Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-16 / 104. szám
DN HÉTVÉGE 6. MAGAZIN 1978. ÁPRILIS 16. Halászat - műholddal Az északi népek halászatában — a heringfélék után — a tőkehalfélék családjába tartozó halfajok a legfontosabbak. Évente összesen mintegy 6 millió tonnát fognak ki belőle. Ezzel a meny- nyiséggel a tőkehalak a tengeri halfogás második helyén szerepeltek, amely az egész tengeri halzsákmány 12 százalékát tette ki. összehasonlításul: a heringzsák- mány ugyanakkor 14 millió tonnára rúgott, amely Földünk haltermelésének a 32 százalékát tette ki. A tőkehalak az Atlantióceán északi részétől a Jeges-tenger déli vidékéig terjedő vizekben élnek. Az óceánban meg a tengerekben hosszú vándorútokat tesznek meg, a táplálékszerzés közben, és akkor, amikor az ívóhelyeket felkeresik. Az ívóhelyeken és a tengerek egy-egy kedvező, bő táplálékot adó övezetében hatalmas tömegekben gyűlnek össze, így ezek a területek a fő halászati helyek. Ilyen terület például a Norvégia északi partvidéke és a Lofoten-szigetek környéke. Az ottani vizek fövénypadjaira járnak ívni a tőkehalak. Messzi vizekről még a téli hónapokban indulnak el, és hatalmas tömegekbe verődve, valóságos úszó „halhegyekként" érkeznek meg. Már Norvégia őslakossága megfigyelte ezt az évről évre ismétlődő szokásukat és azóta — ma is — ezer halász lesi ilyenkor a tengert, felkészülve fogadásukra. A megfigyelés azonban pusztán érzékszervekkel nem lehet elég pontos. Elmés szerkezetek készültek, amelyek már nagyobb távolságból jelzik a közeledő halcsoport helyét, és mozgásuk irányát. Ultrahang-hullámokat bocsój- tanak ki, és a halrajról visz- szaverődő hullámokat észlelik a műszerek és ebből számítható ki a csapat helyzete. Újabban a mesterséges holdakat is „bevetették" a halászhajók cél rávezetésére. A műholdak hatalmas tengerrészeket képesek áttekinteni, és a halrajok helyét ily módon jelzi a műhold a földi állomásnak. Bejelölik a megfelelő helyeket a térképre, és ennek alapján indulhat a flotta a biztos zsákmány után. A baj csak az, hogy a halak szaporodóképessége nem áll arányban a technika fejlődésével. Képünkön: a műhold adatait rávezetik a térképre. A maják titokzatos városa Csillagvizsgáló maradványai Palenquében Némileg enyhül a forróság, elhagytuk a Yucatan-félsziget párás poklát, s a moszkitókat, kezdődik a közép-amerikai Kor- dilerrák vonulata. Néhány kilométerre nyugatra már Guatemala van, a határig szinte áthatolhatatlan őserdők borítják az egyre emelkedő előhegységeket. Palenque, talán a legcsodálatosabb maja romváros szélén állunk. Jobbkéz felől a Feliratok Templomának alappiramisa emelkedik, olyan meredek lépcsősorral, amelyre még csak felmegy az ember, de lefelé jövet bizony könnyen megszédül. A majakutatás történetében fontos szerepet játszik ez az építmény, hiszen 1952-ben rejtett sírt fedeztek fel benne. Ezzel megdőlt az a korábbi fel- tételezés, hogy a maja piramisok csak a rájuk emelt templomépítmények alapjául szolgáltak. A sír feltárási munkálatai során kiderült, hogy elhelyezési módja, rejtettsége sokban emlékeztet az egyiptomi piramisokban talált temetkezési helyekére. A piramis tetején, a templom padlójában négyszögletes nyílás van: ezen kell leereszkednünk a mélybevezető alagút lépcsősorához. Jó 20 méterrel a templom padlója alatt, a szivárgó nedvességtől örökké nedves mészkőlépcsőkön csúszkálva végre vízszintes járatba jutunk, s néhány apró villanylámpa takarékos fényétől megvilágítva megpillantjuk a pompás kőlapot. Alatta nyugszik a maja birodalom egyik hajdani főpapja, Pokal. A legalább 8 négyzetméter felületű sírt záró kőlapon csodálatos dombormű: stilizált maja istenek körében a főpap, félig fekvő helyzetben, homlokából az újjászületést jelképező kukorica nő ki. (Ez a kőlop — a maja művészet remeke - szerepelt például Erich Danikén, a botcsinálta „jövőkutató” Magyarországon is játszott filmjében, „A jövő emlékeidben. Danikén — ki tudja honnan vett ötlettől vezérelve — azt próbálta bizonygatni, hogy a főpap sírját fedő kőlapon egy űrhajós és különféle irányító műszerek láthatók.) Miután megjártuk a sírlátogatás viszontagságos útját, megkérdeztem idegenvezetőnket, a maja származású Francisco Amezcuat, („civilben” egyébként lelkes maja kutató) lát-e valami szokatlant, a maja ornamentika megszokott elemeitől eltérőt a szóbanforgó kőlapon. Mint mondta, a fedőlap mind stílusában, mind lar- tclmában szervesen beleillik a maja kultúrába. A főpap egyébként normális életet élt, számos más domborművön szerepel, 40—50 éves korában halt meg. Egyetlen eltérő sajátossága: kb. 1 méter 70 centiméteres testmagasságával jóval kiemelkedett az átlagos 1,50 méter magas maják közül. Azonban — tette hozzá — erre is van magyarázat. A főpapok, a vezető emberek, részben az átlagosnál jobb táplálkozás miatt, részben pedig az egymásközt való házasság révén generációkon át megőrizték családi sajátosságaikat. Sok majakutató szerint ennek a titokzatos, teljes egészében máig sem ismert birodalomnak a bukásához ez a tényező — a rokonhózassóg — is hozzájárult. A maja birodalom fénykorát az időszámításunk szerinti IX. évszázadban érte el, kevéssel később, az ezredforduló körül, a birodalom az északról betörő harcias, barbár szokásokat magukkal hozó tolték törzsek ellenőrzése alá került. A palen- quei központi palota falán még ma is viszonylag jó állapotban lévő féldomborműveken ha*- ujjú, jellegzetesen deformált lábú és koponyájú maja főemberek szerepelnek. Orvosok szerint, ezek a rendellenességek közeli rokonok házasságából született utódokra jellemzők. A palenquei központi palota teraszáról jól látszottak a domboldalakon, a síkságon szétszórt, bozóttal, fűvel benőtt óriási halmok. Egykori maja templomok, középületek maradványai, s csak itt, a környéken, amerre a szem ellát, legalább 250 van belőlük. Bár számos maja várost már feltártak, ez a vidék, Dél-Mexikó még mindig régészparadicsom. Meridától, a Yucatan-félsziget legjelentősebb városától néhány kilométerre, az őserdő mélyén csak most kezdtek hozzá egy állítólag minden eddig ismertnél nagyobb és gazdagabb maja város feltárásához. A maja civilizáció számos ellentmondására még mindig nem sikerült rájönni. Az épületromok tanúsága szerint ilyen fejlett építőművészetet nem lehetett volna megteremteni megfelelően szervezett állam, gazdasági rendszer nélkül. A VII— Vili. században Palenque környékén is mintegy százezer alattvalóból álló állam virágzott. Városaikban csatornarendszer működött, sőt, a palenquei központi palota egyik része — mint vezetőnk elmondta — afféle nyilvános illemhely szerepét töltötte be, külön személyzettel. Mindazonáltal nincs ró magyarázat, hogy miért nem ismerték a náluknál kevésbé fejlett civilizációk által is használt olyan eszközöket, mint a kerék vagy a boltív. Naptáruk viszont pontosságával felülmúlja még a ma használatost is. Eme nagy kultúrájú nép élete, sorsa még hosszú ideig megválaszolandó kérdések özönét veti fel a maják iránt érdeklődőknek. D. P. A légitársaságok alapos elemző és kutatótevékenységéből kiderült, hogy a nagy forgalmú vonalakon olcsóbb egy nagy repülőgépet, mint több kicsit üzemeltetni. Sőt, az óriás gépeken konténereket is szállíthatnak, s ezáltal olcsóbb az áru be- és kirakása is. Nagy utas- és teherszállító repülőgépeket már az ötvenes évek elején is készítettek: a TU—114, a Boeing—707, illetve a DC—8 hasznos terhelhetősége meghaladja a 20 tonnát. Ám azóta a repülésben az „óriás” fogalma megváltozott Ma a TU—114-et és társait „csak” nagy teherbíró képességűnek nevezik, óriási szállítógépeknek pedig azokat tekintjük, amelyeknek a hasznos terhelése — a berakásra kerülő technikai eszközök vagy személyek összsúlya — meghaladja a 30—35 tonnát. Ilyen gépeket a hatva- nos évek közepétől gyártanak, de választékukról csak az utóbbi öt-nyolc évben beszélhetünk, noha nyilvánvaló, hogy előnyeikre nem az elmúlt évtizedben jöttek rá a szakemberek. A késés oka — és egyúttal az óriási szállító-repülőgépek gyártásának a kulcskérdése is_— az, hogy nem volt megfelelő hajtómű hozzá. Nemcsak az a kívánalom ugyanis, hogy a hajtómű fel tudja emelni a gépóriást, hanem az is, hogy gazdaságos legyen. Az első óriás szállító-repülőgépeket légcsavaros gázturbinák emelték a magasba, miután a légcsavaros gázturbináknak sikerült a nagy lóerejű és viszonylag kis fajlagos tüzelőanyag-fogyasztású változatát elkészíteni. Ám ezeknek a gépeknek a sebessége — a légcsavar miatt — legfeljebb 600—750 kilométer óránként. Az óriások sebességének növelésére csak a kétáramú gázturbinás sugárhajtóművek megjelenése után kerülhetett sor. Ezek gazdaságossága megközelíti a légcsavaros gázturbinákét, s körülbelül 1000 kilométeres óránkénti sebességre képesek. Ez a sebesség még fokozható is, de a jelenleginél drágább szerkezeti anyagokat kellene alkalmazni. A világ nagy repülőgépiparral rendelkező országai egymás után állítják elő a nagy befogadóképességű személy- szállító légibuszokat, illetve szállító repülőgépeket. Képünkön: Francia gyártmányú légibusz áll üzembe a Skandináv Légitársaság vonalain. A 250 személyes gép megérkezett az oslói repülőtérre. rAn »nl6 »Ak V „ fe9eszek a Gobi-sivatagban folytatott munkájuk so fTtlrmifzpt« a dinoszaurusz-maradvanyokat, amelyek rekonstrukciója alapján állítottál ló szobrokat! "agysagnak me9»eleloen Chorzow lengyel város kultúrparkjában a képen látha
