Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-11 / 159. szám
1978. JÚNIUS I I. IRODALOM - MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. Hegedűs Magdolna SZÜLETÉSNAP S zületésnapja volt. A tizenkettedik. Az este azt mondta apa, hogy tizenkét éves korától kezd igazán ember lenni a gyerek. Mert ha elmúlik tizenkét éves, akkor már el tudja rendezni a dolgokat. Nem értette egészen, mit akart ezzel mondani az apja, ő már eddig is sok mindent elrendezett, de nem akart vele vitatkozni. Meg különben is, szép volt, amit apa mondott, olyan ünnepélyes. Nehéz volt eldönteni, kit hívjanak meg. Mert ha a srácok elmondják a többieknek a négerkockát, meg a tejszínes krémfagyit! Anya remekül megoldotta a dolgot. — Tudod mit? — mondta. — Hívd meg az összes fiút az osztályból. Igaz, lányokat is szeretett volna hívni, de az összes fiút, az mégiscsak nagyszerű! Hiszen mindnyájan olyan jóban vannak, hogy választani se tudna közülük. Együtt is járnak mindenhova, moziba, uszodába, meg az ebédhordást is együtt vállalták. De szép nap — gondolta, ahogy szelte a tiszta, friss vizet. Úszik egyet, aztán körülnéz, van-e itt valaki a fiúk közül. Ráér. Fél kettőkor találkoznak anyával a sarki csemege előtt. Bevásárolnak, aztán sütnek. ötre hívták a gyerekeket, addigra apa is hazaér, meg Zsolti is az óvodából. De jó lesz! Már sokan tudják, hogy őnáluk annyit lehet enni, amennyi csak beléjük fér. Anya két tepsi négerkockót ígért. Arra neszeit, hogy fél egy van, A csokisüteményről jutott eszébe, hogy éhes, arról meg a Varga néni ebédje. Hiszen ma ő a soros! Vagy mégsem? Hétfőn a Boros volt, kedden a a Győri, de tegnap ... Ki volt tegnap? Mert ha tegnap a Király Pisti volt, akkor ma ő a soros. Lehetetlen! Anya szólt volna. Igaz, nemrég kijelentette, nem kislexikon az ő feje, tartsa mindenki számon a maga kötelességeit, de azért ha végképp elfelejtkeznek valamiről, anya mindig szól. Hogyan is tudja észben tartani mind- annyiuk ügyél-gondját. . . Hazarohan és felhívja Pistát. De ha nincs otthon, akkor csak időt veszít vele. Jobb lesz, ha egyenesen az étterembe megy, s ha ott van még a Varga néni ételhordója ... Mit fog szólni szegény Varga néni! Az ebédért tizenkettőre kell menni. Akkor kezdődik az éthordósok kiszolgálása. Elkésni nem szabad, mert fél egykor jönnek a gyáriak, akkor az előfizetéseseknek félre kell állni, megvárni, míg a gyáriakat kiszolgálják. Az éthordókat már reggel odarakják a sorba, mindegyiken kis cédula a névvel, hogy össze ne cseréljék. A Varga nénién is. * Végre mindennel elkészült. Rend volt a lakásban. A kerek kisasztalon két személyre megtérítve, kistányér, villa, üvegpohár. Középen 'a szörp, meg a torta. A születésnapi torta. Gyertya nélkül. Elmosolyodott. Hetven gyertya! Hogy férne el ezen a tortán? Mit szólnának az üzletben, hogy hetven gyertyát kér... (Minek az magának nénike?) Tényleg, minek. az már őneki. De vajon hány évesek a gyerekek, akik az ebédjét hordják? Tíz-tizenkét gyertyát igazán vehetett volna a tortára . .. Mert nekik sütötte óm, hogy egyszer ő is adhasson valamit. Legalább a születésnapján ... Eltűnődve ereszkedett le a fotelba, üldögél egy kicsit, aztán úgyis jön a gyerek. Az ebédet meg elteszi vacsorára. Csodálkozni fog a kisfiú. Elmondja majd a többieknek. Nem baj, őnekik is jut. Istenem, tavaly ilyenkor.. . Ruhástul feküdt a fűtetlen szobában. Akkor már napok óta nem evett. Csak várt. Várta, hogy meghal. Egyszer csak nagy zörgésre riadt. Jön a ház- mesterné, a körzeti orvos, feltörték az ajtót, mert kimenni nem tudott, jártányi ereje sem volt. — Mi van magával Vargáné? - rikoltozott a házmesterné. Nem tudott volna szólni, hogy beteg?! Mit gondol, csak úgy elpatkolhat valaki a mai világban, amikor olyan sokan vagyunk, akik segíthetnek?!- Mi lesz velem doktor úr? — siránkozott a kórházban. — Nem tudok én már magamon mozdítom semmit se ... Mire fölerősödött, minden meg volt szervezve. Jön az ápolónő, méri a vérnyomást, adja a gyógyszert, jön Margitka, viszi a cédulát, hozza, amit előző nap fölírt neki, egy héten egyszer kitakarít, mos, vasal, és gyerekek hordják az ebédjét. Még egyszer se felejtették el. Még a nevüket se tudja. Mindennap másik jön. Köszönnek, leteszik az ételhordót. Némelyik nem szól, csak áll megilletődve, aztán elmegy. Kár, hogy nem tudja a nevüket... Meg hogy hány évesek ... Negyed kettőre érkezett meg az ebéddel. — Ne tessék haragudni — lihegte — uszodában voltam, mert szabadnap van az iskolában, fél egykor, amikor éhes lettem, eszembe jutott, hogy ma én vagyok a soros, pedig azt hittem, nem én vagyok, de aztán rájöttem, hogy mégis én, mert ma van a ... Na, tessék gyorsan enni, mert kihűl! Honnan tudhatta meg a Varga néni, hogy ma van a születésnapom — tűnődött, ahogy ugrált le a lépcsőn, kezében a szalvétába csomagolt tortaszeletekkel. Sietett, hogy időben érjen a bolt elé, ahol anyával találkoznak. TRISCHLER FERENC rajza A semmittevés tudománya (Olasz népmese Italo Calvino feldolgozásában) Volt egyszer egy öreg török, volt annak egyetlen egy fia, akit a szeme világánál is jobban szeretett. Mivel a törökök számára a világon a legnagyobb istencsapás a munka, amikor fiacskája betöltötte tizennegyedik évét, elhatározta, hogy iskolába adja, tanulja meg a semmittevés tökéletes módozatait. Élt azon a vidéken egy neves professzor, akit mindenki tisztelt, mert életében mást soha se csinált, mint hogy semmit sem csinált. Az öreg török felkereste, a kertben találta egy fügefa árnyékában heverészve, egy párna a feje alatt, egy a dereka alatt, egy meg a feneke alatt. Az öreg török azt mondta magában: „Mielőtt beszélek vele, hadd lássam csak, mint viselkedik", és elrejtőzött a sövény mögé, hogy kikémlelje. A mester behunyt szemmel, mozdulatlanul feküdt, mint egy halott, csupán amikor — platty — egy érett füge a keze ügyébe hullott, akkor nyújtotta ki szép lassan a karját, a szájába rakta a fügét és lenyelte. Aztán újból mozdulatlanul maradt, mint egy tuskó, és várta, hogy újabb füge pottyanjon le. „Ő az, akire a fiamnak szüksége van, valóban mester” — gondolta a török, előjött rejtekhelyéről, köszöntötte őt és megkérte, hogy tanítsa meg a fiát a semmittevés tudományára. — Hm — mondta a mester cérnahangon —, minek beszélsz annyit, a hallgatásába is belefáradok. Ha igazi törököt akarsz nevelni a fiadból, küldd el ide és kész. Az öreg török hazament, kézen fogta a fiacskáját, egy pihe párnát dugott a hóna alá, és elvitte a kertbe. — Azt ajánlom — mondta neki —, csináld az édes semmittevést, ahogy a mestertől látod. A fiú, akinek volt érzéke ehhez a tudományhoz, lehe- veredett a fügefa alá, és látta, hogy a mester minden alkalommal kinyújtja a karját, amikor egy füge lehullik, hogy megkereső és megegye. — „Minek ez a nagy fáradság, az embernek kinyújtani a karját" — mondta, és tátott szájjal heverészett tovább. Egy füge a szájába hullott, komótosan lenyelte, és újból kinyitotta a száját. Egy másik füge kicsit arrébb hullott, ő meg se moccant, csak szép halkan ennyit mondott: „Miért olyan messze? Fügék, a számba pottyanjatok!" A mester látva, hogy tanítványa mennyire ismeri a dörgést, azt mondta: — Menj haza, nincs több tanulni valód, sőt nekem kell tanulnom tőled. És a fiú hazatért az apjához, aki hálát adott az égnek, hogy ilyen tehetséges fiúval áldotta meg. (Fordította: Angyal János) Tóth István Fehér éjszaka Valahonnan a mélyből álmatlanságot hoztál. Nem aludtál éjfélig. Nem is alszol el most már. Sötétlő fenyőerdők izzanak kint a holdban. Szemed szikrázik tőlük, amíg az éj kilobban, A völgy felett meglebben könnyű fátyla a ködnek. Reggel, mint holt menyasszony, fekszik a völgy előtted. Megfagyott csendű csúcsok kerülnek mind elébed: akár a téli sírok, magasak és fehérek. Makay Ida Nem húny ki Nem vagy. Mért nem száll le mégse az este? Ez a tékozló tündöklés miért? Ez a céltalan-pazarló tenyészet? Ezer jelentés, amit már nem ért senki? Jegenyék: élő kopjafák. Mily tobzódó halotti torra készül a csillagfáklyás, lázas koranyár? Miért fojtogat a hársak illata? Kiért az ének, kő-zsoltárszavak? Nem vagy. De folyvást sugárzol, vakitsz. Lobog, nem húny ki véremben a Nap. Kerék Imre Rege haj regülejtem szántottam vetettem sziket boronáltam kakukkfüves réten háltam dülőszélen zizegtek fölöttem szőke rozskalászok kék búzavirágok álomba ringattak szarvasok nyomából vizet meritettem tenyeremből ettek az égi madarak aki hordtam vala ékes napot vállon árdeli szép holdat bimbós éveimből aj semmi se maradt vetettem nyakamba kőnehéz tarisznyát taposott szegények gondjával rakottat magam szétosztottam virágnak bogárnak aj mi minden voltam parasztok tenyerén szétmorzsolt búzamag friss tavaszi zápor vetést bokrositó aj mi leszek immár odahagyott fészke költöző madárnak árva őszi csillag isten tenyeréből áldott föjdbe hulló haj regülejtem regülejtem
