Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-12 / 43. szám
1978. FEBRUÁR 12. TÁRSADALOMPOLITIKA-ELMÉLET DN HÉTVÉGE 5. Dr. Lajos László felvétele Visszatérni nehéz, nagyon nehéz A nyomor teteje. A vakolatát vesztett viskó falának se dőljek, mert biz'is- ten összedől a ház. — Hányán laknak itt? Sz. I. a héten még nem borotválkozott. Invitálna befelé — az alacsony mennyezetű szoba homályából néhány gyerekszem világít, idősebb asszony ül féloldalt az ágyon — de én inkább kint maradnék. — Tetszik tudni, van itt vagy nyolc gyerek, de ha beszámítjuk azt a nagyobbat, akkor kilenc. De az a mafla, becsinál meg bevizel minden nap. Pedig már tizenöt éves... A zsebkendőnyi udvar — szemétdomb. Belső sarkában, bádoglemez árnyékában farkaskutya fekszik a hasán. Ártatlan jószág. Odébb egy zo- mánca-levert éjjeliedény, félig tele. Hosszú férfiing áll meg az ajtóban, benne ötévesforma kisfiú. Orrától az állóig megszáradt feleborsó. Sz. I. hirtelen hangszínt vált. — Nem dolgoznak, csak elviszik a pénzt. Egyedül csak én dolgozom. — Miből élnek? Gondolkozik, nem akarjael- kapkodni a választ. A hüvelykujját hívja segítségül: — Most kétezerhatszázat kaptam. — Megáll, szusszant. — Illetve... mondták is, hogy nézzek utána, mert rosz- szul számlázták, s csak ezernégyszázat kaptam ... Bizonygatja: jut itt rendesen minden gyereknek. Aztán iskolába is járnak. Minden nap. Az egyik a kisegítőbe, pedig nem buta, csakhogy nem ismeri a betűket. — Maga két évig nem dolgozott ... — Beteg voltam. Műtötték is — mutatja a hasát fájdalmas tekintettel —, s nem bírom az emelést. Aztán elküldték felülvizsgálatra, s ott azt mondták, hogy tudok dolgozni. Hogy mire föl?... Brigádvezető is voltam, szerettek engem is. Majdnem megkönnyeztem, amikor olvasom, hogy a volt brigádom jelvényt kapott. Most éjjeliőr. Korábban rongyot, vasat szedtek, vitték az átvevőhelyre és abból éltek. Fiatalasszony jön ki az ajtón, nem néz semerre. Vékony kabátját fázósan összehúzza: aki ránéz, azt kiveri a hideg ... A mohácsi család címét a gyámügyestől kaptam. A gyerekeket, mint veszélyeztetett környezetben élőket tartják számon. A veszélyeztetettség kategóriájába sokminden belefér: alultápláltság, iskolakerülés, elhanyagoltság, verés... Tulajdonképpen véletlenül találkoztam az S. községi kisegítő iskola — inkább kisegítő osztály — tanítójával. Vizsgáról jött haza, Budapestre jár. A gyerekekről, a gyerekeiről beszélgettünk. Említette, hogy az osztályba a legkisebbektől a legnagyobbig járnak, elesett, sajnálnivaló gyerekek. Nagyobb részük nem az esze miatt... — A minap jön be az egyik — csupa jeles gyerek, jóeszű, s csak azért nem mehet át a rendes iskolába, mert már felsőtagozatos — s azzal dicsekszik, hogy az este sikerült a részeg apja kezéből kicsavarni a konyhakést, amivel az anyjára támadt... A másik meg szemtanúja volt, amikor megölték a nagyanyját. Említi, hogy annakidején senki sem akarta a nevelők közül „az” osztályt vállalni. Ö sem. Aztán rajta maradt, engedett ... Most a világ minden kincséért sem hagyná el őket. Mert a minap is a tornatanár, amúgy viccből megfenyegette a gyerekek szeme- láttán, s erre a fiúk majdnem megverték ... Ragaszkodóak, olykor hazáig kísérik, amiben tudnak, segítenek. Nem hiszem, hogy készítenek majd osztólytablót. De azért jó volna tudni, hogy mi lesz belőlük! S miért van az, hogy ha helyettesíti valaki a tanító bácsit, akkor kész pokol az óra, nem lehet fegyelmezni, megfékezni őket?... Törnek, zúznak... Útitársam ismét a jegyzetekbe merül — jövő héten a következő vizsga lesz —, s megy tovább a Me- csek-expressz ... Említette, az egyik fiú igen ügyesen farag. Olyan emberkét faragott a minap, hogy bárki elgyönyörködhetne benHírlik, hogy néhány családot már kitelepítettek az új városrészből ... Kint a periférián. Az élet perifériáján. Visszatérni nehéz, nagyon nehéz. Engedi magát az ember, s egyre mélyebbre merül. Az új lakótelepen egy listát hordtak végig. A házmester ment végig, kopogtatott be a lakókhoz. A lépcsőházban ugyanis lakik egy család, a „nemkívánatosok” köréből... Nem tudnak beilleszkedni. A listát azóta biztosan elküldték a házkezelőséghez, a tanácshoz és mindenhova. Vissza velük a putriba, vissza oda, ahova jöttek! Ezt kívánja a házban mindenki. Kint a szőlőhegyen lakik egy öregember. Csak segélyből él, senkije, semmije. Mutatják a nagy présházat: a kocsmától a második beágazás ... A kocsi félúton megáll, kipörögnek a kerekek. A zörgetésre nehezen kászálódik, bizalmatlan. Szakadt pulóvere gatyáig nyitva; horpadt mellét vakargatja, nem akarja a kiskaput kitámasztani. Aztán mégiscsak beenged. — A műszer odavan — tapogatja szívét —, a műszer odavan... A lakás hideg. (Mit lakás?! — Egy présház-hodály elkerített sarka egerek, pókok birodalma.) Lakója csak segélyből él. Kap havonta 860 forintot, a hó közepén, s ottjártamkor — 16-án — már csak harminc forintja van. Bevásárolt — mondja —, de nehéz elhinni. Tüzelője nincs r- a környékbeliek szerint a szőlőkarókat gyűjti be éjszakánként —, de mégsem akar szociális otthonba menni? Miért? — Nem bírja a természetem ... Az öregek, tudja, csak köpködnek egymásra, s én nagyon kényes vagyok. Mentegetőzik is: ilyen korban, már étvágya sincs az embernek, egy kis krumpli is megteszi napjában egyszer; a sorsot itt is be lehet várni. Illetlen kérdés: — Van-e irigye? Nem válaszol, csak nevet. Lehet, hogy évek óta most először. Kozma Ferenc A személyiség marxista értelmezése L Külső és belső tényezők kölcsönhatása Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszakán elhangzott előadás. Korunk egyik leggyakrabban használt kifejezése a „személyiség”. Nagy népszerűsége azzal magyarázható, hogy a társadalmi méretekben folyó emberi érintkezés egyetlen területen sem lehet személytelen. Ugyanakkor ez a gyakran használt szó, azon kifejezések közé tartozik, amelyeknek értelmezése és meghatározása körül időnként sok a bizonytalanság. A marxista személyiségfelfogás legfontosabb kérdései: Milyen szerepet játszanak a külső és belső tényezők a személyiség kialakulásában? Ezt az alapvető kérdést a különböző pszichológiai irányzatokhoz tartozó személyiségelméletek eltérő módon válaszolják meg. Freud és nyomában a pszichoanalitikus iskola a személyiségnek három összetevőjét tételezi fel: a tudatos „én”-t, amely .......uralkodik a motilitá son, azaz az ingerületeket a külvilág felé vezető kijáratokon: ez a lelki hatóság, amely önmagának minden folyamatát ellenőrzi, mely, ha beesteledik, aludni tér, de akkor is még az álomcenzúra munkáját végzi, a „tudattalant", amely azokat az ösztönös indulatokat, törekvéseket tartalmazza, melyek — az egyén önmagával szemben támasztott követelményeihez viszonyítva — kínosak, vagy szégyenteljesek és amelyeket a tudat éppen ezért önmagából kirekesztett, és végül a „felettes én"-t, amely a szülői értékítéletek megjelenése, a személyiségben a szülőkkel való azonosítás, identifikáció révén. A Freudi személyiség-struktúra tehát nem zárja ki a külső tényezők szerepét a személyiség kialakulásában, jelentőségüket azonban a korai gyermekkorra redukálja. A személyiség további szerveződése a tudattalan tendenciák és a tudatos „én" örökös küzdelmének variálódása. A marxista pszichológia a külső és belső feltételek dialektikus kölcsönhatásában látja a személyiség kialakulásának és fejlődésének feltételeit. Sz. L. Rubinstein szovjet pszichológus így határozza meg a kölcsönhatás lényegét: „Mi abból indultunk ki, hogy a külső okok (a külső behatások) mindig csak a belső feltételeken keresztül közvetve hatnak”. Ez a megállapítás azt jelenti, hogy a külvilágból érkező hatásokat a személyiség belső feltételei módosítják, közben azonban — a kölcsönhatás eredményeként — maguk is átalakulnak. A személyiség és külvilág pszichológiai kapcsolatának értelmezésében a dialektikus determinizmus álláspontját erősíti meg Günter Clauss és Hans Hiebsch. Rámutatnak arra, hogy a külső hatások és a belső feltételek nem különíthetők el egymástól és legalább három szempontból alkotnak dialektikus ellentétet. 1. A külső hatások csakis a belső feltételeken keresztül fejtenek ki hatást; a belső feltételek határozzák meg a külső hatások szelekcióját és hatás-effektusát. 2. A belső feltételek nagyrésze belsővé vált külső hatások. Mindaz, amit az egyén tapasztal és megtanul, a jövőbeli cselekvésének belső meghatározójává válhat. Ez a dialektikus ellentmondás on- togenetikai aspektusa. 3. Még azok a belső feltételek, amelyek mint veleszületett hajlamok játszanak közre, még ezek sem egyebek a filogenezis során 'belsővé vált külső hatásoknál, amelyek az örökletes állományban rögzültek. Ez a dialektikus ellentmondás filogenetikus aspektusa. Az összes személyiségelméletek és meghatározások, bármely oldalról is közelítik meg az egyént, megegyeznek abban, hogy a személyiség körülhatárolt egység amelynek lényeges jegye más személyiségektől való elhatárolhatósá- ga. Ugyanakkor a különböző kutatók rámutattak arra is, hogy a személyiségformákban megnyilvánuló változatosság és sokféleség ellenére lehetőség van bizonyos áttekintésre és rendezésre. Egyes emberek főbb személyiségjegyei hasonlítanak egymásra, és a hasonlóság alapján bizonyos csomópontok alakíthatók ki. A sokféle személyiségiormából kialakuló csomópontokat nevezzük típusoknak. A tudomány története során igen sokféle tulajdonságegyüttes alapján sokféle típust dolgoztak ki. Egyes pszichológusok a biológiai tényezők és a személyiségkép között igyekeztek összefüggéseket felfedezni. E. Kretschmer tipológiájának alapja a testalkat és a személyiségforma között feltételezett összefüggés. Elmebetegeken végzett klinikai megfigyelései során háromféle testalkattípust állapított meg. Piknikus alkat. Ide tartoznak a hízásra hajlamos, középmagas emberek. Kerek fej, széles arc, rövid nyak jellemzi őket. Végtagjaik rövidek, ujjaik párnázottak, testrészeik formája általában a gömbölyű felé hajlik. Gyér hajzat, kopaszodásra való hajlam jellemzi őket. Atletikus alkat. Fejlett izom- zat és csontrendszer, széles váll és mellkas, nagy kéz és láb, markáns arcvonások és erős áll jellemzi. Aszténiás (laptoszom) alkat. Jellemzői: sovány, nyúlánk test, lapos mellkas, vékony végtagok, keskeny finom kéz, éles profil, vékony, hosszúkás arc, sűrű haj és dús szemöldök. Szerinte a három testalkati típusnak a lelki alkat három típusa felel meg: Testalkat: Lelki alkat: piknikus ciklotim atléta viszkózus aszténiás szkizotim Piknikus — ciklotim típus: társaságkedvelő, jószívű, barátságos és alkalmazkodni tudó, kontaktuskész és igényli a kontaktust, de legalábbis ellenségesen nem tanúsítja el. Atlétikus — s viszkózus tí^ pus: Passzívan függ és tapad embertársain. Nem tud átállni, nincs benne lendület és mozgékonyság. Aszténiás — szkizotim típus: Társaságkerülő, vagy felületesen, esetleg csak válogatotton társalgó, az esetben azonban mély, belső kapcsolatokat épít ki, rendszerint hasonló, érzékeny típusokkal. A kretschmeri tipizálással kapcsolatban a következő problémák vethetők fel: A tiszta típusú személyiségek száma elenyészően csekély az átmeneti típusok túlnyomó többsége mellett. Kretschmer maga is látta e nehézségeket, amikor ezt írta: „Csak azt ne higyjük, hogy elég, ha kinyitjuk szemünket, máris tömegesen fedezünk fel anyagunkban ilyen típusokat a szem különösebb iskolázottsága nélkül.” Problémát jelent a kretschmeri tipológiában megnyilvánuló biológista személyiség szemlélet. Ugyanis az alkati tényezők is a személyiség között semmiféle közvetlen és törvényszerű oksági, viszont nem lehet bizonyítani. Mint, hogy az öröklött biológiai alkat meghatározó szerepéből indul ki, figyelmen kívül hagyja a társadalom, a környezet és a nevelés szerepét a személyiség alakulásában. Dr. Dómján Károly kandidátus tanszékvezető főiskolai tanár
