Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-14 / 162. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló XXXV. évfolyam, 162. szám 1978. június 14., szerda Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Washington SALT-játszmája Az annapolisi tengerészeti akadémián Carter amerikai el­nök néhány napja meglehető­sen hidegháborús hangvételű beszédet mondott. Ez a beszéd az amerikai külpolitikának ab­ba a vonalába illik bele, ame­lyet általános merevedés jelle­mez, s amely nem független belpolitikai tényezőktől. Az 1978-as esztendő választási év Amerikában. Novemberben új­ra választják az egész képvise­lőházat és a szenátus egyhar- madát. Carter elnök nyilván úgy véli: hasznos lehet „ke­ménynek” látszania nemzetkö­zi kérdésekben. Hiszen a kor­mányt általában a szélsőjobb, a „héják” oldaláról érik a tá­madások és a rivális köztársa­sági párt is ezen az alapon ro­hamoz, „engedékenységgel" vá­dolva a Carter-adminisztrációt. Persze: meg kell jegyezni: magán az amerikai kormányza­ton belül is előtérbe kerültek a kemény vonal hívei. A józa­nabb, ésszerű megegyezésre hajló Vance külügyminiszter és szakértői szerepe az utóbbi he­tekben észrevehetően csökkent és előtérbe került a rendkívül agresszív politikai fellépést ta­núsító Brzezinski nemzetbizton­sági főtanácsadó. Az erőpoliti­ka hivei, élükön Brzezinskivel a SALT-egyezmény aláírása fejé­ben a Szovjetuniótól olyan, a stratégiai fegyverekkel semmifé­le kapcsolatban nem lévő ka­tonai, politikai, sőt társadalmi engedményeket követelnek, amelyek egyoldalú előnyöket biztosítanának az Egyesült Ál­lamok számára. Ez az álláspont természete­sen nyíltan nagyon nehezen magyarázható meg, fogadtat­ható el a közvéleménnyel. Ma­guk az amerikai hivatalos kö­rök korábban már több ízben kijelentették, hogy az egyez­mény csaknem készen áll. Emellett azt sem titkolták, hogy a SALT az Egyesült Államok számára is sokkal fontosabb annál, semhogy aláírását füg­gővé lehessen tenni végsőso­ron másodlagos fontosságú nemzetközi problémáktól. Még a Carter-adminisztráció is érzi, hogy a stratégiai fegyverek kor­látozásáról szóló egyezmény, az úgynevezett SALT-tárgyalások ügye csak nagy kockázatok árán kapcsolható ehhez a hideghá­borús kurzushoz. A megbeszé­lések ugyanis a két legnagyobb hatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok elvileg közös érdekeltségét fejezik ki a tö­megpusztító fegyverek számá­nak, típusainak és felhasználá­si módjának megfelelő szabá­lyozásában. Nem lehetetlen természete­sen, hogy az adminisztráció a már említett választási-belpoli­tikai okoknak rendeli alá a SALT-egyezményt. Ebben az esetben elképzelhető, hogy a novemberi választások után — feltehetően már csak 1979 ele­jén — a tárgyalások újabb len­dületet kapnak. Ez azonban nem szolgálhat mentségül arra, hogy Washington indokolatla­nul halogatja a csaknem tel­jesen elkészült, a mindkét nagy­hatalom és az egész emberi­ség érdekeinek megfelelő SALT- egyezmény aláírását. Bővíti partneri körét a Babarci—Bólyi Növénytermelési Rendszer A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát vetőmagüzemében csíravizsgálatot végeznek Kopjár Géza felvétele Négy megyében ­mámámmá* mmmmmmmmmmamm 140 ezer hektáron A mezőgazdasági termelést rendszerek jól töltik be szere­püket, számuk azonban ma már túl sok, célszerű lenne kissé csökkenteni, állapították meg a Központi Bizottság ez év március 15. ülésén. S való­ban, jelenleg 72 termelési rendszer működik az ország­ban. Gyakran egy-egy terme­lőszövetkezetben két-három kü­lönböző gesztor végzi a szak- tanácsadást, s ez~a versengés nem minden esetben szolgálja jól az adott üzem, a mikro- és a makro gazdaság érdekeit. Napirendre került tehát a rendszerek egyesülése, amire az országban ma még egye­dülálló gyakorlati példával szolgált két baranyai nagy­üzem, a Babarci Béke Tsz és a Bólyi Mezőgazdasági Kom­binát. Az év január 1-én egyesült a Babarci Búzater­mesztési Rendszer a Bólyi Ve­tőmagtermelési Rendszerrel, a bólyi HUMULON Komlóter­mesztési Rendszerrel és a Szó- ja-Szakszolgálattal. Az egysze­rű társulás negyven fős lét­számmal mohácsi székhellyel kezdte meg működését általá­nos növénytermelési rend­szerként négy megye, Bara­nya, Tolna, Somogy és Bács — területén 100 kilométeres kör­zetben. Tegnap délelőtt Mohácson a BBTR központjában a Bólyi Mezőgazdasáqi Kombinát párt­végrehajtóbizottsága és a szajki Béke Tsz pártvezetősége együttes ülésen vitatta meg a rendszer szervezeti helyzetét, kapcsolatainak alakulását, sa rendszer előtt álló feladatokat. Az ülésen részt vettek a me­gye és a járás párt- és álla­mi vezetésének képviselői: részt vett és felszólalt Devecseri Jó­zsef, a járási pártbizottság tit­kára, dr. Németh Elemér, a Járási Hivatal elnöke, Álló Miklós, a Megyei Tanács MÉM osztályvezető helyettese. Az együttes ülésen a két társult nagyüzem pártvezető­sége megállapította, hogy a rendszer szervezete kialakult, a rendszer működik, s már ed­dig 160 partnergazdasággal kötött több éves szerződést. Megállapították továbbá: hogy a rendszer újszerű, mivel komplex szántóföldi növényter­mesztési rendszer, ami azt je­lenti, hogy nemcsak 1—2 nö­vényt, de egy-egy üzem egész vetésszerkezetét bevonja a szaktanácsadásba. Újszerű annyiban is, hogy első ízben társult állami mezőgazdasági kombinát és termelőszövetkezet közös termelési rendszer fel­adatok megoldására. Az élen­járó nagyüzemektől ez el is várható. Mindkét bázisgazda­ság képes erre, hisz az orszá­gos és tájegységi átlagnál magasabb szinten gazdálkodik mindkét nagyüzem. A rendszer feladata a part­nergazdaságok növénytermesz­tési hozamainak növelése, az átlagtermések fokozása, és a gazdaságosság növelése a rá­fordítások és hozamok opti­malizálása. A két rendszer egyesülésével ismét valami új kezdődött el megyénkben, ami országosan is figyelmet érdemel. Lvovi vendégek a megyei párt­bizottságon Dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Ba­ranya megyei Pártbizott­ság első titkára tegnap fo­gadta a Pjotr Fjodorovics Pogyik könnyűipari osz­tályvezető vezette Lvov Te­rületi Pártbizottság dele­gációját. A szívélyes esz­mecsere során beszéltek a két testvérmegye kapcsola­tainak további fejlesztésé­ről és a június 30. július 9. között rendezendő Magyar Bőr- és Cipőipari kiállítás­sal összefüggő kérdésekről, melyen Lvov város is kiál­lítja termékeit. A vásár megnyitójára a tervek sze­rint magasszintű lvovi párt­ós állami, valamint szakmai küldöttség érkezik. A megbeszélésen részt vett Koós László, a megyei pártbizottság osztályvezető­je. A szovjet küldöttség el­utazott Baranyából. J^er aprö színész Jelenet a konyári általános iskola „Dömdödöm” színházának Jön­nek a pomogácsokl című játékából Fotó: Cseri Megkezdődtek a gyermekszínjátszó találkozó előadásai Ha most gyerek volnék, egé­szen biztos, hogy egész napo­mat a gyermekszínjátszók köré­ben tölteném. Nem járnak rosz- szul a felnőttek sem, ha szakí­tanak maguknak egy kis időt, és megnéznek néhány előadást. Még csak keresgélni sem kell sokat, hiszen ezek az ifjú szín­játszók vannak itt vagy ezren, s elég gyakran fellépnek a szá­mukra még a miénknél is na­gyobb világot jelentő deszkák­ra. Hétfőn délután, a IV. or­szágos gyermekszínjátszó ta­lálkozó megnyitóján a Barba- kánt és környékét vették bir­tokukba. (Az egyhetes rendez­vénysorozat hivatalos neve „dramatikus gyermekjátszókö­rök találkozója”, ám hadd használjuk ehelyett a magya- rabb kifejezést.) Az eddig lá­tottak alapján az a legnagysze- rőbb, hogy a rendezés terhét magukra vállaló felnőttek nem akartak gyermekiebbek lenni a gyermekeknél, nem akartak he­lyettük kitalálni, a szájukba rágni mindent, hanem bátran építettek az apró művészek al­kotó kedvére, fantáziájára. Na­gyon jó ötlet volt például a püspökvár körbástyájának me­sehangulatot árasztó szalagdí­sze, s az is, hogy a helyszínt megosztották a szórakoztatás A kórus előtt: Gönczy Tibor, Fodor András, és Karai József. (Tudósítás a 2. oldalon) Bárdos Lajos, Ivasivka Mátyás, Heisz Károly műfajai szerint. így aztán ki-ki fölfedezte a leginkább kedvé­re való mulatságot, s játszha­tott, táncolhatott, sőt még raj­zolhatott is kedvére. Ugyanez a pedagógiai jóíz­lés jellemzi az előadások hely­színeinek dekorációját. Például a Doktor Sándor művelődési házba belépőket azonnal hatá. sa alá vonja a tucatnyi papír- sárkány, amelyet a mennyezet­re függesztettek. Nem hiányoz­nak a fesztiválról a körhintások, céllövöldések sem. A rossz idő miatt forgalmuk ugyan vajmi csekély, de hosszú még a hét, s a bazárosokkal együtt min­den bizonnyal megtalálják majd a számításukat. Az ilyen látványosságra is — feltehető­leg - szükség van, ám örö­münk akkor lenne teljes, ha könyvsátrakat, gyermekkönyve­ket árusító standokat is láthat, nánk az előadások színhelyein. (A legközelebbi példa: a sikló­si Táncsics-könyvesbolt könyv­sátra a várfesztiválon.) Tegnap délelőtt az Ifjúsági Házban az ikervári, a konyári, mosonmagyaróvári, kocsolai, nagybajomi és bajnai gyermek, színpadok mutatták be műso­rukat. A szakmai megnyitó után hétfő este a pécsi Taliga-együt­tes, a szolnoki, budapesti Fóti úti, és a sellyei gyermekszín jót. szók léptek fel az Ifjúsági Ház színpadán. Kedden Lázár Ervin „Dömdö- döm”-je volt a sztár, három együttes is, a „Négyszögletű Kerek Erdőbe" kalauzolta a közönséget. Délután, a Doktor Sándor Művelődési Központban rendezett módszertani bemuta. tón a dunakeszi II. sz. Általános Iskola gyermekszínpada Saint- Éxupéry Kis herceg című regé­nyéből adaptált részleteket mu­tatott be Uray György rendezé­sében. Ugyancsak itt láttuk a fesztiválnak talán eddigi leg­sikeresebb előadását, a győri Mező Imre Úttörőház „Arra- bona” diákszínpadának A király pantallója című kis darabját amelyet Bozzai László rende­zett. Bemutatók voltak az Épí­tők úti és a kertvárosi III. számú általános iskolában is. Itt a gemzsei, sellyei, illetve a szen­tesi, csepeli és a békéscsabai színpad lépett fel. Este a szlo­vákiai Márton gyermekszínpada mutatta be műsorát az Ifjúsági Házban Játék a szigeten cím­mel. Golding A legyek ura című művét dolgozták át színpadi előadásra. H. J.

Next

/
Thumbnails
Contents