Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-16 / 104. szám
1978. ÁPRILIS 16. BELPOLITIKA DN HÉTVÉGE 7. Hajnalban villanyt gyújtanak, s csendben, hogy a család ne ébredjen, a felöltőt kézbe fogva kilépnek a konyhába. A reggeli papírba csomagolva ... Aztán újra merítenek egy cseppet az alvásból, talán álmodnak is, míg a vonat utolsót döccen, a busz lefékez, s már érzik az olajos munkaruha szagát, leakasztják a vállfáról a gyűrött köpenyt, indítják a gépet. Szeretném lebeszélni őket, szeretném kérve kérni: ne vegyenek többet bérletet, hagyják a kilométereket, ne lopják el maguktól az időt. De nem megy! Érzem s értem is igazukat, életformájuk egyre szimpatikusabbá válik, s végül ők győznek meg: ennek így kell lennie. o Vezetéknélküli távközlést tanult a győri főiskolán Wolf Péter, aztán a Mechanikai Laboratóriumot választotta munkahelyül. Naponta 80 kilométert buszozik: negyvenet be, negyvenet haza. Mohács nem éppen Pécs környéki település .. . — Miért éppen ezt választotta? — Jött magától. Az idő kerekét nehéz visz- szapörgetni. Péter édesapja postás, akkoriban a posta távközlési szakembereket keresett, ezért pályázta meg Győrt. Később kiderült: Péter szakmájára a postának nincs szüksége, a remélt ösztöndíjat visz- szavonták. A főiskolát természetesen nem hagyta abba, s ezzel a képesítéssel Mohácshoz közelebb munkahelyet nem talált. — Fél ötkor kelek, a busz ötkor indul. Sokra nincs idő. Befelé — különösen télen — alvás... Fél hétkor kezdődik a munka. Wolf Péter fiatal ember, sok-sok álommal, vággyal — de kevés megfogalmazhatóval. Előbb a katonáskodást kell letudnia, aztán megválaszol a második kérdésre is: marad-e az ingázók között, avagy beköltözik albérletbe? — A munkahely? — Tetszik — mondja —, fiatal a gyár, jó a kollektíva, könnyű a beilleszkedés, barátszerzés. — Mondta: napi 12 órája megy el a távolság miatt... — Igen is, nem is. Hazafelé többnyire a barátokkal beszélgetek, s ezt az időt nem sajnálom. Még olvasásra is telik. Vállig érő haját egy mozdulattal megigazítja. Az üzemben beszélgetünk, egy elkerített sarokban, ami máskülönben kéziraktár. — Havi kétezeröt a fizetésem, kis túlórával még azt is meg lehet nyomni... Decemberben például 5400-at kaptam. Ha túlóra van, nem mindig megy haza. Pécsi rokonoknál alszik. — ön még fiatal ember. Két testvére, szülei várnak naponta ... Gondolkozik, de hagyja, hogy én fogalmazzam meg: most kezdődik számára az önállóság. — Édesanyám úgy mondja, sokat csavarogsz, fiam. De mit tudok tenni? Sportolok is még, hívnak a barátok is. S mindezt a munkaidő után, négy órába kell sűríteni. o Keresztes Istvánné drávafoki, lassan négy esztendeje dolgozik a Pécsi Bőrgyárban. S hadd tegyem hozzá: három műszakban. Szókimondó, talpraesett asszony, hamar visszakérdez: Hogy miért választottam? Nincs a környéken semmi munkalehetőség! S valamiből csak meg kell élni ... A férje néhány hónapja szintén ingázik. Ő is a Bőrgyárba jött, a fizikai munkát jól megfizetik. — Most már itt is maradok — mondja Keresztesné. Korábban, bizony, megfordult a fejemben, Pécs messze van. Aztán a gyár saját járatot indított, s azóta nem kell reggelente félórákat topogni a buszmegállóban, hamar hoz, hamar visz. — A tsz? — Nincs benne pénz. Meg aztán, asszonyok nemigen kellenek. — Itt mennyit keres? — A velúrcsarnokban dolgozom most, az újban. Az ajtó melletti első gépen. Bizony, nem könnyű nyolc órán át a bőröket emelgetni, de már beleszoktam, s ha minden jól van, háromezerötszázat hazaviszek. Otthon a nagymama és két gyerek. A nagyobbik 13 esztendős lány, a kisebbik tízéves fiú. önkéntelenül is felmerül az emberben — hiszen Drávafok 54 kilométerre van Pécstől —, hogy megkérdezze: — Gondoltak-e arra, hogy közelebb kéne jönni a munkahelyhez? Pécs környékén akadna régi ház, építhetnének újat is ... — Jól vagyunk ott, Drávátokon. Ha reggeles műszakba jön, hajnali háromkor kel. Fél négykor már a busz ringatja ... A házi munkák a hazaérkezés után, néhány órába zsúfolódnak. Ilyenkor nincs tévénézés, szomszédolás, az ébresztőóra csörgésére frissen kell ébredni. Mire beérnek, a busz megtelik. Vagy harmincon jönnek arról a környékről, mind ismerősök, olyanok, akikkel Keresztesné együtt kezdte a bőrgyári munkát. — Tudja, hazafelé már csendesebb a busz. Fáradtabbak vagyunk, nem igen beszélgetünk. — Hogy jutott eszébe, hogy éppen a Bőrgyárba jöjjön? Lenne Pécsett máshol is lehetőség. — Kidobolták a faluban, hogy itt keresnek munkásokat. A szabad idő, a szabadság ideje elmegy a háztájira, az otthni munkákra. Nyaralni még egyszer sem mentek. Keresztesné még a Balatont sem látta. — Talán, az idén ... Vagy jövőre. o Reif Györgyné a Kesztyűgyár varrodájában gépi steppelő. Ö, ha az ingázókat különféle kasztokba lehetne sorolni, egy eléggé sajátos kasztba kerülne. Nem a pénz miatt vállalja az utazást — igaz Lothárd sincs olyan nagyon messze—, hanem éppen ellenkezőleg. A kényelem miatt. — Igen, a kényelem miatt — mondja. — Tizenegy éve mentem férjhez, s bizony akkoriban nagyon kellett a pénz. A tsz-be mentem, állatgondozónak... Nagyon nehéz munka az. Aki nem ismeri, el sem tudja képzelni. Se ünnep, se vasárnap, koránkelés, késői lefekvés. Belefáradtam. — Ezek szerint a steppelés — pihenés? — Az. Amíg értelmét láttam a pénzkeresésnek, addig mindent vállaltam. Sikerült a saját otthont kialakítani, házat vettek, s a fiú — egyetlen gyerek — már tízéves. (Hogy repül az idő?) Mint mondja, konkrét elképzelése nem volt, csak annyi: az állatgondozást abba kell hagyni. — Jól választott? — Az első napokban nagyon féltem. Nem csak a se- lejttől. .. Most már úgy érzem, a világ semmi pénzéért sem mennék el. Elsősorban a munkatársaihoz ragaszkodik: megértő asszonyok, lányok közé került. Az a séta sem rossz, amíg a dombra felér, s hazafelé mindig a Búzatéren lehet bevásárolni. — Mire vágyik? A kérdésre nem felel azonnal, csak elmosolyodik. Mintha azt mondaná: van bőven álom ... Most kocsira gyűjtenek, s ha az is meglesz. — Kényelmesebben, köny- nyebben élni. Erre vágyok. Nem lehet egy életen keresztül hajtani, gürcölni. o Naponta 13 000 ember ül vonatra, buszra, naponta tizenhárom ezren jönnek Pécsre: gyárakba, üzemekbe, intézményekbe. Mondják: átlagban 2,5—2,6 órát töltenek utazással. « Kozma Ferenc Igények és lehetőségek Vendéglátás Pécsett A dolog mozgásban van... A közelmúltban ismertettük a pécsi belváros kereskedelemfejlesztésének koncepcióját. A tanulmányt, amelyre épült, a Kereskedelmi Munka- és Üzemszervezési Intézet (KERORG) dolgozta ki, s ennek második része a belvárosi vendéglátás fejlesztésével foglalkozik. Pécsett kétfajta igényt kell kielégítenie a vendéglátásnak. A kétfajtaság csakis a vendégek hovatartozását jelzi, nem pedig az igénykielégítés másneműségét. Az egyik a helyi lakosság jelentős mértékű közétkeztetési igénye, a másik az év minden szakában óriási mértékben jelentkező idegenforgalmi igény. Mi, helybeliek úgy-ahogy elintézzük magunkban a mai nehézségeket, mert tudjuk, hogy a mostani helyzet átmeneti állapot csupán, s pár év múlva minden másképp lesz. De idegesen nézzük a céltalanul ténfergő idegent, aki tulajdonképpen nem enni jött Pécsre hanem a város látnivalóiért, tehát az idejét nem egy hosszadalmas kiszolgálásmódú étteremben kívánja tölteni, s nem talál egy helyet, ahol gyorsan, olcsón étkezhet. Idegességünk oka: tudjuk, hogy a város sok szépsége mellett magával viszi az idegen azt a lehangoló emléket, hogy „ott még kajálni sem lehet..." A ma Idelátogató turistának — legyen az bel- vagy külföldi — hiába is magyaráznánk, hogy majd néhány év múlva . . . Öt a mai látogatás étkezési kudarca foglalkoztatja. Egy összehasonlító adat: az ezer lakosra jutó vendéglátási alapterület Egerben 305, Miskolcon 293, Szekszárdon 277, Pécsett 234 négyzetméter. Az adatok 1977-ben voltak érvényesek, de Pécsett azóta pozitív értelemben nem változott semmi. Megnyílt ugyan az új Pannónia étterme, de megszűnt a régié, sőt bezárt a viszonylag nagy áteresztő képességű Pannónia bisztró is. (Ezzel kapcsolatban a közelmúltban javasolták a megyei vezetők a belkereskedelmi tárca vezetőinek: vizsgálják meg annak lehetőségét, nem lehetne-e egy kisebb felújítás árán ismét megnyitni a bisztrót, mert erre a belvárosnak nagy szüksége van. Addig is, míg évek múltán az egész Pannóniát felújítják.) Viszont megnyílt — távol a belvárostól — a Makári falatozó. A belvárosban jelenlen 31 vendéglátóipari egység működik 6088 négyzetméter alapterülettel, amiből az értékesítő vagy foavasztó tér 3190 négyzetméter. Ebből csak kis részt képvisel az ún. korszerű forma: az önkiszolgáló étterem, az ételbár... Az ínségben jól jött, hogy a MecseEvidéki Vendéglátó Vállalat a Kazinczyt, a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat pedig az Olimpia presszóját önkiszolgálóvá alakította át. A KERORG-tanulmány szerint a város jelenlegi helyzetében Pécs területén 30 ezer négyzetméternyi alapterületű vendéglátó helyet kellene a következő években létesíteni, ebből a belváros területén 9 ezret. A szorosan vett étkeztetési hely ebből 17,8 négyzetméter legyen (önki- szolgáló étterem, bisztró, ételbár, kisvendéglő), a belvárosban 7150. Ez évben átadják rendeltetésének a Szigeti városrész új éttermét, épül a Konzum mellett a MÉSZÖV székház a hozzá kapcsolódó kétezer adagos gyorskiszolgáló étteremmel, épül a Szabadság út sarkán a halbisztró . . . Előkészületben van a Móricz Zsigmond téri háromezer adagos étterem építése, az elefántos tömbben az Elefánt-ház rekonstrukciója rövidesen indul. Az Irányi Dániel téren is épül majd egy kétezer adagos konyha, s a tömbrekonstrukciók során valamikor bővíteni lehet a Kazinczyt és az Aranykacsát. Mozgásban van tehát a dolog, s remény van rá, hogy néhány éven belül nemcsak jó ízű ételekkel, hanem elegendő hellyel is kínálhatjuk magunkat és vendégeinket. A belváros azonban ennél többet is nyújthatna. Ha .,. Ott van például a Jókai téri tejbisztró. Évek óta megy a birkózás: bővíteni kellene. Kedvelt hely, sokkal többen látogatnák, mint amennyien ma tudják. De hogyan lehetne bővíteni? Jó kérdés. Régóta az idegennyelvű könyvesbolt a „kiszemelt áldozat”. Idén egy udvari lakás felszabadításával bővíthető az előkészítő konyha területe. Ha pedig a Sallai utcai játékboltot máshová lehetne telepíteni és odaköltözhetne a könyvesbolt, akkor a megüresedett helyet a tejbisztróhoz lehetne csapni, így a „gazda”, a városi kereskedelmi osztály. És a városfejlesztésért felelős építési osztály? Szerinte a gótikus részeket őrző épületet nem szabad szétverni, az idegennyelvű könyvesbolt „bekebelezésével” pedig egyébként sem ért egyet, s ezt egy korábban készült VÁTTI-tanulmánnyal igazolja, amely szerint semmilyen bővítéssel nem lehet ott egy jól funkcionáló egységet létrehozni. Viszont a Jókai utca 3-ban levő helyiség (most villamossági szaküzlet, korábban bútorbolt) eszményi helyet kínál, hiszen ez hajdanán is vendéglátási célt szolgált. Aztán van még egy lehetőség: a Megyei Tanács mostani (de hamarosan megürülő) épületének földszintje, ahol egykor kávéház volt. És ez csak egyetlen hely. Megnyugtatjuk az olvasót: a többi is ennyi gonddal jár. Vannak aztán más gondolatok is. Pl. lakások felszabadításával új. vendéglőt csinálhatnának a Rózsakertnél — bővebb konyhakapacitással és némileg növelt cukrászüzemi kapacitással. Ugyancsak egy lakás árán bővíteni lehetne az Otthonkifőzdét. Aztán eredetileg üzletnek épült, de jelenleg lakásként használt helyiségekkel is lehetne valamit kezdeni. Mennyivel egyszerűbb valóra váltani egy olyan gondolatot, hogy ahol arra lehetőség van, a működő vendéglátó egységek kitelepüljenek az utcára a tavaszi-nyári idényben. Valóban lehet-e és hol kitenni asztalokat és székeket a tarka napernyők alá? — A lehetőségeket, most vizsgálják. Hársfai István
