Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-11 / 159. szám
DN HÉTVÉGE 6. KÉPRIPORT 1978. JÚNIUS I I. Építőmunkások Mészillatú világ. Amott a mező vadvirágot terem: piros, kék, sárga, fehér mintás a zöld szőnyeg. Az elmúlt tavaszon még az út innenső oldalán is rét volt, szinte sajnáltam amikor a durva földmunkagépek darabokra tépték a tarka világot Olajos, poros munkások ültek a dózerokon, talán legszívesebben ők is elheveredtek volna a jószagú füvön, mégis kíméletlenül forgatták fel a szépséges természetet. Hatvanezer ember új otthonának alapjait készítették elő. Később, a legrekkenőbb nyári melegben útépítők, kubikosok, cölöpverők érkeztek, vörösbarnára cserzett bőrű építők százai, bukdácsoló teherautók tucatjai küszködtek itt a sivatagi forróságban, sokszor szemet homályositó porban. ** Már a nyár végén felállt az első ház, amikor az esős, ködös őszi napok ragacsos sártengerré változtatták az építkezést, utcányi házsor sorakozott a régen volt mező helyén. Az építők vattakabátot húztak, tüzeket raktak, a lapát is, csákány is egyszeriben nagyon nehéz szerszámmá vált. Előbb percenként kellett tisztítani az agyagos földtől súlyos szerszámot, majd a csontkeményre fagyott talaj szívta ki erejüket. Fent az épületeken is nehezebbé váltak a mozdulatok, a dermedt kezek sokszor sután igazították helyre a súlyos panelokat. Télen már a festők, burkolok, szerelők szállták meg az épületeket: kőműveskanalak sikitoztak a falakon, szegecselő kalapácsok kerepeltek, menetvágók sírva marták a csöveket. A tél fakóra szívta a munkások bőrét, a festők arcán a mészfol- tok alig látszottak. Árokparton ülve nézelődöm. Mögöttem két városféle nyújtózkodó falu: öt esztendőn belül az itt épülő háztenger dagálya talán magába is fogadja őket. A hegyoldalon új házak ezrei, balra ifjú városrészek. Az építők munkája: mindannyian kritizálhatjuk, nagyító alatt kereshetjük a hibákat, méltatlankodhatunk. Bizonyára ezernyi jó ötletünk lehet, hogyan kellene, mi lett volna a szép, az ésszerű... Megcsinálni azonban nekik kell — mindannyiunk szeme láttára. Most is: a daru lustán fordul a panelszállitó gépkocsi fölé, három izmos, ismét pirosra sült építő segédkezik a fürdőszoba leemelésében, egy másik csapat lapátnyélre támaszkodva vár, négyen a tábori satut állják körül. Mozdulatlan élőképnek tűnik az építkezés. Aztán egyszerre 'két tehergépkocsi érkezik. Nagy halom sóder zúdul a lapátosok elé, még vissza sem billen a rakrésze amikor a szerszámok meglódulnak. Percek alatt verejtékben úsznak a munkások, testük szinte gőzölög. A másik autó csöveket hozott, a satupad körül is sokasodik a tennivaló. A fürdőszoba négy emelet magasságban libeg az épület felé. A munkások figyelik útját, egyikük feltolja homlokán a svájcisapkát, napégette arca és csatakos haja között fehér mezsgye a homloka. A vadvirágos tarka rét itt az út másik oldalán természetes szépségében valóban gyönyörű, az is szép azonban amit az ember csinál: épít. Lombosi Jenő Fotó: Szokolai István
