Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)

1978-02-07 / 38. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXV. évfolyam, 38. szám 1978. február 7., kedd Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Ismét nagy közönségsiker volt Látványos busójárás Mohácson Ma délután farsangtemetés, este busóbál Ég a téltemető máglya a Széchenyi téren A teheráru-forgalom jelentős része a közutakon bonyolódik le Minden eddigi rekordot felülmúltak Kedvezmények az elöszállitókn Egyenletesebb, szervezettebb volt a szállítás tavaly Már mutatkoznak az idei gondok Ülést tartott a Megyei Szállítási Bizottság Kampósorrú, csavartszarvú, fogatlan szörnyetegek, cifra harisnyabuzogányos jankelék rémisztgették már vasárnap kora reggel a Duna-parti ba­ranyai város, Mohács polgá­rait és az egyre nagyobb szómban érkező vendégeket. A hagyományos népünnepély a mohácsi Ifjúsági Ház fú­vószenekarának Széchenyi té­ri térzenéjével vette kezde­tét. • A sátrak kínálata Nagy volt az érdeklődés a Tiszán innen, Dunán túl cí­mű népzenei műsor, a jugo­szláv és magyar néptánccso­portok bemutatói iránt. A ren­dezvény folklór-jellege a bu­sószobor előtti népművészeti vásáron tovább erősödött. Rengeteg mézeskalácsot, bocs- kort, korsót, fazekat, álarcot kékfestő kelmét adtak el a meghívott népművész árusok. Óriási tömeg hullámzott a bazárosok utcájában is — a kerti törpétől a legkülönfé­lébb giccseken át a szépen faragott klumpáig — szinte minden vásári, búcsúbéli hol­mi beszerezhető volt a kis- árusok megszámlálhatatlan sá­torból álló sátorvárosában. Az éttermek, büfék, lacipe- csenyések előtt sorbanállók várták, hogy nekik is kerül­jön valami a finom falatok­ból. Egy nagy és egy kis busó A busók dél körül kezdék meg erőpróbáikat. A tűzugrás és a busótánc két óra felé szerveződött felvonulássá. Ezt már az MTV pécsi körzeti stú­diója is közvetítette, így az egész országban látható volt a nevezetes baranyai népün­nepély. Fél háromkor értek a busók és a népi táncosok a Széche­nyi térre, ahol a vidám far­sangolók ezrei előtt ágyúdör­gés közepette ayújtották meg az első máglyát, elégetvén a tél és a szomorúság jelké­pét, egy kalapos rongyfigurát. A térre begördült a lóvontat­ta kocsikerék — a rajta gubbasztó marcona busókkal, beügettek a lovas busók és a csumával dekorált komikus busószekerek. Színpompás lát­ványt nyújtó magyar és dél­szláv néptáncegyüttesek ka- nyarították ki köreiket a rop­pant tömegben — ágyúpukka­nás és trombitaszó közepette járták vérpezsdítő ritmusú tán­caikat. Ágyúk és hurkatöltők öt óra körül újabb máglya fényei villantak fel, kísérteti­esebbé vált a busók és a jankelék külseje, az ágyúk köpködték a rongyot és a rozsdás hurkatöltőkből nagyo­kat szusszanva lövellt ki a fű­részpor. Este 7 órakor rendezték meg a művelődési központban a délszláv népi zenekarok or­szágos találkozóját, utána pe­dig a sokácbálL A busójárásra a farsang­keddi farsangtemetésen ma délután fél négykor tesznek pontot a Széchenyi téren és a főutcán — busók, jan­kelék és a délszláv tánccso­port részvételével. Este hét órától a Bartók művelődési központban a Vada tánc- együttes ad műsort, amit az 1978-as busójárás utolsó ak­tusaként az éjszakába nyúló busóból követ. B. K. I----------------------­L eválasztották a teherűrhajót Moszkvai idő szerint hét­főn reggel, öt perccel ki­lenc óra előtt szétkapcsol­ták a Szaljut űrállomást és a Progressz teherszállító űr­hajót. A Progressz egy ide­ig még önálló pályán ke­ring a Föld körül, majd az atmoszféra sűrűbb rétegei­be érve megsemmisül ra­kományával együtt. A Progressz, a lekapcso- lás előtt, még egy felada­tot teljesített, hajtóművét felhasználva módosították vele az űrállomás pályáját. Feladatai azonban még mindig nem értek véget: egy ideig önálló úton jár majd, hogy a tudósok kü­lönböző berendezések mű­ködését próbálják ki rajta, a földről történő távirányí­tással. A szovjet űrhajózás a te­herszállító űrhajó megalko­tásával ismét teljesen új irányzatot teremtett meg. A rendszeres „teherjáratok" az űrállomásokra kibővítik azok hasznos felhasználá­sának lehetőségét, jelentő­sen megnövelik élettarta­mukat, kiszélesítik manőve­rezési lehetőségeiket. A te­herszállítás, együtt a sze­mélyzet váltásának lehető­ségével, már a jövő nagy űrállomásai megteremtésé­nek első érdemleges pró­bája volt. Csaknem félmillió tonna áru­val szállított többet a MÁV Pécsi Igazgatósága a terüle­tén rendelkezésre álló szerel­vényekkel, mint az előző év­ben — számoltak be tegnap a Megyei Szállítási Bizottság ülésén — és ez minden ed­digi rekordot felülmúlt. Túl­teljesítették a tervüket, és ezt alig homályosítja el az a tény, hogy 46 278 kocsit nem tudtak a megrendelés napjá­ra kiállítani, csak később. Az elmúlt évben alapvetően min-, den igényt kielégítettek, és ez csakis annak volt köszönhető, hogy az előszállítások jól szer­vezettek, körültekintőek voltak. A MÁV már az év elejétől kezdve egyenletes tempóban végezte o szállításokat Ez a kiegyensúlyozottság jelle­mezte az őszi szállítási csú­csot is. Előrelátásukra jellem­ző, hogy a cukorrépa export­jához osztrák szerelvényeket is béreltek. Ahhoz, hogy a MÁV olajo­zottan végezze a munkáját, természetesen más vállalatok segítségére is szükség van. A vagonokat az elmúlt évben kevés álláspénz terhelte, az árukat 90 százalékban időben kirakták. Sokat lendített a munkán a szombat—vasárna­pi kirakási verseny, és a kommunista műszokok meg­szervezése. Csaknem minden baranyai fuvaroztatóról az el­ismerés hangján nyilatkoztak. De mór mutatkoznak az idei gondok. Jóllehet a terv szép számokat mutat, az idén még­is jócskán lemaradtak eddigi szállításaikkal. Ennek az az oka, hogy a kő- és kavics­bányák most végzik téli nagyjavításaikat, és valami­lyen oknál fogva nem depo­náltak akkora készleteket, mint tavaly. Több tízezer ton­na lemaradásukat igen ne­héz lesz behozni. Javasolták, hogy kutassák fel a szállítá­si lehetőségeket, olyan helyütt, ahol a késztermék a raktárak­ban van, csak a fogadó part­ner pénzügyi lehetőségei ké­sőbb engedik meg a kifize­tést. Vagy a meglevő agroké­miai centrumok fogadják már most a műtrágyát és egyéb kemikáliákat. A Volán is az utóbbi évek legjobban szervezett szállítá­sáról számolt be. Az elmúlt évben tíz százalékkal több me­zőgazdasági terméket szállí­tottak, mint 1976-ban. Az idén a mennyiséget növelik, bár új teherautókat nem várnak. A szállítást több műszak beál­lításával, illetve a szombati és vasárnapi munkával kívánják növelni. Nem lesz könnyű ez az év — mondták — az elő­jelzések szerint márciusban már teljes kapacitással mű­ködnek, ez májusban szokott bekövetkezni. Javasolták, hogy a cukorrépa-szállítást az idén is a cukorgyárak irányítsák. Beszámoltak arról, hogy a ja­nuári előszállítások jól sike­rültek, jobban, mint a tava­lyiak. Nagyjából ugyanezek­ről számolt be az ÉPFU kép­viselője is, megemlítve, hogy speciális feladataik ellátásá­hoz nekik is intenzív ráfordí­tásokkal — több műszak vég­zésével — kell a szállítási tel­jesítményt növelni, mert új ko­csikkal ők sem számolnak. A legfigyelemreméltóbb azon­ban a fuvarozási kedvezmé­nyek megemlítése volt. Az előszállítók kedvezményeket kapnak, mintegy 15 százalék­kal olcsóbban szállíttathatnak, mint a következő időkben. Meg kell jegyezni azt is, hogy az utolsó negyedévben a fuvarköltség legalább ugyan­ennyivel magasabb lesz.- kp -

Next

/
Thumbnails
Contents