Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-26 / 85. szám
1978. MÁRCIUS 26. TÁRSADALOM - POLITIKA DN HÉT VÉGE 5. Termelőszövetkezeti üdülőt építenek Harkányban, melynek beruházási költsége meghaladja, a negyven millió forintot. A tervek szerint a kétszáz személyes üdülő jövő év közepén fogadja az első vendégeket. — Szokolai felv. — A társadalomtudományok és a gyakorlat Beszélgetés Korcsog Andrással, az MSZMP KB osztályvezető-helyettesével Az ideológiai harc frontjain A „lélektani hadviselés" és az enyhülés A közelmúltban vezető pártós állami szervek megtárgyalták a tudománypolitika időszerű kérdéseit. Hogyan értékelték a társadalomtudományok fejlődését és milyen igényeket fogalmaztak meg velük szemben? — erről beszélgetett a Központi Sajtószolgálat munkatársa Korcsog Andrással, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának helyettes vezetőjével. — Mi tette szükségessé, hogy napirendre kerüljenek a tudomány- politika kérdései, s hogy vezető testületek átfogóan elemezzék a tudományos élet fejlődésének tapasztalatait? — Úgy gondolom, a legfőbb ok abban jelölhető meg, hogy napjainkban — s ez világjelenség — erőteljesen megnövekedtek a tudományos kutatással szemben támasztott társadalmi igények. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a társadalmi élet legkülönbözőbb szféráinak dinamikus, kiegyensúlyozott fejlődése nem nélkülözheti a tudományok aktív részvételét és közreműködését. A tudományok növekvő társadalmi jelentősége és szerepe szükségessé teszi, hogy vezető pártós állami szervek időről időre áttekintsék a tudománypolitika végrehajtását, elemezzék a megvalósítás tapasztalatait, s kijelöljék azokat a tennivalókat, amelyek hatékonyabban szolgálják a szocialista társadalom fejlődésével összefüggő politikai, gazdasági, kulturális és ideológiai feladatok megvalósítását. Mindez nagyon konkrét formákban tükröződött pártunk XI. kongresszusán, a dokumentumokban és hozzászólásokban egyaránt. A tudománypolitika végrehajtásának és a tudományos élet fejlődésének átfogó elemzése közvetlenül összefügg a fejlett szocialista társadalom felépítéséből fakadó — a párt XI. kongresszusán megfogalmazott — feladatok megvalósításával. — A tudománypolitikai irányelvek elfogadása óta megközelítően egy évtized telt el. Miben foglalhatnánk össze a társadalomtudományok ez időszakban elért eredményeit? — A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a társadalomtudományok a gyakorlat felé fordultak. Nemcsak abban ez értelemben, hogy hozzájárultak a társadalmi-politikai gyakorlat elméleti megalapozásához, s jobban szolgálták a szocializmus építéséből fakadó gazdasági, kulturális stb. feladatok megoldását, hanem abban az értelemben is, hogy a marxizmus—leninizmus elméletének gazdagításával hozzájárultak a tudatformáláshoz, az általános ideológiai tevékenységhez. Ez annál is fontosabb eredmény, mert a hatvanas években erőteljesen érződtek annak hátrányai, hogy a tudományos kutatás túlságosan önmagába zárkózott, befeléfordult, s nem volt kellő kapcsolata a társadalmi élet egyéb területeivel. A társadalomtudományok valójában a hetvenes évektől kezdtek érzékenyebbé válni a társadalmi gyakorlat igényei iránt. Megmutatkozik ez abban, hogy erőteljesen nőtt a szocializmus építésének mai aktuális kérdéseivel foglalkozó kutatások száma. Számos társadalomtudományi ágazatban (történettudomány, közgazdaságtudomány, irodalomtudományok stb.) a korábbinál jóval nagyobb figyelmet kapott a felszabadulás óta eltelt időszak gazdasági, kulturális, ideológiai, politikai folyamatainak és összefüggéseinek vizsgálata. A tudománypolitikai irányelvek hatására — e kutatások társadalmi presztízsének növekedésével egyidőben — a társadalomtudósok sokkal bátrabban és felelősségteljesebben nyúltak korábban „kényesnek" tartott kérdések vizsgálatához. A társadalomtudományi kutatások közelebb kerülése a társadalmi gyakorlathoz jelentős változást eredményezett a tudományos eredmények hasznosításában. Mind a központi, mind a helyi párt- és állami szervek a döntések előkészítésébe, a javaslatok kidolgozásába egyre jobban bevonják a társadalom- tudományok művelőit, s a gyakorlati megvalósítás konkrét feltételeinek kimunkálásában, a döntések hatásainak elemzésében, ellenőrzésében egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a társadalomtudományokra. Kedvező tapasztalat, hogy a legújabb társadalomtudományi kutatások eredményei egyre jobban beépülnek mind a marxizmus—leninizmus oktatásába, mind a pártpropagandába. Hadd tegyem hozzá, hogy a társadalomtudományi kutatások eredményei konkrét művekben, alkotásokban is kifejeződtek. Számos, az eddigi eredményekre épülő, nagyobb igényű szintetizáló munka jelent meg vagy készülőben van. Elkezdődött például Magyarország történetének tízkötetes kiadása; vagy utalhatok például a maqyar irodalom történetének készülő köteteire; a Nyelvatlaszra; a Néprajzi lexikonra stb. Ezeknek az eredményeknek, az egyéni és kollektív alkotásoknak a fővárosi és a vidéki tudományos kutatók egyaránt részesei voltak. — Ehhez kapcsolódik következő kérdésünk: mHyen lényeges változások történtek az elmúlt években a vidéki társadalomtudományi kutatóhelyek fejlődésében, s ezek miképpen kapcsolódtak be az országosan előtérben állá témák kutatásába? — Mint említettem, a társadalomtudományi kutatások eredményeit nem lehet a „főváros—vidék” viszonyban szemlélni és értékelni. A vidék kutatóbázisa szerves része a hazai tudományos élet egészének, és így eredményei is elválaszthatatlanok a hazai kutatóbázis egészének alkotásaitól. A vidéki kutatóbázis mind volumenében, mind pedig minőségében erőteljesen fejlődött, bár az 1969. és 1975. évi statisztikai adatok összehasonlítása alapján a főváros és a vidék aránya nem változott. A vidéki tudományos élet fejlődésében nagy szerepet játszottak a regionális akadémiai bizottságok. Eddig négy városban — Szeged, Pécs, Veszprém és Debrecen — jött létre ilyen bizottság, s kialakulóban van az ötödik, a miskolci is. Mint ismeretes, a bizottságok több megyére kiterjedő hatókörrel működnek, s jelentős szerepet játszanak a helyi tudományos erők tevékenységének összefogásában, szervezésében. így nem kis részük volt abban, hogy a vidéken működő akadémiai intézmények, egyetemek, főiskolák és egyéb kutatóhelyek egyre inkább bekapcsolódnak a társadalomtudományok országos jelentőségű kutatási feladatainak megoldásába. A helyi társadalomtudományi kutatásokban fontos szerepet játszottak — és a jövőben is játszanak — a tudományos társaságok és szervezetek — a TIT, a Közgazdasági Társaság stb. — vidéki szervezetei, örvendetesnek tartom, hogy a megyei pártbizottságok oktatási igazgatóságai egyre inkább bekapcsolódnak a központi témák kutatásába, és mindinkább a megyékben folyó társadalomtudományi kutatómunka bázisává, centrumává válnak. Az elért eredmények ellenére is gond azonban, hogy a főváros és vidék, az országos és a helyi intézmények között még nem kieléqítő az információs és a kapcsolatrendszer. Sok helyen nem ismerik kellőképpen, melyek a tartalmi súlypontjai egy-egy kiemelt országos témának; nem tudják, miként kapcsolódhatnának be érdemben annak kutatásába. A tudományszervezési tapasztalatlanság is közrejátszik abban, hogy a társadalomtudomány vidéki bázisai még nincsenek megfelelően bevonva az országosan központi helyen álló kérdések kutatásába. — A fejlett szocialista társada- dolom építésével járó feladatok, az új társadalmi összefüggések és folyamatok elmélyültebb feltárása a társadalomtudományokkal szemben is fokozottabb tartalmi, minőségi követelményeket támaszt. Melyek a legfontosabb teendők a társadalomtudományok további fejlesztésében, és milyen szerepet játszhatnak a feladatok megoldásában a vidéki bázishelyek? — Alapvető feladatunk az, hogy a társadalomtudományok alkotó módon járuljanak hozzá a fejlett szocialista társadalom építéséhez, sokirányú, bonyolult feladatainak megoldásához. A társadalomtudományoktól azt várjuk, hogy a szocialista építés hazai és nemzetközi tapasztalatainak általánosításával, tudományos igényű szintézisével segítsék elő a gyakorlati feladatok megoldását, s a marxizmus—leninizmus elméletének gazdagításával biztosítsák a marxizmus pozícióinak erősítését a társadalomtudományi kutatásokban és a közgondolkodásban is. Elmondhatjuk, hogy a fejlett szocialista társadalom építése jó néhány fontos elméleti és gyakorlati kérdést vet fel, amelyeknek megoldása a társadalomtudományok feladata és egyben a társadalomtudósok megtisztelő kötelessége is. Ezek a nagy jelentőségű feladatok megjelennek az országos távlati tudományos kutatási tervben, illetve az MSZMP KB Agi- tációs és Propaganda Bizottsága által ajánlott középtávú társadalomtudományi kutatási témákban. E tervekben megfogalmazott, kiemelt kutatási feladatok megoldására kell koncentrálni erőnket. A követelmények tehát nagyok, ugyanakkor a társadalomtudományokról is elmondhatjuk, hogy a fejlesztés exten- zív szakasza — egy-két területet kivéve — fokozatosan lezárul. A növekvő feladatokkal tehát nem nő arányban a kutatóbázis terjedelme, kapacitása. Ez azt jelenti, hoqy a társadalom- tudományokkal szemben támasztott növekvő igényeket csak a kutatóbázis strukturális átalakításával, a jobb témakoncentrálással és a hatékonyság fejlesztésével tudjuk kielégíteni. Úgy ítéljük meg, hogy a vidéki kutatóbázis rendelkezik ilyen jelleqű tartalékokkal. Ezért a tudományirányításnak, a tervezésnek, az anyagi-pénzügyi alapok elosztásának olyan irányban kell hatnia, hogy ezeket a potenciális tartalékokat minél jobban kihasználhassuk. Az országos állami irányító szervek erre fokozott figyelmet fordítanak a jövőben, s ezt várjuk, kérjük a meqyei szervektől is. Szorgalmazzák a különböző tudományterületekkel foqlalkozó kutatók összefogását, együttes tevékenységét, a komplex, több tudományágra kiteriedő. úgynevezett interdiszciplináris kutatásokat. Léoienek fel a helvi elzárkózás néhol tapasztalható ielenséqeivel szemben. hívják fel a kutatók fiqyelmét arra, hogy vegyék tekintetbe és hasznosítsák a másutt született kutatási eredményeket is. A megyei párt- és állami szervek ezzel nagy segítséget nyújthatnak abban, hogy a vidéken dolqozó társadalomtudományi kutatók, az ilyen tevékenységgel is foglalkozó oktatási és más intézmények az eddiginél erőteljesebben legyenek részesei a tórsgdalomtudományokra háruló új feladatok megoldásának, a tudomány és a társadalmi gyakorlat további közelítésének — fejezte be nyilatkozatát Korcsog András. Az Egyesült Államok propaganda apparátusának átszervezési terveiben, amelyekről most folyik a vita, nagy hangsúlyt helyeznek a Szovjetunió és a többi szocialista ország elleni „ideológiai párviadalra”, a kommunista világnézet elleni harcra. Kétségtelen, hogy amíg a Földön különböző társadalmi rendszerű államok léteznek, pontosabban szólva egymás mellett élnek, addig az e rendszerekre jellemző nézetek, eszmék, ideológiák is megmaradnak, azokat semmiféle megállapodásokkal nem lehet megszüntetni. Az egymás mellett élés és az enyhülés éppen ezért nem hogy feltételeznek, hanem teljes mértékben kizárnak bármiféle beavatkozást egymás belügyeibe. A szocialista országok elleni „lélektani hadviselés” szervezői azonban teljes mértékben figyelmen kívül hagyják az enyhülésnek ezt a múlhatatlan feltételét. Az amerikai kongresz- szusban lefolyt többszöri meghallgatások során, amikor arról volt szó, hogyan kell megszervezni az ideológiai offenzí- vát a Szovjetunió ellen, egyebek közt részletes jelentések hangzottak el a Szovjetunióban érvényes törvények alapján elítélt személyek tevékenységéről. Az enyhülés manipulálása A „békés egymás mellett élés” kifejezéssel manipulálva az antikommunizmus stratégái sem többet, sem kevesebbet nem akarnak elérni, mint a burzsoá és a kommunista ideológia, a polgári és a szocialista demokrácia, a burzsoá nacionalizmus és a proletár internacionalizmus, a termelési eszközök magán- és társadalmi tulajdona, a polgári életmód és a szocialista életmód, vagyis merőben összeegyeztethetetlen értékek békés egymás mellett élését. A nyugati propagandisták az enyhülés közepette most távolról sem utolsó szerepet szánnak a két világrendszer „céljainak egységéről” és „feladatainak azonosságáról" szóló divatos elméleteknek, amelyek voltaképpen a „konvergenciaelmélet” korszerűsített változatai. A szocializmus és a kapitalizmus „közeledésének" és „egymásba olvadásának" szükségességét ezek a „teoretikusok" azzal indokolják, hooy a békés egymás mellett élés. a tudományos-műszaki forradalom viszonyai között oz emberiség előtt eqy sor közös feladat vetődik fel, amelyeket együttesen kell meqoldani. Ennélfogva az emberiség ideológiájának is közösnek kell lennie. Olykor iqen magas tisztségeket betöltő burzsoá személyiségek között akadnak olyanok, akiknek meggyőződésük, hogy a Szovjetunióval kapcsolatos ügyekben a kérdést csakis így szabad felvetni: ha hiteleket akarnak kapni a szovjetek gazdaságuk fejlesztéséhez, akkor tegyenek engedményeket a kapitalizmusnak az ideológiában; ha technológiát akarnak kapni, akkor visszakozzanak a kapitalizmusnak nem megfelelő szovjet törvényeket illetően; ha kereskedni akarnak az Egyesült Államokkal, akkor enqed- jék meg a belügyekbe való beavatkozást. Ha pedig az ilyen „üzletekbe” Szovjetunió és más szocialista államok nem mennek bele. akkor ez csupán a kommunisták „rugalmatlanságát" jelenti. Mindenesetre éppen így vélekednek Jackson szenátor és hívei a kongresz- szusban. Az enyhülés ellenségei saját érvelésük igazolására gyakran hivatkoznak a Szaharov-féle renegátokra. Szaharov néhány évvel ezelőtt éppen „a célok egységéről” és „a feladatok azonosságáról” szóló elmélet alapján vette védelmébe a „konvergenciát", nemrég pedig felszólította a Nyugatot, hogy tagadja meg a Szovjetunióval való együttműködését, ha a Szovjetunióban nem fogadják el az ő „demokrácia- koncepcióját”. A nyugati stratégák mostanában nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy valamiféle „belső ellenzéket” találnak a szocialista országokban. W. Leonhard, az Egyesült Államok Yale Egyetemének professzora a Deutsche Welle rádióállomásnak nemrég adott interjújában egyebek közt kijelentette, hogy a Nyugatnak aktívan kell propagálnia a különféle „disszi- denseket” a szocialista országokban a kommunista pártok vezető szerepének aláásása, a marxista—leninista ideológia diszkreditálása, a nacionalista tendenciák szítása és a szocialista közösséghez tartozó országok egységének megbontása végett. Leonhard azt ajánlotta, hogy ezt a propagandát „a nyugati rádióállomások adásainak fokozása" révén aktivizálják, különösen orosz nyelven. Az a jelentés, amelyet a külföldre irányuló rádióadásokról nemrég a kongresszus elé terjesztettek, kimondja, hogy a rádióállomások, köztük a nyíltan felforgató, a helsinki megállapodásokkal homlokegyenest ellenkező propagandát folytató Szabadság Rádió (SZR) és a Szabad Európa (SZER) tevékenysége „ama kötelességünk egyik aspektusa, hogy gondoskodjunk az információk és eszmék szabadabb áramlásáról”. Körülbelül ugyanezekkel a szavakkal fogalmazza meg az Egyesült Államok elnökének nemrég nyilvánosságra hozott üzenete is az információval és kulturális cserével foglalkozó jövendő ügynökség feladatait. Ha ezen a „gondoskodáson” a különféle renegátoknak és a CIA közvetlen ügynökeinek szóló közvetlen utasítások félig rejtjelezett formában való továbbítását, a szovjet valóságról festett rágalmak terjesztését, a Szovjetunióban fennálló rendszer elleni fellépésekre való nyílt bujtogatást értik — és mindezt a szocialista országok népeivel kialakítandó „konstruktív dialógus ösztönzésének” nevezik —, akkor mit ér az Egyesült Államok vezetőségének az a kijelentése, hogy az enyhülési politika folytatására törekszik?! Tiszta vizet a pohárba! Mi nem félünk a kapitalista Nyugattal való információcserétől. Mi emellett vagyunk. Ámde minden együttműködéshez hasonlóan, az ilyen cserének is teljes mértékben ki kell zárnia a szuverén szocialista államok belügyeibe való beavatkozást. S ha már a helsinki megállapodásokból fakadó kötelességekről van szó, akkor okvetlenül fel kell hívni a nyugati országok vezetőinek figyelmét arra, hogy náluk vagy elhallgatják, vagy meghamisítják az igazságot a szocializmusról, a szocialista közösség országainak eredményeiről. Forgalomba hozzák a kommunistaellenes központok, a CIA. valamint a Szabadság és a Szabad Európa Rádió információs irodájának termékeit. A szocialista államok nem tűrik az ügyeikbe való ilyen beavatkozást és helsinki szellemében minden lehetőt megtesznek azért, hogy megóvják állampolgáraikat a rágalom és gyűlölet mérgétől, mivel a „lélektani hadviselés” és az enyhülés összeférhetetlen. V. Bolsakov APN—KS
