Dunántúli Napló, 1978. március (35. évfolyam, 60-89. szám)
1978-03-13 / 72. szám
Jó iramú mérkőzés, debreceni góllal a végén Debrecen—Komló 2:1 (1:0) Debrecen, 5000 néző. V.: Csányi. Debrecen: Szabó — Kiss ]., Haila, Puskás, Lipők — Kiss L, Menyhárt, Timor — Maczkó, Dunai II., Vajda (Fodor a 63. percben). Edző: Teleki Gyula. Komló: Bien - Tresch, Kovács, Lahó, Barta - Gáli, Gallai, Gruborovics - Szabó, Kolesánszky, Barka (Lamm a 46. percben). Edző: Csaba Gábor. Dunai II. vezényletével nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, bár az erős szél az első félidőben a Komlót támogatta. A gyors Tímár a 13. percben jobb szélen két komlói védőt is kicselezve futott el, jó beadását azonban Tresch szögletre mentette. Két perc múlva gólnak tapsolhatott a hazai közönség. Egy baloldalról beívelt labdát az egymásra váró bányász védők között kibújva, Maczkó a jobb sarokba fejelte (1:0). Ezután hosszú ideig a hazaiak kapuja előtt pattogott a labda, de felszabadult Szabó kapuja. A 32. percben a komlói Szabó egy csellel a 16-oson belülre került, a kétségbeesetten menteni igyekvő Puskás majdnem a saját kapujába gurított. A 36. percben Maczkó a kapunak háttal állva, fordulásból látványosan kapura lőtt, Bien azonban védett. A második félidő is vasutas helyzettel kezdődött. Dunai II. lesgyanús helyzetben elfutott, Szekszárd, 1500 néző, v.: Pauer. Szekszárdi Dózsa: Li- povszky — Glavatity, Szlovák, Somodi, Bonnyai — Boros, Szöcs, Tóth — Kovács, Orosz (Bosnyák a 66. percben), Házi. Edző: Magasházi József. Nagykanizsa: Vlaszák — Készéi, Doszpoth, Simon, Müller — Balogh, Kádár, Simonetz — Bogáti (Nagy a szünetben), László, Kelemen (Savanyó a 63. percben). Edző: Kerekes Imre. A 18. percben Glavatity kapu elé ívelt, a védőkről Orosz elé perdült a labda, akinek a lövésébe Simon önfeláldozóan belevetődött, így Vlaszák másodszorra vetődve hárított. A 21. percben sakk-matt volt az Olajbányász védelme, de Kovács nehéz szögből leadott lapos lövését Vlaszák a kapufa tövénél hárította. A 25. percben Szlovák hibájából Bogáti került helyzetbe, a kimozduló Lipovszky bravúrral mentett. A 27. percben a partjelző továbbengedte a szekszárdiak támadását, Orosz a kifutó Vlaszák fölött a hálóba emelte a labdát, de a játékvezető les miatt nem ítélte meg a gólt. A 47. percben Simonetz elhúzott a baloldalon, beadása átszállt a védőkön, Kelemen nagy helyzetből az oldalhálóba vágta a labdát. Az 56. percben Tóth szabadrúgására a vendégek kapusa rossz ütemben futott ki, az egyik védő hátáról az üres kapu irányába vágódott a labda, de Doszpoth menteni tudott. A 60. percben László vezette fel éles beadását Maczkó 6 méterről a kapu fölé vágta. Parázs jelenetek következtek, Tresch a jobb szélen ügyesen elment a védők között, beadásával Gruborovics és Lahó is kapura lőhetett, a védőkről azonban kipattant a labda. Hazai ellentámadás végén Puskás a felső lécet találta el. Nyílttá, érdekessé vált a mérkőzés. Dunai II., Tímár és Maczkó akciói jelentettek veszélyt a komlói kapura, egy ilyen támadás végén a 65. percben a komlói kapu fölé került a labda. A 75. perc lehűtötte a hazai kedélyeket. Szabadrúgáshoz jutott a Komló. Gruborovics 25 méterről nagy erővel lőtt, Szabó kiejtette a labdát, s a jókor érkező Kolesánszky a hálóba lőtt (1:1). A szerencse ezúttal ismét elpártolt a komlói labdarúgóktól. Két perccel a mérkőzés vége előtt balról beívelt szabadrúgást az 5-ösön magasra felugró Maczkó a jobb felső sarokba fejelte (2:1). Mindvégig látványos mérkőzést láthatott a közönség, a Debrecen többet támadott, tetszetősebben játszott. A hazaiak akciói azonban sokszor egyé- nieskedéseken akadtak meg. A Komlói Bányász játékosai, bár javuló formában küzdöttek Debrecenben, de elmaradt a meglepetés. Egyetlen pozitia labdát, középre ívelt, a kimozduló Lipovszky mellett Kelemen az 5-ösről a léc fölé pörgetett. A 72. percben Házi baloldali beadását a védők röviden fejelték ki, Bosnyák a 11-es pontról ollózva a léc fölé vágta. A 85. percben Somodi hibájából László került nagy helyzetbe, de közeli lövését Lipovszky ezúttal is bravúrral mentette. Jók: Lipovszky, Somodi, Szöcs, Házi, Tóth, ill. Vlaszák, Doszpoth, Simonetz, László. Fekete László NB II. további eredményei: Vác—Szolnok 1:0 (0:0), Fűzfő—MÁV DAC 1:1 (1:1), BVSC—Békéscsaba 1:1 (1:1), Vasas Izzó—Salgótarján 1:1 (1:1), Kossuth KFSE—BKV Előre 3:1 (0:1), Éger—Volán 1:0 (1:0), Budafok—Dorog 2:0 (1:0), Kazincbarcika—Várpalota 3:1 (2:1). AZ NB II. ALLASA 1. Vasas Izzó 24 14 5 5 40-17 33 2. Salgótarján 24 13 6 5 43-23 32 3. Eger 24 13 6 5 41-26 32 4. Kazincbarcika 24 12 6 6 44-28 30 5. Debrecen 24 12 4 8 27-29 28 6. Vác 24 11 5 8 29-26 27 7. Dorog 24 11 5 8 25-22 27 8. Budafok 24 10 6 8 36-28 26 9. B. TASK 24 9 8 7 26-26 26 10. Volán 24 7 11 6 33-31 25 11. SZMTE 24 8 8 8 32-24 24 12. Nagykanizsa 24 8 7 9 32-28 23 13. KKFSE 24 5 13 6 35-39 23 14. Fűzfő 24 9 4 11 36-44 22 15. Komló 24 8 5 11 27-31 21 16. BVSC 25 5 10 9 28-34 20 17. BKV Előre 24 6 7 11 24-34 19 18. MÁV DAC 24 6 4 14 28-45 16 19. Szekszárd 24 4 6 14 23-48 14 20. Várpalota 24 4 4 16 27-53 12 vumként a növekvő támadókedvet jelölhetjük meg. A debreceni csapatból Kiss L., Tímár és Maczkó játszott legjobban, mig a komlói gárdából Gallai, Kolesánszky és Gruborovics nyújtott jó teljesítményt. Kunos István Megyebajnsttság A Mohács újabb veresége Steinmetz SE-Mohácsi TE 1:0 (1:0). Mohács, 600 néző. V.: Polcz. A nagyon lelkes honvédcsapat fegyelmezett játékkal, megérdemelten nyert az enerváltan játszó mohácsiak ellen. Góllövő: Herbst. Jók: Sass, Pe- terke, Herbst, a Mohácsból senkit nem lehet kiemelni. Szigetvár-Pogány 8:2 (5:2). Pogány, 100 néző. V.: Hartai. A kitűnően játszó Szigetvár fölényes győzelmet aratott. Góllövő: Telek (3), Csőre (3), Palotai (2), ill. Pethes, Heisler. Jók: Telek, Csőre, Pigter, ill. Pethes, Kohlman. Siklós-Magyarszék 3:1 (1:0). Magyarszék, 100 néző. V.: Deák. Jóiramú mérkőzésen a Siklós jobban kihasználta helyzeteit. Góllövők: Petré- tei, Lombosi, Szabó K., ill. Herbert. Jók: Batik, Petrétei, Balogh, ill. Herbert, Bohn, Kun. Mázaszászvár—Szalánta 3:0 (1:0). Mázaszászvár, 400 néző. V.: Radó. A bányászcsapat végigtámadta a mérkőzést és biztosan győzött. Góllövők: Viszló (2), Guth (11-esből). Jók: Bazsonyi, Viszló, ill. Szabó. Boly—Drávafok 5:1 (2:0). Drávafok, 150 néző. V.: dr. Rákóczi. A jól játszó Boly győzelme egy pillanatig sem volt vitás. Góllövők: Ulrich (3), Keibl, Víg, ill. Szabó. Jók: Király, Fitt, Marián, Ulrich, a Drávátokból senkit nem lehet kiemelni. Pécsi BTC-P. Kinizsi 3:1 (1:1). BTC-pálya, 100 néző. V.: Szedeli. Alacsony színvonalú, csapkodó játék. Az első félidőben a Kinizsi, szünet után a BTC volt a jobb. Góllövők: Király (11-esböl), Brezniczki, Sánta, ill. Peti. Jók: Bogdán, Király, Brezniczki, ill. Kondákor, Kecskés. Mágocs—Universitas PEAC 2:0 (0:0). Ifjúsági stadion, 50 néző. V.: Varga. A helyzeteit jobban kihasználó Mágocs fegyelmezett játékával megérdemelten győzött. Góllövők: Wald, Radnai. Jók: Kovács, Lippert, Radnai, a PEAC-ból senki nem nyújtott jó teljesítményt. Beremend-Zsolnay 2:0 (2:0). Bere- mend, 400 néző. V.: Nagy L. A Be- remend helyzetei alapján nagyobb különbséggel is győzhetett volna. Góllövő: Németh I. (2). Jók: Guzs- vány, Németh I., Lóth, ill. Szajkó, Anzil. A MEGYEBAJNOKSAG ALLASA 1. Mohács 20 16 2 2 50-13 34 2. V. Bányász 20 12 5 3 55 25 29 3. Mázaszászvár 20 12 5 3 33-17 27 4. U.-PEAC 20 9 5 6 37-28 23 5. Boly 20 3 6 6 33-23 22 6. Szalánta 20 8 6 6 25-32 22 7. Szigetvár 20 8 5 7 46-36 21 8. P. Kesztyűgy. 20 9 3 8 40-34 21 9. Beremend 20 3 4 8 35-25 20 10. Steinmetz SE 20 7 5 8 23-21 19 11. Mágocs 20 9 1 10 36-39 19 12. P. Kinizsi 20 8 3 9 27-27 19 13. Siklós* 20 9 3 8 23-29 19 14. PBTC 20 7 3 10 19-28 17 15. Pogány 20 6 5 9 25-43 17 16. Zsolnay 20 6 3 11 27-36 15 17. Drávafok 20 4 2 14 17-45 10 18. Magyarszék 20 — 2 18 10-62 2 • = két büntetőpont levonva. Asztalitenisz EB Jól kezdtek a magyarok Duisburgban, az asztalitenisz EB-n jól kezdtek a magyarok. Férfi csapatunk első mérkőzésén 5:3-ra győzött Csehszlovákia ellen, majd Klam- párék Jugoszláviát verték 5:2-re. A nők rajtja is sikerült, Magyarország —Franciaország 3:1, Magyarország— Luxemburg 3:1. Mindez szombaton, az első napon történt. Vasárnap délelőtt Csehszlovákia ellen szerepelt a magyar női válogatott. A magyar együttes imponáló teljesítménnyel, bravúros játékkal 3:0 arányú győzelmet aratott. Eredmények: Kisházi-Silhanova 2:1 (16, -19, 9), Szabó, Uhlikova 2:0 (18, 14), Magos, Szabó—Uhlikova, Silhanova 2:0 (20, 19). A gólnélküli döntetlennel végződött Szekszárd—Olajbányász mérkőzés eredményét több pályázónk találta el. A sorsolásnál a szerencse ezúttal Remece Béláné (Pécs, Doktor S. u. 53. sz.) alatti lakosnak kedvezett, aki a 100 forintos vásárlási utalványát szerkesztőségünk titkárságán (Pécs, Hunyadi út 11.) veheti át. A heti szelvények beérkezésének határideje: szombat déli 12 óra. Főmérkőzés: Komló—Vasas Izzó ............................................ P ótmérkőzés: Olajbányász—DVSC............................................. A pályázó neve: ........................................................................ A pályázó lakcíme: ....................................................................... S zekszárdi Dózsa —N. Olajbányász 0:0 A PVSK elkerült az első helyről Ajkai Alumínium—Véméndi TSZSK 3:1 (3:0). Ajka, 2000 néző. V.: Pálvölgyi. Véménd: Doszpod — Takács, Rótt, Kajtár, Kiss, Ács, Swarczkopf, Martinkovics, Boro- vácz, Dárdai, Tóth II. Edző: Szám Frigyes. Színvonalas, jó iramú találkozó, ellentétes félidőkkel. Megérdemelt hazai győzelem. Góllövők: Haraszti. Túri, Cserna, ill. Swarczkopf. Jók: Túri, Haraszti, Czimik, Törő, ill. Swarczkopf, Kajtár, Martinkovics. Péti MTE—Siófoki Bányász 2:0 (0 :0). Pétfürdő, T000 néző. V.: Szentkúti. Siófok: Zsuponyó (Rácz) — Tilinger, Bőzsöny, Pintér, Riedl, Takács, Horváth J., Babán, ' Jáger, Csépán, Bihari (Jocha). Edző: Mo- thesz Imre. Az első félidőben 0:0-ás állásnál a Siófok 11-est hibázott. Nagy iramú, jó mérkőzésen a pétiek fölényben játszottak és megérdemelten győztek. Góllövők: Kustos (2). Jó: Szabó, Orbán, Jánó, Balogh, Kustos, ill. Bőzsöny, Babán, Csépán. Soproni KSE—Pécs VSK 1:0 (1:0). Sopron, 1200 néző. V.: Wimmer. PVSK: Kovács — Németh, Tallósi, Engert, Szabó, Grünwald (Aradi), Hüber, Kresz, Tóth II. (Nagy), Stájer. Kaszás. Edző: Rónai István. Mérsékelt színvonalú mérkőzésen a hazaiak gólratöröbben játszottak. Góllövő: Varga. Jók: Drázsnyók, Lipót, Varga, ill. Németh és Tallósi. Pannónia Kupa Frunza (Románia, szemben) a kardvívás döntőbe jutásért küzd a szovjet Esartid ellen. Coliért nyerte a kardvívást Szovjet győzelem Szombaton a késő esti órákban fejeződtek be a Pannónia Kupa nemzetközi vivóverseny férfi tőr versenyének küzdelmei. A férfi vívók közül Török és Németh a vigaszágig jutottak. A legjobb 32-nél kiestek. Németh a verseny későbbi győztesétől, a szovjet Abasidze- től kapott ki, Törököt az NDK versenyzője, Staube győzte le. A döntőbe két szovjet, két magyar, két NDK-beli vívó jutott. A Ivoviak világbajnokának, Sztankovicsnak meg kellett elégednie a 4. hellyel. A férfi tőr végeredménye: 1. Abasidze (szovjet) 5 győzelem, 2. Bohn (NDK) 4, 3. Schön (NDK) 3, 4. Sztankovics (szovjet) 2, 5. Szakács (magyar) 2, 6. Rózsavári (magyár) 1 győzelem. Vasárnap délután 5 órakor fejeződött be a nemzetközi Pannónia Kupa vívóverseny kard a férfi tőrben száma. A hat magyar egyesület mellett bolgár, NDK, lengyel, román és szovjet versenyzők indultak. Bár a legkisebb létszámú mezőny a kardversenyben gyűlt össze, mégis színvonalas versenyt láthattak az érdeklődők: 2 román, 2 magyar, 1 szovjet és 1 NDK-beli versenyző jutott a döntőbe. A Vasas ver. senyzője, Gellért és az NDK- beli Höltje végig kitűnő formában vívtak, így csak a holtverseny döntött kettőjük között Gellért javára. A verseny végeredménye a következő: 1. Gellért (magyar, 4 gy.), 2. Höltje (NDK, 4 gy.), 3. Fröhlich (magyar, 3 gy.), 4. Frúnza (Románia, 2 gy.), 5. Jermolajev (1 gy.), 6. Marin (Románia, 1 gy.). A magyar csapatok számára kiírt összesített pontversenyt a Pannónia Kupáért az OSC csapata nyerte 14 ponttal, 2. a Csepel 8 ponttal, 3. a Vasas 7 ponttal. MÁV Nagykanizsai TE—Sellyéi SK 1:1 (1:0). Nagykanizsa, vasutaspálya. 1000 néző. V.: Horváth G. MÁV NTE: Szalai — Szabó L., Németh A., Sulyok T. (Csányi), Karádi, Szabó F., Sulyok G., Németh I. (Takács), Markán, Szélig, Molnár. Edző: Németh Lajos. Sellye: Jan- kovics — Orlovics. Vass, Krén, Ko- vácsevics, Könyves (Otártics), Maré- kovics, Amigya, Pandur (Schmidt), Szabó, Golubics. Edző: Meggyes Lajos. Alacsony színvonalú, gyenge mérkőzésen óriási helyzeteket ügyetlenkedtek el a kanizsaiak. Góllövők: Szélig, ill. Vass. Jók: Németh A., Szélig, ill. Jankovics, Vass, Krén. További eredmények: Honvéd Rákóczi SE—Soproni Textiles 1:2, Sa- baria SE—Oroszlány 4:2, Bábolnai SE—Keszthelyi Holadás 3:4, KO- MÉP—Honvéd Kiss J. SE 2:0. Kőszegi Latex—Bakony .Vegyész 0:6, Répcelak—Bauxitbányász 0:2. AZ NB III. ALLASA 1. Ajkai A. 24 12 7 5 43-25 31 2. PVSK 24 13 4 7 39-17 30 3. Bauxitb. 24 11 8 5 37-24 30 4. Répcelak 24 13 3 8 38-32 29 5. Bakony V. 24 10 8 6 34-22 28 6. Oroszlány 24 12 4 8 36-34 28 7. Pét 24 11 5 8 29-23 27 8. MÁV NTE 24 9 9 6 31-34 27 9. KOMEP 24 9 8 7 32-31 26 10. Sabaria 24 11 4 9 29-23 26 11. Soproni T. 24 11 4 9 40-42 26 12. Rákóczi SE 24 10 4 10 23-13 24 13. Véménd 24 9 6 9 38-30 24 14. Bábolna 24 9 6 9 32-26 24 15. Sellye 24 8 5 11 23-31 21 16. Siófok 24 7 5 12 26-29 19 17. Soproni KSE 24 4 8 12 20-44 16 V. Keszthely 24 4 7 13 32-56 15 19. Kiss J. SE 24 6 3 15 26-52 15 20. Kőszeg 24 4 6 14 23-53 14 A magyar női válogatott tornagyőztes A magyar női kézilabda válogatott pontveszteség nélkül nyerte a neubrandenburgi nemzetközi női tornát. A magyar együttes vasárnapi, utolsó mérkőzésén 19:12 (13:4) arányban győzött az NDK B) válogatottja ellen. Nagy Mariann volt a legeredményesebb, hét gólt szerzett, a NDK B) válogatottból Hoffmann dobta a legtöbb gólt, négyet. Magyarország női kézilabda válogatottja az 5 mérkőzésen 10 pontot szerezve nyerte a tornát. Asztalitenisz. BSE—Universitas PEAC 19-6. NB I. férfi mérkőzés, Pécs. Pécsi győztesek: Dr. Horváth (3), Erdélyi (2), Bérei (1), Kaiser (0), Losonczi (0). tüwsüt Vas-műszaki KlflíSKCOeiMI VAllALAT vásár MÁRCIUS 18 IG EGYES CIKKEKBŐL, AMÍG A KÉSZLET TART! Ajánlatunk: régi ár új ár 418 tip. ETA porszívó 1900 1500 OHRA 517 tip. kályha 3280 2900 Riga 13 mosógép, facsaró nélkül 2100 1800 N 503 tip. 5 l-es vízmelegítő 800 600 ÉS MÉG SOK ÁRUCIKK KEDVEZMÉNYES ÁRON KAPHATÓ A VAS- ÉS MŰSZAKI SZAKUZLETEKBEN ÉS ÁRUHÁZAKBAN. ireifüi Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Jzerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 KészOlt ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007