Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-14 / 73. szám
2 Dunántúli napló 1978. március 14., kedd Ülést tartott a megyei tanács A megyében működő népi ellenőrök eredményesen segítették a célkitűzések megvalósítását Napirenden a foglalkoztatás Munkaügyi vezetők továbbképzése Harkányban ■ Kisebb létszámmal nagyobb feladatok ■ Megváltozott munkaügyi teendők a vállalatoknál Magyar-bolgár barátsági napok A tavaszi békehónap jegyében tartották a magyar—bolgár barátsági napok első programját tegnap Mohácson. A vá.ros legnagyobb üzemében, a Mohácsi Farostlemezgyárban nyitották meg a kiállítást, amely a fasiszták elleni küzdelmet, az I. bolgár hadseregnek hazánkban folytatott felszabadító harcait mutatja be. Ez alkalomra Mohácsra érkezett a Bolgár Kulturális Központ igazgatóhelyettese, Iván Po- povszki Alexandr Gjurov főmunkatárs és Emil Petkov titkár. A kiállítás megnyitása és megtekintése után baráti beszélgetésen vettek részt a gyár szocialista brigádvezetőivel, akik nagy érdeklődést tanúsítottak a baráti ország munkaver- seny-mozgalma iránt. Ezek után a vendégek a Mohácsi-szigeti Homorúdra látogattak, ahol barátsági gyűlésen köszöntötték őket a község párt-, állami és tömegszervezet vezetői, majd Iván Popovszki tartott előadást a szocialista Bulgária gazdasági építőmunkájáról. Többek között elmondta, hogy a bolgár népgazdaság ma, 5 nap alatt állít elő akkora értéket, mint a háborút megelőző egész év alatt. Részletesen elemezte a KGST-vel, köztük hazánkkal kialakult széles körű gazdasági kapcsolatokat, megemlítve, hogy a következő években is dinamikus (60—65 százalékos) növekedés várható a két ország árucsere-forgalmában. Kurucz Gyula Társadalmi összetogás az alkoholizmus ellen Új bizottság tartotta tegnap Teladatmeghatározó tanácskozását Pécsett, a városi tanács épületében: az alkoholizmus elleni küzdelem Pécs városi Társadalmi Bizottsága. A Vöröskereszt Pécs városi vezetőségének és a városi tanács egészségügyi osztályának összefogásával létrejött bizottság a megelőzés érdekében kifejtendő felvilágosító, nevelő tevékenységben határozta meg legfőbb feladatát. Az éves munkaprogramjukban külön fejezetben határozták meg az ifjúság és a felnőtt lakossáa között végzendő feladataikat. E szerint többek között tervezik, hogy az általános iskolákban előadásokat tartanak az alkoholizmusról, s a felsőtagozatos tanulók részére pedig rajzpályázatot is hirdetnek. Az úttörő- és KlSZ-szervezetek- ben ismertetik az alkoholizmus káros hatásait. A felsőfokú oktatási intézményekben — meghívott szakemberek részvételével — kerekasztal-beszélgetése- ket szerveznek. Szeretnék csökkenteni a különböző vendéglátó helyeken szeszesitalt fogyasztó fiatalok számát, s a KISZ Pécs városi Bizottsága, a vendéglátó vállalatok, a rendőrség és a tanács kereskedelmi osztályának támogatásával megszervezik a vendéglátó egységek ifjúsági őrjáratát. A felnőttlakosság részére szervezendő filmvetítéssel egybekötött felvilágosító előadások mellett a jövőben társadalmi aktívákkal ellenőrzik majd az élelmiszerkereskedelmi és vendéglátó /egységeket, hogy miként tartják be a szeszárusításra vonatkozó rendeleteket. A megelőzés, gyógyítás mellett a harmadik fontos feladat az elvonókúrán átesettek utógondozása. A bizottság tagjainak állásfoglalása értelmében még ez évben klubot szerveznek a gyógyult alkoholisták részére. (Folytatás az 1. oldalról) A tanácsülés a beszámolót és a közrend-közbiztonság további szilárdítása érdekében előterjesztett határozati javaslatot elfogadta. ' A Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság munkájának értékelése volt a soron következő napirend. Dr. Szabó József, a megyei NEB elnöke szóbeli kiegészítést fűzött írásbeli beszámolójához. Évente 35—40 vizsgálat A Megyei Tanács legutóbb 1960-ban tárgyalta a népi ellenőrök munkáját. A mostani jelentés nem tartalmazhatta részletesen az azóta eltelt, közel két évtized eseményeit, ezért csak az utóbbi néhány év és a jelenlegi helyzet főbb jellemzőiről adhatott számot. A megyében működő népi ellenőrök és bizottságaik a feladatuknak megfelelően, eredményesen segítették az országos és helyi célkitűzések megvalósítását. Munkájukkal lehetővé tették a megye dolgozóinak bevonását az állami ellenőrzésbe, a közéleti tevékenység gyakorlásába. Jelenleg több mint 1900 népi ellenőrt foglalkoztatnak a megyében, rajtuk kívül 150—200 szakértő segíti a felelősségteljes munkát. A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság és az irányítása alatt működő bizottságok évente 35 —40 téma- és célvizsgálatot végeznek. Döntően a gazdálkodási tartalékok feltárását, a munkaerő, az anyagi, a beruházási, a fejlesztési eszközök megfelelő felhasználósát és jelentős részben a lakosságot közvetlenül érintő anyagi-szolgáltatási, szociális és kulturális ellátottságot vizsgálták. A vizsgálati eredmények jelentős részét hasznosították a különböző irányító-ellenőrző és felügyeleti szervek. Mindezek ellenére nem terjedtek megfelelően a jó tapasztalatok. Többször előfordult, hogy a vizsgált szervek elmulasztották a szükséges intézkedések végrehajtását. Széles körű vita bontakozott ki a megyei NEB munkájáról szóló beszámoló után. Az első felszólaló, dr. Huszti Sándor, arra emlékeztetett, hogy még napjainkban is syk a névtelen bejelentés. Olyanok is az ismeretlenség homályába burkolóznak, akiknek egyébként igazuk van. Ez a tény káros társadalmi jelenségeket, rossz szemléletet demonstrál. Czé- gény József, a megyei pártbizottság titkára a kellő időben való tájékoztatás fontosságát hangsúlyozta, mert csak így lehet megelőzni azt, hogy a vizsgálatokról, az abban érintett személyekről alaptalan pletykák, híresztelések terjedjenek el. Hozzászólásában indítványozta, hogy a jelenleginél nagyobb arányban vonjanak be fizikai munkásokat a népi ellenőrök munkájába. Dr. Görcs László tanácstag javasolta, hogy vonják szorosabbra a kapcsolatokat a különböző tanácsi bizottságok és a népi ellenőrzési bizottságok között, hogy kölcsönösen egyeztethessék terveiket, átadhassák egymásnak a jó módszereket. Czente Gyula arról beszélt, hogy a népi ellenőrzés 20 év óta nélkülözhetetlen segítője és feltétele a jó vezetésnek. Az ellenőrzés a tanácsi apparátus egyik gyenge pontja és a NEB, ha nem is helyettesítheti, de jól kiegészíti a tanácsi ellenőrzést. Bóna Ernőné elmondta, hogy milyen sokat jelent a fiatalok bevonása a NEB munkájába. A népi ellenőrök közül 213-an KISZ-korosztályúak. Gallusz József indítványozta, hogy gyakrabban tűzze napirendre a megyei tanács a NEB munkájának értékelését. Dr. Dányi Pál hangsúlyozta, hogy az ellenőri munka hatékonyságának előfeltétele a jó téma- választás. Összehangolt ellenőrzést Szakali József, az MSZMP KB tagja, államtitkár, a KNEB elnöke országos tapasztalatokról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző ellenőrző szervek sokszor indokolatlanul és egyidejűleg folytattak vizsgálatot egy-egy vállalatnál. Az ellenőrzés nem akadályozhatja a termelést, a tényleges munkát. Éppen ezért a Megyei Tanács végrehajtó bizottságának is feladata, hogy összehangolja ezt a tevékenységet. A különböző ellenőrző szervek tapasztalatait azután összesíteni kell, mert csak így lehet megfelelő gyakorlati eredményeket elérni. Dr. Szabó József válasza után a Megyei Tanács egyhangúlag elfogadta a megyei NEB beszámolóját és a határozatai javaslatot. A testület ezután személyi ügyben döntött. Dr. Csernus Kálmánt — érdemei elismerése mellett — nyugállományba vonulása miatt felmentették a Megyei Testnevelési és Sporthivatal vezetői funkciójából. A tanács Orosz Ottót, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezető-helyettesét 1978. április 1-i hatállyal kinevezte a Megyei Testnevelési és Sporthivatal vezetőjévé. Az utóbbi évekhez képest megkétszereződött a mezőgazdasági kisgépek, kéziszerszámok kínálata. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a vásárlással egybekötött bemutató, ami tegnap nyílt Pécsett, a Konzum Áruház második emeleti vasosztályán. Mintegy 20 féle kisgépet és csaknem 40 féle kéziszerszámot tekinthetnek és vásárolhatnak meg az érdeklődők. Minden bizonnyal igen népszerűek lesznek az univerzális traktorok, melyek egyik legügyesebb változata a magyar —csehszlovák kooperációban készülő TERRE típusú kerti kisgép. Az öt lóerős traktorhoz rotációs, szántó, kultivátorozó és boronáló berendezés is kapcsolódik, valamint egy 3,5 mázsás pótkocsi. Az. MPM olasz rotációs kapa előnye, hogy hókotrásra és permeteAz ország munkaerő-tartalékai fogyóban vannak. Ebben a tervidőszakban 1980-ig mindössze újabb 60 000 ember áll munkába, s ez megközelítőleg sem éri el az előző tervciklusok zésre is felhasználható. Az MF—70-es típusú csehszlovák fűnyírógéppel viszont kapálni is lehet. A kéziszerszámok közül kiemelkednek az NSZK Wolf cég termékei. A sárga fűnyírógépek, öntözőberendezések, metszőollók, lombsöprő gereblyék néhány változatát első ízben árulják Magyarországon. A permetezőgépek több változatát kiállították. Némelyik per- metcsővel meghosszabbítható, így a fák lombkoronája is kényelmesen permetezhető. Az ág- és sövényvágó ollók közül biztos sláger lesz az elektromos változatú, mely elemmel működik. / A Konzum Áruház mezőgazdasági kisgépbemutatóját március 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők. szintjét. (1950 és 1975 között egymillióval nőtt hazánkban a munkaerő.) Ahhoz, hogy a tercier ágazatok - kereskedelem, közlekedés, egészségügy stb. — növekvő munkaerőigényét kielégíthessük, a termelő szektorokban — ipar, mezőgazdaság — csökkenő létszámmal kell megoldani a korábbinál is nagyobb termelési feladatokat. Az élőmunkával való ésszerű gazdálkodás tehát fejlődésünk egyik kulcskérdése. Ez adja meg a jelentőségét annak az egyhetes bentlakásos tanfolyamnak, amely a Baranya megyei Tanács és a TIT közös rendezésében tegnap kezdődött Harkányban, a vállalati és szövetkezeti- munkaügyi vezetők és előadók részére. A tanfolyamot hétfőn délelőtt 10 órakor a harkányi Dráva Szálló nagytermében Koós László, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának qazdaság- politikai osztályvezetője nyitotta meg. Megnyitójában egyebek között körvonalazta a tanfolyam célját, ami a rendezők szándéka szerint olyan ismeret- anyag elsajátítását teszi lehetővé, amely jó alapot biztosít a munkaügyi tevékenységgel szembeni megváltozott követelmények ellátására. Az egyhetes továbbképzőn egy-egy munkaügyi szakterület legkiemelkedőbb szakemberei ismertetik az időszerű vállalati és szövetkezeti munkaügyi feladatokat. a megváltozott teendőket. Az első napi programban, a megnyitót követően „Foglalkozási struktúránk aktuális kérdései a megyei gazdaságpolitikai célkitűzések tükrében” címmel dr. Dányi Pál, a Baranya megyei Tanács elnök- helyettese tartott előadást. A program szerint ma dr. Rózsa József kandidátus, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője „Szociálpolitikai feladataink, rehabilitáció, vállalati szociális terv" címmel tart a tanfolyam résztvevőinek előadást, majd ezt követően a témában konzultációt. Szerdán, március 15-én dr. Pongrácz László kandidátusnak, a MŰM főosztályvezetőjének előadására és konzultációjára kerül sor „Jövedelemszabályozás, vállalati bérgazdálkodás” címmel. Március 16-án dr. Tímár János kandidátus, tanszékvezető egyetemi tanár, az ország jelenlegi munkaerőhelyzetéről, foglalkozáspolitikánk aktuális kérdéseiről tájékoztatja a résztvevőket. A zárónapon, március 17-én a program szerint dr. Komjáti Zoltán kandidátus, tanszékvezető egyetemi docens „A termelékenység, az élőmunka fel- használás hatékonyságának problémái és mérése a vállalati gyakorlatban” címmel tart előadást, amelyet konzultáció követ. Védőruhabemutató Egyhetes továbbképző tanfolyam kezdődött tegnap a harkányi Dráva Szállóban, a megye kereskedelmi és vendéglátó vállalatai munkavédelmi szakembereinek részére. A munkavédelmi továbbképző tanfolyamon — ez évben először — bemutatják azokat a védőruházati termékeket, melyek jelenleg is kaphatók, s a kereskedelemben és vendéglátóiparban dolgozók használhatják. A védőruházati bemutató célja, hogy a munkavédelmi előadók megismerkedjenek a választékkal, s vásárláskor jobban válogassanak a különböző termékek között. R. N. gttXv.: Tanuljanak, tapasztalatokat szerezzenek egymástól a vendéglátóipar szakemberei; minél több modern, egészséges étel receptjével gazdagodjanak a szakácsok; mindez a vendég asztalára is odakerüljön — talán ezek a legfőbb törekvései annak a rendezvénysorozatnak, amelyet Vendégvárás a Mecsek alján címmel ismertünk meg néhány évvel ezelőtt. Idén március 20-tól április 16-ig tart a nagy közönségsikerre is számot tartó színes sorozat. Bár speciálisan vendéglátóipari rendezvényről van szó, más kereskedelmi ágazatok bevonása nélkül mégsem lehetne teljes a kép. így idén is részt vesz a sorozat rendezésében számos más jellegű üzem, vállalat is. Felvonultatja termékeit a tejipar, a húsipar, bemutatókon te-' kinthetjük végig korunk üdítőitalait, konzervkészítményeVendégvárás a Mecsek alján, ’78 it, s mert a vendéglátás nem választható el az idegenforgalomtól s a turizmustól sem, a Mecsek Áruházban felvonultatja kempingbútorait, felszereléseit a BARANYAKER is. A legfőbb rendező, a Baranya megyei Tanács kereskedelmi osztálya már jó előre felkészült az idei programok összeállítására. A megye vendéglátással foglalkozó vállalatainak Irépviselői — a rendezvénysorozat rendezőbizottsága - pedig már elkészítette, véglegesítette a majd egyhónapos program minden részletét. Ezek közül néhány. Speciális vendéglátóipari fogyóeszköz-bemutató színhelye lesz például a Pannónia Szálló különterme, ahol az AMFÓRA bemutatja új pohársorozatát is. Érdekessége, hogy kizárólag hazai gyártók készítményeiből állítják ösz- sze a kiállítást. Szakácsversenynek ad otthont a Misina Étterem. Az „Aranytányér”- díjért folyó küzdelem résztvevőinek például jellegzetes baranyai egytálételek készítésében kell „maradandót" nyújtaniuk. Tanuló felszolgálók versenyeznek majd a Pannóniában, hidegkonyhai és cukrásztermékek bemutatóját nézhetjük — és kóstolhatjuk - végig a FÉK, illetve a Mecsek Cukrászda termeiben. A helyi vendéglátó- ipar képviselői mellett 14 Baranyán kívüli vállalat csapata vesz majd részt a harkányi Napsugárban rendezendő csapatversenyben, ahol szakácsok és felszolgálók együttesen mérik össze ügyességüket. Csak néhány ízelítőt említettünk a Vendégvárás a Mecsek alján sorozat idei rendezvényeiből. Külön programokkal kedveskedik vendégeinek az időszakban minden vendéglátó vállalat és áfész saját egységeiben. Csak néhány cím: turmixparádé, teabemutató, vadászvacsora, bá- nyószvacsora ... Március 20-án idegenforgalmi hivatalok fiataljainak országos találkozójával veszi kezdetét a sorozat, amely elsősorban a szakembereknek nyújt majd sok hasznos tapasztalatot. Ám, ahogy a programot végignézzük, azt hiszem, mi, vendégek sem fogunk csalódni. Zsalakó István Rotációs kapák és metszőollók Mezőgazdasági kisgépbemutató a