Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)

1978-05-22 / 139. szám

Vasas Izzó—Szekszárd 3:0 (2:0) Budapest. Tábor utca. 1000 néző. V.: Rúzsa. Izzó: Fekete — Révész, Szántó, Suszter, An­tal, Kovács (Horváth a 69. percben), Sziics, Vágvölgyi, Valuch, Varga (Rozsnyó a 71. percben), Sipöcz. Edző: Ko­vács II. József. Szekszárd: Go­lyók (Lipovszki a szünetben) — Szlovák Glavatity, Somodi, Bonnyai, Tóth, Orosz (Bosnyák a 76. percben), Laki, Boros, Szőcs, Házi. Edző: Magasházi József. A 18. percben Vágvölgyi szép csellel tisztára játszotta magát, kapura tört, majd mint­egy 12 méterről élesen a jobb sarokba lőtt (1:0). A 35. perc­ben az elalvó védők mellett Boros fejelt és labdáját csak a kapufa mentette. A 41. percben Sipőcz ívelt a kapu elé, Varga jól emelkedett a magasba, és fejéről a labda További oredményok Salgótarjáni TC—Volán 6:3 (4:1). Salgótarján, 4000 néző, v.: Pádár. Góllövők: Bíró (3), Földi, Kajdi és Szoó illetve Bartosik Földes (11-esből) és Stefán. BKV Előre—Békéscsabai TASK 1:0 (1:0). Knopp Imre utca, 800 néző, v.: Mohácsi. Góllö­vő: Schneider (öngól). DVSC—Dorog 2:1 (0:1). Debrecen, 14 000 néző, v.: Győri. Góllövők: Maczkó (2), illetve Kolár. Vác—Fűzfő 2:0 (2:0). Vác, 2500 néző, v.: Bodrogi. Gól- lövők: Bodor és Répás. Kazincbarcika—BVSC 2:1 (2:0). Kazincbarcika, 4000 né­ző, v.: Tompa. Góllövők: Kál­mán, Koleszárik, ' illetve Ka­szás. Várpalota—MÁV DAC 6:2 (3:1). Várpalota, 1000 néző, v.: Nagy M. Góllövők: Szőlősi (3), Druskóczi (2), Horváth, ill. Pálos (2). Eger SE—Kossuth KFSE 1:1 (0:0). Hévízi út, 1200 néző, v.: Farkas L. Góllövők: Dudás T., illetve Deákvári. Szolnoki MTE—Budafok 5:4 (1:2). Szolnok, 3000 néző, v.: Eöry. Góllövők: Zakar, Szatmá­ri (2), Dákai, Lódi, ill. Bleicher (2), Paizs és Baran (öngól). Kézilabda Újpesti Dózsa—Nagykanizsai Olajbányász 19:17 (8:9). Nagy­kanizsa, NB I. B. férfi mérkő­zés. Cegléd—Komlói Bányász 20:19 (8:8), Komló, NB I. B férfi mérkőzés. Postás SE—Pécsi MSC 20:10 (10:5), Budapest, NB I. női mérkőzés. Gyermek Kupa A hétvége újra mozgásba hozta az úszók versenysorozatának gépeze­tét. A pécsi Hullámfürdő medencé­jében nyolc egyesület 120 verseny­zője rajtolt a gyermek kupa máso­dik fordulóján. A pécsiek ezúttal sikerrel szerepeltek, különösen a lá­nyok, Gyimesi az 50 m-es hátúszás­ban (0:32,9), Jelics a 100 m-es gyorson (1:04,7) és a 4x100 m-es vegyesváltó (5:05,8) végzett az első helyen. A fiúk közül mindössze ket­ten, Somogyi a 200 m-es mellúszás­ban (3:08,2) és Mudri a 100 m-es gyorson (1:13,9) szerzett egy-egy bronzérmet. A lányok pontversenyé­ben a pécsi Sportiskola 3053 pont­tal a második, a fiúk a harmadik helyen végeztek 1822 ponttal. A győztesek tiszteletdíját Temes Judit, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tag­ja adta át. Kovács R kempingélel hfrei A Magyar Camping és Ca­ravanning Club elnöksége jú­nius 3-ára küldöttgyűlést hí­vott össze, mely tárgyáról ké­szített jelentést és előterjesz­tést a Baranya megyei Cso­portnak is megküldte. Értesítjük a klub tagjait, hogy 1978. május 24-én (szer­dán) 17.00 órai kezdettel az Ifjúsági Házban közgyűlést tar­tanak, melyen ismertetik a klub elnökségének jelentését, megválasztják a megyét Bu­dapesten képviselő két kül­döttet, és megtekintik „Az ab­lakok Baranyára nyílnak” cí­mű új színes filmet. Kosárlabda A csoportok második forduló­jával folytatódott vasárnap Len­gyelországban a női kosárlab­da Európa Bajnokság. A ma­gyar válogatót^ az első napi bolgárok felett aratott 3 pon­tos sikert „prolongálta” — ugyanis az EB második napján is 3 ponttal verte az olaszo­kat és ez a győzelem azt je­lenti, hogy az együttes a hét­fői találkozójától függetlenül - a spanyolok ellen — már a he­tes döntőben van, sőt győze­lemmel érkezik oda, mivel a csoportból a másik továbbjutó a bolgár vagy az olasz csapat lehet, s e két válogatottat a magyarok már megverték ... Magyarország-Olaszország 64:61 (30:28). Magyarország: Beloberk (24), Kiss (18), Szuchy (2), Szabics (4), Lerner (6), csere: Váczi (8), Medgyesi (2). Magyar siker Vasárnap befejeződött a 21 éven aluliak 6. Nemzetközi Labdarúgó-tornája. A döntőben 5000 néző előtt Magyarország válogatottja 4:3 (2:1) arányban győzött Franciaország ellen. A magyar gólokat Csepregi (2), Aszalói és P. Nagy lőtte. A franciák góllövői: Barraja (11- esből), Jeannol és Zambelli. Az AFP-jelentések szerint re­mek mérkőzést vívott a két csa­pat. A magyarok remekül kezd­tek és a 20. percben már 2:0- ra vezettek. Általában megtar­tották kétgólos vezetésüket, 3:1 és 4:2 is volt a javukra, a végén nagyon feljöttek a fran­ciák, de csak csökkenteni sike­rült vereségük arányát. A touloni torna végeredménye: 1. Magyarország 2. Franciaország 3. Hollandia 4. Mexikó 5. Uruguay^ 6. Lengyelország 7. Irán. 8. Írország Múlt heti idegenbeni győzelme után pályázóink többsége győzelmet remélt a Komlói Bányásztól. így csak hárman bíztak a kanizsaiak győzelmében. A sorsolásnál közülük a szerencse Nagy Judit, Pécs, Váci Mihály u. 8. szám alatti lakosnak kedvezett, aki 100 forintos vásárlási utalványát szerkesztőségünk titkárságán (Pécs, Hunyadi út 11.) veheti át. A heti szelvények beérkezésének határideje: szombaton déli 12 óra. Főmérkőzés: Szekszárd—Kossuth KFSE ...................................... P ótmérkőzés: Siófok—PVSK ............................................................. A pályázó neve: ............................................................................... A pályázó lakcíme: ............................................................................... a háló bal oldalában kötött ki. (2:0). A 69. percben a szek­szárdi védők egymásra vártak, Laki rövidet adott haza, Va­luch berobbant és a háló kö­zepébe tolta a labdát. (3:0) Lagymatag iramban kezdő­dött a mérkőzés. A vendég­csapat megpróbált fegyelme­zetten játszani, de a csatárok nem tudták elöl tartani a lab­dát, a védők pedig gyakran késlekedtek a közbeavatkozás­sal, egymásra vártak. Az Izzó jól használta ki ezeket a hi­bákat, mérsékeltebb játékkal is megérdemelten győzött. Jók: Fekete, Révész, Szűcs, Vágvölgyi, ill. Szőcs. EB ;:;á. • hétfői mß % SP A Mohács megtartotta előnyét P. Kinizsi—Beremend 1:0 (1:0', Kovácstelep, 100 néző, v.: Lakatos. Jóiramú mérkő­zésen sok helyzetet kihagyott a Kinizsi. Góllövő: Juhász. Jók: Herczeg, Bank, Kecskés, ill. Bosnyák, Németh I., Al­földi I. Boly—Steinmetz SE 0:0. Boly, 400 néző, v.: dr. Rákó­czi. Nagy küzdelem, igazságos döntetlen. Jók: Király, Fitt, Hajdú, ill. Sass, Peterke, Tóth N. Mázaszászvári Bányász— Zsolnay SE 3:0 (1:0), Máza­Hazai pályán szenvedett vereséget a Sellye PVSK-Soproni Textiles 3:0 (2:0). PVSK pálya, 500 néző. V.: Lázin. PVSK: Kovács — Hüber, Tallósi, Szabó, Engert, Tóth II., Kaszás, Grünwald (Kresz), Nagy (Németh), Stájer, Szilágyi. Ed­ző: Rónai István. A PVSK végig nagy fölényben játszott és akár nagyobb különbséggel is nyer. hetett volna. Góllövők: Stájer (2), Szilágyi. Jók: Hüber, Tóth II., Stájer, Szilágyi, ill. Kiss, Horváth. Keszthelyi Haladás-Sellye 2:1 (0:1). Sellye, 900 néző. V.: Zsa- lakó. Sellye: Soós — Orlovics, Vass, Krén, Rácz, Otártics, Mar- kovics, Amigya, Elmájer, (Ko- vácsevics), Golubics (Pandur), Berki. Edző: Meggyes Lajos. A lelkesen játszó Keszthely meg-, érdemelten nyert az erőtlen sellyeiek ellen. Góllövők: Hoz. bor, Varga, ill. Amigya. Jók: Patyi, Kiss, Hozbor, a sellyei csapatból senkit nem lehet ki­emelni. MÁV Nagykanizsai TE-Vé- ménd 3:1 (2:0). Nagykanizsa, Vasutas pálya, 500 néző. V.: " t ■ x . -*Y'' t r v í Szilágyi a vasutasok első gólját Hartmann. MÁV NTE: Szalai — Markán, Németh, Sulyok T., Karádi, Szabó L., Kiss, Sulyok Gy., Takács, Szélig, Molnár. Edző: Németh Lajos. Véméndj Doszpod — Takács, Rótt, Kiss, Kajtár, Törjék, Borovácz (Schwarczkopf), Fiochsz, Varga (Sándor), Marlinkovics, Tóth. Edző: Szám Frigyes. Nagyszerű összecsapást hozott mindkét csapat számára rendkívül fon­tos találkozó, amelyen a reme­kül játszó kanizsaiak biztosan nyertek. Góllövők: Molnár (3), ill. Rótt. Jók: Molnár, Szélig, GYERMEKNAP A ’CENTRUMBAN« Gyermeknapi játékvásár a Centrum Áruházban! 1978. mdjua 18-27-10 30 udzalék engedménnyel NAGY VÁLASZTÉK, SZOLID ARAK! CENTRUM ÁRUHÁZ, A VAROS KÖZPONTJÁBAN I • 4 44* ' • •• lövi a Soproni Textiles hálójába Fotó: Arató Sulyok Gy., Németh, Markán, ill. Kiss, Fiochsz. Bakony Vegyész-Sióloki Bá­nyász 3:1 (1:1). Veszprém, 1500 néző. V.: Szőke. Siófok: Zsu- ponyó - Tilinger, Horváth J., Babán, Bőzsöny, Kiss, Takács (Fábián, Jáger), Csépán, Hor­váth L., Horváth D., Landek. Edző: Mathesz Imre. A többet támadó veszprémiek hatalmas küzdelemben győztek. Góllövők: Somogyi, Kovács, Horváth, ill. Landek. Jók: Puskás I., Hor­váth, Csernyánszky, Kovács, ill. Bőzsöny, (a mezőny legjobbja), Zsuponyó, Landek. Az NB III. további eredmé­nyei: KOMÉP—Bábolnai SE 1:1, Soproni KSE—Sgbaria 1:0, Kő­szegi SE—Rákóczi SE 0:0, Rép- celaki Bányász—Péti NTE 2:0, Bauxitbányász—Ajkai Alumínium 2:1, Kiss J. SE—Oroszlányi Bá­nyász 1:3. AZ NB III. ALLASA 1. Bauxitbány. 2. PVSK 3. Ajka 4. Oroszlány 5. Répcelak 6. MÁV NTE 7. Rákóczi SE 8. Pét 9. KOMÉP 10. Bábolna 11. Bakony V. 12. Sabaria 13. Véménd 14. Sopr. Text. 15. Sellye 16. Siófok 17. Keszthely 18. Kőszeg 19. Kiss J. SE 20. Sopr. KSE TOTO 1. Kossuth KFSE—Eger 1:1 x 2. Szolnoki MTE—Budafok 5:4 1 3. Várpalota—MÁV DAC 6:2 1 4. BKV Előre—Bcsabai TASK 1:0 1 5. Komló—Nagykanizsa 1:2 2 6. Szegedi VSE—Miskolc 1:3 2 7. Hajdúszoboszló—Ózd 0:0 x 8. Szabó L. SE—Nyíregyháza 2:1 1 9. Hódmezővásárhely—Szarvas 5:1 1 10. Kisvárda—Debreceni MTE 1:0 1 11. MÁV NTE—Véménd 3:1 1 12. Soproni KSE—Sabaria 1:0 1 13. Kiss J. SE—Oroszlány 1:3 2 + 1 14. Kőszeg—Rákóczi SE 0:0 x 34 18 11 5 64-32 47 34 20 6 8 61-24 46 34 18 8 8 65-35 44 34 16 8 10 55-49 40 34 17 5 12 50-46 39 34 12 14 8 40-41 38 34 13 10 11 41-25 36 34 13 10 11 44-36 36 34 11 14 9 42-41 36 34 12 11 11 46-39 35 34 12 11 11 45-41 35 34 14 7 13 39-37 35 34 12 10 12 el ■*» UI 3 4 34 14 6 14 51-59 34 34 12 8 14 35-41 32 34 9 8 17 37-42 26 34 8 9 17 48-75 25 34 6 9 19 32-68 21 34 8 5 21 33-70 21 34 5 10 19 40-71 20 szászvár, 700 néző, v.: Hor­váth. Küzdelmes, színvonalas mérkőzésen nehezen győzött a bányászcsapat. Góllövő': Guth (3). Jók: Banász, Katona, Guth, ill. Szinger, Szajkó, Harasztia. Kiállítva: Mischl (Zsolnay). Mohács—Mágocs 4:2 (1:0), Mágocs, 300 néző, v.: Egri. Gyengélkedett a mágocsi vé­delem. Góllövők: Székely (2), Hell, Kumli (11-esből), ill. Benes II., Radnai. Jók: Hancz, Alsóvölgyi, Székely, ill. Benes II. Szigetvár—Siklós 2:1 (2:0). Siklós, 500 néző, v.: Polcz. A szerencsésebb csapat nyert. Góllövők: Palotai, Dobor, ill. Ivanek. Jók: Gajág, Aíbertko- vics, Béni, ill. Szilágyi, Szabó K., Balogh. ' Drávátok—Magyarszék 9:0 (2:0), Drávafok, 150 néző. v.: Dervenkár. Ilyen arányban is megérdemelt a drávafoki győ­zelem. Góllövők: Pandúr (3, egyet 11-esből), Szabó (2), Kisszabó (2), Kanász, Hidasi. Jók: Kisszabó (a mezőny leg­jobbja), Szabó, Ardai, ill. Szi­lárd, Czinger. Szalánta—Vasasi Bányász 2:2 (2:0), Szalánta, 120 néző, v.: Stummel. Második félidei játékának köszönheti az egy pontot a vasasi csapat. Gól­lövők: Tóth (2), ill. Peres, Kó- lya. Jók: Balázs, Bori, Tóth, ill. Boros, Peres, Szabó. A MEGYEBAJ NO KSAG ALLASA 1. Mohács 30 21 4 3 75-26 46 2. Mázaszászvár 30 18 7 5 55-27 43 3. Vasasi B. 30 17 7 6 81-41 41 4. U. PEAC 30 15 8 7 53-37 38 5. Szigetvár 38 14 8 8 71-51 36 6. Steinmetz SE 30 11 11 8 42-23 33 7. P. Kesztyügy. 30 14 5 11 54-42 33 8. Beremend 30 12 6 12 52-35 30 9. Bóly 30 10 10 10 46-37 30 10. Mágocs 30 13 4 13 52-51 30 11. P. Kinizsi 30 13 4 13 40-42 30 12. Szalánta 30 10 9 11 34-52 29 13. Zsolnay 30 12 4 14 46-47 28 14. PBTC 30 11 5 14 37-46 27 15. Siklós* 30 11 4 15 27-44 24 16. Pogány 30 7 6 17 40-69 20 17. Drávafok 30 7 4 19 33-62 18 18. Magyarszék 30 — 2 28 14-120 2 # = két büntetőpont levonva. Ökölvívás A legközelebbi amatőr ökölvívó- világbajnokságot valószínűleg Caro- casban bonyolítják le. A rendezésre eddig ugyanis csak Venezuela jelent­kezett. A döntést a nemzetközi ököl­vívó szövetség Madridban november­ben sorra kerülő kongresszusán hoz­zák meg. Az amatőr ökölvívók világ kupáját — amelynek kiírása Belgrád- ban érlelődött meg — először 1979 októberében New Yorkban, a Madi­son Square Gardenben rendezik meg. Röviden Universitas PEAC—Csornai SE 72:44 (34:23). NB II. női kosárlabda-mér­kőzés. Pécsi Vörös Meteor—Kaposvári Dó­zsa 3:2. NB II. férfi röplabda-mérkő­zés. Kaposvári Vasas Izzó—Pécsi Vö­rös Meteor 3:1. NB II. női röplabda­mérkőzés. PMSC—Bp. Volán 6:6, kettő függő­játszma, OB l-es sakkmérkőzés, Pécs. Pécsi győztesek: Koszorús, Illés, Le­hel. Döntetlent értek el: Flesch, Ká­dár, Krisztián, Balázs, Szilárd, Kama­rás. héttőt Dunántúli napló _ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 90-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177, 13-696. Tslex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti o Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Thumbnails
Contents