Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-27 / 115. szám

1978. április 27., csütörtök Dunántúlt napló 5 SD ÓRA A NAGYVILÁGBAN Befejeződött a Szocialista Internacionálé konferenciája Helsinki A finn fővárosban szerdán befejeződött a Szocialista In- ternacionálé leszereléssel fog­lalkozó háromnapos konferen­ciája. A tanácskozáson 20 or­szág szociáldemokrata és szo­cialista pártjainak küldöttsége vett részt. A konferencia eredményeit záróbeszédében Willy Brandt, az lnternacic,.á!é és a Német Szociáldemokrata Párt elnöke vonta meg. Rámutatva a fegy­verkezési hajsza veszélyességé­re Brandt hangsúlyozta, hogy az enyhülés politikájának nincs ésszerű alternatívája. Meggyő­ződésének adott hangot, hogy a fegyverkezési hajszának csak akkor lehet véget vetni, ha megszilárdítják az enyhülés fo­lyamatát, és bővítik a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolato­kat. Róma Újabb terrorakció Egy nappal azután, hogy is­meretleni telefonálók a „Vörös brigádok" nevében bejelentet­ték Aldo Moro hétfő éjszakai állítólagos „kivégzését”, az Olasz Kereszténydemokrata Párt elrabolt elnökének családja le­velet intézett a politikusokhoz. Az olasz rendőrség továbbra is keresi azt a kilenc embert, akik ellen pár napja adtak ki elfogatási parancsot, és akik feltehetően részesei voltak Mo­ro elrablásának. Időközben Mi­lánóban folytatják a „Vörös brigádok” volt vezetője, Rena­te Gurcio és társai perét: a terroristák ezeknek az embe­reknek a kiszabadítását köve­telik Moro életéért cserébe. Szerdán újabb politikai me­rényletet hajtottak végre az olasz fővárosban. Girolamo Mechelli kereszténydemokrata politikust, a láziéi tartományi tanács volt elnökét a lábán lőtték meg támadói, amint ép­pen kilépett római otthonából. Mechellit nyomban kórházba szállították és az orvosok köz­lése szerint állapota nem sú­lyos. Mint a rendőrség beszámo­lójából kitűnik, a merényletet három vagy négy fegyveres hajtotta végre. Gépkocsival ér­keztek a tett színhelyére és lö­vések leadása után azonnal elmenekültek. A rendőrség autókkal és helikopterekkel in­dult a merénylők üldözésére. A szerdai akciót eddig egyet­len szervezet sem vállalta ma­gára. A nyomozókat a terror- cselekmény végrehajtásának módja — és nyilván a megtá­madott személye is, hiszen ke­reszténydemokrata politikusról van szó — az Aldo Morót fog­va tartó vörös brigádok mód­szereire emlékezteti. Púja Frigyes külügyminiszter április 26-án hazaérkezett Szófiából, ahol részt vett a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának ülésén. Vele együtt érkezett Budapestre, s megszakította útját a fővárosban Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter. + SZÓFIA: A Varsói Barát­sági, Együttműködési és Köl­csönös Segítségnyújtási Szerző­dés tagállamainak külügymi­niszteri bizottsága 1978. április 24-25-én ülést tartott Szófiá­ban. Az ülésen részt vett Petr Mladenov, a Bolgár Népköztár­saság, Bohuslav Chnoupek, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság, Emil Wojtaszek, a Len­gyel Népköztársaság, Púja Fri. gyes, a Magyar Népköztársa­ság, Oskar Fischer, a Német Demokratikus Köztársaság, Ste­fan Andrei, a Román Szocia­lista Köztársaság, Andrej Gro- miko, a Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetségének kül­ügyminisztere. + PEKING: Pekingben szer­dán jelentést tettek közzé arról a robbanásról, amely január 24-én történt a Liaoning tarto­mányi Kajcsou város tűzijáték­gyárában. A robbanás következ­tében teljesen megsemmisült a gyár, megrongálódott nyolc­száz környékbeli lakóház, és életét vesztette több munkás, rendőr és tűzoltó. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy a súlyos balesetért a helyi ál­lami és pártvezetőket terheli a felelősség. + BELGRAD: Marin Ceti- nics, a Jugoszláv Dolgozók Szo­cialista Szövetsége elnökének vezetésével kedden JDSZSZ- küldöttség utazott néhány napos látogatásra Kínába. + ÚJVIDÉK: Újvidéken szer­dán megkezdte tanácskozását a Vajdasági Kommunisták Szö­vetségének 16. beszámoló-vá­lasztási értekezlete, amelyen 180 ezer tag képviseletében közel 900 küldött vesz részt.-f TOKIÓ: Tang Ke kohó­ipari miniszter vezetésével ked­den vas- és acélipari küldött­ség indult Kínából nyugat-eu­rópai körútra — jelentette az Új Kína hírügynökség. A kínai delegáció Ausztriába, Nagy- Britanniába, az NSZK-ba, Fran­ciaországba és Hollandiába látogat el. A küldöttség tagjai között van Hszieh Pei-ji, az Ál­lami Beruházási Bizottság mi­niszterhelyettese is. ♦ NEW YORK: Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára egy Buffaló- ban tartott tömeggyűlésen éle­sen bírálta a kormányzat (költ­ségvetési politikáját. Rámuta­tott, hogy míg katonai célokra óriási összegeket fordítanak, a szociális kiadások egyre csök­kennek, így többek között nem jut elegendő pénz egészségvé­delemre, lakásépítésre és okta­tásra sem. Tanácskozik az FKP KB Szerdán reggel Párizsban, a párt Colonel Fabien téri vas­beton- és üvegpalotájában ösz- szeült a Francia KP 121 tagú Központi Bizottsága. A kétna­pos tanácskozás napirendjén szereplő téma: „a politikai helyzet és a párt feladatai”. A beszámolót Georges Marchais, a párt főtitkára tar­totta. ffjicsoir Pekingben Leonyid lljicsov, a szovjet— kinai tárgyalásokon részt vevő szovjet kormányküldöttség ve­zetője, külügyminiszter-helyettes szerdán Pekingbe érkezett. Fo­gadására a pekingi repülőté­ren megjelentek: Jü Csan, a kinai kormányküldöttség veze­tője, külügyminiszter-helyettes, A. A. Brezsnyev, a Szovjetunió pekingi ügyvivője, valamint több szocialista ország Peking­ben akkreditált nagykövetei és diplomáciai képviselői. + BRÜSSZEL: A Belga Kül­ügyminisztériumban bejelentet­ték, hogy május közepén hiva­talos látogatásra Brüsszelbe érkezik Ku Mu kinai miniszter­elnök-helyettes. Két, eddig meg nem nevezett miniszter és 30 szakértő társaságában. A kinai vendégek tárgyalni fog­nak mind a belga kormány, mind pedig az Európai Közös­ségek Bizottságának képviselői­vel. Egy későbbi időpontban Belgiumba látogat a kinai ko­hóipari miniszter is.—-— + HANOI: Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtit­kára szerdán többnapos baráti látogatásra Hanoiba érkezett. Luis Corvalán, a Vietnami Kom­munista Párt KB meghívásának tesz eleget. A magas rangú vendéget a hanoi repülőtéren Le Duan, a VKP KB főtitkára fogadta. ♦ KUALA LUMPUR: Szerdán Kuala Lumpurban, a hivatali ti­tok megsértésének vádjával bí­róság elé állították Lim Kit Sziangot, a malaysiai parla­menti ellenzék vezetőjét, a de­mokratikus akciópárt főtitkárát. Azzal vádolják, hogy titkos in­formációkat szolgáltatott ki il­letéktelen személyeknek négy tankhajó megvásárlásával kap­csolatban. Ha bűnössége bizo­nyítást nyer, több mint 30 évi börtönbüntetésre ítélhetik. Ellopták Brüsszel egyik legjellegzetesebb turista nevezetességét, a Manneken Pis-t. A bronz kisfiú-szobor a belga főváros szimbólu­mává lett. Folytatta munkáját a Komszomol XVIII. kongresszusa Maróthy László felszólalása Moszkva Szerdán délelőtt tíz órakor a Kreml kongresszusi palotájá­ban folytatta munkáját a Le­nini Komszomol XVIII. kong­resszusa, amelynek relső mun­kanapján mondta el fontos bél­és külpolitikai megállapításokat tartalmazó beszédét Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitká­ra, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Szerdán folytatódott a vita a Komszomol Központi Bizottsá­gának a legutóbbi, négy évvel ezelőtti XVII. kongresszus óta végzett tevékenységével kap­csolatos beszámolóról. A kora délutáni órákban, a külföldi küldöttségvezetők kö­zül harmadikként szólalt fel dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára. Elöl­járóban a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nevében őszinte köszönetét mondott a megtisztelő meghívásért és át­adta a Szovjetunió ifjúságának, a Lenini Komszomol valameny- nyi tagjának a magyar fiatalok, KISZ-tagságunk szívből jövő elvtársi, baráti üdvözletét és jó­kívánságait. Maróthy László beszédében rámutatott arra, hogy a két ország kommunista ifjúsági szövetségének együttműködése gyümölcsöző, mert a marxiz­mus—leninizmus, a proletár in­ternacionalizmus elveinek meg­valósítása alapján fejlődik, s ezzel objektíve erősíti a köl­csönös megbecsülés, a tiszte­let és a barátság széttéphetet- len szálait. — Kongresszusukra ?s ezzel a szándékkal jöttünk: tovább építeni a barátságot és tapasztalatokat gyűjteni közös feladataink még jobb megol­dásához — emelte ki Maróthy László, majd így folytatta: — A Lenini Komszomol 60 éves történelme a tapasztalatok gazdag tárháza, amelyből a békéért, az emberiség haladá­sáért és a népek felszabadulá­sáért küzdők valamennyien biz­tonsággal meríthetnek. Kong­resszusuk ezért nemcsak a szovjet társadalom fejlődésé­nek kiemelkedő állomása, ha­nem a haladó nemzetközi ifjú­sági mozgalom fontos esemé­nye is. A KISZ küldöttségének veze­tője ezt követően kijelentette: „A mai magyar ifjúság, amely történelmi örökségként kapta pártjaink és népeink testvéri együttműködését, hű maradt elődeinek példájához, teljes meggyőződéssel azon munkálkodik, hogy jól szolgálja közös ügyünket: a szocializ­mus, a kommunizmus építését, tovább erősítse internaciona­lista barátságunkat, szélesítse és gazdagítsa együttműködé­sünket. ' A szocialista integráció, a KGST keretében végzett közös munkánk jó példája az oren- burgi gázvezeték és az Uszty­ilimszki Faipari Kombinát épí­tésén dolgozó magyar fiatalok eredményes tevékenysége csak­úgy, mint a Duna menti Pak­son épülő atomerőmű tervezése és berendezéseinek szállítása fölött védnökséget vállalt Kom­szomol szervezetek munkája. Itt szeretném bejelenteni, hogy a Komszomol Központi Bizottsá­gának kérésére, közös felelős­ségünket átérezve, újabb egy évre meghosszabbítottuk egy 150 tagú KISZ-építőbrigád uszty-ilimszki megbízatását. A továbbiakban Maróthy László elmondotta: A gazdasági feladatok meg­oldása mellett összehangolt te­vékenységet folytatunk az ifjú­ság nevelése, az ideológiai munka területén, egyeztetett álláspontot képviselve lépünk fel a nemzetközi ifjúsági moz­galom minden alapvető kérdé­sében. Az elmúlt években to­vább gazdagodtak a területi Komszomol és a KISZ-szervek, az üzemek, iskolák és külön­böző intézmények testvérkap­csolatai. Egyre több fiatal szá­mára nyílik lehetőség egymás országainak, történelmi hagyo­mányainak, kulturális értékei­nek megismerésére. Az együtt­működés gazdagodását és fej­lődését szolgálják a magyar— szovjet ifjúsági barátsági fesz­tiválok is, amelyeknek kiemel­kedő eseménye volt a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója alkalmából Leningrádban rendezett forró hangulatú, emlékezetes talál­kozó. Magunkénak valljuk a Szov­jetuniónak az emberiség érde­keit kifejező békepolitikáját, támogatjuk a fegyverkezési ver­seny megfékezésére, a neut­ronbomba gyártásának meg­tiltására, a leszerelésre irá­nyuló erőfeszítéseket. A békét és a haladást szolgálva szoli­daritást vállalunk a fejlett tő­kés országok kommunistáival és más haladó erőivel a ki­zsákmányolástól mentes, sza­bad, szocialista jövőért vívott harcukban. Továbbra is támo­gatjuk a nemzeti független­ségért, a szabadságért és a társadalmi haladásért küzdő nemzeti felszabadító mozgal­mak igazságos küzdelmét. Nemzetközi feladatainkat a jövőben is szoros egységben kívánjuk megoldani a Lenini Komszomollal és a szocialista országok ifjúsági szervezeteivel. Ebben a szellemben dolgo­zunk a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségben, a Nemzet­közi Diákszövetségben és ké­szülünk a XI. világifjúsági és diáktalálkozóra.” Maróthy László beszéde vé­gén a KISZ tagjai, hazánk egész ifjúsága nevében ered­ményes munkát kívánt a Lenini Komszomol XVIII. kongresszu­sának, újabb sikereket az SZKP XXV. kongresszusa hatá­rozatainak megvalósításában, a kommunista társadalom építé­sében. Április 26-án reggel olasz terroristák újabb merényletet követtek el Girolamo Mechelli, 54 éves olasz kereszténydemokrata politikus ellen. Képünkön: a merénylet színhelye. Kommentár Egy újabb szovjet javaslat hangzott el, amely Washing­tonban elutasításra talált. Ne­héz lenne pontosan számot ad­ni róla, hányadik ésszerű, az egész világot, a földkerekség biztonságát érintő nagy fontos-» ságú kezdeményezés jutott már hasonló sorsra. Leonyid Brezsnyev, a Kom­szomol XVIII. kongresszusán mondott beszédében kijelentet, te: a Szovjetunió nem kezdi meg a neutronfegyver gyártá­sát, ha az Egyesült Államok is hasonlóképpen tesz. A felhí­vásra váratlanul gyorsan rea­gált az USA: Carter elnök kedd esti sajtókonferenciáján kere­ken visszautasította az SZKP fő­titkárának javaslatát. Azzal ér­velt, hogy a tömegpusztító fegyver úgymond „védelmi cé­lokat szolgál”. Miféle feje tetejére állított logika „védelmi" ürügyet talál­ni nemlétező, ám föltételezett támadóval szemben! A szov­jet vezetők — utoljára Leonyid Brezsnyev, a Kommunista Ifjú­sági Szervezet tanácskozásán — számtalanszor nyomatékkai kijelentették: a Szovjetuniónak semmiféle agresszív szándéka sincs. Ha valaki, a szovjet em­berek jól tudják, mit jelent a háború: országuknál többet senki nem szenvedett a máso­dik világháborúban, náluknál magasabb árat - emberéletben és anyagi javakban — nem fi­zettek a fasizmus szétzúzásá­ért. Ma már reálisan gondolkodó nyugat-európai politikusok, sőt katonapolitikusok is elismerik, hogy a NATO, különösen az amerikai hadvezetés állítása a Varsói Szerződés Közép-Euró- pában állomásozó csapatainak és páncélos erejének „nyomasz­tó fölényéről” nem egyéb, mint tudatos manipuláció, a közvé­lemény félrevezetése, a hadi­ipar serkentésének, a mindin­kább növekvő tendenciát muta­tó hadügyi költségvetések megokolásának ürügye. Vagyis: önigazolás, amely egyszers­mind arra is ürügyül szolgál, hogy a fegyverkezési versenyt a monopóliumok érdekében folytassák. Vance amerikai külügyminisz­ter a közelmúltban a szovjet vezetőkkel tárgyalt, örvendetes, hogy a nm szkvai eszmecseréken bizonyos haladási értek el a nukleáris fegyverzetkorlátozás ügyében, a SALT—2 mielőbbi aláírása irányában. Éppen a szovjet—amerikai tárgyalások biztató alakulása fényében ért­hetetlen, miért vált oly sietőssé Carter elnöknek a szovjet ja­vaslat visszautasítása. A világ közvéleménye annak idején rosszallással fogadta Carter döntését, amellyel csu­pán elhalasztotta a neutron­fegyver gyártását, de nem mon­dott le róla. Brezsnyev javas­lata jó alkalmat kínált volna arra, hogy korunk e félelmetes fegyvere véglegesen távozzék a tárgyalások napirendjéről. Saj­nos, nem így történt. Washing­tonban ismét — mint már any- nyiszor — nemleges válasz ér­kezett a békés kihívásra. Gy. D. Elsietett válasz

Next

/
Thumbnails
Contents