Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-11 / 159. szám

978. JÚNIUS I I

TÁRSADALOMPOLITIKA

DN HÉTVÉGE 5.

Hogyan elünk — hogyan éljünk?

A mai magyar életmód alakulását alapvetően meghatározza életszínvonal-politikánk, azonban a társadalmi juttatások, s más közös javak mértékén kívül a lakosság, a család, az egyén életformáját döntően befolyásolja a személyes pénzjövedelem mikénti felhasználása is.

A történelem folyamán a mindenkori társadalmi viszonyoknak megfelelően a háztartásokban különböző gazdálkodási szokások jöttek létre. Például a polgári életforma általános vonása volt — városon és falun is —, hogy a pénzzel a férj, a családfő rendelkezett. Havonta vagy naponta odaadta a szükséges kosztpénzt a „házi tűzhely őrének”, s a családtagok is megkapták a rájuk jutó részt. A múltból átöröklött gazdálkodási magatartás-minta a ma családtípusára már kevésbé jellemző. A szocializmusban a társadalmi átalakulás új életformát teremtett: a tudati változások mellett a technikai fejlődés, a civilizálódás — komfortos környezet. kulturális igények kielégítése —, magasabb fokú szükségletekkel jelentkezik. Ez lemérhető a családok életmódján, vásárlási szokásain, közös döntésein.

Közös kassza — közös felelősség

A közelmúltban — a Köz- gazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában — megjelent Hoffmann Istvánná „A magyar háztartások gazdálkodási modellje" című könyve, melyben a szerző ezt Írja: „A szocialista fejlődéssel a családon belüli szerepek is megváltoztak, aminek fő oka a nők tömeges munkába állása. Ez a körülmény megváltoztatta a nők státuszát a családban, ami azzal jár, hogy már nem képesek a korábbi, hagyományos női szerepkör maradéktalan betöltésére, ambícióik gyakran konfliktusok forrásává válhatnak. A munkához és a tanuláshoz való azonos jog a férfi és a nő kapcsolatában újszerű, csak a szocialista társadalomban megjelenő normatívák elfogadásával jár együtt. Az egyik változás a családon belüli munkamegosztásban és a gazdálkodásért viselt közös felelősségben nyilvánul meg." Vagyis: a családi jövedelem előteremtésében lényeges részt vállal a nő, tehát a családi költségvetés készítésében, a közös pénz beosztásában is egyenrangú szerepet tölt be. Az a kérdés, hogy ki legyen a család „pénzügyminisztere", ma már elviekben nem döntő, de meghatározó, mivel a gazdálkodás tervszerűsége a közös kassza kezelési módján, a család jövedelmének beosztási formáján is múlik. A közös jövedelem felosztására egyre inkább jellemző a családi demokratizmus, a több kereső jövedelmének együttes kezelése, melyben — vitathatatlan — általában az anyák, a feleségek vállalják a nagyobb felelősséget.

Ki legyen a „pénzügyminiszter”?

Gazdálkodási szokások - családi demokratizmus

Az említett tanulmány — mely több mint 1650 magyar család megkérdezésével, évekig tartó kutatómunkával készült — a háztartási pénzgazdálkodás magatartási tényezőit is feltárta. A „takarékos gazdálkodás" jelzője illeti meg a magyar családokat, mivel nagyobb hányaduk a befolyt összeg egy részét megtakarítja, hogy milyen formában, az a havi jövedelmektől is függ. A háztartások 14,2 százaléka havonta meghatározott összeget tesz félre, kevesebbet — évente mintegy 10 ezer forintot — takarítanak meg azok, akik hó végén az „amennyi megmarad” összeget rakják takarékba. Legnagyobb az ingadozás az alkalomszerű, váratlan jövedelmekből adódó megtakarításoknál. Ez utóbbi inkább a községi háztartásokban tapasztalható. (A gazdálkodás eltérő sikereiben az életmód, a környezet is közrejátszik. Ezért van az, hogy minden rétegben — értelmiségi, alkalmazóit, munkás, paraszt — találhatók azonos jövedelemből eltérően vagy hasonlóan gazdálkodó háztartások.)

Általánosan észlelhető a háztartások kiadási szerkezetén a takarékossági hajlam, ami magyarázható a még háború előtti alacsony életszínvonal, létbizonytalanság és az ötvenes évek rossz áruellátásával együttjóró túlzott felhalmozás tudati rögződésével is. Elterjedt vélemény a magyar családokról, hogy jól gazdálkodnak: nem. költenek feleslegesen, nincs adósságuk, vagyis addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér. Kiadásaik sorrendjében az első helyen áll az élelmiszer. A szellemi foglalkozásúak jövedelmük 36 százalékát, a munkások 42 százalékát, a parasztok 47 százalékát költik erre a célra. A fő kiadási kötelezettség másik csoportja a lakás (lakbér, törlesztés), világítás, gáz, villany, fűtés, közlekedés stb., egyszóval a rezsi. Majd a gépkocsiköltségek, s egyéb tartós fogyasztási cikkek részletfizetései következnek. A fogyasztási iparcikkek — ezen belül a ruházkodás — rétegenként alig tér el egymástól: 32—36 százalék a jövedelmekből erre jutó rész.

Inkább

készpénzért

Javuló életkörülményeink, a létbiztonság az elmúlt években növelték a családok vásárlási

kedvét, de sokan vannak, akik — ha módjukban áll — inkább készpénzért szerzik be a részletre is kapható cikkeket. Pedig a család tervszerű gazdálkodása nem zárja ki, sőt, lehetővé teszi — nagyobb beruházásokban is — a részletre való vásárlást.

Társadalmunkban a legkisebb gazdálkodási egység: a család. A KSH legutóbbi felmérése szerint hazánkban 2 millió 984 ezer család van; e közösségekben élők száma pedig csaknem eléri a 9 milliót. Tehát a szocialista társadalom egészének mozgásában determináló szerepe van a csalódok életmódjának, annál is inkább, mivel a szocializmusban az egyén és a társadalom árdek- azonossága meghatározó. Hogy milyen is valójában szocialista életmódunk, milyenek fogyasztási szokásaink, gazdálkodási magatartásunk? — A válasz tudományos „megfogalmazásával” marxista közgazdászok, filozófusok, szociológusok foglalkoznak, kutatási ismereteik elengedhetetlenül szükségesek a jövőbeni életszínvonal-politikánk irányának meghatározásához.

i. Gy.

Szakképzett ápolók, gondozók lesznek

Két évvel ezelőtt szervezte meg a szigetvári kórház a Megyei Egészségügyi Szakiskolával közösen az első tanfolyamot. A harmincfős osztály tagjai részben már az egészségügy területén dolgoztak, de szakképzetlenül, részben éppen két évvel ezelőtt határozták el, hogy ezt a hivatást választják. Többségük az épülő ideg-elme pavilonban gondoskodik majd a rászorultakról.

Kiss Károlyné jelenleg a szigetvári 3-as számú bölcsőde gondozónője. Valamikor a férjével együtt a cipőgyárban dolgozott két műszakban. Amikor megnyílt a Lenin téri bölcsőde, ide jelentkezett. A gyárban 2500 forintot keresett, most 1760 forint a fizetése:

Vizsga a kórteremben

— A gyerekek miatt változtattam munkahelyet, így többet lehetek velük — mondja. — A bölcsődei munkát nagyon megszerettem. Továbbra is itt akarok maradni, ezért iratkoztam be a tanfolyamra. Ez a két év az alapképzés, majd a harmadik évben sza- kosodunk, annak megfelelően, hogy ki hol dolgozik.

Horváth Jánosné a szabó kisiparosságát, a havi 5—6000 forintos jövedelmét cserélte fel a segédnővéri foglalkozásra és a 2200 forintos fizetésre. Teljesen egyedül neveli két gyermekét — szülei is meghaltak.

Három műszakban dolgozik és tanul:

— Judit és János nagyon önálló, mindketten jól tanulnak, nekem sem szabad lemaradnom. A kolléganőim sokat segítettek, hogy megszerezzem a szakképzettséget. Mindig helyettesítettek, ha kellett, ötösre vizsgáztam.

Horváth Józsefné is bölcsődei gondozónő, de azelőtt gyógyszertárban volt pénztáros:

— Mindig szerettem volna gyerekekkel foglalkozni, de a 3-as számú bölcsőde nyitásáig nem tudtam elhelyezkedni. A

kisfiam hároméves, így még az ó nevelésében is hasznosíthatom azt, amit itt tanultam.

Kint az udvaron, ahol a már vizsgázott lányok csoportosulnak, egy fiatalember és egy lány érdeklődik: hol lehet jelentkezni ápolónak? Bent a teremben még hárman tördelik ujjaikat: a feladatot elvégezni sokkal könnyebb, mint elmagyarázni. Géczi Péternének vérnyomást kell mérnie. Mellém ül. Súgom, hogy mindig alacsony, 100/70, de az izgalom ragályos: 140/70 az eredmény. Török Éva

Harminc éve történt

A két munkáspárt egyesülése

Harminc éve, 1948 júniusában a magyar munkásosztály nagy történelmi győzelmet aratott. A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt véget vetett a magyar munkásmozgalom több évtizedes kettészakítottságának, marxista—leninista program alapján egyesült. Most, harminc év múltán e történelmi esemény jelentősége, tanulsága minden korábbitól jobban és világosabban áll előttünk, értékeit még nagyobbra becsüljük.

Az egyesülés előzményei visszanyúlnak a Tanácsköztársaság időszakára, a Horthy-fa- sizmus elleni éles osztályküzdelmek évtizedeire, a felszabadulást követő első évek nagy politikai csatáira. „Végigtekintve a munkásmozgalom fejlődésének történelmi korszakait — mondotta Kádár János egy nyilatkozatában —, megfigyelhető, hogy a két munkáspárt, a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülésének kérdése, az egyesülés szükségessége általában két szélsőséges esetben kerül napirendre. Vagy a forradalmi fellendülés időszakában, amikor a munkásosztály számára lehetőség nyílik a hatalom átvételére, vagy a munkásosztályt fenyegető végveszélyben, amikor a burzsoázia ellenforradalmi támadása különösen kiéleződik.”

A magyar munkásmozgalom 1919 tavaszán nemcsak az Októberi Forradalmat követte elsőként, hanem saját sorainak kettéosztottságát — a forradalmi feladatoktól megrettent és a burzsoáziával együttműködő szociáldemokrata magatartás miatt keletkezett szakadást is elsőként szüntette meg. A két párt egyesülése döntő feltétele volt 1919-ben is a hatalom megszerzésének. Ai egyesülés módja nem minden vonatkozásban felelt meg a marxista leninista osztálypolitika követelményeinek, történelmileg mégis helyes és szükségszerű volt. Később ugyan az ellenforradalom felülkerekedé- se és a jobboldali szociáldemokrata vezetők proletárdikta- túra-ellenessége újra előidézte a magyar munkásmozgalom szakadását, az egység eszméjét, emlékét nem lehetett kitörölni a munkásosztály tudatából.

Amikor a két világháború között a totális fasizmus hazai térhódítási kísérletei, majd a német fasizmus előretörése és az új világháborús veszély fenyegetett, különös erővel és súllyal került ismét napirendre a munkásmozgalom egysége, mint minden haladó, demokratikus erő összefogásának elengedhetetlen alapja. E felismerésben döntő fordulatnak számított a Kommunista Interna- cionólé VII. kongresszusa 1935- ben. A munkáspártok akcióegysége Európa több országában jelentős politikai sikereket eredményezett és különösen a második világháború éveiben parancsoló követelménye lett az antifasiszta küzdelemnek. A kommunisták és baloldali szociáldemokraták antifasiszta összefogásának jegyében számos sikeres akció született. Például a Népszava 1941. évi karácsonyi száma, az 1942-es évi közös tüntetések.

Európában minden náci megszállás alatt levő országban, Magyarországon is bebizonyosodott, hogy a burzsoázia válságának végső óráiban sem riad vissza semmiféle eszköztől hatalmának fenntartására, ha kell a fasizmus legvéresebb, leg kegyetlenebb terrorjával sújt le mindenkire, aki útjában áll. A fasizmus, a német megszállás nem kímélte a Szociáldemokrata Pártot, a szakszervezeteket sem, épp úgy betiltották és üldözték, mint a korszakban végig illegalitásban működő Kommunista Pártot. A fasizmus okozta szenvedések, meghurcoltatások, üldöztetések szülték azt a szoros gyakorlati együttműködést, ami a két munkáspárt vezetői, aktivistái és a széles tagság között kialakult a háború utolsó évében. Ebben az együttműködésben született az a felismerés

hogy amint arra lehetőség nyílik, meg kell teremteni a magyar munkásosztály teljes politikai egységét, létre kell hozni egységes pártját.

A kommunisták és szociáldemokraták együttműködésének és akcióegységének különösen sok szép példája született a felszabadulás után. Kommunisták és sok baloldali szociáldemokrata már ekkor világosan látta, hogy a szocializmus forradalmi ügyének következetes képviselete, a munkáshatalom kivívása előbb-utóbb az egyesülés kérdését is napirendre tűzi. Amikor a harc akörül a kérdés körül éleződött ki, hogy burzsoá, vagy szocialista rend leqyen Magyarországon, a Szociáldemokrata Pártnak is állást kellett foglalni. A párttagság zömének, főleg az üzemi munkásnak az állásfoglalása egyértelmű és nyilvánvaló volt: a kommunistákkal együtt, a tőkés kizsákmányolás felszámolásáért szálltak sikra. A munkástömegek részéről' elemi erőként feltört igény találkozott a baloldali szociáldemokrata vezetők politikai felismerésével és erőfeszítéseivel és a kommunista párt kezdeményezésével. Az egység tehát nemcsak a vezetés bizonyos körének, de mindenekelőtt a széles munkásrétegeknek, a munkásosztály alapvető tömegeinek uralkodó felfogása és gyakorlati törekvése lett.

Az utókor csak a legnagyobb tisztelettel emlékezhet azokra az elvtársakra, politikusokra, volt kommunista és szociálde-* mokrata pártmunkásokra, aktivistákra, akik akkor felelősen cselekedtek.

„A két munkáspárt egyesülése — állapította meg az MSZMP Központi Bizottsága — helyes és szükségszerű lépés, történelmi jelentőségű esemény volt, amely fordulatot jelentett a munkásosztály hatalmáért, a szocializmusért vívott harcban."

Az egyesülést követő években sajnálatos módon súlyos tévedések, hibák, a személyi kultusz következményeként a hatalommal való bűnös visz- szaélések is történtek. Ezek nemcsak a szocializmus építésének okoztak nagy károkat, de az egyesülés ügyét is — utólag — károsan befolyásolták. A gyanakvás és bizalmatlanság légköre nem kedvezett a párt kialakuló összeforrottsá- gának. E tanulságokért drágán megfizettünk, és egy életre dfultunk belőle. Amikor 1956- ban ismét a hatalomról, a szocializmus fennmaradásáról vagy a kapitalizmus restaurálásáról volt szó, az egység szelleme kiállta a nehéz megpróbáltatást. A volt szociáldemokraták többsége - ahogy Kádár elvtárs is hangsúlyozta —, nem habozott a döntéssel, a munkásosztály egysége, az egyesült munkáspárt, a munkáshatalom mellett foglalt állást, és a kommunistákkal együtt felvette a harcot az ellenforradalmi erőkkel. Ebben a harcban szerveződött újjá és forrt össze véglegesen a magyar munkásosztály egységes forradalmi pártja.

Az ország fejlődésének több mint két évtizede arról tanúskodik, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt eszmei, politikai és szervezeti egysége szilárd marxista-leninista elvekre épül. A párt eredményesen tölti be vezető szerepét, a széles dolgozó rétegek osztatlan bizalmát élvezi. A harminc évvel ezelőtti nagy eseménynek, a két munkáspárt egyesülésének történelmi jelentősége ebben is megmutatkozik.

Rákos Imre