Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)
1978-05-14 / 131. szám
1978. MÁJUS 14. BELPOLITIKA DN HÉTVÉGE 7. Három hónap alatt tizenkétmilliós kárösszeg Ki javítja a sérült autókat - avagy: hová csurognak a milliók? A karambolozott személygépkocsik újjászületnek a VILLGÉP javítóműhelyeiben —Szokolai felv. — Gázvezetéket fektetnek a Kolozsvár utcában Megtorpanás után Rendeződik a pécsi gázvezeték-felújítás ügye? 1980-ig van pénz és kapacitás Fordulok ki a Diósi úti autójavítóból. előttem egy korall- színű 1300-as Lada. Ifjú vezetője jobbra-balra tekintget, valószínűleg a hajától nem lát. Nem jelez, jobbra fordul és megáll. Mozdulatából látom, hogy kapcsol — jaj nekem, hiszen előtte egy parkoló Wartburg, mögötte meg én . . . Ez tolatni fog . . . Durr. Jó defenzív vezető — oktatott egy barátom —, ha maga előtt megérzi a „mazsolát”, rükvercbe teszi a sebességet. Hát én is ezt tettem és épp megindultam hátrafelé, amikor belémtüzel a korallszínű kocsi, így tehát nyom nélkül múlt el a találkozás. Rövid megbeszélés, kiértékelés, kölcsönös nagyrabecsülés, aztán tovább. De történhetett volna mindez másképp is, akkor az Állami Biztosítónál köthetünk ki. Szaffián Béla „irodája" egy üvegbetonnal elkerített kuckó az emeleten. Arra kérem, hogy meséljen az újfajta kárrendezés tapasztalatairól. Január elsejétől — tudja minden gépkocsi- vezető — az okozott kár mértékétől függetlenül készpénzben is kifizetik a megállapított összeget. Mennyit vettünk fel készpénzben az első negyedévijen? — Tizenkétmillió-háromszáz ezer forintot — válaszol Szaffián Béla, a Biztosító gépjárműkárrendezési csoportjának vezetője —, de ebben benne van a javíttatókkal kötött együttműködés is, amely nem készpénzes, hanem számlás, összesen ennyi a kárösszeg Baranyában három hónap alatt. ötvenmilliós „termelési érték” egy évben. Igen nagy ösz- szeg, vajon hová vándorol? A Biztosító nagy zsebéből melyik zsebbe kerül? — Hogyan oszlik meg a tizenkétmillió az autójavító vállalatok között? — A XIV-es AFIT Szigeti úti és mohácsi üzeme 1 238 000-et inkasszált tőlünk, a Diósi úti szövetkezet pedig mintegy nyolcszázezret. — Ez kétmillió forint. És a másik tíz hová lett? Csak nézünk egymásra. Én várok valamiféle választ, ő pedig széttárja a kezét. o Senki sem tudta megmondani. Kibogarásztam a legapróbb részletet is, hátha megtudok valamit. A Villamos Gépjavító Szövetkezet Diósi úti autójavítója ez időben hetven alapkárfelvételt végzett. A Biztosítóval való együttműködés arra kötelezi őket, hogy a „felvállalt” javításokról visszajelzést küldjenek. 59 esetben érkezett visszajelzés, ennyi kocsi javítását vállalták és végezték el — viszont meghökkentő az a körülmény, hogy az 59 kocsiból mintegy 30-at a Biztosítónál néztek meg, ott történt az alapkárfelvétel. A hetvenből tehát körülbelül negyven összetört kocsi elment valahová máshová. Az inkasszó még tavalyról áthúzódott munkákat is takar, nyolcvan javítás költségének számláját nyújtották be a Biztosítónál. Ez teszi ki a 800 ezer forintot. A típusok megoszlása is érdekes: 40 Zsiguli, 2 Wartburg, 22 Trabant és 16 Skoda. Az AFIT javítóműhelyeiben — Pécsett és Mohácson — 99 alapkárfelvételt iktattak. 117 javításról érkezett visszajelentés. Az inkasszó — az 1 millió 238 ezer forint — 132 autójavításra jutott. A típusok, 52 Zsiguli, 10 Wartburg, 4 Dacia, 37 Trabant, 10 Polski Fiat, 18 Skoda és 1 Barkas. A visszamenő összehasonlítás azt mutatja, hogy a Zsiguli javítása visszaesett mindkét cégnél. Ez valószínűleg komoly alkatrészhiányra vezethető visz- sza. (Volt-e jobb első sárvédő nemrég?) Az egymással való összehasonlításból pedig az derül ki, hogy az AFIT valamivel szélesebb típus-skálán dolgozik, mint a szövetkezet. De hová lett a tízmillió forint? Q Találgatni, azt* lehet. Hót rajta. Miért nem viszi a tulajdonos az állami, vagy szövetkezeti vállalathoz javíttatni a kocsiját? A televízióban láttuk, hogy vannak még hibák. (Majd a komlói újabb mam- mutszervízberi más lesz a helyzet, meglátják.) Tehát nem viszi, mert: „1. trehány munkát végeznek, 2. ellopják a pótkereket, a kormányt, a kasznit, a jövő hetet is, alkatrészek tűnnek el ... 2. várni kéne néhány hónapot, amíg megszerzik az alkatrészt... 4. mert a Józsi felvállalta és három nap múlva kész lesz.” Tízmillió forintot a tisztes magánkisipar sem tud három hónap alatt az elromlott autókba „bedolgozni”, ha a nagy- kapacitású állami, szövetkezeti szektorok csak kettőt képesek. Tételezzük fel, hogy a jogosítvánnyal rendelkező, adófizető kisiparosok ugyanannyi javítást végeztek, mint a „nagyipar”. Nyolcmillió forint még mindig elcsurog valahol. Egy elenyésző hányadáról lemondhatunk, van, aki kifizetteti a kárt, és nem javíttatja meg a gépet, megy a csempe pofával is . . . Van, aki barkács, megjavítja maga .. . Van, aki így, van, aki úgy — legyen egymillió. Hétmillióról még mindig semmi hír. o Találóan jegyezte meg valaki: „a kapuk alatt kéne körülnézni ...” Ott dolgoznak az autószerelés kiválóságai. Tisztesség ne essék, szólván: tényleg akad közöttük kiváló szakember, aki a munkahelyén megbecsült tekintély. Csak hogy éjszaka háromig, reggel ötig kalapálja a „maszek” kocsit a kapu alatt, s munkakezdéskor úgy esik be a csarnokba, mint egy hulla, a munkája meg a televízióba kerül, elrettentő példának. A kör bezárult: Javíttató Józsi, a balek, azért fordul Javító Józsihoz, mert az államaiban „lelopják” az alkatrészt, a kapu alatt meg az is van. Világos, hogy honnan? Az államiban várni kell, a kapu alatt meg holnapra kész ... Világos, hogy miért? Azok ne haragudjanak, akik a kapu alatt és a munkahelyükön is kiváló munkát végeznek. Azok haragudjanak rám, akik mindkét helyütt pocsékul dolgoznak, csak a pénzt vágják zsebre. Meg az a maszek, aki megjavítja ugyan, de számlát — közgazdasági szabályozói, pénzügyi és adókulcsi. . . okokból nem ad. Ez utóbbiakra magam is haragszom, érzelmeink tehát kölcsönösek. Megkérdezheti bárki, joggal, hogy ezek után vallják színt: hová szoktam vinni a kocsimat? Megmondom. Ha kis dolog van, a Diósi útra. Hn nagy dolog, a kapu alá. Én se vagyok jobb a Deákné vásznánál. Kampis Péter Évek óta folyik a pécsi gázvezeték-hálózat rekonstrukciója, s a munka még évekig el fog tartani. A földgáz ígérete tűzte napirendre, s mire a földgáz ideér, a vezetékrendszernek is fogadóképes állapotban kell lennie. Gázról lévén szó, a mind szigorúbbá váló biztonsági előírások nem könnyítik a munkát. Legutóbb például az okozott tanácstalanságot, hogy meghatározták a minimális védő- távolságokat. Ezzel a vezeték háborítatlanságát kívánják biztosítani, vagyis azt, hogy a más vezetékekkel kapcsolatos munka során a gázvezeték ne sérülhessen meg. Minthogy a többinek is van bizonyos szerelési távolsága, az egymás mellé fektetett vezetékek szétterülnek az úttest teljes szélességében, s ha tetejében még a gázt is az előírásokhoz szigorúan ragaszkodva vezetnék, néha bizony házat kellene bontani. A belváros szűk utcáiban mindenesetre... Vagy „gáztalanítani” kellene ezeket az utcákat, amiről viszont természetesen szó sem lehet. De- hát akkor? Nyilvánvaló, hogy elsősorban a tervezés nehézségeit kell leküzdeni. Annál is inkább, mert a belváros nagyobb részén még hátra van a gázvezetékek felújítása. A minap az UNIBER-nél arról tárgyaltak az érdekeltek, mit lehet tenni a tervezés gyorsításáért. Ugyanis egy újabb rendelkezés szinte leállította a pécsi munkát a MÉLYÉFTERV- nél. A tervező most olyasmit ajánlott, amit aligha lehetett volna elfogadni: tanulmányt készíteni a pécsi gázvezeték építéséről, ami kiszűrné a fektetés főbb nehézségeit aztán e tanulmány alapján állást lehetne foglalni... Már ebből is sejthető, hogy hosszadalmas eljárásról lenne szó. A város érdeke azonban ennek éppen az ellenkezőjét kívánja: minél gyorsabban túljutni az utcák szakadatlan feltúrtsági állapotán. Nem is fogadták el a pécsiek a tanulmányterv-ajánlatot. Az erre fordítandó energiát — úgymond — a konkrét tervezésnél lehet felhasználni. 1980-ig van pénz is, kapacitás is a munkára, jövőre pedig már beütemezték a Sallai, a Jókai, a Munkácsy, a Per- czel, a Bercsényi, a Zetkin Klára utcákat, amikhez csak a terv hiányzik. Rugalmasságot tanúsít az ügyben a kerületi Bányaműszaki Felügyelőség is. A hajthatatlannak ismert hatóság mindenképpen elő akarja segíteni a pécsi gázvezetékhálózat gyors felújítását, anélkül persze, hogy a biztonságból engedne. Álláspontja szerint van lehetőség az előírásos védőtávolság csökkentésére, de akkor a biztonsági követelményeket kell fokozni. Most tehát az a legfontosabb, hogy megtalálják a szűk belvárosi utcákban alkalmazható legjobb védelmi módszert. S hogy minél gyorsabban megtalálják, a pécsi szakemberek is közreműködnek abban. H. I. 7 Zajlik az élet a pécsi piacokon Szombat reggel hat óra. Az egyetlen pécsi belvárosi piac, a Felsőmalom utca végében túl van a hajnali ébredésen. Tömény virágillat, baromfiszag, tornyosuló áruhegyek, sokasodó embertömeg. A bejárattól nem messze terebélyes asszonyság csábítja gyengéd becézéssel „nájlon- zacskók” vásárlására az érkezőket. Lepakolnak a későn ébredő árusok is, szitkozódva korholják a korán kelő társaikat, akik hamarább érkezvén a legjobb heíyeket elorozták előlük. Arrébb a péntek éjjeli kimara- dozástól még zilált fejek súgnak össze. Azon tanakodnak: hány fej salátát lenne érdemes itt venni 3 forintért, hogy aztán a város másik pontján ötöt lehessen kérni érte. Csendesnek éppen nem nevezhető alkudozások hangja vegyül az ezernyi neszből összeálló zsibongással. Ez a piac. Tumultus. Árusok a járdán, az úton, a standokon, ülve, guggolva, vigyázzállásban. Óvják, védik kis bátyúikat, kiterített dolgaikat. A vevők kerülgetik, belebotlanak, olykor még rá is taposnak véletlenül a kitett mo- tyókra. És kezdődik a szócsata, a civakodás. Mindenki szid valakit. A vásárló a termelőt, mert elállja az utat. A termelő a vásárlót, amiért nem néz az orra elé. És mindkét lel azt, akinek a zsúfoltságot tulajdonítják. A nagypiac. Ezt sírja itt visz- sza mindenki, a vevők, az eladók, a helyjegy árusok. Pedig az már sohasem tér vissza, legfeljebb csak a helyén épülő vásárcsarnok formájában. — Nem szeretek ide járni — hallom a hátam mögött dör- mögni egy őstermelőt. — Kicsi a hely, nagy a tömeg, alacsonyak az árak. De még akkor is inkább ez, mint a kertvárosi piac — hajtogatja. Igen, a kertvárosi piac. A megszűnt Bajcsy-Zsilinszky útival azonos alapterülettel, azonban jóval kevesebb őstermelővel, gyérebb forgalommal. Jó piacnak kínálkozott, de eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valahogy nem sikerült odaszoktatni az árusokat, pedig sok mindent megpróbáltak: kulturált körülményeket teremtettek az eladáshoz, eltekintettek a helypénz szedésétől, csakhogy megkedveltessék. — Mindeddig sikertelenül. A távolsági buszok végállomása jóval messzebb van, az árusok a nehéz teherrel nem vágnak neki a Kertvárosnak, inkább lepakolnak a Felsőmalom utcai piacon, növelve annak zsúfoltságát’ Ezt a zsúfolt képet idéztem vissza Horváth Endrének, a városi tanács kereskedelmi osztályvezetőjének, amikor beszélgettünk. — Nemegyszer jártam én is ott, tisztában vagyok az ottani állapotokkal — kezdi. — A tumultust enyhítendő, tettünk már néhány intézkedést: felszabadít- tattuk a közlekedő utakat, eltüntettük a szabad területet elfoglaló üres göngyölegeket. Most a virágárusok áthelyezését tervezzük, akik jópárszor leszorították a zöldséget eladókat áruikkal együtt a padokról. Még nem dőlt el, hogy az új virágstandok az Irányi Dániel tér nyugati oldalára, vagy pedig a nagypiac erre a célra fenntartott részére kerülnek. Időközben készülnek az I. kerületi tanácsi hivatal mellett létesülő új viszonteladói piac tervei, szeptemberre megkezdődhetnek az építési munkák. Az újmecsekalji sem marad sokáig így, bővítjük és korszerűsítjük, hogy minél többen kereshessék fel. Mindezek hozzájárulhatnak a Felsőmalom utcai piac tehermentesítéséhez. És mi lesz a zsúfoltsággal? — eltart még egy darabig. Hogy is mondta Horváth Endre? — Minden újért, szépért áldozni kell. Az új pécsi vásárcsarnokért például még másfél-két évig piaci tumultust, zsúfoltságot, jópár bosszúságot. Ennyit azonban ki kell bírni. Biztos vagyok benne: megéri. Horváth L.
