Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)
1978-05-21 / 138. szám
1978. MÁJUS 21. BELPOLITIKA DN HÉTVÉGE 7. Város-toromból Ajtó nyílik a harmadikon. Behunyorgok a sötétbe, aztán sárgán felfény.lik egy izzó. Megyünk felfelé. A harmadik forduló után egy nyitott ajtón át a padlás ásítozik: gerendák, foghíjas tető, mindent megülő por. Ismét a szűk lépcső, majd egy ajtót lökünk be: kis szoba, háromfelé nyíló ablakkal, ócska bútorokkal, irattömeggel, porral. Feljebb újabb szoba: bútorok, íratok, pori*. . Még feljebb . . : Szoba vaslépcsővel, fent a toronyóra látszik. Az ajtó nekifeszített léccel betámasztva. Kilépünk az erkélyre. Felrebbenő galambok, sziréna a mellvéd bádogborításán, ceruzával írt kotta .. . A belváros fölött vagyunk, a városháza tornyában. Ugyanitt 1710-ben épült az első (?) pécsi városháza, Milyen volt, nem tudni. Több mint száz évvel később, az 1830-as évek elején Piatschek József klasszicista stílusában építette át. A múlt századi ábrázolások szerint a téren felfelé lépcsőző épületekkel mértéktartó összhangban volt a városháza két emelete, szolid teteje. A századvég nem tartotta elég elegánsnak az épületet és újat emelt a helyére. Három emelete a sor fölé magasodik, a féloldalas, cikornyás bádogkupola uralja környezetét. Az épület tömege túl nagy a tér zárt méretéhez, s a hatást a komorszürke szín is fokozza, A régi városháztorony afféle tűztorony lehetett, a korabeli képen nyitott ajtót látunk, ez is arra utal, hogy az erkélyt rendszeresen használták. A mai tornyot senki sem használja. Évek múlnak el, míg egy óvatlan pillanatban felhangzik a toronyzene. Alattunk a belváros élete zajlik, hangjai szelídültén érnek fel idáig. Más a kép, mint amit lent megszoktunk és ahhoz sem fogható, amit a hegyoldalról ismerünk, Ami legelőször megragad, az az alattam levő szürke tömeg, maga a városháza. Méltatlanul elhanyagolt állapotban van, ráférne már a felújítás. Körben tetők, tetők . . , Szeszélyes összevisszaságuk festői látványt nyújtana, ha itt-ott nem meredne elő egy-egy ormótlan tűzfal. Többségük szerencsére semmiféle ,.élvezetet" nem nyújt az utca emberének, de ami látszik, azzal jó volna valamit csinálni. Hom- lokzatosítani valamilyen díszítéssel. Hivalkodóan válik ki a környezetből a Pannónia: mintha bombatámadós érte volna; csakugyan, meg kellett várni, míg kívül is ennyire tönkremegy? A másik oldalon bepillanthatok az elefántos tömbbe: látni, hogy egy csomó belső sallangtól megszabadították már. A régóta emlegetett tömbrekonstrukció, itt tehát elindult. Kicsike tömb, kevés belső sallanggal. Lábam alatt a többi belvárosi tömb — rekonstrukcióra várva. Toldalékok egymás hegyén-hátán. Valamikor egyszerű mellék- épületeknek születtek, aztán lassanként átlényegültek lakássá, műhellyé, napjainkra pedig a tömbrekonstrukció legfőbb gondjává. Zsúfoltak a tömbbelsők, épp ezért csodálkozom, hogy innen is, onnan is fák merednek elő. Gyönyörű lila virágba borult fa a Levéltár udvarán, két sudár jegenye a Pannónia és a Nádor között . . . Mindenfelé apróbb, nagyobb zöld foltok, amiket féltve kell őriznünk. Lent, a mélyben a Széchenyi tér, ez a furcsa-szép, utak övezte tér, rengeteg gépkocsival, óriási forgalommal, állandó emberáradattal. Bent, a tér mellvéddel elhatárolt részén csak páran sétálnak, üldögélnek; az élet valahogy kirekesztődik onnan. Vajon hogyan lehetne elevenebbé tenni? A tér burkolata még őrizgeti az egykori mintázat halvány emlékét. Pogány Frigyesnél olvasom, hogy ,,a Széchenyi tér teljes kifejlesztése a közeljövő magyar városrendezési tevékenységének egyik legszebb feladata". A gondolat évek óta érlelődik, s bizonyára jó pár év eltelik még, amíg lesz vállalkozó erre az óriási felelősséggel járó munkára. Addig is nem lehetne-e felújítani ezt a térburkolatot, akár a kövek egyszerű meg- forgatásával, a burjánzó gaz kiirtásával? . . . Távolabb messzelátszó épületsor. Mindenünnen észrevenni, ahonnan rálátás nyílik a hegyoldalon terjeszkedő városra. A kisegítő iskola, a ré-' gi megyeháza, előtte az újjávarázsolt iskola. Az együttesben méretei miatt a kisegítő iskola a leghangsúlyosabb, de a negyedik, a börtön a maga sötétszürkéjével túlságosan kirí a sorból. Nem tudom, szükséges-e ennyire felhívni magára a figyelmet? Ha a tető keleti oldalát lekontyolnák, ha az épület a többihez illeszkedő színt kapna, aligha zavarná a városképet. Ebben a magasságban továbbhaladva a kesztyűgyár épülete tűnik gorombán kiemelkedőnek. De ezt is úgy kell elfogadni, mint a túlsó oldalon, a nyugati Mecsek- oldalon fehérlő tízemeleteseket: azzal a tanulsággal, miszerint vannak Pécsnek olyan kényes pontjai, ahol tízszer is meg kell gondolni, odaillő-e az, amit elhelyeznénk. Innen például úgy tűnik, hogy a Szigeti városrészben legutóbbi felhúzott három tízszintesnél feljebb már nem kívánkozott középmagas ház. Ahogy távolodik a tekintet a belvárostól, úgy váltja fel a háztetődzsungelt a zöld foltok látványa. Itt előttem szinte karnyújtásnyira a Kálváriadomb harsányzöld tömege a kis kápolnával. Ügy érzem, szervesen kapcsolódik a Me- csek-oldalhoz, a parkerdőhöz. Pedig, de nem így van már hosszú évtizedek óta. Menynyi-mennyi ház választja el ezt a kis zöld szigetet az igazi erdőtől! Mégis milyen jó, hogy minden erdőromboló igyekezetünk ellenére is van valami összeköttetés a kettő között, amit a jövőben — Így tervezik — erősítenek. Kálváriadomb zöldje szépen terjeszkedik kelet felé, s mintha egyesülne a Tettyével és a felette emelkedő hegyoldallal. Ennek nagy, nyitott sebhelye ma még bántó látvány. A rég felhagyott kőbánya rekultivációjával már foglalkoznak, s ebben a ,,bányagödörben" építik meg majd egyszer Pécs görög színházakra emlékeztető szabadtéri színpadát. A domb mellett, a Hunyadi út másik oldalán is nyújtózik egy nagyobb zöld nyelv a város felé. A hajdan a belváros pereméig nyúlt kertek, szőlők maradványa ez, s hézagoson bár, de találkozik a Felszabadulási Emlékművet övező parkkal. A világért sem szabad e zöld nyelvet valaha is beépíteni, mint ahogy a Kálváriadomb is a maga mostani érintetlenségében szép. Mindeddig csak a hegyoldal felé nézegettem. És a déli oldal? Az az igazság, hogy arrafelé kevesebb látványossággal szolgál a város, s még minden inkább csak Ígéret, fel egészen a látóhatár pereméig, a szemközti dombtetőig. Hársfai István fctb Janos felvételei
