Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-16 / 104. szám
1978. ÁPRILIS 16. RIPORT DN HÉTVÉGE 10. Ludas Matyi tálján ácsokkal találkozik, velük paktál Döbrö. gi ellen , .. Ebből azt hihetnénk, hogy a magyar famívesek mesz- sze elmaradtak olasz kollégáik mögött. Ez bizony tévedés! A fafaragás, a famívelés a magyar építés történetében mindig jelentős helyet foglalt el. Sőt nem csak az építés-történelemben. Ha csupán a hó- doltsáq korába tekintünk visz- sza, más lesz a véleményünk az ácsok eleiről. Ügy tűnik, abban a korban mindenki értett a faműveléshez. Ugyanis fából és sárból épült vár, ház, templom, csűr, kas, kerítés, kastély; sőt a magyar ács a láncot is fából készítette, s cetykának vagy cöjt- nek nevezte. Vasat keveset lehetett találni abban a korban a háromrészre szakított Magyarországon; a kő kibányászá- sa is vasszerszámot igényelt volna. Hámoraink nem voltak, az a kevés vas, mihez hozzájutott a magyar, kellett kardra, s más háborús eszközre. Tehát, hogy a famívelés ebben a korban jószerével mindenki szakmája volt. elsősorban a szükségnek köszönhető. Agyag, nád, fa régente bőséggel volt. Derék elődeink tehát nem estek kétségbe, ha •a vízimalmok „vasmacskáját" is falánccal eresztették a Duna vaqy a Tisza vizébe. Egy bécsi feljegyzés szerint a „házakban sövénykemencék vannak . . . Pitvarban vagyon, kémény alatt, fából rakott, földdel töltetett tűzhely, avagy konyha kéménye sövényből, tapaszos”. Az egykori palánk- vagy sövényépítőket nevén neveztük. Külföldön az építkezésnek ezt a módját a magyarokról nevezték el. Valószínű, hogy hazánkból terjedt el a hosszú háborúzások idején. Hazánk népei elsősorban a megélhetésüket igyekeztek biztosítani. Aratási időben még a háborúskodást is beszüntették. A gabonát be kellett takarítani, sőt el kellett rejteni. Katonák, kalefaktorok egyébre sem lestek, mint a betakarított gabonára, a hordóba került borra. A csűrök építésében is nagy jártasságra tett szert a magyar ács. Egy fogarasi csűr leírása a régi időkből: „A csűröskertnek kapubálványa kötött, jó cifrás kétrendbeli galambház rajta. Sindelyes kapuja fasarkon forgó... A kisajtó is hasonló. A csűröskertnek egy része a kaputól fogva a szekér, színig deszkás sindelyes. A többi része pedig a kertnek mind fedeles sövénnyel kerített, tá- maszos. Vagyon egy nagy öreg széles kötéses csűr. A belső két dala és a két fara is deszkás. Napkeletre való szegletin vagyon színdeszkából csinált rekesz. A csűr tetején gombos vitorla." Ám a régi - feltehetően kiváló — mesterek munkájában is akadt hiba. íme Rákóczi panasza ácsaira: „A sindelyezés miatt vagyon igen nagy kár, mert igen lapos és az eső által megy rajta; nyersen verték fel az sindelyt, most olyan, mintha rostán nézne által az ember.” Még a juhászok is értettek az ácskodáshoz. A juhászlegényeket feiszés címmel titulálták: a havasokban maguk vágták a fát, készítették az esztenákat. A kalugyerekről is feljegyzik, hogy sorsukon ácskodással próbáltak segíteni... A házieszközöket is fából készítették. Gyermekkoromban magam is ettem pincehideg aludttejet - fakanállal. Régebben pedig jószerével majd minden evőkészség — villa, tányér, kupa — fából készült. Hordókötő, bognár, kádár, pintér, vedres, csöbrös, kupás, csobolyás — mind, mind famí- vességet jelentett. Például a teknősökből annyi fajta volt, hogy felsorolni is hosszú: tokárok, koponyások, kupavésők, esztergályosok, kéreg-véka csinálok, hordófal készítők. De ide sorolták a sindelyhasogatókat, a kódosokat, a bölcsőseket, a csertörőket, a hídfoltozókat, az abroncshasítókat, a rostakötőket.. . Bizonyos megosztás tapasztalható egy fontos szakmán belül - ám egy bizonyosra vehető: mindegyik jól bánt a bárddal, a szekercével. Az ácsok fával adóztak a hódoltsági korban. Például BoFából ácsolt harangláb (Nemesnép, Zala m., 1793) Szélmalom belső szerkezete, faragó molnárok munkája (Kiskunfélegyháza, 1860) ronzó falu mestereinek 1634- ben élő erdejük után, 25-25 öregdézsát, csebret, középdézsát, Vendelt, egyfülű sajtárt, öreg kádat — és három kádnak való fát kellett adózniuk. Nevüket is mesterségük után igazították ebben a korban. Roussel Péter (frank volt, de mint magyar vitéz halt meg) jegyezte fel: „A magyarok mód nélkül kedvelik a mesteremberek vezetéknevének az elhagyását, s a mesterségük után való elnevezést.. Természetesen mindenki nem lehetett ácsmester Magyarországon. Akkor Döbrögi sem tálján mestereket hozat birtokaira. S hogy megkülönböztessék az igazi mestert, az ácsot, a többi, faműveléshez értő, de a szakmában nem teljesen járatos kontártól, hozzá tette a magyar: „csak monnár", „csak kártos", „csak teknős". Baráth Lajos Faragott fejfák a nógrádveröcei református temetőben Régi famívesek Az ezredik adás felé... Beszélgetés a Szabó család egyik „atyjával” Kétszeres jubileumához közeledik a Szabó család: húsz éve, 1958-ban jelentkeztek először a Magyar Rádióban, és július körül kerül sor az ezredik adásra! Több szempontból is rekord ez az ezer adás: soha, egyetlen műsora rádióban még 1000 órán át nem ment folytatásokban. (Mert a heti egyszeri félórás adást és az ismétlés félóráját ilyenkor együtt számítják.) Ráadásul ilyen tartós szerzői együttműködésre sincs még példa, nemhogy a rádió, de talán a magyar sajtó egész történetében sem: Ugyanis a családnak indulása óta végig ugyanaz a három szerző az „atyja": Forgács István, a Nemzeti Színház nyugdíjas dramaturgja, Liska Dénes, a Magyar Televízió főmunkatársa és Baráti Géza újságíró, a Magyar Nemzet neves toliforgatója. Közülük Baráti Gézával beszélgettünk a műsor kulisszatitkairól, érdekességeiről, -jövőjéről. — Mindenekelőtt pontosít- sunk — mondja. — Ha már azokról van szó, akiknek „érdemeik” vannak e család életében, ne feledkezzünk meg Major Annáról, a műsor dramaturgjáról, aki mellesleg a család „élő anyakönyve” és „gyámja” is. Mindenre emlékszik, ami húsz év alatt történt, minket is meglep sokszor, amikor egy ötletre azt mondja: „Gyerekek, ez 1963- ban, a huszadik héten már volt...” És László András rendezőt se felejtsük ki, akinek a találó színészválogatásokban is nagy szerepe van. — A három szerző hogy osztja meg a munkát? — Időben. Együnkre két hét megírása esik, utána négy hétig anyagot gyűjtünk, így váltjuk egymást. — Húsz év alatt maradt-e el adás? — Soha! Mikor például engem autóbaleset ért, négy hétig a többiek segítettek, utána a tatabányai kórházi ágyon már írtam a következőt. És hogy mindig életsze- rűek legyünk: sajnos, „gyűjtöttem annyi élményt” egyéves kezelésem során, hogy volt miből a Szabó család fiataljainak baleseti történetét megírnom ... De emlékszem ezzel kapcsolatban egy másik esetre is: a 400. adás körül járhattunk. Miskolc-Tapolcán nyaraltam, Forgács István volt az aheti soros szerző. Este interurbán telefont kapok: nemsokára ideérkezik Sós György dramaturg. Tűnődtem; miért? Megérkezett, és riadtan újságolta: Forgács István súlyos beteg, kedden adás és vasárnap este még nincs meg a heti folytatás . .. írógépem sem volt kéznél, a szálló étlapíró gépét kértük kölcsön, ezzel rohantam az emeleti szobámba. A gépen viszont nem volt „e" betű. Ahogy egy-egy oldallal elkészültem, az ablakon dobtam ki a földszintre, ahol Sós György írta bele a hiányzó „e" betűket. Utána rohant vissza az esti gyorssal, hétfőn, kedd reggel felvétel — és a közönség észre sem vette, hogy majdnem megszakadt a sorozat ... — Néhányon felvetik: Szabó néni, Szabó bácsi már induláskor is öreg volt. Azóta húsz év telt el. 80 körül kellene járniuk, mégis aktívan élnek. Ők nem öregszenek? — Ha a közönség akarja, százéves korukig is maradhatnak ők a főhősök. Sajnos, a szereplő színészek nem ennyire örökéletűek: szomorú listánkon 30 elhunyt színész neve van már, akik szereplőink voltak. Volt, akit az adásban is „illő tisztességgel elbúcsúztattunk”, mint Gázon bácsi öreg harcosát vagy Benedek Tibor vezér urát — de van szerep, amely „halhatatlan", alakítójának elhunytával más veszi át. így Szabó bácsit Szabó Ernő után Rajz János alakítja, leüt pedig Med- nyánszky Ági, aki Vörösmarty Lili óta már harmadik meg- formálója e szerepnek. És emlékeznek még nyilván a család egyik tagjának „feltámadására”: amikor Tibor a folyóba veszett, olyan ostrom indult a közönség részéről a feltámasztásért, hogy ugyanaz a szereplő új szerepben, de azonos szerepkörben tért visz- sza: Kárpáti Zoltán, az újságíró, leu férje lett, a vízbefult Tibor helyett.. . A kortalanságra is mondhatnék néhány példát: Szabó bácsi nemrég, éppen idős kora miatt mondott le a tanács- tagsáoról, utódát most választják, a márciusi időközi választásokon. De a gyerekek is felnőnek: Évike, aki már a „család gyermeke”, gyermekszínész szerepformálásával indult, és ma már felnőtt ifjú hölgy. Wágner Feri, a kamaszfiú pedig most öregedett ki a focicsaoatból, 30 éves fejjel. Igaz, őt végig egyetlen színész alakította bravúrosan: Petrik József. Petinél is volt szereplőváltozás: a kisfiút alakító gyermekszínész felnőtt szerepét Benkő Péter vette át. — Igen, és „ családbeli" apján saját édesapja, Benkő Gyula alakítja. Véletlen ez? —■" Igen is, meg nem is. Véletlen, hogy éppen ró esett akkor a rendező választása, de a jó rendezői érzéket dicséri, hogy azonnal rájött: valóságos apát és fiát apa—fiú szerepben játszatni csak jó eredményt adhat. — És Péteri úr „színeváltozása"? — Ez is színészi bravúr eredménye. Eredetileg nem éppen rokonszenves figurának szántuk e szorgalmas kispolgárt. De Horváth Tivadar nagyszerű alakítása egyszerűen „elvitte pozitív irányba” a figurát. A közönség jelzései is igazolták: ez így jó. Például egy közönségtalálkozón elhangzott: ha a mi KOZÉRT- esünk ilyen lenne ... — Ki Baráti Géza legkedvesebb figurája? — Nehéz választani. A főhősök „közös szülötteink”. Talán Wágner Ferkó. Az ő figuráján keresztül hoztunk közel sok fiatalt a műsorhoz. — És a szleng, a fiatalok tolvajnyelve? Ezt honnan ismeri a szerző? — Saját két fiamtól. A kisebbik egyidős a megírt Fer- kóval. — Hogy köszöntik az ezredik adást? — Nem tervezünk különösebb ünneplést. Inkább egy emlék, az 500.-ról: a Magyar Nemzet néhai főszerkesztője, Mihályfi Ernő megtudta, hogy SzeDesi György vezetésével ünnepi műsor készült. Maga jelentkezett: nehogy kihagyják belőle, hiszen minden héten hallgatja, 'kedvence a műsor. Azóta számtalan eset bizonyította: a tudomány és a kultúra nagyjai között is sok állandó hallgatónk van! — A műsor jövője? — Amíg érdeklődés van, folytatjuk. És a közönségfelmérések sezrint: ugyanúgy kell e műsor, mint régen. Úgy érzem: ez a legnagyobb elismerés. Sz. J. I.
