche Python 357. (8). Petőfi: Abba (10, f3, hn5, 7. n10). Kossuth: Fotó Háber (10, 12), Péntek, a bennszülött (n3, f5), Poliche Python 357. (f7), A zöldségkereskedő (9). Balatoni Nyári Egyetem Egyetlen évben sem volt annyi érdeklődő mint idén a Balatoni Nyári Egyetem iránt, amelyet vasárnap nyitottak meg Veszprémben. A tartalmasnak ígérkező programra 15 országból több, mint kétszázan látogattak el. A nyári egyetem hallgatói szemléletes előadásokon és kirándulásokon ismerhetik meg a Balaton-vidék természeti értékeit, műemlékeit, néprajzát, történelmi és kulturális hagyományait, valamint a tó élővilágát. Külön foglalkoznak a környezetvédelem szerepével, fontosságával. ízelítőt kapnak a magyar konyha specialitásairól. — Mindennap kétszer érkezik friss tej a Balaton-parti üzletekbe a Tejipari Vállalat kaposvári és marcali telepéről. Idén a tavalyihoz képest megnőtt a fogyasztás: hétköznaponként 82 ezer, szombatonként 115 ezer liter tejet vásárolnak a nyaralók. — 75 millió forintot fordítanak beruházásokra idén Somogy megye ipari szövetkezetei. Új beruházásként csak szolgáltatás-fejlesztést végeznek. — A faddi Duna-holtág vizének felfrissítésére vízátemelő berendezés készül Dombodban. Amikor a Dunán magas lesz a vízállás, a berendezés egy szivornyán keresztül másodpercenként több száz liter vizet juttat a holtágba. — Zajcsökkentő kipufogódobok gyártását kezdte meg a Kaposvári Vas-műszaki Szolgáltatóipari Szövetkezet. A termék, amely az Autóipari Kutatóintézet szolgálati szabadalma alapján készül, a hajók Diesel-motorjának hangját csökkenti majd. — „A szomorú város.” A szentjakabi nyári esték kaposvári rendezvénysorozata keretében ma este 8 órakor mutatja be a kaposvári Fonómunkás kisszínpad „A szomorú város" és a „Koponyák hegye” című színműveket. Az előadásokat Vértes Elemér rendezte. — Néprajzi nyári egyetem. Zalaegerszegen, a Pénzügyi és Sózmviteli Főiskola nagytermében nyitották meg az elmúlt hét elején a két hétig tartó, hagyományos nemzetközi néprajzi nyári egyetem rendezvény- sorozatát, amelyre tíz országból érkeztek résztvevők. ÜE-05-07 Tolna megyében, a Bátaszék és Bonyhád közötti úton Papp János 22 éves gépkocsivezető, bonyhádi lakos a szekszárdi Sárközvölgyi Víztársulat tehergépkocsijával elütötte az előtte segédmotorkerékpárral haladó Romics András 57 éves, betnított munkás, alsónánai lakost. Romics András a kórházban meghalt. Papp Jánost a rendőrség őrizetbe vette.